2. évad 3. fejezet

Aloha, íme meghoztam a következő fejezetet,remélem tetszeni fog, szívesenvárom a visszajelzéseiteket! A cselekmény lassan kezd beindulni és rengeteg meglepetés, illetve fordulat vár Rátok az elkövetkezendőkben! Öveket becsatolni, nemsokára kezdetét veszik az izgalmak!

UI: Ez a fejezet lehet egy kicsit unalmas,de igyekszem hamarosan hozni a következő részt!

Ajánlott zene: Little Mix - We Are Who We Are

Barátság. Néha ez csak egy meggondolatlanul és felszínesen kiejtett szó, s melynek jelentése manapság nem több,mint puszta gondolat. Nincs már meg az a jelentősége,mint régen. Manapság sokan egy olyan „barátságnak mondott” rózsaszín felhőben lebegnek, ráfogják a másikra,hogy „igen, a legjobb barátom”,de nem ismeri. Nem tudja vagy nem is akarja megismerni,de a közösségi oldalakon az üzenő falán jólesik a sok „ál-barátoktól” származó dicséret. Én sosem így válogattam a barátaim,s lám mégis olyan sorsa jutok,mint a legtöbben. Átvertek,hazudtak és a hátam mögött szervezkedtek. Miután magam mögött hagytam az otthonom,nem hittem volna,hogy lesznek olyan barátaim mint voltak. Lettek, de csalódtam bennük. A bizalmat,melyet oly’ könnyen megkaptak,visszaéltek vele. A hazugságokból már egy életre elegem volt,de úgy látszik,mindig megtalálnak.

Élesen szívtam be a levegőt,miután már vagy egy fél perce a megrökönyödéstől elfelejtettem megtenni ama létfontosságú tevékenységem. A hűvös nyár esti szellő végigsöpört a klub mögötti parkolóban,s én vacogva fontam össze karjaim. Hagytam,hogy a fuvallat belekapjon a hosszú fürtjeimbe és a szemembe söpörje, nem mozdultam,hogy arrébb igazítsam. Caroline velem szemben állt még mindig a kezében szorongatta a kistáskáját ugyanabban a pozícióban,mint néhány perccel ezelőtt. Mielőtt megtudtam. Barna szeme kipirosodott a sírástól és remegő szája azt jelezte,hogy nem fogja egy hamar abbahagyni a könnyhullatást. Daisy-n látszott,hogy idegei pattanásig feszültek egyik lábáról a másikra lépett és idegesen jártatta kék szemét köztünk.

-                     Én… - köszörültem meg a torkom,mikor hirtelen kicsapódott mögöttünk a hátsó ajtó és kilépett néhány részegen dalolászó vendég. Hangjuk visszarántott a valóságba és megtörtem a csendet. – Car, nem akartam elhinni…Miért? Mondd csak miért csináltad ezt? Nem bíztál bennem? Hisz te mondtad, hogy erős vagyok! – mondtam minden szót nyomatékosan kiejtve, közbe szólt volna a menedzserem, de én tüntetőleg felemeltem a kezem. – Nem,kérlek hadd fejezzem be. Ha te nem lettél volna, most nem tartanék itt. Nem lennék befutott színésznő lehet, hogy csak egy egyszerű kocsmában tisztítanám a pultot. De ott voltál. Köszönöm.

-                     Kat! – sikongatott megkönnyebbülten Caroline és a nyakamba ugrott,amitől majdnem mind a ketten elborultunk. Hangosan szipogott és újra és újra egyre csak azt hajtogatta,hogy mennyire sajnálja. – Ígérem,többet nem csinálok ilyet!Esküszöm!

-                     Ne ígérj semmit! – ölelt át kettőnket Daisy is,aki egy pillanatra félretette a világ felé mutatott flegma arcát és megmutatta nekünk az igazi, gondoskodó és érzékeny énjét. – Ez csak egy tanács,de jobban jársz vele ha nem ígérgetsz, tapasztalatból mondom! – veregette meg Car vállát és gyorsan elengedett minket,ahogy meghallotta a közeledő Jonas lépteit. – Na, most mi legyen? Folytassuk azt a csajos estét nálam?Csak mi hárman egy nagy popcorn,csoki és egy jó film,hm? – nézett ránk,de miután csak két értetlen tekintettel találkozott, sóhajtva hozzátette. – Na jó, legyen az a csajos este,mondjuk Kat-nél hisz neki nagy a lakása. Nem hiszem,hogy most lenne kedvem találkozni Brady-vel…Holnapig adtam neki időt,hogy véglegesen kipakoljon a lakásomból…

-                     Akkor vegyétek úgy,hogy meg vagytok hívva! – kiáltottam,lábujjhegyre állva átkaroltam a két lány vállát és most már vidáman és felelőtlenül szálltunk be az autóba.

       Hogy érdekelt-e hogy két év után kis híján összefutottam az exemmel,aki miatt részben hagytam el Angliát?Ó,természetesen. Persze láttam az újságok címlapján egy-két paparazzi fotón is,de az még mindig nem olyan,mintha szemtől szemben állnék vele. Ha a kíváncsiságom legyűrt volna,valahogy ellógtam volna a lányok elől,vissza a klubba,de nem tettem. Nem tettem,mert nem hiába szervezkedett Car és Daisy is több mint két éven keresztül azon,hogy a találka ne történjen meg. Habár én nem, ők sejtik hogy reagáltam volna, ha meglátom. Vajon előbújt volna belőlem az az idióta csaj,aki még mindig az exe után vágyódik,annak ellenére hogy az megcsalta őt? Biztosan nem,de az igazat megvallva nem is akarom,hogy a jövőben bármikor is összehozzon vele a sors. Boldog vagyok,talán még boldogabb, mint akkor voltam. A barátok dolga az, hogy elfogadják a másikat olyannak,amilyen és megbocsájtsanak a másiknak. Én megbocsájtottam.

 Jonas a sebességhatárt betartva,kissé idegesen vezetett hála az egyetlen drága Daisy-nek,aki sajátos módon értékelte a csajos estét és a limuzinban talált pezsgőt majdnem fenékig kiürítette. Az ital hatására kinyitotta a napfénytetőt,felállt az ülésre és torka szakadtából énekelt (nem mellesleg borzasztó hamisan) a new yorki éjszakába. Caroline még mindig nem nyugodott meg teljesen, öt percenként muszáj volt egy-egy bocsánatkérő megjegyzést ejtenie. Végül annyira megelégeltem,hogy saját kezűleg itattam meg vele a maradék pezsgőt,amit sikerült elcsórnom Daisy kezéből. Mire hazaértünk, a sofőrünk megkönnyebbülten fellélegzett,de mikor kedvesen megkértem arra,hogy jó lenne ha segítene felcipelni a két részeg lányt falfehér lett az arca. Nagy nehezen negyed óra múlva felvonszoltuk őket a lépcsőn, megakadályoztam,hogy Daisy az egyik szomszédom lakásába menjen aludni,valamint Jonas elkapta Caroline csuklóját aki egy ideje már körbe-körbe forgott. Hogy miért? Az egy igen jó kérdés. Elköszöntem a sofőrömtől és holnapra engedélyeztem neki egy szabadnapot ezután a rövid,de fáradságos este után, hadd tudja kipihenni az eseményeket.

Egy óra múlva,miután a két lány elaludt a sárga-szobának nevezett hálószobában, fáradtan ültem fel a konyhapultra. Hiába,hogy elmaradt az a bizonyos „csajos este”,mert a két jómadár berúgott,de rendesen; mégis boldogan nyugtáztam a napot. Ma megtudtam valamit,amit talán nem is kellett volna,de nem vesztettem el egyetlen barátomat sem és ez a lényeg.Elterültem a fehér kanapén és csak néztem ki a nappali ablakán míg végül el nem aludtam.

***

-          Itt álljon meg kérem, Jonas! – utasítottam halkan a sofőröm,mire az autó lassan leparkolt a reptér előtt. A forgalmas parkolóban már legalább egy félórája kocsikázunk üres parkoló hely után kutatva. Mintha ma valami nagy nap lenne,hogy ilyen szokatlanul sok utazni vágyó hagyja el a várost. Mögöttünk dudált az egyik türelmetlen autós,mert nem fért el amiatt hogy az útpadkára voltunk kénytelenek parkolni. Kapkodva kapcsoltam ki a biztonsági övem, a fejemen lévő napszemüveget az orromra biggyesztettem mielőtt kiszálltam volna a terepjáróból. Arra számítva,hogy megrohamoznak a paparazzik,mint ahogy mindig, fogtam magam és meg sem várva Car-t igyekeztem átfurakodni az emberek közt.  Sikeresen  kikerültem egy idős hölgyet akinek a cseppet sem barátságos csivavája megugatott, elnézést kértem egy középkorú férfitól,akinek nekiütköztem és már slisszoltam is a bejárat felé. Nem láttam,hogy honnan de elém került valahogy egy nyalókával hadonászó szőke hajú kislány és már nem bírtam fékezni,véletlenül nekiütköztem,amitől az édesség leesett a földre és a tulajdonosa sírni kezdett.

-          Jaj,te jó ég! Ne haragudj,bocsánat! – hajoltam le a nyalókáért,a szemüvegem pedig lecsúszott az orromról. Rápillantottam a kislányra,akinek az arca rögtön elárulta hogy felismert. Kék szemei a meglepetéstől elkerekedtek, keskeny szája pedig az előtörni készülő lelkes sikolyra tárult. Nem gondoltam volna,hogy egy ilyen kicsi,alig hat éves lánynak ekkora hangja van,hogy szinte az egész parkoló észrevett és a körülöttünk állók hátrébb  lépve egy kört alakítva méregettek minket. Első gondolatuk nyilván az volt,hogy bántani akartam a lányt azért sikított,de ahogy ránéztek az arcomra előkerültek a telefonok és a fényképezőgépek, valamint a tollak és az aláírásra váró papírok.

       Műmosollyal fogtam hozzá aláírni az elém tolt papírokat. Egyre többen és többen rohantak,az amúgy is nagy csoporthoz,mindenki tőlem akart autogramot kérni vagy épp csak követte a tömeget. A hozzám préselődő testektől, az izzadságtól és az oxigénhiánytól a levegőm vészesen fogyott, az ájulás kerülgetett. Idegesen pillantgattam jobbra-bal szememmel Caroline után kutatva,miközben egyre több kép készült rólam, a csuklóm pedig már elzsibbadt. A repülőtér biztonsági őreinek hála Car és Jonas utat tört magának hozzám a bámészkodókon keresztül és közrefogva engem kísértek be az épületbe. Még láttam,ahogy a kislány boldogan integet nekem az autogramkártyával, az arcán szétterülő mosoly semmihez sem volt fogható. Boldog volt és én örülök,hogy boldoggá tehettem.

-          Jól vagy?Minden oké? – lihegte a futástól kimerülve Caroline, amint beértünk a terminálba az első osztályú utasok számára fenntartott váróba. Leheveredtem az egyik fekete bőrkanapéra és igyekeztem eltűntetni a ketchup foltot a rózsaszín ingemről,ami valahogy még kint a parkolóban fröccsent rá. Csalódottan vettem észre,hogy dobhatom ki a felsőt,ugyanis nincs az a mosógép ami azt a tenyérnyi foltot tökéletesen eltávolítaná. Menedzserem idegesen járkált fel alá, copfba fogott barna haja csak úgy repkedett,mikor fújtatott egy nagyot. Észrevette,hogy mivel bajlódom egy ideje és hogy miért nem válaszolok a kérdéseire. Előkapott a nagy piros táskájából,amit mindig magánál hordott, egy fekete-fehér csíkos felsőt és a kezembe nyomta. - Szem elől tévesztettelek a tömegben, nem voltál ott az autónál én pedig rohantam ide,de már csak a rajongókat láttam ahogy köréd csoportosulnak. Huh, rég futottam ennyit, azt hiszem véletlenül még fel is borítottam egy nőt közben! Hahó,figyelsz te egyáltalán?! Jól vagy? – kérdezte türelmetlenül,de nem kapott tőlem választ,mert felismertem három arcot a tömegben,amint elveszve egymásnak mutogatva keresnek valamit,vagys inkább valakit.

Szinte semmit sem változtak, ezt rögtön kijelentetem. Holly a fodros kis ruhájában forgott jobbra balra, gyerekesen fel-felugrott,hogy lásson is valamit a nála jóval magasabb emberek válla felett. Szőke haja most még hosszabbra nőtt, lassan a derekát verdeste, kék szeme nem vesztett a régi csillogásából. Véletlenül nekiütközött egy idősödő üzletembernek,aki mogorván rászólt,mire a lány odahúzódott útitársai mellé és letörölte az ijedtségtől származó könnyeit. Tess ahogy meglátta a jelenetet,a távolodó üzletember után iramodott és megkocogtatta a vállát,mire a férfi unottan hátrafordult. Nem hallottam mit mondott a lány,de a heves gesztikulációiból ítélve nem dicséretet mondott. A férfi unott arca egyre jobban mérges lett,majd a mérgesből átcsapott szégyenkező arcba,de  régi barátnőm valami kemény dolgot mondhatott,mert ő is elkezdett kiabálni. Igen, Tess már csak tudja hogy kell rendbe tenni az embereket. Külsőre nem változott, továbbra is ragaszkodott a megszokott farmer-ing szereléséhez és a vállig érő barna hajához. Az eddig telefonon csacsogó Hope is megpillantotta a sírdogáló Holly-t és a felbőszült Tess-t,gyorsan mormolt valamit a telefonba majd zsebre vágta és a két barátnőjéhez sietett. Adott egy zsebkendőt  a szőke hajú lánynak, majd a még mindig veszekedő lány vállára tette a kezét. A két veszekedő fél elhallgatott, s a férfi megbabonázva meredt Hope-ra akinek még mindig megmaradt a tökéletes modell alkata és babás arca. Hope barátságos mosolya és rövid nyári szerelése azonnal levette a férfit a lábáról,aki egy gyors bocsánat kérés után belevetette magát a vendégek tömegébe,de azért egyszer-kétszer még hátrapillantott a szép lány után.

A jelenet láttán akaratlanul is mosolyra húzódott a szám, már el is feledkeztem a ketchup foltos pólómról és a parkolóban ért „támadástól”. Felálltam a kanapéról és a járó-kelőket és alkalmazottakat kikerülve a lányokhoz siettem olyan szögből,hogy messziről ne tudjanak kiszúrni. Megálltam egy-két lépéssel mögöttük és várakoztam,hátha észrevesznek.

-          Az a bunkó állat, ha nem jöttél volna én esküszöm behúzok neki egyet! – mérgelődött Tess és felkapta a bőröndjeit a csempéről.

-          A gyűrűd akkor egy szép nyomot hagyott volna a férfi arcán! – csóválta a fejét Hope,mire Holly is felnevetett és már nem volt szüksége a zsebkendőre.

-          Már csak meg kéne találni Kat-et… - szólalt meg a szőke hajú lány és fejét jobbra-balra kapkodva nézelődött.

-          Nem kell már sokáig kutatni utána – mondtam jól hallhatóan,mire a három lány szinte egyszerre kapta hátra a fejét. – Már itt is van! – vigyorodtam el és kiváncsian vártam a reakciójukat.

Mind  a hárman egyszerre kezdtek el sikítozni és mire észbe kaptam már mind hárman a nyakamba vetették magukat,kibillentve engem az egyensúlyból és mindannyian a padlón fetrengve kötöttünk ki. Össze-vissza csikiztek,az öröm amit nekik okoztam semmi sem volt ahhoz képest,hogy én mennyire boldog vagyok,hogy viszontláthattam őket. Hiányoztak a Holly-val töltött éjszakába nyúló pletykálások, ahogy a lányt hol vigasztalni,hol pedig nevettetni kellett. Nem tudom,hogy bírtam ki Tess bátorító beszédei,logikus érvelései és nem mellesleg cinikus megjegyzései nélkül, és az is hogy bármi bajom volt öt perc múlva az ajtónkon kopogtatott. Hope és a szokásos „ezt nem ehetem meg,de te igen” megnyilvánulásait nélkülöznöm kellett valahányszor gyorséttermes menüt ettem és sokszor estem ruha ügyi problémákba amiben a lány ha nem is tudott volna segíteni rengeteg pozitív jelzőt kaptam volna. Észre sem vettem,hogy a meg nem történt emlékek elmulasztása könnyeket csalt a szemembe,amik most megállás nélkül csordultak le az arcomon. Érzékeny pillanat ráragadt Holly-ra,aki ismét elővette a zsebkendőt és Hope is sűrűn pislogott. Tess-t is magával ragadták az érzelmek és szorosan magához szorított,ami nagy ritkaságba megy nála.

-          Annyira hiányoztatok lányok! – néztem a barátnőimre,miután a barna hajú lány elengedett. – Nem is tudjátok mennyire!

-          Te is KiKat! – törölgette meg Hope a szemét és segített felállni. – Ne tudd meg milyen üres volt a ház…

-          Meg az egyetem is!Juj az egyetem! – vágott közbe Holly felvillanyozva kezdte mesélni az elmúlt években történteket. – Képzeld, nagyon ari szobatársakat fogtam ki,a kurzus meg maga az álom! Nemrég jelentek meg portfólióim és már kisebb nagyobb rendezvényeken is fotóztam!Sőt képzeld,én leszek Tess-ék esküvőjén a fotós, már annyira várom! Juj, láttam az összes filmedet is meg a sorozatokat is, valami elképesztőek! És komolyan lesz a „Titkok” – nak folytatása? Igaz ez?Mondd,hogy ismét Ebony szerepébe bújsz!

-          Nyugi Holly, vegyél levegőt! – nyugtatta Tess a hadaró barátnőnk,akinek már lassan oxigén elvonási tünetei vannak.

-          Minden kérdésetekre válaszolok,de előbb vigyük innen a csomagjainkat,mert egy kisebb forgalmi dugót okoztunk! – mutattam a földre dobott csomagjaikra,amik mellett nem fértek el a csomagszállító kocsik és az utasok. – Gyertek, menjünk a kocsihoz!

Felkapkodtuk a bőröndöket és be nem állt a szánk míg a váróba nem érkeztünk,ahol Car várta a lányokat egy-egy jéghideg üdítővel. A lányok a menedzseremet is akkora lelkesedéssel fogadták mint engem, vagyis az üdítőket nem itta meg senki, a három pohár tartalma a padlón koppant. Jonas sietve ment ki a csomagokkal, háromszor kellett fordulnia,mire mind a három lány bőröndjei a kocsiban pihentek. Útközben be nem állt a szánk igyekeztünk elmesélni mindent az lemúlt két évről,természetesen egymás szavába vágva,ezzel szegény sofőrünk idegeire menve. Mikor megérkeztünk a felhőkarcolóba,amelyben lakom és lifttel felmentünk a 25. emeletre,melyen szerény hajlékom helyezkedett, a három lány szája a padlót verdeste. Holly elképedésében fel-le ugrált, egyik szobából a másikba szaladgált és fogadni mernék,hogy mindegyik szobában ugrált az ágyon. Hát igen,van aki sosem nő fel. Tess nagy szemekkel sétálgatott jobbra balra minden tárgyat a kezébe vett, különösen nagy figyelmet szentelt az elmúlt években szerzett díjaimnak. Hope a konyhától hidalt le teljesen és elmondásából ítélve,mióta megszületett a kis Benjamin igazi konyhatündér lett. A lány rögtön neki is látott valami finomságot készíteni Caroline segítségével,amit egyáltalán nem bántam sőt senki,tekintve arra hogy még egy pirítóst sem tudok rendesen elkészíteni.

-          Nemsokára megérkezik két személy,akiket szeretném ha megismernétek! – jelentettem be,mikor mind az öten a konyhában csacsogtunk ruhákról,fiúkról és mindenféle csajos dologról.

-          Ú,csak nem Daisy, akiről már annyit meséltél? – kíváncsiskodott Holly miközben felaprította az ebédhez a zöldségeket. -  Annyira kíváncsi vagyok már rá, mert oké,az interjúkból valamennyire tudom hogy ki is ő,de az élőbeszéd az igazi.

-          Ki a másik? Az apukás? – kérdezte Hope és gyorsan kezdte el kavargatni a serpenyőbe párolódó zöldségeket. – Vele már találkoztunk,még anno a reptéren. Vagy a „mostohaanyukád”?

-          Hát nem igazán…- vallottam be pironkodva és inkább kinéztem az ablakon,nehogy találkozzam a vigyorgó arcukkal.

-          Csak nem…? – csapott rögtön le rám, szemöldökét félre nem érthető módon fel-le húzogatta. – Megvolt már…

-          Hé! – dobtam meg az első kezem ügyébe kerülő tárgyal,ami történetesen egy konyharuha volt. – Rossz,aki rosszra gondol! Különben is,ha megérkezik el lesztek tőle ájulva!

-          Csak nem azaz Ethan az? – sikongatott Holly és a nyakamba ugrott. –Tudtam én, hogy összejöttök! Te mindig is vonzottad a szexi pasikat!

-          Már megerősítettük egy csomó interjúban, azt hittem hogy tudjátok – néztem felváltva a barátnőimre.

-          Á,mi nem hiszünk a médiának,sokszor több van a kamerák előtt,int a színfalak mögött. Ezt tapasztalatból tudjuk – kacsintott rám Hope és nem kellett hangosan kimondania mire gondolt közben.

-          Hát ez azért jólesik,hogy nem hisztek el mindent,amit rólam írnak vagy mondanak! – motyogtam hálásan a lányoknak. Csend telepedett a szobára csak a konyha kések és a sütő halk,doromboló hangja hallatszott. Hope a szekrényajtókat ki-be csukogatta valamit nagyon keresve, Holly a megtalált muffinos papírokat rakosgatta a tepsibe, Tess pedig a gondolataiba merülve ücsörgött a konyhapulton. A hallgatás két félét jelenthet, vagy azt hogy bűntudatuk van vagy pedig ellenkezőleg, teljes mértékben tiszta a lelkiismeretük. Nem mertem rákérdezni, mert sejtettem hogy az előbbi igaz,mert egyik lány sem nézett a szemembe.

-          Na,de ne csak mi meséljünk! – törte meg a már kínos csendet Caroline,amiért nagyon hálás voltam. – Had halljam,hogy kérte meg a kezed Dave! – fordult kiváncsian Tess-hez.

-          Az nagyon egyszerű – kezdett bele a történetbe pironkodva a lány. Sosem lehetett elvörösödve látni őt, de úgy látszik a szerelem megváltoztatja az embereket. – Az úgy történ,hogy miután hazamentem a közös lakásunkba,miután vigyáztam a kis Ben-re…

A romantikus esemény taglalásának a csengő vetett végett, megkönnyebbülten pattantam fel a bárszékről és a mamuszomban gyors kicsoszogtam az előszobába. A kulccsal még bíbelődtem egy kicsit, remegő kezemmel csak nem találtam bele a zárba. Nagyon izgultam a lányok reakciójára, hogyan fogják fogadni Ethant és Daisy-t. Reményeim szerint a barátom beveti majd sármos mosolyát, kedvesen fog válaszolgatni a kérdésekre és a feszültség oldása érdekében szórni fogja a poénjait. Tudom, két éve már megismerkedett futólag a lányokkal a reptéren,de akkor még csak egy barátom volt. Most a barátom. Daisy az már más tészta lesz. Bízom benne hogy a szőkeség nem fogja rögtön elrontani a flegmaságával és néha eléggé zavarba ejtő megjegyzéseivel az ebédet. Hasonlítanak ugyan egymásra Tess-el,mind a kettőjük szókimondó, de Tess néha vissza tudja fogni magát, Days viszont sohasem. Hát igen, szép kis nap elé nézünk.

Végre sikerült beletalálnom a kulcsot a zárba, kettőt fordítottam rajta és szélesre tártam az ajtót. Kis híján majdnem ráestem Ethan-re aki mosolyogva állt az ajtóban, szőke haját a divatnak megfelelően felzselézte, de nem érdekelt hogy a kedvenc fekete dzsekije van rajta vagy az hogy milyen jó az illata, rögtön elvesztem az égkék szemeiben. Elmosolyodtam és reméltem hogy nem hallja meg a szívem hangos dobogását. Közelebb lépett hozzám és a világ legszebb félmosolya kíséretében megcsókolt.

-          Pfúj, gyerekek, ne előttem gusztustalanodjatok, mindjárt visszajön a reggelim! – tanácsolta jó hangosan a mellettem belépő Daisy. – Hahó, szakadjatok már le egymásról, most nem kéne itt előttem nyalakodnotok,miközben tegnap dobtam ki a pasim! – közölte felháborodottan. Az ismeretlennek úgy hathatott a beszólása,mint valami házsártos szipirtyóé, de aki jobban ismeri a lányt, tudja hogy sokszor nem kell komolyan venni amit mond.

-          Bocsi – kuncogtam fel és elengedtem Ethant,hogy üdvözölhessem a másik barátnőm,de ahogy megláttam felszökött a szemöldököm. Daisy szőke fürtjei alig látszódtak ki a hatalmas jegesmedve mögül amit kezében tartott valamint a két ajándék szatyortól, csal térdtől lefelé lehetett megállapítani a magas sarkú szandáljából hogy tényleg ő az.

-          Ö, Days ez meg mi? – böktem a medvére és segítségképp elvettem tőle a két szatyrot.

-          Ez?Ez kérlek szépen a kicsi fiúnak az ajándéka – bökött elégedetten a medvére miután a földre dobta nem túl finoman. Gyors mozdulatokkal megigazította a neon rózsaszín ruháját és ellenőrizte a sminkjét a tükörben. – Gyerek, tehát odavan a plüss állatokért.

-          Hát, ami azt illeti…Beni nem jött – vallottam be halkan és behúztam a nyakam, előre sejtve a reakcióját.

-          Hogy mi?! – perdült meg és szúrós szemekkel nézett rám. – Mi az hogy nem jött a baba? Direkt miatta cipeltem fel idáig!

-          Én mondtam hogy segítek,de te… -  emlékeztette a lányt Ethan,de a szőkeség mérgesen a szavába vágott.

-          Most mit csináljak ezzel a böhöm nagy medvével? – kesergett és tehetetlenségében belerúgott egyet a maci talpába. – Vissza már nem viszem!

-          Tudod mit? – jutott eszembe hirtelen egy ötlet. – Tudok valakit aki nagyon örülne ennek az ajándéknak!

-          Ethan? Ő már nem nőtt ki a plüss állatos korából? Azt hittem hogy mostanában csak kisautókat gyűjt – gúnyolódott jóízűen Miss Carter. Már a kezdetektől fogva volt közte és a barátom közt egyfajta ellenséges viszony,de miattam nem ugranak egymás torkának, inkább szimplán sértegetik egymást.

-          Ki kérem magamnak! Azok matchboxok, nem kisautók! – háborodott fel Ethan és karba fonta kezeit a mellkasa előtt. – De legalább az egy normális hobbi,mint a megszállott cipőmánia, azt senki sem tudja értékelni!

-          De igen, képzeld el , tudják! – vágott vissza a lány és lemutatott a szerintem meseszépen kidolgozott szandáljára. – Tudod mennyit ér manapság ez a cipő? Ebből a világon csak öt darab van!

-          Srcáooook! – nyávogtam remélve hogy abbahagyják a piszkálódást. – Kérlek, fejezzétek be, legalább a vendégeim előtt ne csináljátok ezt!

-          Rendben - fújtatott Days és felkapta a macit, majd betrappolt a konyhába.

-          Ne haragudj! – kért bocsánatot Ethan. – Ígérem az elkövetkezendő másfél órában nem fogok gúnyolódni vele!

-          És mi van a többivel? – húztam fel a szemöldököm, válaszul pedig meg csikizte az oldalam amitől muszáj volt hangosan felkacagnom. – Hé, elég!

-          Jöttök már? – kiáltotta ki  a konyhából Caroline türelmetlenül.

-          Készen állsz? – kulcsoltam össze a kezeinket.

-          Tartanom kéne valamelyiküktől? – kíváncsiskodott,de komor arcom láttán leblokkolt. – Most komolyan, kik a te barátaid? A Haliwell boszorkányok?

Nevetve megszorítottam a kezét majd magam után húzva beléptünk a konyhába. Ha sejtettem volna,hogy mi fog történni az után,eszembe sem jutott volna magammal vinni az oroszlánok barlangjába.