1.évad 31.fejezet

Köszönöm, hogy ennyire biztattok a részek megjelenése során! El sem hiszem hogy eljutottam a 31. fejezetig! Köszönöm a 31 feliratkozót és a 17.000 odalmegjelenítést! ♥ Már nagyon a végén járunk, már csak két fejezet van hátra a végéig szóval komit, pipát szeretnék kérni, valamint írjátok le a kedvenc fejezetek címét, esetleg a kedvenc jeleneteket, nagyon kíváncsi vagyok rá! Jó olvasást, drágáim!Várhatóan jövő hétvégén jön a következő fejezet!

Álmomban már megint futottam, csak azt nem tudom mi elől. Most Hawaii újonnan megismert főterén rohantam át, de nem mertem hátrafordulni, féltem, hogy utolér. A rettegés fokozódott bennem, mikor a főtérről bekanyarodtam egy ismeretlen, szűk kis zsákutcába. Nem volt menekvés, már túl késő és egyre gyorsabban közeledett felém a támadóm, bárki is volt az. Hátamat a kőfalnak vetve vártam, hogy alakja kiváljon a sötétségből.

Hangosan zihálva és levegő után kapkodva ébredtem fel a rémálmomból. Vékony hálóingemet a testemre tapasztotta az izzadtság és a hajam is összegubancolódott. Rémülten a mellettem alvó Harry-re néztem, attól félve bármelyik pillanatban felébredhet, de csak csendesen szuszogott. Ledobtam magamról a vékony lepedőt és a közös nappaliba siettem egy pohár vízért. Mezítláb haladtam végig a folyosón és próbáltam a lehető leghalkabban megtenni az utam. A sötétben kitapogattam az étkezőasztal és leemeltem egy kancsó vizet, túl sötét volt ahhoz, hogy kiöntsem egy pohárba és nem akartam felébreszteni a lámpával a többieket, így a kancsóval a kezemben léptem ki a lakosztályunk erkélyére. A rekkenő hőségben csodálkozom, hogy egyáltalán tudnak a többiek aludni. Beleittam a vízbe, de olyan meleg volt, hogy kénytelen voltam kiköpni. Remélem az alattam lévő erkélyen nincs senki. Hirtelen ötlettől vezérelve magamra borítottam a meleg vizet, úgyis nemsokára megszárad, olyan meleg van. Nem járt a szél és az óceán felől sem remélhettem hűvös szellőt. Letelepedtem az egyik fotelba és csendesen néztem a víz távolba vesző kékségét. Annyira békés itt minden, nincsenek tömblakások, nem járja naponta több ezer ember az utcákat. Más, mint London, sokkal másabb. Ez az első külföldi utam, de nemsokára ennek is vége.

-          Nem maradt még benne víz? – kérdezte valaki mögöttem, mire ijedtemben ugrottam egy nagyot és a maradék víz is rám fröccsent.

-          Hát már nem nagyon – nevettem el magam és figyeltem, amint Zayn kilép az erkélyre és levágja magát egy másik fotelba.

-          Nem baj! – legyintett és felém nyújtott egy fehér dobozt. – Cigit?

-          Nem, dehogy. Utálom! – ellenkeztem felemelt kezekkel. – Neked sem kéne ám cigizned! Egészségtelen és ráadásul büdös is!

-          Jó, akkor ez leegyszerűsítve annyi, hogy nem kérsz! – bólintott és rágyújtott egy szálra, majd füstfelhőket fújdogált.

-          Perrie-t nem zavarja? – kérdeztem kétkedve és elhessegettem a felém szálló füstöt.

-          Nem – vont vállat egyszerűen. – Ez olyasfajta bűn, mint mikor dugiba csokit nassol az ember.

-          De a csoki evésbe még nem halt bele senki! – mondtam, majd hozzátettem. – Ugye sejted, hogy Perrie lesz Hope gyerekének a keresztanyja?

-          Aha, szerintem ezt már mindenki sejti – mosolyodott el. – Ha kisbabát lát egyszerűen le nem áll, előbújik belőle az anyai ösztön. Miért kérdezed?

-          Mert ha Perrie lesz a keresztanyja, valószínűleg te leszel vagy Harry a keresztapja, szóval elég sokat leszel a pici közelében és köztudott, hogy a cigaretta füst nem tesz jót egy kisbabának. – mondtam könnyedén és reméltem, hogy elérik a kívánt hatást.

-          Van benne valami… - motyogta elgondolkodva, én pedig a sötétben szélesen elmosolyodtam, hisz ez volt a célom. – Ismered ezt a számot? – kérdezte és elindított a telefonján egy számot.

-          Imádom! – nevettem fel és együtt énekeltem végig vele a refrént. Ezután nem is tudom, mennyit beszélgettünk; először az együttesről, de mikor a nap lassan felbukkant a látóhatáron már a legújabb Stallone-film kivesézésénél tartottunk. Ahhoz képest, amikor először találkoztam Zayn-el, elkönyveltem magamban egy zárkózott csávónak, most pedig kellemesen csalódtam. Örülök, hogy megismerhettem és a barátomnak mondhatom és nem mellesleg Ő is nagyon szereti az Imagine Dragons zenéjét. A telefon kijelzője hét órát mutatott amikor a többiek ébredezni kezdtek. Niall első dolga az volt, hogy felhívja a recepciót és reggelit hozasson fel mindenkinek. Harry kilépett a teraszra, majd leült mellém és magához húzott. A meghitt pillanatnak természetesen Louis vetett véget (Ki más?), aki egy szál alsógatyában rohangált végig a lakosztályunkon egy hörgős és nagyon cenzúrát követelő balladát énekelve, amit állítása szerint este a Wc-n költött és muszáj volt velünk megosztania. Remélem a gyereke inkább az anyjára fog hasonlítani. Bekapcsoltuk a klímát és beültünk a nappaliba, hogy egy Holly szerint „cuki” rajzfilmet bámuljunk. Khm, nem is tudom, nekem a rózsaszín bárányfelhőkre ugráló görögdinnye-emberek nem igazán cukik. A fiúknál viszont elérte a hatását a mese főcímzenéje, ugyanis Liam és Zayn is elaludt a kanapén.Én Harry-vel Caroline mellé csusszantam, aki elmélyülten tanulmányozta a telefonja képernyőjét.

-          Mit nézel? – kérdeztem tőle. – Csak nem találtál egy ennél százszor jobb mesét?

-          Nem, elutasítottak – suttogta elhaló hangon és felém nyújtotta a készüléket. A munkaadójától kapott egy rövid, kétsoros üzenetet, hogy nem kívánja alkalmazni.

-          Sajnálom! – öleltem magamhoz, átéreztem a csalódottságát.

-          De neked azért jó lesz! Jövőre mész az egyetemre! – mosolyodott el halványan. A mellkasom összeszorult a tudattól, hogy Ő sem a többiek nem is sejtik, hogy én szeptembertől nem fogok az iskolapadban ülni, hanem én is munkát fogok keresni. – Jujj, a gólyatáborok mindig jók! Ráadásul, ha esetleg kolis lennél van egy-két ismerősöm, akik körbevezetnek az iskolában.

-          Tényleg! – kapta fel a fejét, erre Tess, aki az előbb lépett be a szobába. – Nem is mondtad még, hogy hova vettek fel!

-          Öhm, igazából én… - motyogtam és segélykérően néztem a barátomra, de a figyelmét teljesen lekötötte a tv. Elhatároztam, hogy nem fogom elmondani, maradjon ez titok, nincs szükségem senki sajnálatára. – Milyen szép az idő!

-          Kat! –szólt rám Tess, azon a hangon, amilyenen csak akkor szólal meg, ha valakire mérges. – Mondd, hogy nem igaz!

-          Micsoda? De tényleg szép az idő, ugye Holly? – tereltem a szót és most a pakisztáni fiútól remélve segítséget.

-          Nézd, barikák! De cukik! – kiáltozta teljesen elfeledkezve az imént nekiszegezett kérdésemtől. – Ú, de szeretnék egyet!

-          Miért nem mondtad el nekünk? – csatlakozott a beszélgetésbe az eddig csendben ülő Hope. – Azt hittem barátok vagyunk!

-          Azok is vagyunk! – vágtam rá. – Csak féltem,hogy…

-          Kinevetünk? – fejezte be helyettem Perrie a mondanivalóm. – Drága egyetlen, KitKat-unk, hogy gondolhattad ezt?

-          Nem gondoltam ezt, csak féltem…Csak anyám és Harry tudott róla. – suttogtam és a remegő kezemre meredtem.

-          Kitalálunk valamit! – pattant fel a fotelról hevesen Tess, ráhozva a szívbajt az eddig bambuló és alvó fiúkra. – Fellebezhetszv, keresünk más egyetemet, javaslatot írunk és kampányolunk! Nincs olyan hogy sehova nem vettek fel, mégis hány iskolát jelöltél meg?

-          Öhm, izé egyet – vallottam be, mire Tess nagyot csapott a homlokára, Hope a szemeit forgatta és Perrie pedig szitkozódni kezdett.

-          Te… - morogta dühösen Caroline. – Hát mit mondtam én neked mindig? Több helyre kell beadni a jelentkezést! Nem baj, hogy bejelölöd a fél város iskoláját,de egy helyre biztosan felvesznek!

-          Én… - szipogtam és éreztem, hogy könny kúszik a szemembe.

-          Hé, lányok! – szólt rá Harry az idegeskedő barátnőimre és szorosan magához húzott. – Ennyire nem kell komolyan venni a dolgot, legfeljebb kihagy egy évet és majd utána ismét jelentkezik.

-          De én nem akarok nélküle menni egyetemre! – szipogott Holly. – Még a szüleim is beleegyeztek, hogy a fotográfus szakra menjek! Már mindent elterveztünk! Együtt megyünk fősuliba , délutánonként a Gustav’s-ban pletykálunk, együtt tanulunk majd. Aztán, mikor végzünk munkába állunk Londonban és majd egy lakásba költözünk. Később pedig egyszerre megyünk férjhez, gyerekeink lesznek… - az utolsó szavaknál már elakadt a hangja és heves zokogásba kezdett.

-          Ne már! – fogta a fejét Tess, Holly miatt, mert barátnőnk szokás szerint túlreagálta.

-          Gyere ide! – guggoltam le mellé és magamhoz szorítottam szőke hajú barátnőnk. Fura,hogy az én problémámon Ő akad ki a legjobban,de jobban belegondolva így viselkedik egy legjobb barátnő. Nem tudom, mihez kezdenék nélküle és bár hiába, nem jutottam be a főiskolába, támogatni fogom Őt is és Tess-t is, hisz erre valók a barátok.

-          Jaj, már most jön, az a rész ahol mindenki szép szavakat mond a másiknak? – kérdezte Tess teátrálisan, de azért elmosolyodott és lekuporodott mellénk.

-          Kicsi a rakás! – ordította el magát Niall, mire Louis kissé félreértelmezte a dolgot és ránk vetette magát.

-          Ááá! – ordított fel Holly és lelökte magáról Lou lábát.

-          Au, azt hiszem eltört valamim! – nyögtem és megcsíptem a srácot, mire legurult rólam.

-          Most mér’? – heherészett Louis. – Nem játszottunk?

-          Nem éppen, de ha már játszani akarsz… -  gondolkodott el Tess. – Hé, fiúk ébresztő! Mondom ébresztő! Na végre,köszönöm! Fél óra múlva mindenki lent a strandon, ki fogjuk fárasztani Louis-t! Most vissza fogja kapni!

-          Mi? Menj má’! Őt nem lehet kifárasztani! A lehetetlenre vállalkozol! – motyogta álmosan Liam és a másik oldalára fordulva aludt tovább. Felkeltem a szőnyegről és lendületet szereztem az ugráshoz, elrugaszkodtam és végül a régi barátomra ugrottam.

-          Kelj már fel! – sikongattam teljesen felspannolva attól a tudattól, hogy végre visszavághatok Louis-nak. – Gyere már!

-          Harry! – ordította Liam egy párnába. – Szedd le rólam a barátnőd!

-          Hm? – hümmögött félálomban a barátom, erőtlenül felkelt csukott szemekkel a kanapéról, de mindjárt vissza is borult.

-          Nincs, aki segítsen rajtad háhá! – röhögtem az arcába és egy másik párnával püfölni kezdtem, hogy végre felébredjen.

-          Superman itt van! – ordította mögöttem Tommo, megragadta a derekam és felemelt a Liam-ről. Hiába sikítoztam, visítoztam szólongattam a többieket, hogy segítsenek, Louis megállás nélkül cipelt át a nappalin, végig a folyosón, majd megállt az egyik fürdőszoba ajtaja előtt. Tudtam mit fog csinálni és rugdosva próbáltam kiszabadulni a kezei közül, de hiába, magabiztos léptekkel sietett a kád felé.

-          Ne! – sikítottam és visszatekintettem Louis válla felett a szememmel a többieket keresve. Nem kellett sokáig nézelődnöm, mindannyian betömörültek a fürdőszoba ajtóba és röhögve nézték, ahogy Louis belerak a kádba és megengedi a csapot. Lefogta a vállam, hogy a zuhanyrózsából folyó jéghideg víz egyenesen rám zúduljon. Az arcomba fröccsenő víztől nem láttam semmit, a ruhám tiszta víz lett és mellesleg a 40 C `ellenére fáztam is.

-          Oké, most már elég lesz! – kiáltotta Harry és hirtelen elállt a víz. A víztől nagyokat pislogva, csurom vizesen szálltam ki a kádból. Harry a vállamra terített egy törülközőt, hogy ne fázzak meg és leültem a kád szélére. Zayn és Niall az ajtóból röhögtek rajtunk, Liam kerülte a dühös pillantásaimat; Ian már a földön fetrengett a röhögéstől, bár nem tudom mi olyan vicces. Tess elégedetten morgott, mert végre megkaptam a büntetésem amiatt, hogy nem szóltam a fősuliról; Holly kuncogott Hope-pal, Perrie pedig végig kamerázta az egészet.

-          Mi van ázott kis kacsa? – kérdezte Louis nevetve, mire mérgesen meredtem rá. – Hé,ne legyél szomorú, valld be, hogy én utánozhatatlan vagyok!

-          Utánozhatatlan, ó igen, biztosan! – vigyorodtam el gonoszul és hátranyúltam a hátam mögé a zuhanyrózsáért, eltekertem a csapot és magam elé tartva lefröcsköltem a többieket. A barátaim kiabálva kérleltek, hogy állítsam le. Kárörvendően nevettem a többieken, most ők kapják vissza.

-          Jó, oké elég már! – kiabálta Zayn én pedig elállítottam a csapot. – Inkább a strandon fürödjünk, mint itt.

Mindenki visszament a szobájába levenni a vizes ruhákat és átöltözni fürdőruhába. Mielőtt még lementünk a strandra felmostunk, nehogy a megkapjuk a goromba szobapincértől, hogy milyen rendetlenek vagyunk. Lent a parton leheveredtem a nyugágyba és elhatároztam, hogy csendesen olvasni fogok. Aha, igen, ha az ember a barátaival nyaral, akkor erről sürgősen le kell tennie. Niall mindenáron játszani akart és ki akarta fárasztani Lou-t, Zayn nyavalygott, hogy másnapos, Perrie pedig utca zenélni akart. Végül is abban maradtunk, hogy fürdünk, aztán megyünk énekelni. Az ír srác nyakába vett Liam pedig Caroline-t és kakasoztunk, vagyis annak az a lényege, hogy egymást el kellett borítanunk. Háromszor belöktem Car-t a vízbe és háromszor kért új játékot szóval teljesen kifáradtam, eközben pedig a többiek strandröplabdáztak. A fiúkat és Perrie-t néhányan észrevették és nagy tömeg alakult ki a pálya mellett, így esélyem se volt odamenni hozzájuk. Szerettem volna ha egy kicsit békén hagyják őket a rajongók,de nem haragszom érte különösebben, hisz fordított helyzetben ha én találkoznék az egyik kedvencemmel én sem viselkednék másképpen.

 

-          Nem látta valaki a piros nadrágom? – kiáltotta Holly. Fél óra múlva indul a kocsi a reptérre, de a szőke hajú lány még csak most kezdett el pakolni.

-          Nem a fürdőszobában van? – kérdezte Harry a kanapén ülve az egyik hajtincsemmel játszadozva.

-          Ááá – sikította a lány a szobájából, amit hangos puffanás kísért.

-          Nem találja a kedvenc gatyáját? – kérdezte tőlem Harry.

-          Nem, szerintem pókot látott és megpróbálta leütni a bőröndjével,de az szétnyílt, az összes ruhája a földre esett és most kezdheti a pakolást elölről! – vontam vállat és tovább kapcsolgattam a tévé csatornák között.

-          Mi történt? – rontott ki a fürdőszobaajtón Niall egy szál törölközőben. – Holly jól vagy?

-          Segíts! – sikítozta a lány. –Pók!

-          Na, mit mondtam! – kiáltottam fel elégedetten az ír srác pedig befutott a szobájukba.

-          Wake me up before you go go! – ugrabugrált ordítozva Louis a folyosón Ian-nel. Mikor a fürdőszoba elé értek mind a ketten megcsúsztak a víztócsában amit Niall hagyott maga után.

-          Áú! – kiáltott fel Ian, miután fenékre esett.

-          Megütöttük a popónkat! Gyógyító puszit kérünk rá! – üvöltözte torkaszakadtából Louis. – Hope, kérlek!

-          Felejtsd el! – közölte a barátnője elkerekedett szemekkel és a földre rakta az utazótáskáját. – Kész vagytok?

-          Holly egy pókkal viaskodik, szóval még elleszünk egy darabig. – mutattam a szőkeség szobájára, ahonnan eszeveszett sikítások hallatszottak. - Én már tegnap este bepakoltam!

-          Mi van, Niall? Vered az asszonyt? – kurjantotta Harry, mire a srác kidugta a fejét az ajtón.

-          Nem hiszitek el,de egy baromi, nagy pók van a szobában és hiába püfölöm,nem döglik meg! – hadarja, majd Holly ismét felvisít. – Nincs nálatok véletlenül egy balta?

-          Mutasd azt a pókot! – mondta a nappaliba belépő Tess. – Nem hiszem, hogy kell nekünk balta!

-          Ne menj be! – vágta rá túl gyorsan és feltűnően Ian. – Ööö… Niall biztos pucér!

-          Niall vegyél magadra valami ruhát, aztán engedj be! – kiáltotta Teresa és az ajtó kilincsére tette a kezét.

-          Majd én megnézem! – ajánlkozott Louis és buzgón odasietett Ő is Tess mellé. – Nem kell a segítséged, majd én elintézem!

-          Nagylány vagyok Louis! – mondta azzal belépett az ajtón. Ian és Louis amint ezt meglátták elsprinteltek a lakosztály legtávolabb lévő szobájába, ami történetesen a WC volt és bezárkóztak.

-          Én nem vettem észre jól vagy ezek tényleg csináltak valamit? – fordultam Harry-hez.

-          Mint mindig, most is az utóbbi! – kacsintott rám és egy puszit nyomott az arcomra.

-          Louis William Tomlinson és Ian Peter Jenkins! – ordította hirtelen Tess, mire az épp belépő Zayn kis híján hátraesett, Perrie pedig ugrott egy nagyot ijedtében.

-          Mi történt? – tátogta nekem Perrie, nem mert hangosan megszólalni, amin nem csodálkozom. Ha egyszer Tess dühös, jobb nem beleszólni, mert annak nem lesz jó vége.

-          A fiúk elvoltak – suttogom neki, mire mind a ketten elmosolyodunk.

Tess még egy óra múlva is tajtékzott, a megtalált gumipók láttán, amit a két srác valamikor hajnalban csempészett be Niall-ék szobájába. Mint kiderült mindenkire várt egy kis meglepetés. A Zerrie rezidencia ágyába egy vízibombát raktak és amikor ráfeküdtek az ágyra kilyukadt és az egész ágy tiszta víz lett. Tess-éknél a régi táborozós szokássá vált „kenjük be az arcukat tejszínhabbal” csínyt használták. Viszont csak Dave ébredt Mikulás szakállal az arcán, Tess-re nem mertek habot fújni, amit nem is csodálok. Én reggel nem vettem észre, ahogy felkeltem, de összetekerték a szobát madzagokkal, hogy reggel egyenesen lefejeljünk egy tortát. Kérdem én, mi értelme volt ennek? Talán sosem tudjuk meg, de a fiúkra ráparancsoltunk, hogy takarítsák ki a szobákat és emiatt késve érkeztünk a géphez. Az repülő út szinte repült, sokkal gyorsabbnak éreztem az utazást, mint mikor idefele jöttünk. Valószínűleg azért mert, ahogy leültem a helyemre rögtön elaludtam és végre nem zavart fel senki öt percenként az álmomból.

 

 

Hatalmasat sóhajtva vettem az irányt az utca felé. Már egy hete nem jártam otthon, Anyánál mióta hazajöttünk a nyaralásról. Valahogy nem vett rá a lélek hogy viszontlássam, mert akkor minden bizonyára eltörne nálam a mécses és szó nélkül megbocsájtanék neki. De nem akartam. Harry napokon át győzködött, hogy jöjjek el és beszéljek meg mindent Anyámmal. Felajánlotta, hogy elkísér és mindenben segít, de nemet mondtam rá és Ő nem firtatta. Tess egész más módon próbálkozott. Egyik reggel eljött értem a fiúk házához, hogy elvigyen dolgozni a Gustav’s-ba, de nem arra vette az irányt, hanem a házunk felé én pedig kiszálltam az autóból és inkább gyalog mentem munkába. Holly a hiszti módszer választotta, ami azt jelentette, hogy képes volt a pláza közepén hangos sírásba kezdeni és azt ecsetelte, ha nem békülök ki most Anyámmal, talán soha nem fogok. Idáig simán ment az, hogy befogom a fülem, ha a jövőmről és a főiskoláról esett szó, azonban ma reggel megtaláltam a Harry-vel közös szobánkban egy rég elfeledett fotót. Én vagyok rajta, olyan öt éves lehetek, hajam két copfba van rendezve. Anya ölében ülök és mosolygok a kamera felé, az arcom csupa csoki, Anya pedig csakis engem néz, az arca mély szeretetet tükröz. Fogtam magam, buszra szálltam és végül itt kötöttem ki. Lassan haladtam végig az utcánkon, néztem az ismerős házakat, a fákat ahova kisgyerekként annyiszor felmásztam. Elhagytam Tess-ék házát és megálltam a kertkapu előtt. Magamban azt hajtogattam, ez csak egy szimpla látogatás, lehet nincs is itthon. A szobában égett a villany, a tervem pedig füstbe ment, hogy csak összeszedek pár ruhát és már itt sem vagyok. Kinyitottam a kertkaput és a elbizonytalanodva megálltam az ajtó előtt. Kopogjak? De hisz itt lakom… vagyis inkább laktam. Mindegy. Elővettem a kulcsom, hogy kinyissam az ajtót, de a kilincset lenyomva rá kellett jönnöm, hogy nyitva van. Halkan beléptem a bejárati ajtón, gondosan ügyelve nehogy zajt csapjak. Levettem a cipőm, ami koppanva hullott le a padlóra és a konyhában mozgolódás támadt, majd az előszoba ajtóban megjelent Anya. Haja kócos volt, szeme alatti karikák pedig a kialvatlanságról árulkodtam.  Arca szokatlanul szürke volt, öregített rajta vagy öt évet.

Ahogy felismert szeme megtelt könnyel hozzám lépett és szorosan magához szorított. A hajamat simogatta, egyre csak fokozódott a sírása. Utáltam, ha sír, gyerekként ritkán fordult elő hogy így láttam és mindig szomorú lettem.

-          Anya, ne sírj! – nyugtattam, bár szaggatott lélegzetvételemmel könnyek társultak. – Itt vagyok!

-          Elisabeth?- kiáltott egy ismerős hang a konyhából. Váratlanul eltoltam magamtól Anyát és mérgesen meredtem rá.

-          Ugye nem Ő… - néztem rá,hangom tele volt megbántottsággal.

-          Kicsim, ne haragudj… - suttogta meggyötörten és inkább elfordította a fejét.

Az előszobába belépett Samuel, azaz az apám. Alőször nem akart hinni a szemének, meglepetten nézett rám, hol anyámra majd szélesen elmosolyodott.

-          Hát itt vagy! Pont rólad beszéltem! – mondta lelkesen. – Annyira rég láttalak, lányom…

-          Mit keresel itt? – vágtam a szavába és karba fontam a kezem. – Hogy engedhetett be Anya, ha épp Ő akart eltitkolni előled?

-          Először nem akart beengedni, rám vágta az ajtót. Sőt még meg is fenyegetett azzal,hogy fejbe vág egy parfissal – mesélte és az emlék hallatán el mosolyodott,de mikor szeme fagyos tekintetemre tévedt, lehervadt az arcáról a mosoly de azért folytatta. – A jövődről akartam vele beszélni…

-          Az ÉN jövőmet miért vele kell megbeszélned? Egyáltalán hogy képzeled, hogy te benne vagy a jövőmben? – üvöltöttem rá. A szomszédok bizonyára megijedtek a kiabálásomra, mert ebben a házban ritkán hangzik el hangos szó.

-          Kat, kérlek hallgasd végig! – szólt meg csendesen, megtört hangon Anya. Akaratom ellenére hallgattam rá és lassan bólintottam apám felé, hogy folytassa.

-          Szóval, sajnálattal hallottam, hogy nem vettek fel a főiskolába. Beszéltem volna veled az érettségi után, de te kerültél aztán pedig elutaztál és nem maradt más, akivel beszélhettem volna, csak Anyád. Ő mondta, hogy nem vettek fel, jövő nélkül maradtál és nem tudom, mihez kezdj. Nos, én elővettem a régi kapcsolataimat, egy-két embert győzködtem és hasonló… khm, szóval van számodra egy ajánlatom, ami remélhetőleg érdekelni fog. Valóra válthatod az álmaidat! Színésznő lehetsz, mindehhez csak annyi kell: gyere velem haza, Amerikába!