2.évad 2.fejezet

Sziasztok!Először is, elnézést kérek,hogy most hozom a részt, csak most állt össze teljesen. Ez a fejezet most nem olyan pörgős, a cselekmény csak az ezután következő bejegyzésekben indul be igazán,de remélem azért annyit megérdemel ez a fejezet,hogy végig olvassátok...

Ajánlott zene: Alicia Keys - New York

New York…sokan azt hiszik egy olyan város,ahol több millió ember egymás nyakába lihegve él, a szmog rátelepszik az egész városra, és a modortalan taxisoktól kezdve az elegáns limuzinokban utazó emberekig,mindenki goromba. Minden egyes része a városnak arról árulkodik,hogy az átutazó azt érezze semmi köze nincs az egészhez. Idegenkedve fordulnak el mindentől ami új,ami new yorki, mert félnek, hogy a nagyváros egyszer csak magába szippantja és többé nem engedi. Tévednek, de még mekkorát.

A forró bögrét igyekeztem egyenesen tartani és nem elengedni,pedig égette a bőröm. A szőrös mamuszomban kicsoszogtam a konyhából,amit minden ember megirigyel. Nem is tudom már a pontos okát,miért vettem meg ezt a lakást, ezzel a hatalmas konyhával együtt. Maga a konyha kétszer akkora volt mint a londoni nappalink, a legújabb bútorokkal berendezve olyan érzést keltett bennem,mintha nem is a lakás szívében járnék,hanem egy kiállításon. Az absztrakt formájú székek; a hűtő,ami jégkockát adagol,koktélt kever,sőt még zene lejátszó programot is szolgáltat, a sütő,amit eddig még sosem próbáltam ki, furcsa de szeretem. A kedvenc,puha mamuszomban átcsoszogtam a nappaliba,ahonnan panoráma kilátás nyílt a város szépségére. Ez az,ami az embereket rögtön megfogja ebben az otthonban. A 25. emeletről a látvány lehengerlő, a felhőkarcolók üvegablakaiból visszatükröződő napfény besüt a szobába és az egészet melegséggel tölti el. Leheveredtem a hófehér bőrkanapéra, amit Jane vett nekem még mikor ideérkeztem, és óvatosan kortyolgatva a reggeli italomból figyeltem a napfelkeltét. A faliórára pillantva nyugtáztam,hogy még csak hajnali öt óra van,tehát még nyugodtan gyönyörködhetek a látványban egy fél órácskát.

Nem aludtam semmit tegnap este, jobbára csak álmatlanul forgolódtam a nagy francia ágyban és számoltam a bárányokat,de ezerkilencszáztizenötnél elakadtam és inkább átmentem egy másik szobába,hátha ott álom jön a szememre. Az éjszaka során volt alkalmam kipróbálni mind a hét hálószobám nyújtotta kényelmet,de öt percnél többet nem aludtam. Fel akartam hívni Daisy-t,de eszembe jutott,hogy bizonyára,amíg én az élő show-ban voltam,addig ő belevetette magát a new york-i est forgatagába. Talán ezért is sikerült olyan hamar megszeretnem őt,mert képes volt kiráncigálni a munkamániámból ami az elmúlt két évben rám ragadt. Az életkedve, vidámsága ragadós, olyannyira pörgős típus hogy Louis-val is versenghetne. Nyilván, persze nem tökéletes jellem, a csípős nyelve és szókimondósága miatt a férfiak többsége elpártol tőle,bármennyire is vonzza a szemüket a lány szőke haja és tökéletes alakja. De nem kell félteni őt,könnyen túl van egy-egy szakításon és nem kell éjszakákon át vigasztalnom rengeteg csokival és popcornnal. Viszont én…nekem most szükségem lenne egy jó kis csajos estére

A tegnap esti telefonbeszélgetés képei villantak fel bennem és egy pillanatra már nem is akartam a napfelkeltét nézni. Egy csapásra elment a kedvem és inkább leraktam a csészét az üvegasztalra. Az egész esti álmatlanságot a drága jó anyám szavai tették álmatlanná és nem gondoltam másra csak arra,hogy talán egy életre megbántottam Őt.

-          Anya? – nyögtem ki az egyetlen szót,ami akkor ki tudtam  mondani olyan mérhetetlen szemrehányással, csalódottsággal és haraggal,hogy még magam is meglepődtem. Nem így akartam kezdeni, nem ezt akartam mondani,de az ösztön uralkodott rajtam. A szememet csípték a könnyek,de azok nem az örömé voltak, hanem a bánaté. Képtelen voltam felfogni a szavainak súlyát. – Mi..micsoda? Anya…ez, hogy…hogy lehetséges? – fuldokoltam a sírástól elfojtott könnyek miatt.

-          Én … - szipogta és hallatszott a hangján,hogy most már teljesen őszintén fog válaszolni. – Egyedül voltam, itt hagytál engem. Nem volt senki, akihez beszélhettem volna, te inkább apádat választottad helyettem, elmentél egy búcsúszó nélkül. Magányos voltam és elmentem egy kicsit inni… - e szavai hallatán dühösen felmordultam, emlékeztetve rá hogy nem egyszer ment el „egy kicsit” iszogatni. – Aztán ott összefutottam Mr. Rodriguez –el és hát beszélgettünk,meg iszogattunk és rájöttem, mennyi minden közös bennünk…

-          Várj,várj ,várj! – szóltam közbe mielőtt még fojtathatná a történtek elmesélését. – Milyen Mr. Rodriguez? A postás?! Te a postástól vársz gyereket!

-          Nem,nem. Dehogyis! – kiáltott fel megkönnyebbülten, felnevetve a felvetésemen. – Nem a postás, hanem a volt osztályfőnököddel futottam össze…

-          Tessék? – kérdeztem vissza,mintha nem hallottam volna eléggé tisztán és érthetően. – De a volt osztályfőnököm nős és van egy tizenhat éves fia!

-          Csak volt…- jegyezte meg halkan, nekem pedig ekkor muszáj volt megkapaszkodnom az asztal szélében nehogy leboruljak a székemről.  – Elváltak, legalább három éve! Képzeld annyira megértő, segítőkész és szeret engem! Lemondtam a piáról és a dohányzást is abbahagytam és hozzám költözött. Hidd el, megtaláltam a boldogságot és már nagyon várjuk az alig egy hónap múlva érkező kis Kourtney-t! És…akkor lennénk a legboldogabbak,ha te is itt lennél a születésénél – mondta, az utolsó szavaknál pedig már alig lehetett hallani a hangját.

-          Én … - szipogtam, nem is tudtam volna mit mondani. Örülnöm kéne neki,hogy bejelentette a féltestvérem születését?Elgondolkoztam, hogy vajon a kicsi, hogy fog felnőni,kire fog felnézni és hogyan fog élni majd. Ha nem lenne az anyám az aki, boldogan és ugrálva mondanék neki igent, de ebben a helyzetben…Meggondolatlanul cselekedtem és csak egy mondatot mondtam,amiről tudtam,hogy vérig sérti majd és örökre megutál. – Még egy gyerek életét tönkre akarod tenni?

Ennyi,csak ennyit mondtam,de ezzel a rövid mondattal vérig sértettem és nem is válaszolt,csak a hívás végét jelző monoton sípolás adta a tudatomra,hogy hivatalosan is vége a beszélgetésünknek.

Elmélkedésemből az étkező asztalon pihenő telefonom nem épp kellemes csengése riasztott ki. Kimásztam a takarók alól és a szememet törölgetve siettem az egyre hangosabban zenélő készülékhez,amin szinte biztos voltam,hogy Caroline neve áll. Nem is tévedtem, megnyomtam a zöld gombot és a fülemhez emeltem,hogy meghallgassam a barátnőm szokásos reggeli beszédét.

-          Rózsás reggelt,remélem kibújtál már az ágyból! – énekelte vidáman Car, a háttérből pedig a közlekedő autók zaja hallatszott. – Juj,mai nap hatalmas buli lesz!Először elmegyünk a kozmetikushoz a szokásos kezelésre, aztán Jade, a fodrász vár rád. Tényleg,nem akarsz mellírcsíkot a hajadba? Tegnap este olvastam egy cikket,amelyik az mondja az idei divat az ombre haj,nem vállalnád be? Szerintem tök menő lenne! Délben vár rád a legújabb helyi rádió egy rövid interjúra, kettőkor pedig Clark vár egy fotózásra. Ma igazán laza napunk lesz,szóval…este elmehetnénk valahova bulizni,nem? – csicseregte a telefonba, én pedig alig hallhatóan elnyomtam egy ásítást.

-          Jó,hát nem is tudom – vontam meg a vállam. – Egy kicsit fáradt vagyok, nem aludtam valami sokat éjszaka! Nem halaszthatnánk el most azt a „bulizást”…

-          Na, nehogy már! – harsant fel Daisy hangja,én pedig az ijedtségtől kis híján kiejtettem a kezemből a készüléket. – Emeld fel a segged és irány az éjszaka!Ideje lenne kicsit kimozdulnod,mert lassan olyan leszel, mint egy házsártos, hatvan éves nagymama, aki a három macskájával él. Kisanyám, élni kell az életet, két éve mást sem csinálsz csak dolgozol! – korholt a lány, a lelkem mélyén pedig tudtam, hogy igaza van. – Nos a következő a program, este hétkor eljössz velem a Night Party Club megnyitó bulijára! Nincs apelláta és csípd ki magad rendesen!

-          Először is: neked is szia Daisy!Másodszor: ha muszáj… – köszöntem a szőke hajú lánynak és bár telefonon keresztül nem láttam,biztos voltam benne hogy elégedetten bólintott. – De ugye nem az a „vad bulizós izé” lesz?

-          Jaj,ne már csajszi! – kiáltott fel hitetlenkedve Daisy. – Csak egy este lesz az egész,még a nyomi pasidat sem kell elcipelned!

-          Hé, Ethan nem nyomi! – vettem a védelmembe a srácot. – Nagyon aranyos, kedves és…

-          Töketlen,szerencsétlen, csoda hogy megállja a helyét a színészetben... – sorolta tovább a szőke lány az általa megfelelőnek gondolt jelzők felsorolásával.

-          Na, ne már! –szólt közbe békítően Caroline. - Szerintem Ethan igazán…igazán. Öhm…

-          Csak azt ne mond,hogy férfias,mert sírva fogok röhögni! – vágott közbe Daisy. – Nem tudom,hogy mit esznek rajta a tini lányok! Pfúj,ha belegondolok,hogy Kat és Ő…Brr,Kat megvan egy 10-es de az a csávó maximum egy 3-as!

-          Istenem,lányok össze ne vesszetek egy férfin, aki ráadásul az ÉN pasim!Ne is fáradjatok! – jegyeztem meg kissé gúnyosan,mert már kezd kicsit sok lenni. – Elmegyek este,nem kell aggódni,majd találkozunk,sziasztok! – zavartam le gyorsan a beszélgetést.

-          Ez a beszéd, kisanyám! – lelkendezett a szőke hajú barátnőnk,majd megszakadt a vonal.

Fáradtan helyeztem vissza a készüléket a pultra és inkább az egyik fürdőszoba felé vettem az irányt. A négy közül ez a kedvencem, nemcsak a krémszínű fali csempék miatt,amelyek mindig nyugalommal töltenek el,hanem mert az egyetlen csempe nélküli falat egy gyönyörű festmény díszítette. Mikor a lakberendezőm felajánlotta a lehetőséget,nekem rögtön egy kép jutott eszembe. London. Annak ellenére,hogy már nem ott élek,még mindig hiányzik a város és a barátaim,már akik megmaradtak…

*

- Nem baj,ha nem eszem meg? – ráncolta a szemöldökét Apu és elgondolkozó arccal tovább böködte az általam készített sushit. Komolyan az eszem megáll!Amikor van kedvem főzni (ami ritka alkalom) akkor meg szeretném osztani a családom tagjaival,erre fel mind a négyen húzzák a szájukat,remek. Sóhajtva feltápászkodtam az asztaltól és elvettem Apu elől a tányért,amit egy alig hallható,de megkönnyebbült sóhajjal nyugtázott. Kivittem a tányért Jane konyhájába, ami csakis az Ő birodalma, és nemes egyszerűséggel a kamrában lévő kukába öntöttem a főztömet ,amin legalább két órát szenvedtem. Kilépve a helységből Jane kedvesen mosolyogó arcával találtam magam szembe. Kerek arcát rövid szőke haj keretezte,amit még én göndörítettem be neki vacsora előtt, kék szemét pedig fekete szemhéjtussal emelte ki. Annak ellenére,hogy ma csak egy szimpla családi vacsorára kerítettünk sort,mind az ötünk közül ő öltözött a legelegánsabban a fekete kosztümjével és a sötét lila blúzával.

Féltem az első találkozásunk előtt,ami legalább két éve volt. Azon gondolkodtam vajon hogy fog viselkedni a férje hirtelen felbukkant lányával. Aggodalomra semmi okom nem volt, nem volt velem ellenszenves,sem távolságtartó,épp ellenkezőleg. Az évek során lányaként tekintett rám,ugyanis nagyon szeretett volna egy kislányt,de csak két fiú jutott neki,de most már van kivel elmenni az üzletekbe, fodrászhoz vagy épp masszőrhöz.

-          Ne is törődj apáddal, öregségének köszönhetően már egyre finnyásabb! – próbált lelket önteni belém, az ételem ehetetlensége ellenére. Hálás mosollyal fogadtam szavait,de tudtam hogy ő sem evett egy falatot sem,hanem a szalvétájába rejtette a vacsorája tartalmát. – Ha hagynám,már csak sörön, hamburgeren és sült krumplin élne. Akkor már tolószéken gurítanánk be az ebédlőbe a súlya miatt!

-          Hallottam ám! – szűrődött ki az étkezőből a kitárgyalt személy nem épp boldog hangja. – Nem fogok elhízni,csak nem eszek nyúlkaját,ennyi az egész!

-          Nála a nyúlkaja a tészta meg a hal is -  sóhajtotta fejét rázva a nő,de szemében ott csillogott az apám iránti szeretete. – Jut eszembe, nem kéne neked ma valami „buliba” menned? – fordult felém kiváncsian.

-          Daisy felhívott igaz? – kérdeztem fejcsóválva és nekikezdtem a tányér mosogatásának. A tervem csődöt mondott,mivel a mai estét úgy terveztem,hogy a családomra fogom az egészet és miattuk nem megyek el a buliba,sőt ez az oka,hogy főztem is.

-          Igen és szerintem igaza van Caroline-al – bólintott megadóan és mellém könyökölt a pulton. Muszáj egy kicsit kimozdulnod,buliznod hiszen csak húsz éves vagy előtted az élet! Nem kell máris úgy élned mint egy idős asszony…

-          Mintha Daisy-t hallanám esküszöm! – nevettem fel és a mosogatóba folyó meleg vízzel egy kicsit lefröcsköltem Jane-t,mire a nő csak felnevetett.

-          Komolyan, drágám, igaza van a barátaidnak! – emelte fel egy kicsit a hangját,hogy még nagyobb nyomatéket adjon szavainak. – Nézz rám!Negyvenkét éves vagyok,ezerrel pörgök és sokszor én is elrángatom bulizni apádat!

-          Szóval azt mondod vigyem el Ethan-t is? – adtam a hülyét és próbáltam elterelni  a témáról. –Ő dolgozik és nekem is holnap forgatásom lesz szóval…

-          Jaj,már megint a szokásos duma! – lépett be a konyhaajtón tányérokkal a kezében a bátyám, Sam. Magasságával még most is épphogy be tud jönni a konyhaajtón,kócos barna fejét ide-oda csóválta a nemtetszését kifejezve és olíva zöld szemével csúnyán nézett le rám. – Húgi, ha nagyon muszáj én is elmegyek veled! Nem leszel egyedül!

-          Nem kell! – ellenkeztem,de a két szúrós pillantásnak hála beadtam a derekam és megadóan hullott le az oldalamra a kezeim. – Nem szeretem,amikor ilyenek vagytok… - biggyesztettem le ajkaimat. – Ez egy klub megnyitó lesz,Sam,nem hiszem hogy tetszene neked…

-          Nincs apelláta, jössz és kész,haladjál átöltözni,fél órád van! – állt meg az ajtóban a másik bátyám Matt. Ő már nem örökölte a magas géneket, teljesen átlagos magasságú volt,de bátyja mellett szinte eltörpült. Míg Samről és rólam az embereknek van egy kis sejtése,hogy testvérek vagyunk,viszont Matt sehogy sem jön be a képbe szőke hajával,világos bőrével és kékes zöld szemével. Később, miután jobban megfigyeltem a két bátyám már tudom,hogy ugyanolyan formájú az orruk, mindkettőnek a szeme hasonló vágású. Ha külsőleg valamennyire hasonlóak is, belső tulajdonságaik teljes mértékben eltérnek. Az idősebbik bátyám a megfontoltságáról,csendességéről és barátságáról híres,ami Matt-re nem mondható el. Igazi mókamester,de nagyon nehezen enged közel magához bárkit is, talán ezért nincsenek is mostanában három-négy napnál hosszabb kapcsolatai.

-          Én a helyedben nem ellenkeznék! – kacsintott Jane és megragadta a kezem,hogy elvezessen a gardrób szobájába. A házban talán ez a kedvenc helyem,mostohaanyám szinte mindent megvesz,ami egy kicsit is divatos. Cipőgyűjteménye versenghet az enyémmel, ékszereit sokszor Ő maga készíti,ezért is olyan egyediek. Tekintetemet körüljártattam a fogasra felaggatott ruhákon,amelyek szín szerint voltak csoportosítva és leragadtam a fehér ruhánál. Végigsimítottam egy csipkés anyagon,ami kísértetiesen emlékeztetett egy menyasszonyi ruha uszályára. Tess alig egy hónap múlva egy ilyesmi ruhában fog lépkedni a padsorok között és kimondja majd a boldogító igent. Alig egy hónap múlva véget ér életének az egyik szakasza,hogy elkezdődjön egy másik.

-          Ez legyen? –állt meg mellettem Jane és felpipiskedett,hogy le tudja akasztani a fogasról a ruhát. Hihetetlenül szép és egyszerű volt, ha lehet olyat mondani egy ruhára,teljesen én vagyok. A fél óra elegendő idő volt ahhoz,hogy Jane elkészítse a kontyomat, óvatosan és visszafogottan emeltem ki fekete szemhéjtussal a szemem, a hajam csak egyszerűen felkötöttem és már készen is voltam. Még mielőtt kiléptem volna a folyosóra egy ártatlan mosoly kíséretében felkaptam a mostohaanyám egyik fekete magas sarkúját,amivel már régóta szemeztem.

-          Kész is vagyok! – kiáltottam egy csepp lelkesedés nélkül és vártam,hogy a család férfi tagjai is megcsodáljanak,de nem jöttek. Értetlenül léptem be a nappaliba,ahol a keresett személyek a televízió képernyőjére szegezték a tekintetüket és egy számomra nem épp érdeklődést felkeltő foci meccset néztek. – Khm,kész vagyok!Apu? Most akkor eljössz velem Sam,vagy sem? – próbáltam felkelteni a figyelmüket,de hiába, izgatott tekintettel nézték,ahogy pár játékos kerget egy labdát oda-vissza egy zöld műfüves pályán. – Terhes vagyok! – dobtam be az adu-ászt,remélve hogy most már én leszek a középpontban.

-          Aha,oké – válaszolt oda sem figyelve rám Sam és felhangosította a tévét.

-          Értem,jó neked,persze – darálta türelmetlenül Matt és egy újabb marék popcornt szórt a szájába.

-          Persze kicsim,tudjuk olyan büszke vagyok rád! – legyintett apu és éljenezve felugrott,mikor az egyik csapat játékosa gólt lőtt. Na, szerintem ez az a mondat,amit egy apa száját nem hagyja el,ha az alig húsz éves lánya közli vele.

-          Hát, ez nem jött össze,legközelebb mást mondj! – veregette meg a vállam biztatóan Jane,mikor kiléptem a nappaliból. – Apád helyett is mondhatom,hogy gyönyörűen festesz! – kacsintott rám,majd óvatosan,hogy el ne rontsa a hajam megölelt. Ez a gesztus már nagyon hiányzott,és bár nem az anyám, az utóbbi időben kezd nekem annyit jelenteni. – Lent vár az autó!

Felkaptam a fogasról a farmer dzsekim,mert kint egyre hűvösödött az idő hiába van június vége. Beültem a fekete autóba,ahol már csak rám várt a két lány és a sofőrünk,aki egyben a testőrünkké szegeződött Jonas volt. Daisy most is kitett magáért,egy elég mély dekoltázsú, fekete térdig érő,testre simuló ruhát választott szőke hajába loknikat varázsolt és ajkait vörösre festette. Caroline a megtestesült ellentéte volt szőke barátnőmnek, egy igen egyszerű kék-zöld földig érő muszlin ruhát viselt,amihez jól passzolt a rövid farmerkabátja.

-          Tudtam én,hogy nem tudsz nekem nemet mondani,csajszi! – vigyorgott Daisy ,mihelyst Jonas beindította az autót. – Nagyon cuki a rucid,bár ebben hódítani nem fogsz…

-          Nem is az a célom,van barátom! – emlékeztettem a szőkeséget,mire a lány csak a szemét forgatta.

-          Szerintem ha Ethan itt lenne nagyon tetszenél neki! – vidított fel Car. – Jut eszembe, ha a lányok jövő héten jönnek Londonból,hol fognak aludni? Vegyek ki nekik egy szobát valamelyik hotelben?Mit szólsz egy öt csillagos szállodához?

-          Hát nem tudom…ezen még nem gondolkoztam – vontam vállat,majd elgondolkozva hozzátettem. – Szerintem nem lenne rossz ötlet,ha nálam aludnának,elvileg én hívtam meg őket,hogy Tess-nek itt nézzünk esküvői ruhát, mellesleg nem valami üzleti találka lesz.

-          És Tess-en kívül kik jönnek még? – érdeklődött Daisy,mivel hármunk közül Ő még nem találkozott az angliai barátaimmal többi részével,egyedül Teresa-val volt alkalma megismerkedni,mikor a lány és leendő férje úgy egy éve meglátogatott. – Jó lenne előre megtanulnom a neveiket,nehogy beégjek előttük az esküvőn!

-          Hát,Tess anyukája biztos itt lesz, Holly is,a szőke hajú lány és talán Hope is el tud jönni. Perrie sajnálattal jelentette ki,hogy nem tud eljönni,mert turnéznak – olvasta fel a telefonjából az információt Caroline. – Más nem hiszem,hogy itt lenne…

-          Ne is legyen! – vágtam rá és karba fontam a kezeim,jelezve hogy ne erőltessük tovább a témát. Nem akarok egyik fiúval sem egy házban aludni,még ha Liam-ről vagy Louis-ról is lenne szó.

Hamar megérkeztünk,hamarabb mint ahogy akartam. Kedvetlenül szálltam ki a kocsiból Caroline után,és azután sem lettem boldogabb,amint megláttam a rengeteg paparazzit a klub előtt ácsorogni. Jonas előttünk ment utat törve nekünk az általam cseppet sem kedvelt újságírók között. Idegességem nem csillapodott,hiába volt velünk a testőrünk,minden percben rettegtem attól,hogy valamelyik fotós leállít és addig nem hagy békén,amíg egy tucat kép nem készül rólam ahogy bulizok. Nem félek ettől,hogy előnytelen képek készülnek rólam,amint részegen tántorgok hazafelé,hisz’ nem a botrányaimról vagyok híres. Sokkal jobban féltettem Daisy-t,aki ha bedühödik képes nekimenni a paparazziknak és megint tele lesz vele a bulvár,mint legutóbb. Ez nem tesz jót a karrierjének,sem a lelki állapotának.

-          Végre! – sóhajtott fel megkönnyebbülten Caroline, miután végre a hátunk mögött tudhattuk a tömeget és beléptünk a kétszárnyú bejárati ajtón. Belülről sokkal nagyobbnak látszott,mint első pillantásra kívülről az épület. A falakat fehér - rózsaszín - zöld színekkel festették le, a világítást pedig spot lámpákkal és egy hatalmas diszkó gömbbel oldották meg. Bal oldalon egy fekete márvány bárpult terpeszkedett,mögötte pedig legalább három mixer fiú keverte a vendégek italát. A jobb oldalon néhány fekete bőrkanapé szolgált a meghívottak pihenéséül, a színpadot pedig szabadon hagyták. Mivel sajnos egy kicsit késve érkeztünk, a tömeg már a táncparketten táncolt,hajlongott vagy valami mozgás félét produkált. Elnézve az előttünk álló vörös hajú férfit aki annyira beleélte magát a nem épp lassú zenébe,mozgása leginkább arra emlékeztetett,mint ahogy egy kan kutya végzi a dolgát,de komolyan.  Alig bírtuk visszatartani a nevetést,míg a pulthoz nem értünk,ahol már a könnyünk is kicsordult a röhögéstől. Meglátott minket az egyik,tényleg nagyon jóképű,világító kék szemű mixer fiú és mosolyogva elénk állt,arra várva hogy rendeljünk valamit. Persze Daisy-nek egyből feltűnt a srác és rögtön abbahagyta a tini lányokra emlékeztető nevetést és kényelmesen elhelyezkedve felült az egyik bárpultra és előredőlve kért három koktélt,mert állítólag „ nem lehet a zenétől hallani semmit”. Aha, ennek semmi köze a mély dekoltázshoz meg a helyes pasinak. Caroline-al türelmesen vártuk,hogy végre megkapjuk a koktélunk,ami a flörtölés miatt sokkal hosszabb ideig tartott mint átlagosan.

-          Leülünk? – vonta fel a szemöldökét kérdően Car Daisy-re pillantva aki épp számot cserélt a Daniel névre hallgató alkalmazottal.

-          Jaj,persze mehetünk! – lelkendezett Daisy majd nagyot szürcsölt a második koktéljából. Ahogy elnézem ma este nem ez lesz az utolsó itala.

Igyekeztem a pohárral egyensúlyozva nem el botlani a magas sarkú cipőben, közben pedig navigálni a táncoló tömeg között. Legszívesebben lerúgtam volna a cipőt és hangosan utat törve magamnak vágtam volna át a velem egykorúak tömegén,de Daisy megtette helyettem s végül ülőhely után kutatva nézelődhettünk a parkett szélén. Kiszúrtam három fotelt tőlünk nem messze,mikor egyszer csak a szőke hajú barátnőnk hirtelen el nem káromkodta magát minden ok nélkül, Caroline pedig el nem fehéredett.

-          Csajok,mi történt? – pislogtam ijedten a két barátnőmre,akik beszéd nélkül,csupán szemkontaktussal jelezve megvitattak valamit. A barna hajú lány kikapta a kezünkből a koktélokat,lerakta a legközelebbi asztalra, a szőke hajú lány pedig megragadta a karom és a kijárat felé vonszolt.

-          Lányok, mi a baj? Hé,álljatok meg! – kiabáltam, de vagy nem hallották meg a zenétől vagy nem érdekelte őket. Az utóbbira tippeltem.

-          Hogy a francba lehet! Meg van beszélve,azt hittem ez a buli most a miénk,lestoppoltuk! – dühöngött magából kikelve Daisy,mikor az időközben hozzánk csatlakozó Jonas kinyitotta előttünk a hátsó kijáratot.

-          Nem tudom!Lehet elfelejtettem beszélni vele…de, nem felhívtam!Akkor benézték,de nagyon! – hadarta Car a telefonját nyomkodva. – Délelőtt még fel is hívtam a biztonság kedvéért hogy nem lesznek itt!Erre fel…

-          Ááá, most képes lennék odamenni és…ááá! – fenyegetőzött artikulált ordítások közepette a szőkeség. – Komolyan, amint Kat beszállt a kocsiba én…

-          Arra semmi szükség,hogy a kisasszony tönkretegye a frissen lakkozott körmét,azért vagyok itt,hogy az ilyen esetekben helyre tegyem a dolgokat! – ajánlkozott Jonas és elkísért minket a sötétben parkoló autóhoz,amivel időközben az épület hátsó parkolójában parkolt le.

-          Elmondaná valaki,hogy mégis mi folyik itt!? – torpantam meg és leráztam magamról a barátaim kezeit. – Addig nem megyek egy lépést sem,amíg valaki nem közli velem!Had halljam!Várok!

-          Nem hiszem,hogy… - kezdte sajnálkozva Car,de Daiys a szavába vágott.

-          Rendben,te akartad tudni. – vont vállat még mindig ingerült hangnemben. – Kettőt tippelhetsz ki volt bent,akivel nem szeretnénk ha összefutnál!

-          Ki…? – kérdeztem,de rögtön tudtam a választ,amitől a szemeim elkerekedtek miután ténylegesen felfogtam. –Ő…de mit keres itt?

-          Nemzetközi szupersztár,drágaságom! – világosított fel nyersen Days,mire a menedzseremtől kapott egy nem épp szép pillantást.

-          Két éve megy már ez – fogott bele a mondandójába Caroline  közben kerülte a tekintetem. - Ha te megjelensz egy eseményen Ő nincs ott és ez megy fordítva. Akkor találtam ki mikor idejöttünk és az első hónapokban annyira kibuktál, folyton csak sírtál és már mosolyogni sem láttalak. Az nem te voltál,Kat! – hozta fel mentségképp,hangja egyre jobban elbicsaklott,ahogy szépen lassan beszámolt a hátam mögötti akcióiról. - Apukád is nagyon aggódott érted,ahogy én is!Mikor sikerült rávenni egy-egy szerepre egyre boldogabb lettél,felszabadultál és nem akartam, hogy vissza ess abba az állapotba. Attól fogva,hogy egyre többen ismerték a neved, sok munka lehetőséget kaptál,igyekeztem úgy szervezni a dolgokat,hogy egyszer sem kellett összefutnod vele. Paul-al titokban megszerveztünk mindent és megnyugodtam,hogy nem tűnt fel neked a dolog,hogy nem hoz vele össze a sors. Daisy is beszállt a szervezkedésbe,így a titok terhét nem egyedül viseltem. Minden nagyszabású rendezvény előtt egy idegen számon hívtuk egymást,így nem jöhettél rá semmire. Tökéletes volt…mostanáig.Nem tudom mi volt tegnap,de én beszéltem Paul-al,de úgy látszik elfelejtette… Nagyon sajnálom! - suttogta végül elkeseredetten és hagyta, hogy a megbánás könnyei kicsorduljanak.

A megdöbbenéstől köpni-nyelni nem tudtam. Valóságos sokként ért annak az embernek a vallomása,aki a legközelebb áll hozzám. Hihetetlen,hogy eddig nem jöttem rá. Hogy hihettem,hogy Őt egyszerűen már nem látom többé,ahogy a kapcsolat is megszakad úgy tűnik el? A gondolat,hogy bárhol lehetett a teremben és észre sem vettem elképesztett. Vajon látott?Még mindig ugyanolyan,mint mikor elválltunk…? Szerintem lettem volna elég erős ahhoz,hogy keresztül nézzek rajta, esetleg még egy halvány „sziát” is mormoljak neki!Boldog párkapcsolatban élek,túl tettem magam rajta teljesen…vagyis legalábbis remélem. De, Caroline-tól ezt nem vártam,egyáltalán. Jól mondják,a titkoknak nagy ára van, barátságok és szerelmek szakadnak szét,ha kiderül az igazság. Velünk mi lesz?Elég erős a barátságunk? Képes vagyok megbízni benne ezek után, vagy a még megmaradt barátaim listája egy újabb névvel rövidülni fog?