1.évad 14.fejezet

Sziasztok! Tudom,tudom a határ idővel egy kissé megcsúsztam...A további részeket az edigiektől eltérően nem szerdén,pénteken és vasárnap hozom majd, hanem csütörtökönként! Vagyis igyekszem akkor hozni... Köszönöm a visszajelzéseket és a kommentet! ♥ Ehhez a fejezethez annyit fűznék hogy Caroline-om már naaaagyon várta! ;))

Kéz a kézben léptünk ki a pályáról és el sem engedtük egymás kezét. A kijáratnál egyenesen beleütköztünk az elégedetten mosolygó Mrs. Osmer-be.

-          Na, kislány, beírtalak holnap reggel hatra! – mondta.

-          Ugyan minek? – kérdeztem és belebújtam a kabátomba.

-          Korcsolyázni, ha megint versenyzel, valahogy pótolni kell a lemaradást – magyarázott unottan az edzőnő. – A fiatalember is eljöhet megnézni…

-          Én nem hiszem, hogy ráérek – célozgatott óvatosan Harry. Holnap ebéd után már is kezdődik a munka rádióműsorok, interjúk és sajtótájékoztatók várnak rájuk.

-          Én sem jövök – jelentettem ki határozottan.

-          Kat, miattam nem kell – súgta nekem Harry.

-          Pontosan! – mondta Mrs. Osmer,nyilván radar fülekkel rendelkezik. – Emiatt a fickó miatt semmit nem szabad feladnod!

-          Ez a „fickó” történetesen a barátom – mondtam némi éllel a hangomban. Furcsa volt kimondani,úgy bemutatni Harry-t mint a barátom. Igazából csak kicsúszott a számon,de az Ő mosolyát látva melegség töltött el. – És én már többet nem fogok korizni,mint ahogy már nyolc éve részletesen kifejtettem önnek.

-          Nem tudod, hogy miről mondasz le! – fújtatott mérgesen a nő.

-          Nagyon is – ismételtem meg ugyanazt a mondatot amit nyolc éve ugyanit, ugyanezen a helyen. – Én nem fogok többet jégre menni!

-          Ugyanezt mondtad akkor..de megszegted a szavadat – mosolygott Mrs.Osmer elégedetten,hogy kifogott rajtam. – Itt vagy és korcsolyáztál!

-          Az miattam volt! – szólt közbe Harry. – Nem tudtam hogy Kat…

-          Semmi gond Harry – simítottam meg a karját, majd egykori edzőmhöz fordultam. - Én egy új utat választottam, a színészetet…

-          Pff, az nem ér semmit! Abból nem lehet megélni,bezzeg a sportokból… - pufogott Mrs. Osmer. – Ugyan miért kéne neked is beállnod a sok béna, ízléstelen és tehetségtelen színész közé öt perc hírnévért? Nem tudom tehetséges vagy –e …. Miért választanád?

-          Mert akkor más lehetek, más ember aki nem én vagyok – válaszoltam egyszerűen. – Eljátszhatom hogy egy boldog családban élek testvérekkel, szülőkkel akiknek én vagyok a szeme fénye. Nem kéne attól tartanom péntek esténként, hogy az Anyám vajon hol járhat, és mikor issza részegre magát. Nem kéne folyton másokra támaszkodnom, mert az anyám sosem hallgat meg, nagyjából annyit tud rólam hogy jó tanuló vagyok meg tudja néhány barátom nevét. Azokét, akiket a családomnak tekintek és mindennél fontosabbak a számomra… Röviden asszem ennyi.

-          Hát akkor…khm - szólalt meg pár perc döbbenet után a nő. – Azt hiszem jól döntöttél.

-          Viszlát! – köszöntem el. – Harry,nem jössz? – fordultam vissza a csendben álló fiúhoz.

-          Mehetünk – mondta és követett. – Tényleg így érzed? – szólalt meg az előcsarnokban.

-          Mit?

-          Ezt az egészet… Édesanyád biztosan szeret,csak lehet nem olyan érzelgős típus. Mi is rögtön megkedveltünk amikor először találkoztunk… Azóta már családtagnak számítasz.

-          Két hét óta? – nevettem el magam. – Nem mondták, hogy kissé felszínesek vagytok?

-          Tudod nekünk ennyi is elég. Tudod mióta „híresek” lettünk nagyon meg kell válogatnunk kiben is bízunk meg. Benned már alapból megbíztunk,hiszen ismered Liam-et, és semmilyen velünk kapcsolatos infót nem raktál fel a netre. Na és ki más mérgezne meg minket az omlettjével, ha nem te – nevette el magát ő is.

-          Oké inkább menjünk! – szóltam közbe. Nevetve megfogta a kezem és kiléptünk a fagyos januári estébe. Este hét fele járhatott de nem gondoltam volna hogy ennyire világos van. A szemem elé kellet kapnom a kezem a sok villanástól…Várjunk csak!Villanástól?!

-          Paparazzik – szitkozódott Harry és visszatuszkolt a csarnokba. – Mindig a legjobb pillanatokat rontják el! Pedig már kezdtem azt remélni hogy majd nem zavarnak minket… Felhívom Pault hogy küldje ide Rob-ot és Scott-ot a testőröket. Így képtelenek leszünk átjutni!

 *a fiúknál*

Ha azt mondom hogy gyerekjáték volt átjutni a paparazzikon, hazudnék. Hála Scott-nak és Rob-nak nem nyomtak minket össze, míg eljutottunk az elsötétített ablakú autóig. Elkerülhetetlen volt hogy ne készítsenek rólunk képeket , hisz szinte az arcomba vakuztak. Holnapra tutira benne leszünk az újságokba,de valahogy nem tud zavarni. Egyszerűen nem érdekel ha a képem ott virít a címlapokon. Ha Harry-vel együtt vagyunk el kell viselnem ezeket a „következményeket”. A cikkek amik megjelentek, a barátaim tudják róluk hogy nem igazak és csak ez számít.

Harryt egész úton nyugtattam, becéztem mert nagyon ideges volt  továbbra is és vissza akart menni megállítani a fotósokat hogy ne jelenjenek meg a képek. Bár azt nem tudom hogy akarná elérni hiszen lefizetéssel semmit nem ér és vissza sem tud utazni az időben.

-          Nem lesz semmi baj – nyomtam egy puszit az arcára mikor felértünk a lépcsőn lakáshoz ( naná, hogy nem megyek lifttel).

-          Biztos? – kérdezte kétkedően.

-          Azok akik számomra fontosak nem törődnek semmiféle cikkel vagy képpel – mosolyodtam el.

Válaszul csak elmosolyodott és kinyitotta előttem az ajtót. Kedves gesztus volt tőle hogy előreengedett. Levettem a csizmám és felakasztottam a kabátom. Hátrafordultam Harry-hez,aki már nem volt ott hanem a nappaliba lopakodott lábujjhegyen. Halkan követtem Őt és megálltam a kanapé mögött. Liam, Louis a kanapén terültek el, a földön pedig Zayn ült ölében Perrie-vel. A tv-t bámulták meredten amiben épp a Gyűrűk Ura című film ment és feszült figyelemmel nézték ahogy Gollam püfölt a sziklához egy halat. Mindezt persze 3D-ben. Sejtettem mire készül Harry úgyhogy inkább elővigyázatosságból befogtam a fülem.

-          Drágaszágom – ordította torkaszakadtából. Liam ijedtében ugrott egyett, Perrrie a szeme elé kapta a kezét, Zayn folyamatosan azt kiabálta hogy: „ Segítség,megesz!”, Louis pedig kislányosan visítozott, majd felállt és a kanapéról egyenesen Harry hátára ugrott,aki a hirtelen súlytól elborult. Nevetve néztem ahogy egymást püfölik, majd levágtam magam Liam mellé.

-          Fogadjunk, hogy Harry nyer! – mondtam és a rohangáló fiúk felé böktem az állammal.

-          Tartom – mosolygott Liam.

-          Én nem fa vagyok hanem Ent! – ordítottuk be egyszerre a jól ismert sort kórusban.

Amíg ők ketten elszórakoztak a film tovább folytatódott és én ki nem hagyhattam volna az alkalmat hogy 3D-ben láthassam Orlando Bloom-ot Legolasként. Egymás szavába váva szurkoltunk a jóknak Liam-el (gyerekkori rossz emlékek az orkoktól), mikor csengettek.

-          Te nyitod ki! – mondta Zayn Liam-re célozva közben a barátnője fülébe súgott valamit.

-          Én ugyan nem! – duzzogott a fiú és karba fonta a kezét.

-          Megyek – dünnyögtem és kinyitottam az ajtót. Nagy meglepetésemre Holly állt ott, kifestve, szépen összefogott hajjal és a kedvenc fehér nadrágjában, amit ritkán vesz fel.

-          Ö…szia – mondta meglepetten. Tisztán láttam az arcán hogy nem rám számított. Idegesen tekergette egyik szőke tincsét és a szája szélét harapdálta, amit csak akkor szokott ha zavarban van. Az órámra néztem ami fél nyolcat mutatott. A szülei nem hiszem hogy elengednék ilyenkor,főleg hogy holnap suli.

-          Szia! Hát te? – kérdeztem.

-          Ööö izé..nem értem a matek leckét és átjöttem megkérdezni mert ugye holnap matek lesz… - pislogott nagyokat.

-          Oké!Egy: fingom nincs az egész anyaghoz,sőt magához a tantárgyhoz,kettő: te, aki szín ötös hogy nem tudja az anyagot? Három: holnap nem is lesz matek. Szóval miről maradtam le? – szegeztem neki a kérdést, tettetett haraggal.

-          Jaj ne haragudj! Én el akartam mondani csak… annyi minden történt veled hogy.. .Ez az egész Jordan-ügy aztán Harry is és az eltűnésed… Emma is …Minden olyan gyorsan jött és én el akartam neked mondani, de még én sem vagyok teljesen biztos benne – hadarta és láttam, hogy nem sok hiányzik ahhoz hogy elsírja magát.

-          Ennek nincs semmi köze a matekhoz igaz? – kérdeztem mosolyogva mire halkan felnevetett.

-          Nem – rázta a fejét.

-          Sokkal inkább egy szőke ír haverunkról van szó,ugye? – folytattam tovább.

-          Mi? Tessék? Nem, dehogy! Egyáltalán nem! Esélytelen! Nem! Dehogy! Ugyan már! – tagadta hevesen, mire az én mosolyom még szélesebb lett.

-          Niall! – ordítottam el magam mire a szőke srác megjelent mögöttem. ahogy meglátta Holly-t az arca felragyogott. – Vigyázol rá és nem lesz semmi baja! – ígértettem meg vele. – Tízre itt vagytok mind a ketten, megértetted?

-          Hogy mi? Mi nem.. vagyis de…De még nem vagyis…Jó lenne … - kapkodta a fejét Niall.

-          Jó szórakozást! – köszöntem el és ott hagytam a két teljesen zavarban lévő tinit.

A nappaliban egy pillanat erejéig még láttam hogy lövöldöznek mindenféle nyilakat egymásra a szereplők,míg nem valaki hátulról átölelt és felkapott.

-          Most meg vagy drágaszágom! – suttogta „gollamosan” a fülembe Harry és elindult velem a szobába.

-          Szívesen vállalunk kereszt szülői szerepet Hope-pal. Majd ha hazajött beszélhetünk róla! – kiáltott utánunk Louis.

Nevetve rúgta be a hátunk mögött az ajtót Harry. Lerakott én pedig rögtön hátrafordulta és a nyakába kulcsoltam a kezem. Zöld szeme izgatottan csillogott, ahogy ajkait az enyémekre nyomta. Mohón viszonoztam csókjait miközben egyre több ruhadarabtól szabadultunk meg…