1.évad 10.fejezet

Nem jó dolog egy szép álomból felriadni, főleg nem egy telefon csörgésére. Fejemre húztam a párnát és próbáltam tovább álmodni, de nem sikerült. Az énekes hörgött a szám közepén, kellemes ébredés, mondhatom. Hátamra fordultam és kinyitottam a szemem. Rögtön tudtam hogy ez nem az én szobám. Nekem nincs ekkora ágyam amire akár öten is kényelmesen elférnek. Sőt utálok nagy párnán aludni, amibe elsüpped a fejem. Hiányoltam a sárga falakat és a halvány függönyöket. A fehér falakat egy kép sem díszítette, míg az én szobám tele van aggatva fényképekkel, Polly készítette rajzokkal és poszterekkel.

Ledobtam magamról a takarót és megdöbbenve néztem,hogy még a tegnapi ruhám van rajtam. A lábamon a kötés már lassan átszivárgott,ezzel vörösre festve a hófehér takarót. A fejem borzasztóan fájt, és a vér is rátett egy lapáttal a közérzetemre. Az éjjeli szekrényen még mindig üvöltött a rock zene,gyorsan felkaptam a készüléket és benyomtam a hívás fogadás gombot.

-          Haló? – szóltam bele álmosan a homlokomat dörzsölgetve.

-          Na végre hogy felvetted – köszöntött Tess. –Igyekezz letolni a lépcsőn a hátsód,mert már lassan fél négy!

-          Mennyi? – kerekedett el a szemem és biztonság kedvéért a telefon kijelzőjére pillantottam. Tényleg annyi az idő! Felpattantam az ágyról,de a hirtelen mozdulattól megszédültem és visszaborultam a párnák közé.

-          Ez mi volt? – kérdezte aggódva Tess, bizonyára meghallotta a puffanást.

-          Semmi,mindjárt lent vagyok – válaszoltam és kinyomtam a telefont. Az előbbinél jóval lassabb mozdulattal felálltam és körülnéztem valami más ruha után mert észrevettem hogy a mini ruha most már csak felső. Fogalmam sincs mi történhetett tegnap, szinte semmire sem emlékszem. Az éjjeli szekrény melletti székre ki volt készítve egy halványrózsaszín pulóver és egy kék koptatott farmer. Levettem a fekete ruhát és gyorsan át is öltöztem a kölcsön kapott ruhadarabokba. Hát elég nagyok voltak,bizonyára Hope-é. A pulcsi leért a combom közepéig, a nadrágot meg úgy-ahogy felhajtottam mert különben feltakarítottam volna vele a padlót,olyan hosszú.

Kikóvályogtam a szobából közben a falat használtam támasztéknak, nehogy elessek. A lépcső tetején azonban megtorpantam. Itt aludtam volna a fiúknál? Nem is emlékszem semmire a tegnap estéből. Na, jó talán addig hogy Emma meglátott Harry-vel. Te jó ég,Em! Vajon mi történhetett? Ki kell derítenem.

Erőt merítettem és lesétáltam a lépcsőn, minden második lépésemre felszisszentem. A sebem még mindig fájt, ahogy a fejem, és ahogy lenéztem a nadrágra megjegyeztem hogy vennem kell Hope-nak egy új nadrágot. Nem hiszem hogy szívesen mászkálna a városban véres gatyával.

-          Csipkerózsika is felébredt! – köszöntött Dave mikor beértem a konyhába. Holly és Hope a konyhában sürgött- forgott és reggelit készítettek, ami az illatából ítélve rántotta és sült szalonna. Tess,Dave és Zayn egy-egy nagy bögréből jó erős kávét ittak, Niall  Lou-t bökdöste aki elaludt az egyik bárszéken. Liam és Harry unottan meredtek a plazma tévé képernyőjére ahol valami tegnap esti koncertet ismételtek. Az utóbbi mikor meglátott szélesen elmosolyodott és felpattant a kanapéról.

-          Sziasztok – mondtam mosolyt erőltetve az arcomra, bár szerintem a fejfájás miatt egy vicsor sikeredett.

-          Szia – köszöntött még mindig mosolyogva és megölelt. – Hogy aludtál?

-          Tulajdonképpen semmire sem emlékszem a tegnap estéből – motyogtam és felszisszentem, mert a vádlim már lüktetett. – Ja de, arra hogy neki mentem annak a hülye széknek.

-          Gyere! – fogta meg Harry a karom és elvezetett az egyik székre, amire rögtön le is rogytam. –átkötöm a sebet mert megint átvérzett– mondta és letérdelt. Óvatosan felhúztam a nadrágom szárát,de inkább elfordítottam a fejem a látványtól.

-          Talán jobb is hogy nem emlékszel a tegnap estére – jegyezte meg halkan Tess.

-          Miért? Mit csináltam? – kerekedett el a szemem.

-          Hát, mindenesetre vicces volt! – kuncogott fel Niall, abba hagyva egy pillanatra Lou arcpingálását egy alkoholos filccel. – De ami előtte történt az kevésbé…

-          Nem is tudtam, hogy ilyen jól tudsz énekelni – mondta Liam.

-          Tegnap este nagyon jól karaokéztál – magyarázta Zayn az értetlen tekintetem látván. –A Dj miután mindenki lehurrogta az unalmas számokat, elhúzott és nekünk meg nem volt zenénk. Nem tudom honnan jött a karaoke ötleted, de megmentett minket. Bár a fénypontja az egésznek a verekedés volt. Ja, Harry fáj még az oldalad?

-          Ti miről beszéltek? – értetlenkedtem. – Milyen verekedés?

-          Nem emlékszel semmire? – nézett rám Harry.

-          Hát.. addig azt hiszem, amíg Emma be nem jött a konyhába… - próbáltam összeszedni az emlékeim. – Többre nem igazán…

-          A pia miatt – mondta Holly és leült a másik mellettem. – Éjfél előtt megcsörrent a telefonom, mert az ébresztő be volt állítva rajta hogy időben hazaérjek. Tudtam, hogy leültél egy kanapéra mert Caroline mondta de nem találtunk sehol. Nagyon kétségbe estem, hogy merre lehetsz. Átjártuk az egész házat a fiúkkal és mikor a konyhához értünk, Em rohant ki sírva. Jordan ért oda hamarabb és neki elsírta, hogy te és Harry szóval...

-          Gondolhatod, hogy Jordan nem hagyta abban a dolgot – folytatta Tess, aki Jordan nevét úgy ejtette ki mintha valami szitokszó lenne. – Berohant a konyhába és látott titeket, de volt olyan hülye hogy szó nélkül neki esett Harry-nek. Nem láttam az egészet de mikor odaértem azt láttam hogy te a földön fekszel és vérzik a fejed, Harry melletted van Jordan meg egy konyhakéssel tart felétek. Ekkora állatot nem tudom, hogy szedhettél össze… - az utolsó szónál már olyan ideges lett, hogy nem bírta folytatni.

-          Az én hősnőm pedig – mesélte tovább Dave és megsimogatta barátnőjét, aki halványan elmosolyodott. – Fejbe vágta az első keze ügyébe kerülő tárggyal ami egy váza volt. Jordan összeesett utána pedig hívtuk a rendőrséget és a mentőket. Elvitték és titeket is be akartak vinni a mentősök de te fel pattantál és elrohantál, azt mondva hogy a mosdót keresed…

-          Aztán meg mintha kicseréltek volna visszajöttél – mondta Hope és letette elénk a reggelit. – És Lou-val inni kezdtél. Versenyeztetek ki bír többet inni anélkül hogy rosszul lenne. Te nyertél, bár nem tudom hogy tudtad legyőzni – mosolyodott el halványan. – Karaokéztunk, még engem is felrángattál a színpadra.

Ezután csendben hallgattam a többiek beszélgetését,de nem szólaltam meg. A hallottakon rágódtam, bár úgy éreztem a sok agyalástól szétrobban a fejem. Már megint mindent elrontottam, lassan kezdem azt érezni hogy egyáltalán nem kéne ha barátaim lennének. Kéne a homlokomra ragasztanom egy cetlit, amin az áll: „Köz-és életveszélyes. Nem éri meg a barátjának lenni, mert tönkretesz!”. Abba hagytam a reggelim piszkálgatását és kitoltam a székem.

-          Kat, hova mész? – kérdezte Liam.

-          El – suttogtam és elrohantam, ki a házból, bár nem tudtam hova vezetnek lépteim, csak rohantam, ahogy a fájós lábammal csak tudtam.

Fogalmam sincs meddig bolyonghattam a városban,de már nagyon fáztam. Csak róttam fel le az utcákat, céltalanul sétáltam mikor elfáradtam a futástól. Fel sem néztem hogy merre járok, olykor az autók dudálása figyelmeztetett hogy nem a járdán megyek. A hó lassan megint hullani kezdett. Eleinte még elolvadtak mielőtt a földre estek volna, de azon kaptam magam hogy jó bokáig érő havat taposom. Összehúztam magamon a pulóvert amennyire csak lehetett és folytattam az utam. Valaki hangosan dudált mögöttem de abban a hitben, hogy nem nekem szól, nem álltam meg.

-          Kat! – kiáltotta valaki mögöttem, de a hóesésben nem igazán lehetett hallani. – Állj meg!

Megfordultam és Harry sietett hozzám nagy léptekkel. Egyik kezében telefon, a másikban egy nagy kabátot tartott. Mikor odaért hozzám gyorsan a hátamra terítette a kabátot és beleszólt a telefonba:

-          Megvan!...Igen, itt van…Nem,nem hiszem, vagyis remélem…Hazaviszem…Nem,nem oda..Mondd meg neki, hogy ne aggódjanak… - hadarta a telefonba. – Jó,oké… Holly beszélni akar veled – nyújtotta a kezembe a telefont és a járda mellett parkoló kocsijához vezetett.

-          Haló? – szóltam bele a telefonba erőtlenül.

-          Ilyet.. többet..ne csinálj! – sírt Holly bele a telefonba. –Halálra aggódtam magam és…Tess is csak nem mutatja ki…tudod ő ilyen „erős vagyok senkire sincs szükségem” jellem…De én mit csináltam volna?...Már vagy négy órája keresünk…

-          Itt vagyok – suttogtam és kinéztem az ablakon. Nem hittem volna hogy a fiúk házától egészen eljutok a London Eye-ig ami kocsival is egy óra. – Jól vagyok ne aggódj csak teljesen kimerültem.

-          Oké – szipogta. – Holnap reggel átmegyek!

-          Reggel? –kérdeztem.

-          Ha nem vennéd, észre este van – nevetgélt halkan és lerakta a telefont. Vagyis azt hittem míg váratlanul bele nem szólt Tess, nem épp kedvesen.

-          Ha még egyszer el mersz tűnni nem tudom, mit csinálok veled! Megöllek, klónozlak és azt is megölöm! Holly vagy négyszer elsírta magát és már a rendőrséget akartam hívni hogy hol lehetsz! Veszek rád egy nyomkövetőt és majd azzal rohangálhatsz a városban! Akkor majd tuti hogy megtalálunk! Elisabeth is kiakadt miután kijózanodott!

-          Ne már! Te elmondtad Anyának? – akadtam ki. – Őt minek kellett belekeverni? És különben is csak sétálgattam…

-          Először a lány van joga van tudni mi történik veled. Kettő, ha Jordan beállít hozzátok egy késsel, ne lepődjön meg – válaszolt.

-          Jordan nem a rendőrségen van? – kérdeztem Harry-től.

-          Nem – rázta a fejét. – Szabadlábra helyezték, mert az apja letette az óvadékot. A mocsok kint járhat az utcákon, ezért beszéltük meg Anyukáddal hogy egy kis időre máshol fogsz lakni,ne hogy az az elmebeteg rád törjön.

-          Majd alszom Tess-nél igaz? – kérdeztem de csak fejrázás volt a válasz. – Tess,ugye mehetek hozzátok aludni? –szóltam bele megint a telefonba.

-          Tudod hogy szinte családtag vagy és bármikor átjöhetsz,de most nem. Jordan rögtön a szomszédban keresne vagyis nálunk…- hadarta a barátnőm.

-          Akkor Hollyéknál? – próbálkoztam, de erre Harry és Tess is halkan felnevetett.

-          Az lenne a második lehetőség – mondta Harry. –Túl sok jó barátod van! Nálunk fogsz aludni!

-          De..de ott is már járt …

-          A lakásunkban még nem – válaszolt Harry és áthajtott a kocsival egy útkereszteződésen.

-          Na majd ott találkozunk! – szólt bele Tess és lerakta.

-          Tényleg nem emlékszel semmire a tegnap estéből? – kérdezte halkan tekintetét le nem véve az útról.

-          Hát..nem – sóhajtottam és hagytam hogy a szemem lecsukódjon a fáradtságtól. Az álmom az elmúlt estéről szólt.