1.évad 15.fejezet

Buenos dias! Szerintem maradjunk annyiban hogy mostantól érvényes az a csütörtökönkénti fejezet. :) Köszönöm drágaszágaim a kommenteket és Wiwcsííí-nek a fejlécet!! ♥♥

 

 

 

Lassan kinyitottam a szemem,mert már a telefonom miatt nem bírtam tovább aludni. Ha Dave látta volna milyen „finoman” nyomtam ki az ébresztőórát az Iphone-mon… Megdörzsöltem a szemem és rávettem magam hogy felüljek. Hiába nyúltam az ágy bal oldalára,nem volt ott más csak egy összegyűrt takaró. Csalódottan vettem tudomásul hogy Harry bizonyára már nincs itthon. Magamra kaptam a köntösöm és kivonszoltam magam a nappaliba.

A fiúk még nem mentek el,mindannyian ott ültek a nappaliban,és Paul-ra figyeltek (vagyis inkább próbáltak) aki valamit nagyon magyarázott. Zayn a telefonját nyomkodta, Liam próbált figyelni és nem röhögni Louis arcán, aki folyamatosan pofákat vágott. Niall a nyitott konyhaajtóban állt és ide-oda pillantgatott,hol menedzserére, hol be a konyhába. Harry háttal nekem a falat támasztotta és néha-néha előre bukott a feje az álmosságtól. Odaléptem mögé, átkaroltam a derekát és egy puszit nyomtam a nyakára. Felkapta a fejét és mosolyogva hátrafordult:

-          Hogy aludtál szépségem? – kérdezte és a szeme sarkában összefutottak a nevetőráncok.

-          Nem aludt valami sokat – szólt közbe Zayn mielőtt még válaszolhattam volna. – Bizonyára izgalmas volt az éjszakája – röhögött,mire Harry az első kezébe kerülő tárgyat vágta hozzá, ami történetesen a tegnap este bepakolt iskolatáskám volt.

-          Aúú – ordított fel Zayn és az ölében lévő táskára bökött. – Mi a szart hordasz ebben?

-          Ha jól hallottam neked sem volt uncsi az éjszakád – jegyezte meg Harry. – Legközelebb el ne felejtsétek becsukni az ajtót. Áthallatszott a Toy Story főcímzenéje.

-          Ti Toy Storyt néztetek és nekem nem szóltatok?- kapta felénk a fejét Liam. – Na, szépek vagytok!Nem szóltok mikor a világ legjobb meséjét nézitek! – duzzogott.

-          A végtelenbe és tovább! – ugrott fel Louis a dohányzóasztal tetejére és a jobb kezét ökölbe szorítva a magasba emelte. – Én vagyok Buzz Lightyear és megmentelek Woody! – kiáltott rá Liam-re.

-          Én akarok Buzz lenni! – mondta „Woody”. – Van hozzá űrhajós sisakom meg lézerpuskám is! Te legyél Woody, Niall meg lesz Szemenagy!

-          Mi, micsoda? – kapkodta fejét a szőkeség, úgy látszik már ott elvesztette a fonalat hogy mi volt az este.

-          Gyí paci! – ugrott a hátára Louis. Mit ne mondjak? Nem volt röhejes hogy Louis állandóan szegény Niall vállát csapkodta és olyanokat mondott hogy: „Gyí,te ló!” vagy”Szeld a szelet Szemenagy!”. Azon természetesen nem röhögtünk hogy mikor Niall átugrotta az iskolatáskám (amit mellékesen megjegyzek, Zayn nemes egyszerűséggel a földre lökte) a srác leborulta hátáról és egyenesen Zayn ölébe. Ááá, nem röhögtünk úgy hogy már a könnyünk is kicsordult…

-          Hosszú napunk lesz – sóhajtotta fáradtan Paul az orrnyergét maszírozva.

-          De még mennyire – veregette meg a vállat Liam.

-          Niall,beszélhetnénk?- léptem oda a szőke hajú fiúhoz,Harryt is magam után vonszolva.

-          Aha,persze. Konyha jó lesz? – kérdezte és már el is tűnt az említett helységben.

-          Miről akarsz vele beszélni? – kérdezte Harry a konyha fele sétálva.

-          Majd meglátod!- kacsintottam és leültem az egyik bárszékre. – Niall, mi volt tegnap? – fordultam a fiú felé.

-          Gordon Ramsay helyett Jamie Oliver volt a Tv Paprikán – mondta a fejét csóválva.

-          Nem, nem erre gondoltam – ráztam a fejem nevetve. – Sokkal inkább egy szőke lányra…

-          Holly – motyogta. – Hát szóval…Asszem…

-          Igen?

-          Nagyon kedves lány és…

-          Na mond már! Ne csigázz! – csaptam az asztalra.

Az ír srác csak rám nézett azokkal a hatalmas kék szemeivel és egy olyan mosollyal ami mindent elárult.

-          Úristen,úristen! – ugrottam a nyakába sikongatva.

-          Szép volt haver! – ütögette meg a vállát Harry. A fiúk így intéznek el mindent? Míg én órák múlva is vigyorogtam és ugrabugráltam Ő csak egy vállba veregetéssel nyilvánította ki örömét. Aha,fiúk….

-          De nem tudtok róla! – szólalt meg Niall miután elengedtem. – Ő akarta elmondani…

-          Lakat a számon – vigyorogtam és elhúztam a láthatatlan kulcsot a szám előtt.

-          Srácok ideje indulnunk! – bukkant fel Paul feje az ajtóban. – Kat érted is itt vannak a barátaid!

-          Majd este találkozunk!- húzott magához Harry. A nyakába fontam karom és ajkaim az övére nyomta…volna ha Louis-nak nem támad kedve ki dobósat játszani. Mielőtt még megcsókolt volna az oldalamon csattant a labda. Már nem is kéne bemennem első órára, ami tesi,elég volt csak felkelnem.

-          Tomlinson! – ordította Harry artikuláltan és a répafiú után vetette magát.

-          Fiúk,ne most! – szólt rájuk Paul. – Majd a repülőn,oké?

-          Repülőn? – kaptam el a tekintetem a hűtő tartalmától. – Hova mentek?

-          Belfast….vagyis remélem hogy eljutunk odáig, bár kétlem. Nagyon fel vannak pörögve,elég nehéz lesz leállítani őket – mondta majd az órájára nézett. – Te jó ég! Késésben vagyunk! Három másodpercen belül mindenki lent van a kocsi előtt! Aki nem lesz ott annak szétrúgom a hátcsóját!– ordította el magát.

 

 

 

-          Szia, kislány! – köszöntött Dave mikor leértem a lépcsőn és egy forró csokis műanyagpoharat nyomott a kezembe. Hálásan elfogadtam és levettem az egyujjas kesztyűm hogy az ujjaim felmelegedjenek.

-          Hogy vagy?- kérdezte fürkésző pillantással Tess és összehúzta magán a barna kabátját. Az évek során olyan profin kifejlesztettük, hogy csak félszavakból és egymás arckifejezéséből megértjük egymást.

-          Jól! – mondtam vigyorogva. Tess és Holly tekintete elkerekedett majd egyszerre kezdtek el visongatni.

-          Most tudnom kéne hogy miről van szó? – kérdezte Dave nekidőlve a kocsijának. – Vagy ez olyan „csajos dolog”?

-          Te már amúgy is annak számítasz! – csapott a hátára Holly amitől kis híján a lány fehér kabátjára öntötte Dave a kávéját. – Gyere te is ugrálj velünk!

-          Én nem vagyok lány – biggyesztette le az ajkát Dave. – Az egy dolog hogy állandóan körülugráltok amit mindenki rajongásotoknak tudja be. Nem kell annyira sokszor mondani hogy helyes vagyok mert még elpirulok.

-          Soha nem mondjuk hogy helyes vagy –ráztam a fejem és beszálltam a többiek után a kocsiba.

-          Hát ez a baj! –tárta szét a karjait. - Talán lehet hogy ma gyalog kell a suliba mennetek…

-          Helyes vagy! – ordítottuk hárman egyszerre,mire a fiú mosolyogva gázt adott.

 

 

 

 

-          Köszöntök minden kedves diákot itt az Art High School-ban! A második félév ezennel kezdetét veszi. Ebben a félévben is várjuk a diákok részvételét a következő versenyeken… - hangzott fel a tv-ben igazgatónk jól ismert hangja. Ezúttal sem felejtette el felvenni a borzalmas kanári sárga nyakkendőjét Mr. Dotts. Egyfolytában magyarázott a kamerába és mi diákok első órában szembesülhettünk az unott ábrázatával.

-          Pszt – böktem meg a mellettem ülő Dave-et,akinek már majdnem lecsukódott a szeme. – Nem tudod a wifi kódot?

-          Nem tőlem tudod! – figyelmeztetett és begépelte a felé nyújtott telefonomba a számot.

A pad alá rejtett telefonnal küldtem az egyik alkalmazás segítségével Harry-nek egy üzenetet. Nem telt el egy perc és már is rezgett a készülék, válaszolt. Észre sem vettem, hogy szalad az idő. Visszafojtott mosollyal olvastam el a válaszát és rögtön visszaírtam. Nem nagyon érdekelt az igazgató beszéde a második emeleti fiú wc-ről,ahol állandóan füstszag van. Nem tudják ráfogni hogy kik bagóznak ott a szünetekbe,de nyílt titok a tanulók közt hogy a kilnecedikesek azok.

-          Kat – bökött Dave oldalba nem épp finoman.

-          Mi van? – kérdeztem az oldalamat dörzsölgetve. – Most nem érek rá…

-          Benne vagy a suli tévében – mutatott előre én pedig felkaptam a fejem.

-          …és most lássuk Katherine Willows és Holly Hills iskolánk büszkeségeit a One Direction legújabb klipjében!- harsogta az igazgató,nyilván örült hogy vége a beszédjének, és a kép elsötétült. Az ismerős dallam felcsendült és a tévében megjelent egy téli park ahol a fiúk álltak. A kamera közelített és Liam elkezdte a szólóját miközben havazott. Harry következett … Attól hogy láttam a tévében csak még jobban hiányzott. Szerettem volna magamhoz ölelni,látni a mosolyát,mert a reggeli sietségben nem tudtunk elköszönni. A refrénnél már az iskolánk folyosója volt látható,tele statisztákkal (bocsánat diákokkal) akik ide oda jártak csacsogtak és nevettek. A kamera az egyik szekrényajtó falára közelített amin egy szórólap hirdette a közelgő karácsonyi bált. Az egyik szekrényajtónál Jess várakozott az ő szerepe az „okos lány” volt, vagyis hatalmas nagy pápaszemüveggel hitetlenkedve meredt Liam-re aki megkérdezte, hogy eljön-e vele a bálba. Holly a „bolondos lányt” alakította,színes ruhákban ugrabugrált a folyosón,mindenkinek integetett és ezerrel pörgött.(Mondjuk amúgy is állandóan pörög szóval testhezálló volt ez a szerep) Niall félénken átnyújtott neki egy meghívót és meg sem várta a lány válaszát,elsprintelt. Delia alakította a „menő csajszit” mosolyogva ment végig a folyosón, és sokan követték. Zayn úgy adta tudomására hogy meg szeretné hívni hogy küldött egy Sms-t. (Na jó ebből látszik hogy ezt tényleg Zayn találta ki). A következő színhely az ebédlő,Shirley némán eszi az ebédjét mikor valaki hirtelen felugrik elé az asztalra és  szavalni kezd. (szerintem ebből mindenkinek leesett, hogy Louis volt) A lány gondosan megrágja a kaját mielőtt rábólint. Én szokás szerint a legbénább szerepet fogtam ki,véletlenül összeütközöm Harry-vel tálcával a kezemben, aminek a tartalma a ruhámon köt ki…

Míg Niall szólózik a készülődést mutatja, a kamera majd az utolsó refrénnél már mind az öt pár a tornateremben táncol egyszerre (szerencsére a nagy fehér ruhámban nem látszanak a lila foltok a lábamon amiket a próbák alatt szereztem) és a diákok ámulattal nézik őket.

A klip végén a kép elsötétül és az osztályteremben többen tapsolnak. Hátranéztem a két paddal mögöttem lévő Holly-ra és összemosolyodtunk. Az a pár nap életünk egyik legszebb időszaka volt. Olyan emberekkel ismerkedtünk meg és olyanokat tudhatunk a barátainknak akikre mindig számíthatunk bármi történjék is…