1.évad 12.fejezet

- KitKat! – ugrált Louis mikor meglátott. – Hát élsz?

- Aha, még kihúzom egy darabig – mosolyogtam vissza és körülnéztem a tetőtéri lakásban. Jó egy átlagos lakásnál jóval nagyobb és ráadásul több ember is lakik benne,de úgy nézett ki mintha egy hétköznapi ember lakná. Az előszobából a nagy nappaliba léptünk ahol már vártak ránk. Zayn és Dave a kanapén ücsörögve néztek valami meccset a tévében, Holly Niall-t csikizte, aki hangosan röhögött. Tess a bárpult mellett egy székről intett nekem.

-  Jaj de örülök, hogy itt vagy! – ugrott nyakamba Holly. – Direkt a kedvencedet sütöttem bár nem hiszem, hogy maradt! – nézett jelentőségteljesen a szőke fiúra,aki eléggé feltűnően fütyörészett. -  De ha sietettek lehet találtok még egy-két pogácsát.

- Öhm,nem hiszem – jegyezte meg halkan Niall és a biztonság kedvéért eliramodott a folyosó irányába és kikerülte a felénk tartó Hope-ot. Nem sokkal később Holly üldözőbe vette.

- Na ezek is ellesznek egy darabig – bólogatott Hope . – Szia Kat! –ölelt meg mosolyogva. – Örülök, hogy nincs semmi bajod! Juj, tényleg,hol fogsz aludni?

- Hát öhm…- néztem zavartan körbe majd megállapodott a tekintetem a kanapén. – Ott!

- Ne már KitKat! –kiáltotta Louis teljesen belemerülve a meccsbe. – Ide rejtem a dugi csokikat! És most jött egy nyuszi puki!

- Louis! – hördült fel Zayn és Dave-vel együtt felugrottak a kanapéról. – Szóval azért van olyan büdös!

- Upszika! – vigyorodott el Lou. – De jobb kint, mint bent!

- Már akinek –jegyezte meg Dave és inkább leült a barátnője mellé.

- Asszem inkább megmutatom a szobám, majd ott fogsz aludni,mert ha itt alszol reggelre gázmérgezést kapsz! – ragadta meg a karom Harry és elvezetett a folyosóhoz.

- Hallottam Harry drágám és megjegyeztem!- kiáltott még utánunk Louis.       

- Ez lenne az! – engedett előre miután kinyitotta a legutolsó ajtót.

- Hát ez már sokkal otthonosabb! - néztem körül a kicsit kupis szobában. A fehér falakat emlékplakátok és családi fotók díszítették, amelyekre büszke lehet a tulajdonosa. A kényelmes nagy agyon szétszórva hevertek kotta-lapok és egy laptop feküdt a kupac közepén.

- Itt sokkal több időt töltök – vont vállat Harry és összeszedett néhány földön heverő zoknit. – Te itt alszol – mutatott az ágyra. – Én pedig itt a földön.

- Nem, nem és  nem! – ráztam meg a fejem. – Nem foglak kitúrni! Majd én alszok a földön!

- Kat,majd én!

- Nem én!

- Én – jelentette ki újra. A szóváltásunk még folytatódott egy negyedórán keresztül

- Senki sem fog a földön aludni! – szólalt meg Tess az ajtóban, nyilván hallotta a „veszekedést”. Ha nem lépett volna közbe szerintem reggelig egyezkedtem volna Harry-vel. Ledobta elém a réges-régi utazótáskám,amiben a ruháim voltak,bizonyára hazamentek.– Elég nagy az ágy kettőtöknek! El fogtok rajta férni! Komolyan néha olyanok vagytok, mint az óvodások! – rázta meg a fejét.

- Óvó néni, kérhetek cumikát? – gügyögte Harry.

- Hol van a takajóm? – szőttem tovább a szót.

- Biztos az óvó nénike vette el! – válaszolt Harry, akin látszott hogy mindjárt elröhögi magát.

- Csúnya! – motyogtam nagyokat és sűrűn pislogva, vagyis „sírtam”.

- Óvó néni, azt hiszem tele a pelenka! – bukkant fel Dave feje barátnője válla felett.

- Reménytelenek vagytok – forgatta a szemeit Tess. – Főleg te, Dave!

- Hé, én miért? – lepődött meg az említett.

- Mert nem bírsz egyszerre gondolkodni és beszélni? Mert hangosan horkolsz, mikor alszol? Mert… - soroltam a tényeket és az ujjaimat használtam segítségül.

- Oké – szólt közbe Tess. – A barátom egyedül csak én szívathatom!

- Pontosan! – helyeselt Dave.

-  Na gyere te kis ogre! Menjünk akkor haza!  – ragadta meg a lány a barátja kezét és kimentek a szobából. Még hallottam ahogy Dave hőbörög hogy Ő nem is „ogre inkább szamár a Shrekből”. Mert az állítólag aranyosabb és vicces…

- Akkor – fordult felém Harry. – Most szólok hogy enyém a jobb oldal!

- Jó,de csak egy feltétellel alszom itt – huppantam le az ágyra.

- Nem kapsz cumit, most szólok! – mondta mire mindketten elröhögtük magunkat.

- Nem, már hoztam magammal egy cuki lilát – vontam meg a vállam nevetve aztán komolyan hozzátettem. – Azt szeretném ha elmondanád ki volt az a lány akivel múltkor láttalak, az az Odette… Csak azért hogy ne érjen meglepetésként ha egy reggel beállít egy pisztollyal…

 - Nem ilyen,ne aggódj – mondta komoran. – Odette Alston, az unokatestvérem és még csak tizenöt éves…

- Tizenöt? – kérdeztem döbbenten. – Legalább húsznak néz ki!

- A magassága miatt lehet… Nagyon fiatal, de már van vagy 175 centi és még nőni fog. A szülei elváltak és az anyjával meg a nevelő apjával, Phil-el élnek egy kis városban, északra innen. Eléggé szegények, mert csak az anyja dolgozik. A nevelőapja csak piál és eljátssza a pénzt szerencsejátékokon. Mikor az egyik ismerősük megjegyezte hogy ha Odette modellkedne , rengeteget kereshetnének. Több se kellett a nevelőapjának, mindenféle válogatásra elrángatta, nem engedte rendesen enni mert nem lesz „elfogadható” a súlya. Pont itt Londonban jártak egy válogatáson, mármint Odette és Phil, az anyja Marie pedig úgy tudta hogy engem látogatott meg. Odette elszökött hozzám, mert nem akart Phil-el menni…

- Te jó ég! – suttogtam és lerogytam az ágyra. – Én pedig olyan goromba voltam vele, mert azt hittem te meg ő…Jaj úgy sajnálom, nem tudtam! Nehéz élete lehet, én pedig olyan csúnyán viselkedtem vele….

- Ne aggódj! – ült le mellém. – Elmagyaráztam neki hogy ki is vagy és hogy miért voltál ilyen és teljesen megértette.

- Jó de azért személyesen is szeretnék bocsánatot kérni tőle…

- Persze,majd felhívom! – nyugtatott meg. – Jössz kajolni? Jobb lesz sietni mert még felzabálják a hűtőt és nem marad semmi nekünk.

- Oké, aki hamarabb odaér az fürödhet hamarabb! – egyeztem bele és eliramodtam a konyha irányába. Végig futottam a folyosón,de megtorpantam a nappaliban mert nem követett. A többiek már a konyhában lehettek a zajokból és valamelyik fiú (szerintem Niall) hangos nevetésétől. Hirtelen valami vagy valaki oldalról nekem ugrott én pedig ennek az erejétől ledőltem a kanapéra.

- Harry! – csikiztem meg nevetve a rajtam terpeszkedő fiú, aminek az volt az ára, hogy Ő teljes testsúlyával tovább hempergett rajtam.

- Ki nyert,hm? Nem hallom? Mit is mondtál? Öregségemre megsüketülök! – kérdezte és közben már csikizett is.

- Te – röhögtem fel és megpróbáltam lelökni magamról, sikertelenül.

- Még mindig nem hallom? Mely becses nevet emlegeted? – tudakolta továbbra is értetlenül.

- Harry Styles! – kiáltottam két nevető görcs között. Kijelentésem hallatán boldog mosoly terült szét az arcán, azokkal az aranyos gödröcskékkel ami első pillanattól fogva megtetszett. Végre abba hagyta a csiklandozásom és egy puszit nyomott az arcomra. Én nevetve húztam közelebb magamhoz…

- Gyerekek, eszek oké? – hallottuk Zayn hangját,mire szétrebbentünk és felültem a meggyűrődött ruhám igazgatva. A srác a konyha ajtajából figyelt minket, és egy müzlis tálból vacsorázott.

- Te is ezt szoktad csinálni Perrie-vel ,ha itthon van. – duzzogott Harry. –Nem ma jön haza?

- Szerinted miért nem az asztalnál eszek, Hazza? – kérdezett vissza és az ajtóra tekintgetett.

A bejárati ajtó lassan kinyílt, Zayn-nek az arca pedig felderült és lerakta a kezéből a tányért. Gyorsan megkérdezte jól néz-e ki,mert nincs nála tükör hogy csekkolja magát. Mindketten biztosítottuk hogy jól néz ki, és visszatekintettünk az ajtóra ahol…Liam állt. Zayn nem rejtette véka alá a véleményét, hangosan puffogva vetette le magát a kanapéra és dühösen váltogatta a tévé csatornákat. Liam nem értette miről van szó,de rögtön lerakta a nehéz szatyrokat amiket hozott.

- Neki meg mi baja? – lepődött meg.

- Egy rágógumi hajú lányt várt helyetted – világosította fel Harry.

- Még nem jött meg? Pedig azt hittem már megérkezett,direkt hoztam neki a kedvenc csokijából… - csodálkozott Liam. – Niall kérte hogy menjek le a boltba mert üres a hűtő.

- Nem is üres,tele van – mondta még mindig duzzogva Zayn.

- Hupsz – futott ki Niall a konyhából,mert állítása szerint megérezte a kaja illatát és felkapta a szatyrokat. – Ez nekem lesz! – röhögött és már vissza is ment.

- A tiramisu az enyém! – kiáltotta utána Liam és levette a kabátját.

- Gyere, menjünk! – fogta meg a kezem Harry és beléptünk a konyhába,ahol elég érdekes látvány fogadott. Louis az étkező asztalon állt és megpróbálta felrakni a lámpára a papucsát. Mondjuk azt nem vette számításba hogy a lámpa konkrétan a plafonba szerelt izzók,amikre semmit nem lehet rakni. Hope igyekezte jobb belátásra téríteni barátját, sikertelenül. Niall azzal volt elfoglalva hogy a bevásárló szatyrok tartalmát a hűtőbe pakolja, de sajnos nem fért bele mind,mert már így se nagyon tudta becsukni az ajtaját. Holly mikor elolvasta egy termék összetevőit szó szerint kiakadt és győzködte a szőke srácot hogy ne egye meg.

- Jó oké nem eszem meg! – nyugtatta Niall a lányt. – De hova rakjam?

- Nincs véletlenül egy másik hűtőd? – kérdeztem poénnak szánva. Na jó én és a poén két külön fogalom,ugyanis a fiú arca felderült,felkapta a kimaradt kajákat és elviharzott. – Mondd hogy nincs a szobájában egy hűtő? – fordultam Harry-hez aki csak röhögött.

- Hát éppenséggel nem a szobájában van…- mondta Hope és diadalmasan felkiáltott miután Louis végre leszállt az asztalról. – Ne a kádas fürdőszobát válaszd, mert szeret esténként nassolni!

- Mondtam már hogy üdv nálunk? – kérdezte Harry,mire csak felnevettem. Gyorsan kerítettünk valami ehetőt és megvacsoráztunk. Utána kikísértem Hollyt,mert az anyukája jött érte, a lány legnagyobb bánatára. Szerintem szívesen maradt volna. Hope tanácsát megfogadva a két fürdőszoba közül a kisebbet választottam és gyorsan letusoltam. Lefekvés előtt még átkötötte Liam a sebet,mert én még most is képtelen vagyok ránézni. Amint bemásztam az ágyba rögtön el is aludtam, nem törődve a többiekkel akik csak most kezdtek el szórakozni. Táncszőnyegeztek, (Louis és Niall) twittereztek, (mondanom sem kell hogy Zayn), Paul-al egyeztettek időpontot, (Liam), festették a körmüket (természetesen Hope) és mellettem halkan laptopozott Harry. Szép, nyugodt és békés estém lesz… Vagyis remélem.