1.évad 9.fejezet

* egy héttel később*

- Kész a kettes! – kiáltotta Mary . A felszolgáló teret és a konyhát összekötő polcra tette a gőzölgő tökös pitét és már vissza is sietett a saját rezidenciájába, a konyhába. Felraktam a tálcára a süteményt és a két forró csokit és igyekeztem anélkül átverekedni a tömegen, hogy nehogy valaki fején landoljon. Igazi szilveszteri csúcs van ma a Gustav’s –ban, mindenki az esti bulikra készülődik. Elsiettem egy vitatkozó pár között akik azon veszekedtek,kinél töltse a fiúk a szilvesztert. Hála égnek én mára be vagyok írva a munka listára, így tehát nekem nem kell azon aggódnom hogy hogyan töltsem az estét. Ahelyett hogy valahol részegen randalíroznék, friss süteményeket szolgálok majd fel itt.

- Tessék! –nyújtottam oda mosolyogva a tálcát egy nőnek aki a három éves fiára próbált felkötni egy előkét. Csak annyit sikerült elérnie, hogy az előke helyett az arcára került a pite, ugyanis mikor a kisgyerek meglátta a sütit belemarkolt és anyja arcára kente. A fiúcska olyan jóízűen kacagott, amin muszáj volt nekem is elmosolyodnom. Az anyának odanyújtottam egy zsebemből elővett szalvétát. Rutinból mindig tartok magamnál egy-két, a kávéház emblémájával hímzett kendőt, ki tudja mikor lesz rá szükség.

- Hé, pincérnő! – kiáltotta valaki a hátam mögül, mire megfordultam a hang irányába. Három asztallal arrébb ült az a Holly-val elmélyülten beszélgető Tess és barátja, Dave aki az imént szólított meg. Az asztalok között elszlalomoztam és megálltam előttük.

- Mit hozhatok uram? – fordultam a sráchoz, elővéve a komoly arcom.

- Lássuk csak! – fürkészte elmélyülten az étlapot. – Legyen egy… ez mi? – akadt meg a tekintete egy barna folton.

- Ööö…a mai specialitás. Óvodás által féli megevett brownie. Kérsz? – kérdeztem nevetve és letöröltem egy konyharuhával.

- Inkább nem! – fintorgott Dave. - Legyen egy sajtos rúd!

- Oké! –írtam fel a jegyzett tömbre. – Nektek mit hoztatok?

- Holly-ét úgyis tudod,kókusz golyó mint mindig – mondta Tess. – Nekem egy kérdésem lenne…

- A válaszom nem! Ugyanaz, mint amit egy hete minden nap mondok! Nem és nem! Bárhogy is próbálsz rávenni nem fog sikerülni! Nem és kész! – fojtottam bele a szót Tess-be.

- Ne legyél ilyen ünneprontó! – mondta Holly. – Már a ruhám is meg van hogy mit veszek fel! Nem volt olcsó,majdnem kéthavi zsebpénzembe került.

- Igen ,igaza van! – szőtte tovább a szót Tess. – Azt akarod hogy szegény Holly ne vehesse fel a ruháját? Szegénykém hol veszi fel azt a gyönyörű kék estélyit? Ilyen alkalom még egyszer nem lesz!

- Majd fölveszi a szalagavatóra! – mondtam bizonytalanul,de már éreztem hogy meggyőztek.

- Én is vettem egy ruhát – jelentette ki Dave. –Teresa is vásárolt egy feketét.

- Nyertetek – sóhajtottam megadóan.

- Ez az! – ujjongott Holly és belecsapott Dave kezébe.

- Egy gond van – mondtam, remélve hogy talán mégse rángatnak el a buliba. – Dolgozom és nézzetek körül, csúcsforgalom van!

- Megoldjuk! – vágta rá Holly. – Emma majd megkéri Gustav-ot! Neki nem tud nemet mondani! Hívd fel,úgyis a városban van!

Sóhajtva előhalásztam a karácsonyra kapott telefont. Hiába van már meg egy hete,továbbra sem tudom kezelni. A többiek próbálták elmagyarázni a kezelését,de nem megy,van mikor Anya hívása helyett valami alkalmazást töltöttem fel rá. Dave szentül állítja hogy nem a telefon rossz,hanem csupán én vagyok a béna. Kikerestem a telefonkönyvből Em számát és megindítottam a hívást. Negyedjére csöngött ki,mikor a barátnőnk végre felvette.

      – Hé figyeljen már oda maga szerencsétlen! Figyelmébe ajánlom a szemüveget, általában segít, bár maga elég reménytelen esetnek tűnik! Na nekem ne magyarázzon! Zöld volt,átmehettem a zebrán! – kiáltotta olyan hangosan hogy el kellett tartanom a fülemtől a készüléket.

-          Majd később hívlak! – szóltam bele, mert egy darabig még biztosan veszekedni fog azzal a járó kelővel. Szegény szerencsétlen, kellett neki kimennie az utcára, mikor Emma elszabadul.

-          Nem, befejeztem! – válaszolt normális hangerővel. – Még ilyet,majdnem elütött ez a vadbarom! Ha legközelebb összefutok vele, szétverem az autóját,tök mindegy milyen új! Aztán jöhet az arca…

-          Emma –szakítottam félbe ördögi terveinek gyártását. – Lerakom,majd beszélünk…

-          Nem,nem! Képzeld találtam egy bomba jó ruhát estére! Harry teljesen belém fog esni és éjfélkor majd megkéri a kezem! Juj majd kölcsönkérhetem azt a fekete magas sarkút? Nagyon cuki lenne ezzel a rózsaszín rucival olyan cuki lenne! – ábrándozott.

-          Majd érezd jól magad! –mondtam és elindultam összeszedni a tálcákat az üres asztalon.

-          Miért? –kérdezte döbbenten.

-          Dolgozom ma szóval…

-          Nem fogsz dolgozni! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. – Mindjárt ott vagyok a kávézóban és beszélek Gustav-val! – mondta és lerakta a telefont.

-          Mindjárt itt lesz – mondtam mikor ismét odaértem a barátaimhoz és leraktam eléjük a rendelést. – Állítólag talált valami cuki rózsaszín ruhát…

-          Amiben elcsavarja Harry fejét – fejezte be helyettem a mondatot Tess. – Fél óráig csak a felsőről áradozott! Kíváncsi vagyok mennyi lehet a telefon számlája.

-          Nem beszéltél azóta vele? – kérdezte halkan Holly. Csak megráztam a fejem és visszamentem a pulthoz. Tudtam ha nem Holly akkor Tess így is úgy is megkérdezi. A fiúk házában történtek óta nem beszéltem Harry-vel. Titkon abban reménykedtem, hogy talán felhív és elmondja az igazat, de nem tette. Nem keresett és állítólag, mármint ahogy az újságokból olvastam, elutazott a szüleihez és ott töltötte a karácsonyt. Liam-től tudom, hogy elvileg ma jönnek haza a bulira.

Emma a hét folyamán csak erről tudott beszélni,be nem állt a szája. Tessát teljesen kiborította, sokszor már a lány megfojtásán gondolkodott. Az egyetlen dolog ami mind a kettejüket le tudta foglalni az a vásárlás. Az elmúlt pár nap alatt annyit jártam föl a plázába mint még soha, a lábamon meg alig tudok járni.

-          Helló mindenkinek! – köszönt jó hangosan Emma mikor belépett a bejárati ajtón. A sok szatyortól amit a kezében tartott , alig tudta átverekedni magát az embereken. Meglátta nagybátyját, Gustav-ot és eliramodott felé. Abból amennyit láttam bevetette minden bűbáját, széles mozdulatokkal mutogatott, sőt még átadott Gustav-nak egy kis csomagot. Nem semmi,tudta miben játszik!

-          El vagy engedve! – ugrándozott oda hozzám Em. – Öltözz vissza a ruhádba, megyünk hozzánk!

*Emmáéknál*

- Na, milyen? – libbent be Emma a fürdőszobából a szobájába. Miután végeztem a munkával Dave volt olyan kedves és elfuvarozott mindenkit az otthonába ahol összepakoltunk és elhozott minket Emmáékhoz. Szóval a  ruha hát….Szerintem nem az ő mérete. Pánt nélküli ruha felső részét csillogó-villogó strassz kövek díszítették és minden mozdulatára megcsillantak. Az alsó babarózsaszín tütüs része a térdét verdesi. Szép is lett volna ha nem ilyen színben, nem ilyen típusú és nagyobb méretű ruhát vett volna. Szegénykém egy hatalmas nagy vattacukorra emlékeztetett. –Na mi az? Miért nem válaszoltok? Nem jó?

- De öö.. tök jó –nyögtem ki végül.

- Aha, tetszik a színe –lelkesedett Holly.

- Ööö.. –kezdte Tess én oldalba böktem megelőzve, hogy a földig lealázza a ruháját. – Nem rossz..

- Jaj, ennyire ne dicsérjétek – pironkodott Emma, aki döbbent hallgatásunkat annak vette hogy nagyon tetszik az estélyi. –Szerintem még begöndörítem a hajam és Holly is majd kisminkel, akkor még szebb leszek.

- Ja még szebb – ismételte Tess kihangsúlyozva a”még” szót. Emma meg sem hallotta a véleményét, tovább nézegette magát a tükörben és teljesen el volt bűvölve saját tükörképétől. Holly előszedte a táskájából a kék ruháját és kiterítette az ágyra. Hollyt ismerve azt gondoltam ,hogy egy Emmáéhoz hasonlót választott, de kellemesen csalódtam. Egy testre simuló, nyakba akasztós, térdközépig érő ruhán nem volt semmi hivalkodó.

- Talán még esetleg felveszek hozzá egy fekete kardigánt és…- kezdte félénken Holly attól tartva, hogy úgy kifigurázzuk majd.

- Ne vegyél fel hozzá semmit! Így tökéletes! – mosolygott Tess és követte a többiek példáját és ő is előhalászta a ruhát.

Csak én ültem továbbra is a babzsák fotelen és lapozgattam Emma egyik magazinját. Nem hoztam semmilyen ruhát,mert egy, nincs mit felvennem kettő nem megyek. Ezt szépen elterveztem magamban hogy megvárom a lányokat míg felöltöznek és az utolsó pillanatban szólok hogy nincs mit felvegyek. Na jó az elméletben tökéletes volt csak nem kalkuláltam bele Tess-t és az ő éles szemét.

-          Te miért nem öltözöl?- kérdezte mikor magára vette a rubinvörös ruháját.

-          Te miért nem feketében vagy? – kérdeztem vissza fel sem nézve az újságból.

-          Anya választotta azt a bűn ronda ruhát,amiben úgy nézek ki mint egy apáca. Szerinted felvettem volna? A szekrényben kutattam mikor megtaláltam ezt.Dave úgy tudja hogy a feketében leszek,de majd éri egy kis meglepetés –vont vállat.

-          Ha nekem ilyen szekrényem lenne – mondtam és jól megnéztem a ruhát. Ugyan hosszú ujjú és a földig ér, de kétoldalt fel van hasítva. Tuti hogy aratni fog a fiúk körében, Dave foghatja majd a fejét.

-          Nos miért nem öltözöl? – ismételte meg a kérdést Teresa.

-          Egy: nincs ruhám,kettő:nem akarok menni –mondtam és lapoztam egyet a magazinon.

-          Az elsőn könnyen segíthetünk! – ragadta meg Holly a karom és elvezetett Mrs. Cuttbert hatalmas szobájába, ami akkora, mint a mi nappalink, és gardróbnak használja.

-          Ezt nem gondolhatod komolyan! – néztem szörnyülködve a tükörbe mikor egy fél óra keresgélés után Holl ráakadt a ruhára. – Én ebbe nem megyek, kérem vissza a farmerom!

-          Nem! Nagyion is jól áll, csak nem hiszed el! Ebbe jössz és kész! –parancsolt rám Tess.

-          Nagyon szép vagy! – törölgette a szemét Holly.

-          Ne sírj már! – öleltem meg a síró barátnőnk. – Nem férjhez megyek!Sőt sehova sem!

-          Jó de..olyan boldog vagyok hogy együtt elmegyünk –szipogott a szőkeség. – Bulizunk egy jót és… többet talán nem tudunk így együtt lenni! Mindjárt itt a ballagás és…

-          Holly – nyugtatta meg Tess. – Még addig annyi idő van, szalagavató,érettségi…még hat hónap! Addig meg igyekszünk, majd annyi időt együtt lenni amennyit csak tudunk!És utána is… a középiskolai barátságok örök életre szólnak!

-          Ilyeneket ne is mondj – suttogtam meghatódottan még mindig Hollyt ölelve. – Mindjárt sírok!

-          Na, csajok én kész vagyok! – libbent be a szobába teljesen felszerelve Emma, csak úgy csillogott. Mondjuk kicsit közrejátszott benne, hogy egy fél vödör csillámport magára öntött.– Látom Kat megtaláltad Anya kedvenc ruháját.

-          Hát igazából ő adta – mondtam és fojtattam a ruhám húzogatását. Túl rövidnek találtam a testre simuló fekete anyagot, ami a combom közepéig ér. A felső része elölről teljesen normális bár kicsit nagy a kivágás, de az semmi a hátához képest. Két oldalról fel volt hasítva és a hátam szabadon hagyta. Holly füstösre megcsinálta a szemem,a hajamat pedig hagytuk hogy szabadon leomoljon a hátam közepéig.

-          Jó – pufogta kissé türelmetlenül Emma, teljesen be van már zsongva. – Mehetünk már?

-          Emmácska – lépett be a szobába az említett édesanyja. Dorothy Cuttbert lányával ellentétben nagyon vékony volt és hosszú selymes szőke haja van. Egy jól menő cégnél dolgozik, ahol nagyon jól keres. Ezért teheti meg azt hogy lányának mindent megvesz amit csak kíván. - Megjött a limuzin és Dave is itt van Jordan-nal.

-          Jordan meg mit keres itt? – kérdeztem döbbenten. Nem mondtam el neki sem azt hogy ma buliba megyünk sem azt hogy kikhez. Ja és még a csókról sem tud…Nem találkoztam vele sokat az elmúlt héten mert edzőtábora volt .Vajon kitől tudhatta meg?

-          Igen, igen itt van és vár rád! –trillázta Mrs.Cuttbert.

-          Gyertek, menjünk! – harsogta Emma és lesietett a hatalmas márványlépcsőn. Lassan levánszorogtam a lépcsőn Holly után akinek még kicsit gyakorolnia kellett volna a 10 centis magas sarkúban a járást. Lent Dave és Jordan állt , az utóbbinak széles mosoly terült szét az arcán amint meglátott. A mellkasom összeszorult ahogy visszamosolyogtam rá. Nem sosem lennék képes megbántani őt,főként ezért nem mertem neki elmondani.

-          Gyönyörű vagy! – suttogta a fülembe mikor köszönésképpen megöleltem.

-          Köszi – mosolyogtam rá és zavaromban egyik kósza tincsemet csavargattam

-          Hahó, mintha élnénk! – sürgetett minket Em.

*a buliban*

-  Hölgyem! – nyújtotta felém a kezét Jordan, mikor kiszállt előttem a kocsiból. Bátortalanul kiszálltam a kocsiból,féltem hogy a tűsarkúmban eltanyálok a jégen.

- Siessünk, siessünk! – kántálta folyamatosan Emma és szinte a bejárati ajtóig sprintelt az egyáltalán nem kicsi magas sarkújában.

Nagyon hideg volt kint már este nyolc felé. A csillagokat sajnos eltakarták a halványrózsaszínes-kékes felhők. Egyedül a lélegzetünk felszálló párája nyugtatott meg hogy nem fagytunk halálra, mínusz tíz fokban. Már  amennyire a jeges járdán,magas sarkú cipőben lehet sietni,hamar odaértünk az ajtóig. Emma nagy merészen a csengő után nyúlt de hirtelen megállt a keze a levegőben. Mi,hogy tétovázott?Emma Cuttbert-et mióta ismerem sosem láttam még ilyen idegesnek és…izgatottnak? Jó oké izgatott szokott lenni mikor vasárnap délelőttönként megnézheti a „Dóra, a felfedező” legújabb kalandját vagy mikor meglepjük egy minyonnal. De ilyennek…

Tess megunva a vörös hajú barátnőnk bénázását,határozottan megnyomta a csengőt. A ház mélyéből valahonnan felhangzott a jól ismert dallam. Vacogva vártam hogy végre valaki kinyissa azt a hülye ajtót,mert fél perc és idefagyok. A másodpercek csigalassúsággal teltek,szegény Holly-nak már kék volt a szája. Jordan észrevette hogy fázom,vagyis végre rájött hogy valószínűleg ezért ugrálok idióta módjára,levette a kabátját és a vállamra terítette. Ez a gesztus igazán aranyos és figyelmes lett volna ha két perccel ezelőtt teszi. Ugyanis az ajtó lassan kinyílt és megjelent mögötte Louis idétlenül vigyorgó képe.

-          Halihó –rikkantotta,mikor meglátott minket. –Hát eljöttetek? Komcsika? Nem hittük hogy itt lesztek! Azt hittem túl sokat piáltam és azért káprázik a szemem. De legalább nyertem öt dolcsit..

-          Szia! –lépett be a hideg elől menekülve elsőként Tess. – Merre van a mosdó? Azt hiszem elkenődött a sminkem.

-          Sziasztok! – jött mosolyogva oda hozzánk Hope kezében egy tálcával amin különböző szendvicsek voltak. – Mindjárt megmutatom hol a mosdó Tess csak lerakom a tálcát. Lou drágám nem gondolod, hogy be kéne a többieket is engedned?

-          - Gyertek! –nyitotta szélesebbre az ajtót. – KitKat! –kiáltotta mikor meglátott. – Hiányoltalak az interjúban..

-          Ja igen..öhm beteg voltam..- mondtam és megöleltem a srácot. Az a híres interjú. A bemutató napján reggel,vagyis karácsonykor egy műsorban vettek részt a fiúk és ott mutatták be a klipet először. Természetesen a mellékszereplők is meg lettek hívva,Holly ugyan órákig könyörgött hogy menjek el vele,de végül csak ő ment. –Nagyon fájt a torkom…

Mikor végre mindannyian levettük a kabátot bemutattam Jordant, akit elég furcsán mérte végig a két házigazda. Hope egy halvány mosolyt erőltetett ugyan az arcára,de az is amolyan műmosoly. Louis viszont csak összeszorított szájjal mereven bólintott. A kínos pillanatnak Em vetett véget egy nem túl halk köhintéssel.

-          Hol van a sok ember? – kérdezte körülnézve. – Nem egy bulira jöttünk?

-          De,csak az alagsorban van mert ott több a hely,gyertek! – vezetett minket el Hope barátja kezét fogva.

Hát mit ne mondjak az alagsor,valami fantasztikus. A szoba tulajdonképpen elment egy tárgyalóteremnek. Tuti ha valaki az egyik végéből a másikba kiáltana meg se hallanák egymás hangját. A falak mentén kisebb asztalok és székeket helyeztek el,középen pedig hagytak helyet a biliárd asztalnak és a Dj pultnak, ahol már a zselés hajú emberke keverte a zenéket. Hiába van még csak nyolc óra lassan minden egyes szabad helyen áll vagy épp táncol valaki.

-          Nem semmi – füttyentett elismerően Dave.

-          Keressünk valami asztalt – kiabáltam túlharsogva a zenét.

-          Fogjuk meg egymás kezét! – ajánlotta fel Holly,mire jó néhány értetlen tekintettel találkozott hozzátette: - Nem akarok leveszni a tömegben… Olyan kicsinek érzem magam…

Dave az egyik kezét míg én a másikat megragadva vezettük át a tömegen Holly-t. Nem kerülte el azonban a figyelmem, hogy Jordan szinte minden második lányt megnézi magának, akin csak egy kicsit is kivágott ruha volt. Úgy tettem mintha észre sem vettem volna, így inkább követtem Tess-t aki előre sietve utat tört nekünk és talált egy szabad asztalt.

-          Én elmegyek egy kicsit körülnézni! – jelentette ki Emma és ledobta egy székre a táskáját hamarosan pedig eltűnt a táncolók között.

-          Na őt se látjuk majd egész este – mondta Dave és leült az egyik székre.

-          Talán a kaja pultot találta meg – tűnődött Holly. – Lehet hogy hozzámegy feleségül…

-          Vagy esetleg… - szőtte tovább a szót Jordan.

-          Hé, hagyjátok abba! – szólt rájuk Tess. – Gyertek menjünk táncolni!

Hamarosan már egyedül találtam magam az asztalnál ugyanis Dave, Holly és Tess elmentek táncolni, Jordan pedig állítólag hoz nekem valamit „inni”. Mintha észre sem vette volna hogy az asztalunk tele van üdítőkkel. Nem sokáig maradtam magamra ugyanis valaki levágódott a mellettem lévő székre.

-          Szia – mosolygott rám Liam. – Na milyen a buli?

-          Hát, jó – vontam vállat és a táncolók tömegére néztem. Mivel nem égtek a villanyok lehetetlen volt kivenni a sötétségben hogy ki-kicsoda. – Emlékszel az első bulinkra? – fordultam hozzá.

-          Jaj ne is mondd, örökre megmaradt bennem – röhögött fel. – Nem lehet elfelejteni…

-          Hogy hihettük azt, hogy menők leszünk, ha tizenhárom évesen beállítunk egy felnőtt bulira? – kérdeztem nevetve. – Mikor megláttam Anyát az asztalon táncolni hát…

-          Inkább menjünk táncolni – pattant fel Liam mielőtt továbbra is a nem túl emlékezetes pillanatinkról merengtünk volna. Elfogadtam felém nyújtott kezét és követtem a táncparkettre.

-          Ha elesek,elkapsz? – kérdeztem és a cipőmre mutattam.

-          Hidd el a cipő nélkül is elesnél – röhögött ki, mire a megböktem a vállát.

Megtaláltuk a többieket, akik már a táncparkett közepén voltak. Tess és Dave egymást ölelve mozogtak jobbra, balra a zene ritmusára, Holly Hope-pal röhögött Louis-n és Niall-en, akik Zayn-t parodizálták. Szegény srác velem egy szinten van a tánctudásban. Megpróbáltam a zene ritmusára mozogni,bár a többiek röhögéséből ítélve nem sikerült. Liam ugyan próbált egy-két egyszerű lépést mutatni,de miután harmadjára is kishílyán orra buktam inkább mondtam hogy pihenek egy kicsit.

Lehuppantam egy kényelmes kanapéra és levettem a cipőm, ami már nagyon nyomta a lábam. Nem zavartattam magam és felhúztam magam mellé a lábam. Ez egy buli,nagyjából minden második ember be van rúgva, kit izgat ha valaki cipő nélkül mászkál.

A zenétől már majdnem széthasadt a fejem,mert valami számomra ismeretlen, felmixelt izét játszott a Dj. A zenei ízlésem elég sokszínű,de ez a szám borzalmas volt.

-          Szabad ez a hely? – kérdezte valaki. Egy magas,hosszú barna hajú lány kérdezte tőlem,aki szintén a fejét fogta, gondolom a zenétől.

-          Persze – mosolygtam rá és arrébb húzódtam a kanapén.

-          Köszi,majd széthasad a fejem – huppant le mellém. – Hiába kértem más számot, az a Dj-gyerek nem hall meg engem. Jaj bocsi hogy ilyen faragatlan vagyok, a nevem Caroline Tomlinson. Ugye te vagy az a lány akivel Harry táncolt a klipben?

-          Igen,Kat Willows vagyok – mosolyogtam. –Te Lou nővére vagy?

-          Unokatestvérek vagyunk és muszáj volt eljönnöm ebbe a buliba – sóhajtotta. - Bár ne tettem volna…A zene valami borzasztó. Inkább lenne valami normális…

-          Hát, ja – bólintottam. – Vagy legalább olyan zene amire táncolni is lehet.

-          Pontosan én is erre gondoltam – mosolyodott el. -  Melyik zenei stílust szereted?

-          Hát tulajdonképpen mindegyiket bírom. Szeretem a rockot de ugyanúgy meghallgatok egy pop számot. Mondjuk én inkább csak hallgatni szeretem a zenét,táncolni sajnos nem igazán tudok, akkor köz- és életveszélyes vagyok – magyaráztam.

Észre sem vettem hogy már vagy három órája beszélgetünk,úgy repült az idő. Caroline-nal nagyon jó volt beszélgetni. Megtudtam hogy már főiskolára jár,kommunikációs szakra és a barátjával Ian-nel laknak a belvárosba. Louis és Hope gyakran meglátogatják őket és majd nyáron elmennek együtt nyaralni.

-          Bocsi nekem most mennem kell – köszöntem el tőle és visszavettem a cipőt. – Majd még biztos összefutunk.

-          Persze és ha van kedved majd bemutatlak a főiskolán néhány arcnak – mosolyodott el.

Átvágtam a tömegen és szememmel a barátaim kerestem, de sajnos nem nagyon láttam őket.  Lassan már fél tizenkettő és Holly anyukájának megígértük hogy legkésőbb egyre hazavisszük a lányát. Igaz addig még van másfél óra de a fiúk háza a külváros előkelő negyedében laknak. Felszaladtam a lépcsőn  és átvágtam a hallon. Valahol lent is kell lennie egy fürdőszobának! Fel-alá járkáltam és sorra mindegyik ajtón benyitottam.

-          Bocsi,ne haragudjatok - motyogtam mikor az egyik szobában egy eléggé „elfoglalt” párra. Hupsz ,ma sem fogok sokat aludni. Egy sötét folyósón nem találtam meg a villanyt, szóval muszáj volt tapogatóztam.

-          Au! – jajdultam fel mikor egy éles dologba beütöttem a lábam. A villany hirtelen feloltódott és a folyosó elejéről, ahonnan jöttem,valaki aggódva megszólalt:

-          Kat, jól vagy? –kérdezte.

-          Aha – nyögtem. Leültem az asztalka mellé amibe a lábam beleütközött. A cipőmet áthajítottam a másik oldalra és a fájós lábamat dörzsölgettem tovább amiből vér szivárgott.

-          Hé, várj segítek! – hajolt le mellém én pedig a szemébe néztem. Azokba a zöld szemekbe ugyanúgy belezúgtam, mint mikor először láttam.

-          Te..te mit.. –dadogtam értelmesen.

-          …keresel itt? – fejezte be helyettem mosolyogva. – Itt lakom. Mutasd meg a lábad!

-          Semmi baja! –mondtam. Megpróbáltam felkelni a földről,de vissza is estem, mert a fájós lábamra támaszkodtam. Harry lehajolt mellém és a kezemet a vállára rakta,majd felemelt. – Nem kellett volna, tudok járni!

-          Szerintem pedig nem! – mondta és elindult velem vissza a hallba. – Elég csúnyán néz ki a seb ahhoz képest hogy csak egy szék okozta.

-          Egy nagyon,nagyon csúnya szék –motyogtam,mire felnevetett.

-          Tudni akarom mit kerestél a garázshoz vezető folyosón vagy sem? – kérdezte.

-          A mosdót,de nem találtam – vontam vállat.

Bevitt a hatalmas konyhába, ahol a koszos edényeken és az kiürült piás üvegeken kívül senki nem volt. Felültetett a pultra és az egyik fiókban keresgélt.

-          Nem tudod merre van az elsősegély doboz? – kérdezte a fejét vakarva.

-          Eddig azt hittem te laksz itt – mosolyodtam el és igyekeztem nem a vérre figyelni. Győzött a kíváncsiságom és lepillantottam a lábamra. A kicsi,de mély vágásból folyamatosan szivárgott a skarlát vörös folyadék. A fülem zúgni kezdett és szédülés fogott el. Nem hiába iratok magamnak felmentést biológia órára mikor a vérzéseket vesszük vagy épp békát boncolunk. Nagyokat lélegezve lehunytam a szemem és próbáltam nem a csordogáló vérre gondolni.

-          Tulajdonképpen nem itt szoktunk lakni,ide csak ritkán jövünk. A városközpontban van egy kisebb lakásunk,általában ott vagyunk. Onnan könnyebb bármikor elmenni egy-egy interjúra vagy… - magyarázta,de hirtelen elakadt a szava,bizonyára észrevette hogy nem vagyok valami fényesen. – Kat…jól érzed magad? Olyan sápadt vagy!

-          Persze csak ki tudnád nyitni az ablakot? Asszem mindjárt elájulok – suttogtam. Miután kinyitotta a konyhaablakot a friss levegőtől máris jobban lettem. A fejfájásom elmúlt és már hányingerem sem volt.

-          Tessék –mondta Harry és valamit a kezembe nyomott. Óvatosan kinyitottam a szemem anélkül hogy egy pillantást is vethettem volna a sebre. Hálás voltam a pohár vízért, amit se perc alatt meg is ittam. Közben megtalálta az elsősegély dobozt és óvatosan lefertőtlenítette a vádlim.

-          Kész is! –állt fel mosolyogva mikor már bekötötte. –Tényleg ennyire nem bírod a vért?

-          Nem –ráztam meg a fejem. – Még filmekben nem gáz,de mikor élőben látom és tudom hogy nem csak művér…Mindegy hagyjuk,ne beszéljünk róla mert akkor tényleg kitraccsolok! Beszéljünk másról!

-          Na végre –nevetett fel halkan. – Elértem azt hogy Katie Willows végre ismét hozzám szólt!

-          Én.. szóval…sajnálom – hebegtem de hang nagyon nem jött ki a torkomon,csak tátogtam. A szám szélét rágva néztem ismét a szemébe.

-          Én is – simított ki egy kósza tincset az arcomból. – De hidd el, semmit nem bántam meg! Örülök, hogy tudod mit érzek és remélem hogy ez téged nem zavar. Nem számít, hogy van barátod csak azt akarom hogy tudd,rám mindig számíthatsz! Így is úgyis megcsókoltalak volna! Ha nem karácsony előtt, akkor most…

-          Kat? – szólalt meg hitetlenkedve egy ismerős hang Harry háta mögött. Mind a ketten odakaptuk a fejünket a vörös hajú lányra aki a rózsaszín ruhájában egy vattacukorra hasonlított. És akinek arcán kövér könnycseppek gördültek le, miközben tekintetét le nem vette rólunk.