1.évad 30.fejezet

Ööö,igen,kicsit hosszú rész lett...Kíváncsi vagyok a véleményetekre, ami lehet pipa vagy komi formájú is!Ezután a rész után már csak három bejegyzés van,szóval visszaszámlálás indul!Remélem a hosszúsága ellenére elnyeri a tetszéseteket!

Mindent beledobálta a táskámba, jobb felkészülni a legváratlanabb helyzetekre, azért is magammal a rózsaszín gumicsizmám és a bakancsom is. A régi szobám szekrényéhez léptem és komótosan kutattam a nyári ruháim, valamint a három garnitúra fürdőruhám után. Megakadt a kezemben a kedvenc fehér kardigánom és egy „mindegy a repülőben elfér” vállrándítással behajtogattam a bőröndbe. Valahol a takaró alatt megszólalt a telefonom, amit érkezésemkor az ágyamra hajítottam. Nekiestem kihalászni az egyre hangosabban csörgő készüléket, már nyakig benne voltam a párnák és a takaró között, mikor váratlanul kibillentem az egyensúlyomból és arccal előre a z ágyra estem. Remek! Az egyetlen jó dolog, hogy pont a keresett tárgyra estem és kihalásztam magam alól. Elég volt egy pillantást vetnem a telefonszámra, automatikusan és gondolkodás nélkül megnyomtam a hívás elutasító gombot. Ez a mozdulat lassan szokásommá válik, ha az újonnan előkerült apám hív. Az érettségi napján többször is hívott, de nem vettem fel, számomra nincs mondanivalója. Elegem van az állandó hívásaiból, üzeneteiből, sőt ajándékaiból is, amiket küldözget. Egyik reggel egy futárszolgálat embere tenyerelt rá a csengőre, pechére a nem épp jókedvű Zayn nyitott ajtót. Elég volt ránéznem a nekem küldött elegáns borítékra, amin a nevem virított és a vastagságából ítélve nem csak egy szimpla gratuláló kártyát tartalmazott. Nem ez volt az első ajándéka, szinte minden nap küldött egy ugyanilyen borítékot. Akkor állt le a pénzküldözgetéssel, mikor a harmadik napon Harry hívta fel, aki beleüvöltött a telefonba és közölte vele, hogy ne nézzen engem perselynek. Utána csak hívogatott, de megállás nélkül, folyton vagy kikapcsoltam, vagy lenémítottam a telefonomat, így volt egy kis nyugtom. Ma reggel elfelejtettem ezt megtenni, túlságosan lekötött a pakolás, de mivel sem délelőtt sem délután nem nyaggatott. Így visszagondolva, nem kellett volna.

Hallottam, ahogy a bejárati ajtó nyitódik, majd csukódik, ezek szerint Anya megérkezett. Felpattantam az ágyról és a bőröndömmel leszaladtam, hogy üdvözöljem.

-          Szia, Anya! Merre jártál? Nem láttad a fehér csipkés ruhám? El akarom vinni magammal a holnapi útra, de sehol sem találom! - csacsogtam és lehuppantam a kanapéra. Nem vettem észre, hogy mennyire feszült és ráadásul el is ázott, csak akkor mikor elordítottam magát.

-          Katherine Elisabeth Willows, mondtam, hogy mosogass el! – kiáltott rám, mire akaratlanul is összerezzentem. Sosem szokott vele így viselkedni, csak ha ideges, sőt még ritkábban hív a teljes nevemen.

-          Anya, mi a baj? – tápászkodtam fel és odasiettem hozzá, hogy megöleljem,de eltolt magától.

-          Az új munkahelyem! – csattant fel és ideges mozdulatokkal töltött magának egy pohár vizet. – Borzasztó! Nem netezhetek, ha nincs munkám, ki sem mehettem mosdóba, nem hívhattam a cég telefonján pizza futárt, hogy ebédet rendelhessek. Ennek következtében egész nap éheztem és ráadásul ez a vacak cipő is elnyomta a lábam! Mi van? – villant rám mérgesen a szeme, mikor halkan felkuncogtam.

-          Ilyen egy rendes munkahely! – világosítottam fel. – Dolgozni kell és be kell tartani a főnököd utasításait! Ezért kapsz fizetést!

-          Még az alkalmazott férfiakkal sem flörtölhettem! – sóhajtozott, mire a felnevettem, a jutalmam pedig az volt, hogy égő szemekkel meredt rám. – Én a helyedben nem nevetnék! Hamarosan te is megtapasztalod ezt, mivel nem vettek fel egyetlenegy főiskolába sem, neked is dolgoznod kell majd. Nem lesz, vásárolhatsz a barátnőiddel, mert nem lesz pénzed. Vagy esetleg kihasználod a gazdag pasid pénztárcáját… Én a helyedben ezt tenném és tudom, hogy ezt is fogod tenni.

-          Mi? Miről beszélsz? Én nem vagyok olyan, mint Te! – kiabáltam az arcába, teljesen kikelve magamból, majd halkan, de ugyanolyan dühvel folytattam. – Mellesleg nem én vagyok az, aki tizennyolc évig eltitkolja a lánya elől, hogy az apja életben van!

-          Mi? Micsoda? Te ezt… - fordult felém a mosogatótól és kiesett a kezéből az imént elővett pohár. Nem mozdult, hogy felszedje a szilánkokat a padlóról, kidülledt szemekkel meredt rám, mintha most látna először igazán. Sajnáltam,hogy elmondtam így utólag visszagondolva talán nem lett volna bátorságom megtenni,de most már mindegy.

-          Igaz? – tudakoltam, s a hangomon eluralkodott a harag és a csalódottság. Még csak meg sem próbált közbevágni, mentegetőzni vagy letagadni. – Tényleg igaz, ugye?Hazudtál nekem egész életemben,csak mert féltél beismerni,hogy egy „váratlan” gyerek vagyok?Mondd ki vagy ha nem igaz, cáfold meg!Csinálj mér valamit! – kiáltottam rá fokozódó dühvel a még mindig döbbent csendbe burkolózó anyámra.

-          Igaz. Minden igaz – vallotta be nagy sokára és erőtlenül lerogyott az egyik konyhai székre. – Nem akartam,hogy megtudd…hogy rájöjj milyen is vagyok. De az nem igaz,hogy nem vártalak!Szerettelek attól a pillanattól kezdve, amióta megtudtam,hogy anya leszek.

-          Nagy szavak! – mondtam keserűen,tudva hogy ezek a szavak olyanok számára mintha kést döfnének a szívébe. –Hogy voltál képes erre? Az apám,a vérszerinti apám nem lehetett részese az életemnek!Születésemnél az orvos vágta el a köldökzsinórt,pedig neki kellett volna! Az óvodába sem vihetett a nyakában, ha elfáradtam és nem is látta az óvodás ballagásom. Senkivel nem mehettem el megnézni egy foci mecset vagy egy akciófilmet és senki nem óvott meg minden egyes fiútól, aki csak rám, mert nézni. Nem kaptam jó éjt puszit egy ijesztő horror-film után és az évek során egy képe sem volt rólam,kivéve az,amit az újságokban mutattak. Ha itt lett volna,vagy csak ha tudom, hogy él,minden másképp lett volna! Nem arra gondolok, hogy elhagyta volna értem a feleségét és a két fiát,inkább csak azt a tudatot, hogy van nekem egy édesapám!Ja, tudtad, hogy van két bátyám!Hihetetlen! Egész életemben valahogy a barátaimmal pótoltam a testvér hiányát, erre kiderül, hogy kettő is van!Ha elmondtad volna, nem fájt volna annyira mint az, hogy esténként részegen esel haza,úgy hogy még te sem tudod kivel randiztál! Minden este mikor hazaértél és látnom kellett téged úgy viselkedni, mint a legtöbb korombeli idióta tini, nem szégyenkeztem miattad. De most szégyenkezem és azt kívánom bár ne ilyen lennél!

-          Kicsim… Én… - zokogta, a könnyei magáradt patakként csordultak végig az arcán. Kezem után nyúlt, de én visszarántottam és inkább ökölbe szorítottam, szorosan a testem mellett. – Szeretlek! Kérlek ,ne haragudj!

-          NE HARAGUDJAK?- ordítottam magamból kikelve. – Hogy vagy képes arra kérni, hogy ne haragudjak?!Azok után, amit tettél nem haragszom rád!Gyűlöllek! – kiáltottam még egyszer és a táskámmal együtt kirohantam a konyhából az előszobába,onnan pedig a nyári londoni éjszakába.

 * * *

zene

-          Káposztás jó reggelt! – üvöltötte Louis az arcomba. Pislogás nélkül meredtem kisbusz velem szemközti ülésén ülő srácra,aki úgy fejezi ki izgatottságát,hogy öt percenként elordítja, ami éppen az eszébe jut. Nem tudom,én úgy vagyok vele,hogy hajnali ötkor felesleges pattogni,meg ugrálni,persze, én is izgatott vagyok a repülőút miatt,na de nem ennyire. Hope mintha észre sem vette volna barátja idétlenkedését, csendesen nézte az ablakon a mellettünk elsuhanó tájat. Mellettem Harry az első ülésen ülő Liam-el röhögött valamin,de annyira hogy leöntötte a nadrágját kólával,így most olyan,mintha bepisilt volna. Niall és Perrie az útra pakolt szendvicseket cserélgették, vagyis inkább Pezz kért a sráctól szendvicset, aki egy utazótáskányi élelmet hozott magával. Mintha valami túlélő táborba mennénk! Zayn vezetett, mellette Holly csacsogott a telefonján Tess-el, aki a másik autóval jön.

A tegnap este történtek miatt alig vártam, hogy végre felszálljunk a fiúk magángépére, legalább ott alhatok egy kicsit. Amíg a reptér termináljában vártunk a gépre, nem egyszer bóbiskoltam el Harry vállán, aki időközben természetesen átöltözött. Még lecsukott szemhéjam alatt is csak Anya elkeseredett arcát láttam, ami nem hagyott nyugodni. El sem köszöntem tőle miután a szemébe ordítottam, hogy gyűlölöm. Már bánom, hogy olyan heves és meggondolatlan voltam, az egyetlen családtagommal is összevesztem.

-          Gyere, menjünk! – riasztott fel a pihenésemből Harry. Ha nem tudnám, hogy a hatalmas napszemüveges - pulcsi - sapkás alak a barátom, szerintem el is mentem volna mellette,ahogy a többi fiú mellett is. A terminál végén négy alak integetett nekünk hevesen, mire a társaságunk feléjük vette az irányt. Hamar felismertem Tess-t a nagy kalapjáról és Dave-t is, aki a gitárját rakta el a tokjába.

-          Kat! – fordult felém a másik lány,akit először fel sem ismertem,csak akkor mikor levette a hatalmas nagy napszemüvegét.

-          Caroline! –sikkantottam és boldogan a nyakába ugrottam. –De rég láttalak!Hogy vagy?

-          Én is rég láttalak,de nyugi a következő hetet majd együtt töltjük! – kacsintott rám. –Emlékszel Ian-re? – mutatott a mellette álló férfira.

-          Hogyne! – bólogattam mosolyogtam a barátjára. – Ugye most is táncolni fogsz?

-          Naná! Ki nem hagynám! Jó kis bulikat fogunk mi tartani! – röhögött, majd ráugrott Louis-ra és a hirtelen mozdulattól mind a ketten a földön kötöttek ki.

-          Ha ezek egyszer találkoznak…- rázta meg röhögve a fejét Harry.

A repülő és a One Direction nem egyenlő az alvással és a pihenéssel,kár hogy erre eddig nem jöttem rá. A fél napos repülőúton egy szemhunyásnyit nem tudtam aludni, hála a többieknek. Holly felszállásnál azon izgult, hogy le fog zuhanni a gép; úgyhogy Niall-al az élen mindenki nyugtatni kezdte a lányt. Louis ezt sajátosan értelmezte, mert szerinte, ha becsomagolja a szőke hajú barátnőnk egy bőröndbe,nem lesz semmi baja. Egyesek a fejüket fogták a röhögéstől Tommo ötlete hallatán, mások pedig azzal fenyegették Lou-t, hogy Őt fogják becsomagolni. Na, erre befogta a száját, röpke öt percre. Liam és Harry azon veszekedtek, milyen filmet nézzünk a tévén. Az előbbi a Toy Story mellett voksolt, a barátom pedig a Lassie-t akarta. Igen, érett, felnőtt kor küszöbén álló fiúk. Az egésznek az lett a vége, hogy Perrie javaslatára megnéztük a Csatahajót, ha már egyszer Hawaii-ra megyünk. Mivel a fiúknak fel kellett hangosítaniuk az amúgy is hangos tévét, inkább Caroline-al beszélgettem. Megtudtam, hogy ő is most végzett az egyetemen, kommunikáció és menedzser szakon és munkát keres, mert nem úgy képzeli el az életét, hogy egy vegyes bolt eladója lesz. Tess és Hope eközben már arról beszélgettek mi lesz a baba neme, milyen felszerelések kellenek,  vagy hogy milyen legyen a kicsi szobájának színe. Dave előkapta a gitárját és a hangzavar mellett még el is kezdte pengetni, mire Harry rögtön melléült és elkezdtek dalt írni. Hát igen, nagyjából így telt az utazás. Késő este szállt le a gépünk a reptéren, ahol két autó várt minket és hamarosan megérkeztünk a szállodába. Az egész hotelból csak annyi maradt meg bennem este, hogy nagy az előcsarnok és hogy a harmadikon van a szobánk. A többire nem emlékszem, ahogy megláttam az első ágyat végig terültem rajta és rögtön elaludtam.

-          Menjünk fürödni!Fürödni,fürödni,fürödni! –ébresztett fel kántálásával Holly, mire morogva átfordultam a másik oldalamra és a mellettem alvó Harryhez bújtam. –Hé,gyertek már!Hahó?Ébresztő! – rázta a vállamat,én pedig a takarót és a párnát is a fejemre húztam.

-          Oké,ti tudjátok! – szólalt meg Niall majd egy nemes egyszerűséggel az ágyunkra ugrott. Éles fájdalmat éreztem a az oldalamon,ahova a szőke srác ugrott és fájdalmamban felkiáltottam.

-          Idióta! – sziszegte Harry az oldalát dörzsölgetve. –Nem lett volna elég,ha csak megrázod a vállunkat?

-          Nem, akkor csak elküldenél a francba! – legyintett Niall. – Na, haladjatok, öltözzetek, mert fél óra múlva megyünk a strandra!

Kikászálódtam az ágyból és a bőröndömhöz léptem a neszesszeremért és a ruháimért. A fürdőszobában megmosakodtam és fogat mostam, valamint felvettem az egyszerű fekete fürdőruhám és az egyik kedvenc strandruhám. Mikor kiléptem Harry már kész volt, egy pólóban és egy fürdőgatyában,álmosan ácsorgott az ajtó mellett.

-          Szia, szépségem! – köszöntött és puszit nyomott az arcomra. – Tippelj, hány óra van?

-          Reggel fél tizenegy? – tippeltem, miközben lefelé sétáltunk a lépcsőn.

-          A-a. Délután öt, jó sokat aludtunk, mi? – nevetett és kézen fogva sétáltunk lefelé a márványozott lépcsőn. A gyönyörű előteret virágokkal és hangulatos lampionokkal díszítették, ami hozzájárult az egész hely otthonos és kellemes hangulatához. Hamar megtaláltuk a többieket a szálloda kávézójában és a part felé vettük az irányt, ami alig tíz méterre feküdt a szállásunktól. Nem bántam,hogy a kis ruhám vettem fel, már lassan esteledett, de még mindig rekkenő hőség volt.

-          Verseny a vízig! Aki az utolsó, az alszik egyedül! – rikkantotta Louis, majd Hope kezét megfogva a víz irányába rohantak. Több se kellett, Harry-vel a vízig sprinteltünk, meg sem várva a többieket. A forró homok égette a talpam, jól esett belegázolni a hűvös óceán vizébe. Louis már jóval beljebb járt a vízben, ahol már a válláig ért a víz és Hope-ot tanította úszni. Niall mellettünk csapódott be a vízbe, Holly-val a hátán, aki olyan hangosan visítozott,hogy a parton lévő turisták riadtan pillantgattak társaságunk felé. Tess,ahogy mellém ért rögtön lenyomta az egyedül ácsorgó Liam fejét a víz alá,mire Dave nyihogásra emlékeztető nevetéssel jutalmazott. Gyerekkori barátom vizet prüszkölve állt fel,az amúgy derékig érő vízből és összehúzott szemekkel méregette Teresa-t. Caroline is odaért hozzánk Ian-nel aki görcsösen szorongatott egy sárga felfújható gumikacsát,mert nem tud úszni. Öhm,nem egyáltalán nem röhögtünk. Perrie,ahogy odaért a társaságunkhoz,megjutalmazott minket egy „lefröcsköléssel”. Nevetve összekulcsoltam Harry nyakában a kezem és közelebb húztam magamhoz.

-          Ááá! – hallatszódott a partról Zayn artikulált üvöltése. Mindannyian ijedten odakaptuk a fejünket, sőt még Hope és Louis is közelebb eveztek hozzánk.

-          Mi történt? –kérdezte izgatottan Lou. – Meglátta a Loch Ness-i szörnyet? Én is látni akarom!

-          Drágám, nem zavar,hogy Hawaii-n vagyunk? – vonta fel a szemöldökét Hope.

-          Ez csak részlet kérdése! – legyintett a barátja

-          Úristen, mi történt? – kérdezte ijedten, inkább magától, mint tőlünk Perrie és a part felé kezdett tempózni. Nem akartunk kimaradni az eseményekből, így mi is követtük a lányt Zayn felé. Ahogy közelebb értünk a fiúhoz már rögtön feltűnt, hogy valami nincs rendben,arca fura grimaszba torzult és a száját is összeszorította.

-          Mi van öreg, beszartál? – ugratta Liam és mikor csak erőtlen nyöszörgés volt a válasz, inkább nem folytatta.

-          Mi történ? – guggolt le mellé aggodalmas arccal Perrie. –Mondj valamit!

-          Az a rohadt kagyló! – szitkozódott Zayn és óvatosan felemelte a bal lábát. A talpán egy hosszú, vékony sebből vér szivárgott a homokra és a törött kagylóhéjakra.

-          Megölted! –sikkantotta Holly ijedten és szája elé kapta a kezét. –Szegény kagyló!

-          Szegény kagyló?! - kérdezte hisztérikusan Zayn. –Szegény én? Most nézd meg a lábam!Össze kell majd varrni a sebet!

-          Ha ezzel a lábbal bemész a kórházba, egyszerűen kiröhögnek! – rázta meg a fejét Tess. – Elég rá egy sebtapasz!

-          Gyere,menjünk be! - fogta meg a kezét Perrie és visszaindultak a szállodába.

-          Fúú nézzétek! – kiáltott fel csillogó szemekkel Louis és egy sebtében talált bottal piszkálni kezdte a kagyló maradványait. A fadarabbal addig abajgatta az állat tetemét,míg az állat puha és nyálkás belsősége a bot végére nem került. Undorodó vigyorral felemelte ,hogy jobban lássuk. – Itt a bele!Fúj!

-          Gyilkos! –szipogta Holly és vádlón meredt Louis-ra. –Hogy tehetted? Megölted szegényt?

-          Én? Zayn volt az! – emelte fel védekezően a kezeit, mire a fehéres rózsaszín trutymó a vízbe repült. – Hát,most már tényleg megdöglött és nem egy sirály fogja megenni!Pedig úgy megnéztem volna!

-          Gyilkos! – visította Holly és nekiesett a fiúnak,de Louis gyorsabb volt nála és elrohant végig a part mellén. Röhögve figyeltük ahogy a szőke hajú lány végigüldözi Hope barátját,végig a part mellett a turisták legnagyobb rémületére.

-          Ezek ellesznek egy darabig! – jegyezte meg nevetve Harry.

-          Fogadok öt fontba, hogy Louis-t nem fogja elkapni! – tette fel a kezét Dave.

-          Állom! – rázott vele kezet Niall.

-          Most itt fogjuk nézni őket, amíg el nem fáradnak, vagy végre fürdünk is? – kérdezte Hope és nemes egyszerűséggel a nyakamba ugrott,mire elvesztettem az egyensúlyom és mind a ketten elestünk.

-          Hé! – ordította az napernyőknél Lou,aki egy pillanatra megállt pihenni. – Vigyázunk a kismamára!

-          Ő rántott magával! – játszottam a sértetett és lefröcsköltem a mellettem röhögő lányt.

-          Na nem akartok játszani valamit? – kérdezte Caroline,aki láthatólag unatkozott. –Mit szólnátok, ha labdáznánk?

-          Nem vagyunk óvodások! – legyintett Tess.

-          Az a játék szabálya,hogy két csapat van, akik egymás között passzolgatják a labdát,nehogy a másik elvegye. Nincsenek szabályok, lehet fröcskölni és kikapni a másik kezéből a labdát! – magyarázta Car,mire még Tess érdeklődését is felkeltette. –Ki van benne?

-          Szerintem mindenki! – válaszolt helyettünk Liam. –Oké a csapatok… Dave, Caroline, Kat és én, a másik Harry, Niall, Hope és Tess. Ian, te kivel akarsz játszani?

-          Én inkább bíró leszek! –ült bele a kacsába a srác, mire majdnem nyakig elmerült a sekély vízben. –Majd innen figyelem, hogy szabályosan játszotok.

Caroline elszaladt a labdáért és mire visszaért már mind a két csapat a taktikát tervezgette. Dave lelkesen magyarázott nekünk valami „csavart labda” akcióról,de az én figyelmemet elvonta Harry, aki a másik csapatból kacsingatott felém.

-          Kat, idefigyelnél? – szólított meg Dave idegeskedve, mert nem hallottam a tervet. Nem értettem mi a lényege Dave ötletének, mert úgysem fog úgy repülni felém a labda, ahogy azt eltervezte. Mivel négyünk közül én vagyok a legalacsonyabb megegyeztünk, hogy felém csak ritkán dobják a labdát, az én feladatom a blokkolás. Értetlenkedve néztem a többiekre, mire Dave csak közölte, rúgjam bokán azt, aki a labda felé akar menni. Ááá, így mindjárt más!

Felálltunk egymással szemben a derékig érő vízben mind a nyolcan és a játék akkor kezdődött mikor Ian behajította közénk a labdát. Tőlünk Liam, a másik csapatból Niall vetette rá magát elsőként a labdára. Én hátrébb léptem és figyeltem, ahogy Liam először Car-nak passzolja a labdát, de a lány kezéből kicsúszott, így Tess kaparintotta meg, majd továbbította Hope-nak. Betartotta Dave a szavát, alig került hozzám a játék során a labda, vagyis inkább az első öt percben. Kezdtek kicsit eldurvulni a helyzetek, mikor Niall és Liam egyszerre ugrottak a labdára és egymás kezéből kapkodták ki a labdát, míg Hope egyfolytában Caroline-t fröcskölte. A fiúk észre sem vették a nagy fröcskölés közepette, hogy a laszti alig fél méterre mellettem csapódott a vízbe. Gyorsan utána vetettem magam és diadalittasan szorítottam magamhoz, de az emlékezetes pillanatot nem látták a csapattársaim, mert az ellenféllel harcoltak. Hirtelen egy kéz ragadta meg a karom és rántott le a vízbe. Annyira meglepődtem, hogy el is feledkeztem a labdáról, ami kicsusszant a kezeim közül. Vizet köhögve,sűrűn pislogva bukkantam fel a víz alól és Harry vigyorgó arcával találkozott a tekintetem.

-          Igen? – kérdeztem harciasan és rávetettem magam. Mozdulatom meglepte és a vízben landolt én pedig kiragadtam a kezéből a lasztit és a hozzám legközelebb álló Caroline-nak hajítottam.

A nagy „harc” alatt észre sem vettük a megérkező Holly-t és Louis-t. Az előbbi arcán diadalittas mosoly, az utóbbi arcán piros folt jelezte a „meccs” eredményét. Mikor észrevette a barátnőjét röhögve jelezte Dave-nek hogy megnyerte a fogadást és magához szorította a barátnőjét. Utána majdnem még másfél órát játszottunk, mikor Hope bejelentette,hogy ő fázik, és inkább bemegy. Mi is követtük a példáját és visszasiettünk a hotelba. A recepciós nő mogorván mérte végig csurom vizes társaságunk és az utánunk hagyott víztócsákat. Fent a közös lakosztályunkban Zayn és Perrie tévézett és örültek, mikor megérkeztünk, mert este bulizni akartak menni. Helyeseltem az ötletet, igaz hogy nem vagyok valami bulizós és legfőképp nem táncos típus, de semmi pénzért ki nem hagynám ezt. Elvégre nyaralunk, ráadásul egy másik országban, ahol még sosem jártunk és valószínűleg nem is fogunk, tehát ki kell használni az alkalmat. A többiek fáradtan ugrottak a kanapéra, de Perrie-vel addig győzködtem őket, míg végül beleegyeztek.

Fél óra múlva mind a tizenhárman felöltözve, megfürödve álltunk a liftben. Perrie kölcsön adta az egyik kék ruháját és az én egyik kardigánom pedig Caroline-on volt. Holly és Hope cipőt cseréltek, Tess-nél egyik táskája volt. A fiúk felvont szemöldökkel méregették a készülődésünket és a cserélgetéseinket, nem értették mit izgulunk, szerintük kapjunk magunkra egy ruhát és kész. Az egyik szállodai alkalmazott tanácsára vacsora után meglátogattuk az egyik közeli bárt, ahol állítása szerint minden este élő zene van és jó hangulat. Eleinte egy kicsit feszengtem, hogy felismerik a fiúkat, de úgy látszott felesleges volt aggódnom. Ian és Caroline már rögtön a színpadon termett és még az utolsó emlékeim szerint is ott voltak egész este. Vicces volt figyelni, ahogy Louis aggódott a barátnőjéért, mikor Hope minden áron táncolni akart,de a srác féltette a babát. Perrie-t nagyon sok fiú megnézett szűk fekete ruhája miatt, Zayn pedig nem győzte eléggé mutatni és kifejezni, hogy ők igenis összetartoznak. Holly boldogan ugrált a zene ütemére Niall mellett,akit a strandolás nagyon kifárasztott,így Ő inkább csak álmosan dülöngélt. Először nemet mondtam Harry tánc felkérésére,mert attól tartottam másnapra nem lesz lába amit nem tapostam le,de mikor már  az összes barátom a táncparketten volt,muszáj volt nekem is odamennem. Táncoltam az est folyamán Harry-vel, Niall-el, Liam-el, Dave-el, Ian-el,Zayn-el és Louis-val is,szóval büszkén jelenthetem ki életemben először jártam le a lábam.

Reggel sajgó lábbal és háttal keltem fel, álmosan csoszogtam ki a közös nappalinkba, ahonnan a friss kávé illata áradt. Holly és Tess ültek a hatalmas plazma tévé előtt ültek és unottan váltogattak a tévécsatornák között.

-          Reggelt’! – morogtam és levetettem magam a kanapéra.

-          Felhozták a reggelit,ott van az asztalon! – mutatott Tess a sarokban elhelyezkedő bútordarabra.

Felpakoltam egy sárga tányérra egy kész hadseregnek való ételt és lehuppantam .A többiek is lassan szállingózni kezdtek hulla fáradtan. Niall mindenáron le akart menni a strandra fürödni miután megette az asztal tartalmának felét, akkor is ha mi még nem egészen ébredtünk fel.

-          Hagy má’ békén, Niall! – fogta a fejét álmosan. –Másnapos vagyok, fáj a fejem!

-          Attól a három pohár kólától, amit tegnap este ittál? – ugratta Liam.

-          Attól,ja! – motyogta és utána rögtön el is aludt, hangos horkolás kíséretében.

-          Á,szóval emiatt nem tudtam aludni! – jegyezte meg Ian.

-          Na, menjünk már a strandra! Nem kell fürdeni nektek!Csak menjünk! – ugrált fel-alá Niall.

-          Délelőtt inkább nézzünk körül a városban és majd délután menjünk fürödni! – tanácsolta Caroline,mire Tess is nagyokat bólogatott.

-          Hát,jó menjünk! –egyezett bele Harry.

Úgyhogy egész délelőtt a város utcáit jártuk és megnéztük az összes kisbolt áruját. Megbeszéltük, hogy külön vállunk és szuvenírokat vásárolunk egymásnak. Harry-vel kézen fogva jártuk végig az utcákat és mindenhol megálltunk nézelődni.

-          Hé várjatok! – kiáltotta mögöttünk Louis,aki futva közeledett felénk.

-          Mi az haver? – érdeklődött Harry.

-          Elkísérnétek valahová? – kérdezte izgatottan.

-          Figyi,Lou én nem kísérlek el mosdóba,az olyan lányos dolog! – tiltakozott Harry,mire elnevettük magunkat.

-          Nem erről van szó!– rázta a fejét a srác, furcsán tőle szokatlanul komolyan. -  El akarok menni egy ékszerészhez!

-          Aranyláncot akarsz venni magadnak? – ráncolta a szemöldökét Harry, aki mit sem értett az egészből,én viszont annál inkább.

-          Nem, nem egyáltalán, nem! – röhögött fel Louis. – Gyűrűt akarok venni Hope-nak!

-          Igen, ez az tudtam! – ugrottam fel sikítozva.

Így kerültünk egy ékszerészetbe, ahol bár Louis nem vett semmit, engem arra használt,hogy minden gyűrűt fel kellett próbálnom, mert hasonló kezük van Hope-al. Annyit sikerült ezzel elérni, hogy egész nap sajgott a bal gyűrűsujjam, de nem találtunk semmit, ami egy kicsit is tetszett volna Lou-nak.

Nem is tudom, miért de egész nap virult a fejem,boldog voltam. Annyira örülök, hogy Hope és Louis ennyire szeretik egymást és ilyen komolyra fordult közöttük a kapcsolat. Látva Hollyt és Niall ez rájuk is igaz, ahogy Caroline-ra és Ian-re is. Ez a nyaralás összehoz mindnyájunkat.