1.évad 29. fejezet

És íme, több mint két hét késés után meghoztam a részt,amivel egy kicsit megszenvedtem... Köszönöm a több mint 13000 (!) oldalmegjelenítést és a 26 (!) feliratkozót! Kérlek írjatok vélemyént/pipáljatok milyen lett a fejezet!Nem sokára vége az évadnak,már csak négy fejezet van hátra!Jó olvasást!

*Kat szemszöge*

A hír hallatán megállt bennem az ütő. Hiába vettem meg a tesztet, nem gondoltam volna, hogy tényleg beválik, csak a végső eshetőség miatt adtam oda Hope-nak. Szegény lány ott állt a fürdőszoba ajtóban, kezében a teszttel és meredten bámulta, mint aki képtelen hinni a szemének. Az arca teljesen lefehéredett, a szemében pedig egy könnycsepp csillogott, amit valószínűleg nem vett észre. Más, ha megtörténne ez vele talán örülne, de a barátnőnk ehhez még fiatal.  Fel akartam állni és odamenni hozzá megnyugtatni, hogy semmi baj, de ez nem válna be. Ilyenkor mit szokás mondani? Kérdőn néztem a másik két lányra, de arcukat látva inkább csendben maradtam. Holly nagy, kék szemem elkerekedett és a szája is remegett az ijedtségtől. Perrie leblokkolva maradt ugyanabban a pózban, mint mikor Hope elmondta, csak ült kezét előrenyújtva. Talán életemben nem voltam még ennyire tehetetlen, teljesen összezavarodtam. Nálam Hope százszor rosszabbul volt, megragadta az ajtókeretet és igyekezett egyenletesen lélegezni és nem elájulni. Felpattantam az ágyról és a model lányt eltámogattam az íróasztal előtti székre, ahová leült.Kezébe nyomtam egy pohár vizet amit a fürdőszobában töltöttem meg. Nem eshetek kétségbe!Nem velem történt meg,de most nem is az a lényeg!Hope az egyik legjobb barátnőm és most mikor nem tudja,hogy mit is tegyen segítenem kel neki, ahogy tőlem telik, nem hagyhatom magára.

-          Idd csak meg! – noszogattam a karját simogatva. – Segítsetek! – tátogtam a két lány felé.

-          Jó lenne, ha meginnád! – pattant fel Perrie is összeszedve magát. – Nagyon fehér az arcod!

-          Gyere! – rángattam ki a szobából Hollyt akin látszott hogy mindjárt pityereg. Megállítottam a folyosón és behúztam magunk mögött az ajtót. – Hé, ne sírj, nem szabad! Miért is sírnál? Nincs semmi baja, más esetben még örülhetnénk is… Figyelj,nem szabad gyengének mutatni magunkat előtte!Szüksége van a támogatásunkra!

-          Tudom! – bólogatott és egyik lábáról a másikra billegett. – Csak annyira megijedtem,mert végül is bármelyikünkkel megeshet! Én nem is tudom mit csinálnék.

-          Én se – vallottam be. –És szerintem senki, kivéve…

-          Tess-t – mondtuk egyszerre, mire megkönnyebbülten elmosolyodtam. Ha valaki tudja, mikor mit kell csinálni az csakis ő lehet. Híres volt a határozottságáról és Ő az, aki minden hírt igyekszik pozitívan fogadni. Felhívnám,de összevesztem vele és félek nem áll szóba velem. Holly is jól tudta ezt és idegesen harapdálta a szája szélét.

-          Felhívom! – ajánlotta fel és már elő is kapta a telefonját.

-          Nem, hagyd csak,majd én! Bár már többször is kértem bocsánatot nekem nem fogja felvenni,de ha a tieden hívom, talán… -  mondtam, mire a szőke hajú barátnőm a kezembe nyomta a fehér készüléket. Gyorshívásra volt állítva Tess száma és már a második csöngésre felvette.

-          Kérdezzem ki a tételeket? – kérdezte köszönés nélkül. – Franciát vagy bioszt?

-          Egyiket sem – szóltam bele,de a vonal túlsó végéről nem jött válasz. – Oké, igen én vagyok az, Kat. Tudom, én vagyok a valaha volt legrosszabb barátnő a világon és megértem, ha most rögtön kinyomod, de…szükségünk van a segítségedre. Egyedül benned bízok meg.

-          És a barátod mit szól ehhez? Benne nem bízol meg? – faggatózott én pedig megkönnyebbülten felsóhajtottam,mert legalább válaszolt.

-          Nem tudja- vallottam be.

-          Hallgatlak – közölte Tess a saját stílusában én pedig gyorsan hadarva felvázoltam a helyzetet.

-          És nem tudjuk, mit tehetnénk – fejeztem be a mondandóm.

-          Általában nem mindig mutatnak jót a tesztek, el kéne menni a nőgyógyászhoz. Fél óra múlva ott vagyok, addig szedje össze magát Hope! – mondta, én pedig elnevettem magam akkora kő esett le a szívemről.

-          Ugye tudod,hogy nélküled nem mennénk semmire? – kérdeztem.

-          Ezt már rég tudtam, mondj valami újat! – szólt,de hallatszott a hangján hogy mosolyog.

-          Várunk! – tettem le a telefont.

-          Naa? – kérdezte izgatottan Holly. – Mit mondott? Még mindig haragszik?

-          Készülődj, értünk jön és elvisszük Hope-ot az orvoshoz! – hadartam és besiettem Louis-ék szobájába. Hope még mindig a székem ült,de már valamelyest javult az állapota az elfogyasztott víznek köszönhetően, Perrie mellette guggolt és halkan beszélt hozzá.

-          Tess segít! – elég volt ennyit mondanom, mind a ketten fellélegeztek. Gyorsan rendbe hoztuk Hope-ot, és tisztáztuk, nem szólunk semmit róla a fiúknak, amíg nem biztos a dolog. Berohantam a szobánkba és felkaptam az egyik barna felsőm, megfésültem a hajam és visszasiettem a bejárati ajtóhoz ahol már várt rám a három lány. Szinte érezhető volt a feszültség mikor Liam odajött hozzánk és felvont szemöldökkel nézett ránk.

-          Mi az, nem lehet már kapni tűsarkú cipőt, hogy ennyire komorak vagytok? – kérdezte a fejét kapkodva köztünk.

-          Elmegyünk egy kicsit, tartunk egy csajos délutánt! – füllentette Perrie és megbökte Holly karját támogatásképpen.

-          Ö, ja aha. Most le vannak árazva a zoknik! – vágta rá gyorsan én pedig úgy éreztem mindjárt lebukunk, mert Perrie is a tenyerével a homlokára csapott.

-          Oké, biztos! – legyintett Liam, majd mikor eltűnt a folyosón magába motyogta: -Lányok…

-          Zoknik? Ez most komoly? – nézett hitetlenkedve Pezz Holly-ra. – Miért ez jutott az eszedbe?

-          Hát,én nem vagyok valami jó ebben a spontán hazudós izébe. Azért mondtam a zoknit, mert ami rajtam van kilyukadt! Nézzétek kint a nagylábujjam! – emelte fel a jobb lábát, mire a komor helyzet ellenére is elnevettük magunkat. Gyorsan felöltöztünk, de annyira izgatottak és feszültek voltunk, hogy nem maradtunk a lakásba, hanem egy sietős köszönés keretében a fiúktól, lesiettünk. Vagyis a többiek lusták és a liftet használták, én pedig a lépcsőt választottam.

Az utcára leérve elégedett mosollyal konstatáltam, hogy én értem le hamarabb. Április közepe ellenére, még mindig hideg volt és a szél erősen fújt. Emlékszem, mikor Harry szülinapját ünnepeltük még két hónappal ezelőtt, pont azon a napon részünk volt egy kis melegben. A barátom nem akart nagy felhajtást maga körül, csak szűk, baráti körben ünnepeltünk, a családjához pedig elutazott egy hétvégére. Én sajnos nem tudtam vele menni, mert eléggé lebetegedtem, majdnem két hétig az ágyat nyomtam, de Harry ragaszkodik hozzá, hogy találkozzam a szüleivel és a nővérével. Eddig sajnos azért nem sikerült,mert vagy Ő volt elfoglalt és állandóan koncertezett, vagy én tanultam megállás nélkül. Szóval, ha minden igaz, az érettségi előtt találkozunk. Te jó ég! Hamarosan érettségi, már a gondolatától is lesápadok. Alig két hét múlva megkezdődnek a vizsgáink és rám tör a pánik. Volt olyan hétvége, amikor reggel felkeltem és nekiestem a tételek átolvasásának Holly-val és csak délben hagytuk abba egy rövid időre, hogy aztán újra folytathassuk. Egyedül a matematikával állok a tantárgyak közül hadilábon és ettől tartok a legjobban. Tess a maga precizitásával már januárban beosztotta az idejét, hogy továbbra is táncolhasson évközben és a tételekkel se maradjon el.
A három lány abban a pillanatban lökte ki a bejárati ajtót, mikor Tess fékezett le,Dave kocsijával a járda mellett. Ahogy kiszállt a barátnőnk az autóból Holly azonnal a nyakába ugrott és hadarni kezdte az eseményeket, franciául. Perrie értetlenül meredt Niall barátnőjére és kérdőn fordult hozzám, mire csak annyit tátogtam „vizsgadrukk” és ebből mindent megértett. Mindeközben Hope összehúzta magán a tört fehér kabátját és kifejezéstelenül meredt maga elé. Odaálltam mellé és biztatóan megszorítottam a karját, jelezve hogy nincs egyedül. Sosem lesz,erről gondoskodom.

-          Oké, Holly, elég lesz! Tudom, mi történt,Kat elmesélte! – nyugtatta le Tess a még mindig izgatottan ugráló lányt. – Megyünk a kórházba! Szálljatok be! – közölte és beült az kormányhoz.

Beszálltam az anyósülésre, Holly és Perrie pedig az elkeseredett Hope-ot fogta közre. Tess sosem beszélt még olyan sokat, mint a kórházba vezető úton. Csacsogott az időjárástól kezdve, a tavaszi csizmákon át a közeledő érettségiig. Mindezt csakis azért tette, hogy jobb kedvre derítse Louis barátnőjét. Perrie úgy próbálta oldani a feszültséget, hogy elénekelt a legújabb Little Mix albumról pár számot.

Megérkeztünk a kórház elé, leparkoltunk és besiettünk az épületbe. Az előteret ugyanaz az áporodott szag lepte be, mint mikor nemrég itt jártunk és Dave-ért aggódtunk. Újra magába kerített a félelem érzet, de erőt vettem magamon és a recepcióshoz fordultam. Pechemre ugyanaz a csajszi ült ott, akivel pár héttel ezelőtt összevesztem.

-          Segít… - nézett fel az ölében tartott divatlapból, majd miután felismert, gúnyosan elmosolyodott. – Á, talán nem volt elég  gyógyszer,amit dühkezelésre kapott?Kell időpont a doktorúrhoz?

-          Nem, köszönöm, mára eleget vettem be! – legyintettem, mire a barátnőim,köztük Hope is elnevette magát.

Tess előlépett és gyorsan hadarva megkérdezte merre van Mrs. Dotts rendelője, majd miután a recepciós  kikereste a címet,a lift felé terelt minket. Megmakacsoltam magam, mikor kinyílt a felvonó ajtaja,inkább lépcsőn tettem meg az utamat felfelé. Teresa a folyosón utat tört magának majd bekopogott egy ajtón és pár pillanat múlva ki is nyitotta egy alacsony, kövérkés nő. Barátnőnk elmondta mi történ, mire a nő megértően mosolygott és megkért minket,hogy csendben várakozzunk,mert vannak előttünk még ketten. A percek csigalassúsággal teltek, belelapoztam az összes magazinba és az első mondat után vissza is raktam az asztalra. Perrie halkan biztatta Hope-ot, hogy nem lesz semmi baj; Holly franciául hadovázott, mire a mellette ülő,lángvörös haj nő inkább arrébb ült, Tess pedig fel-alá járkált. Jó félóra múlva kinyílt az ajtó és a nő beszólította a modell barátnőnk. Kezemet tördelve vártam a vizsgálat eredményére és minden percet számoltam, de aztán elvesztettem a fonalat. Lábammal az előttem álló széket rugdostam, mikor megcsörrent a telefonom. Sms jött Harrytől, mire már bűntudatom is lett. Nem köszöntem el tőle, csak siettem le a lépcsőn, szegény most mit gondolhat? Gyorsan visszaírtam, amire fél percen belül válaszolt és nagyjából ezzel telt el a várakozás. Tess hirtelen felpattant mellőlem, mire én felvont szemöldökkel meredtem rá,de akkor meghallottam az orvosi szoba nyíló ajtajának hangját és oldalra fordítottam a fejem. A könnyáztatta arcú Hope lassan sétált felénk, ki sem kellett mondania,máris tudtuk a választ.

***

Idegesen tördeltem a kezemet,az utolsó válaszon gondolkozva. Valóban elmondtam mindent, ami eszembe jutott az adott tételről? Az elmúlt két hét monoton gyakorlás az írásbeli, majd a szóbeli vizsgára Tess-el és Holly-val remélem megérte. Ez az utolsó vizsgám, ha eszembe jut az utolsó kulcsszó,ha nem, leérettségizem és matematikából sem buktam meg! A szerencse rám mosolygott,mert eszembe jutott az a bizonyos szó és magabiztosan mondtam a vizsgabiztosoknak,mire a kedvenc tanárnőm, Mrs. Spotts halványan elmosolyodott. Igen, éljen!

-          Köszönjük szépen, elmehet Miss Willows! – bólintott a vizsgaelnök én pedig megkönnyebbülten pattantam fel a székről és elhagytam a termet. Kint a folyosón Tess és Holly várt rám,s mikor megláttak boldogan a nyakamba ugrottak.

-          Sikerült, sikerült? – kérdezte folyamatosan Tess.

-          Úristen, el sem hiszem, leérettségiztünk! – kiáltotta Holly és a mondat hallatán nagy kő esett le a szívemről. Igen, végeztünk!

-          Megkérhetném önöket,hogy máshol örüljenek?Még tart a vizsga! – szólt ki a teremből az egyik tanár,mire halkan vihorászva lesiettünk a lépcsőn. Az előtérben a vizsgázó évfolyamtársaim beszélgettek a szüleikkel, rokonaikkal én pedig a szememmel egy bizonyos embert kerestem. Végül a fal mellett észrevettem egy kapucnis, napszemüveges alakot, aki kezében egy hatalmas nagy rózsacsokrot tartott. Átvágtam a tömegen, vigyázva, hogy a futástól ne libbenjen fel a szoknyám és a nyakába ugrottam.

-          Gratulálok! – mosolygott rám majd megcsókolt. – Tessék, ezt neked hoztam! – nyomta kezembe a csokrot, amit mosolyogva elfogadtam.

-          Jaj, drágám! – kiáltotta egy jól ismert hang a tömegből, mire hátrafordultam. Anya vergődött át egy morcos házaspár között és felénk tartott, kezében egy borosüveggel. Megijedtem,hogy az ital felét már elfogyasztotta,de mikor megállt előttem a kezembe nyomta és szoros ölelésbe zárt. – Most már, hogy leérettségizett lány vagy,bár még nem nagykorú fogadd el!Nem kell meginnod,majd csak a huszonegyedik szülinapodon! – kacsintott rám és felfedeztem néhány könnycseppet a szeme sarkában. – Te jó ég! Mikor nőttél te meg? Hogy repülhetett el ilyen gyorsan az idő? Az én kicsi lányom…

-          Mindig is a te kicsi lányod maradok! – nyugtattam meg.

A többiek is csatlakoztak hozzánk és együtt beültünk egy közeli étterembe. Mindenki ott volt, aki fontos nekem. Anya, Holly, a szülei, Polly ;Tess és az anyukája, Alex, Dave és a keresztszülei, Perrie és Zayn, Louis és Hope, Niall, Liam és Harry. Együtt megvacsoráztunk és természetesen a mi társaságunk volt a leghangosabb mind közül. Niall majdnem mindenki rendelt kajájába belekóstolt, Anya meg mindenki pezsgőjébe. Louis azzal szórakozott,hogy megpróbálta hátulról felolvasni az étlap kínálatát, így lett a sült krumpliból ilpmurktlüs. Érett huszonegy éves, mit mondhatok. Megböktem Hope vállat és a mosdó felé mutattam, mire vette a célzást és kijött velem a mellékhelységbe.

-          Elmondtad már neki? – tértem gyorsan a lényegre.

-          Nem és te sem mondhatod el neki! – szólt idegesen és karba fonta a kezét. A vizsgálat óta eltel két hétben Hope igyekezte elfelejteni a dolgot és nem venni róla tudomást, főként azért mert nem tudja, mit tegyen. Mind a négyen azt tanácsoltuk neki, mondja el Louis-nak, elvégre ő a gyerek apja,a többit pedig majd együtt kitalálják.

-          Ha nem tőlem,de valahogy úgyis meg fogja tudni az igazat! – ráztam a fejem értetlenül. – Nem csinálhatsz mindent egyedül! Itt vagyunk mi is és Louis is! Segítünk!

-          Nem tudom! – túrt bele idegesen a hajába. – Fogalmam sincs, hogy mit tegyek! A kicsi keresztbe tenne Louis karrierjének, az enyém nem fontos. Gondolj csak bele,mit gondolnának a rajongói!Elfogadnák ezt?Nem hiszem.

-          Előre nem tudhatsz semmit, lehet, örülnének neki ahogy Louis is!Tudom,nem ismerem annyira régóta őt mint te, de abban biztos vagyok boldoggá tenné a hír! – győzködtem,mire halványan elmosolyodott.

-          Igazad lehet! – bólintott és nagyot sóhajtott. - Elmondom neki, lesz ami lesz!

-          Erről van szó! – bólintottam egy hatalmasat. –De mégis hogy akarod?Várj, hé várj meg! – kiáltottam utána, de a lány magabiztosan kiviharzott a mosdóból. Futva követtem az asztalunkig, ahol a társaság már a főételnél tartott és lehuppantam a székemre. Hope megállt a helyénél, de nem ült le,tekintetével szuggerálta a vele szemben ülő Lou-t, hogy végre fordítsa el a tekintetét a hatalmas nagy tál sült krumpliról.

-          Khm, Louis! – köszörülte meg a torkát,mire a barátja felnézett. – Valamit mondanom kell!

-          Kérsz még egy adag kebabot? – kérdezte Tommo.

-          Mit csináltál? – nézett rám kérdő tekintettel Tess,ahogy Holly és Perrie is.

-          Öhm, izé csak egy kis löketet adtam! –vallottam be és egyre lejjebb süllyedtem a széken.

-          Nem, kösz, nem erről van szó! – utasította vissza Hope az ajánlatot és idegesen gyűrögetni kezdte a szoknyáját. – Sokat gondolkoztam, hogy mondjam el,de…- suttogta majd kínos csend következett.

-          Nyögd már ki! – sziszegte Perrie és biztatóan megbökte a barátnőjét.

-          Oké, terhes vagyok! –hadarta a modell lány és a kezébe temette arcát.

Vicces volt nézni, ahogy az információ elért a többiek tudatáig. Louis szájából kiesett a kaja és tátott szájjal meredt a barátnőjére, Niall abbahagyta az evést,Harry félrenyelte a pohara tartalmát,amit épp kortyolgatott,én pedig a hátát kezdtem el ütögetni,nehogy megfulladjon. Anya arca teljesen elfehéredett,ahogy Tess anyukájáé is, Holly-é pedig egyenesen ijedt lett és lányára tekintgetett ,aki mosolyogva nézte a többieket. Liam abbahagyta a piros-pacsi játékot Polly-val és hol Hope-ot, hol Louis-t leste. Tess elégedetten dőlt hátra,Alex meg szerintem csalódottan meredt maga elé. Nem titok,hogy régóta tetszett neki Hipihope.

-          Ez..ez – kereste a szavakat Louis. –Igaz?

-          Igen – bólintott lassan Hope,még mindig nem nézve fel a tenyeréből.

-          Ugye lehet a kicsi neve Armando? – nézett esdeklően az „apa” és felpattant hogy karjába zárja, a hitetlenkedő barátnőjét.

Az est folyamán a pár majd kicsattant a boldogságtól, mindenki gratulált nekik. Az először megdöbbent szülők jó tanácsokkal látták el Hope-ot, hogyan is kell nevelni egy kisgyereket, majd Tommo-t kérlelték,hogy ne nevezze el a fiát Armando-nak. Meg is értem miért. Harry-vel csendesen elhúzódtunk a sarokba és a fejemet a vállára hajtva figyeltem az eseményeket. Liam boldogan kezet ráz a leendő apukával és azzal nyaggatta had legyen Ő a keresztapa, míg Holly és Perrie azt beszélték milyen babaruhákat vegyenek a csöppségnek. Zayn és Niall viccesebbnél viccesebb nevekkel fárasztották a társaságot,amin Polly röhögött a legjobban,bár szerintem nem is tudta miről van szó.Dave és Tess egymásba karolva álltak és szerintem csupán annak örülnek hogy itt lehetnek,részesei lehettek valami csodának. Visszagondolva az elmúlt majdnem fél évre, semmit nem változtatnék meg, mert most itt vagyok, ezekkel az emberekkel, akik az én nagy családom.

-          Figyelem emberek, egy kis beszédet mondanék! – állt fel Liam a poharát kocogtatva. – Először is had gratuláljak a leendő szülőknek,kívánom hogy a gyerek fele olyan hülye legyen mint Tommo és legalább olyan szép mint Hope. Másodszor a három ballagónknak jár az elismerés,mert ebben az időszakban is kiválóan leérettségiztek! Ezúton szeretnék a fiúkkal közösen átadni egy ajándékot nektek!Remélem tetszeni fog és nem lehet visszautasítani,még mielőtt azt fontolgatnátok! – emelte fel a hangját, de a tapsunk elnyomta. Mosolyogva elém lépett és átnyújtott egy borítékot.

-          Mi van benne? néztem értetlenül körbe és Harry-hez fordultam. –Ugye, nem valami drága izé,mert akkor én…

-          Csak bontsd ki! – röhögött és egy puszit nyomott az arcomra.

-          Te jó ég! – húztam ki a borítékból egy repülőjegyet. – Megyünk Hawaii-ra!