1.évad 1. fejezet

Sziasztok!Ne haragudjatok,bénáztam az előzőnél mert nem a teljes fejezetet raktam ki,kimaradt egy kis rész.... :((( Még egyszer elnézést kérek,nekem ez még új, de ígérem belejövök..


 

-          Öööö…szia - nyögtem ki az első épkézláb mondatot. Hihetetlen már vagy 3 éve nem beszéltem vele! Vagyis hát személyesen nem.

-          Keliza?Mi bajod van?- kíváncsiskodott Liam. - Ennyi év után nem ismersz meg?

-          De …de igen, és szia .- dadogtam. - Bocs csak tök váratlanul ért a hívás.

-          Elhiszem..Ne haragudj, hogy most ilyen váratlanul hívtalak de megtennél egy szívességet nekem?

-          Hát…- kezdtem. Egy belső hang azt súgta a fejemben, hogy nem kéne igent mondani. Mégis mit képzel magáról Liam?Csak mert híres lett azzal a One Direction nevű bandával mindenkinek a lába előtt kell hevernie?Azzal hogy befutott sztár lett nem kell elájulni tőle csak mert több száz lány rajong érte. A leggonoszabb és leggúnyosabb válasz őrlődött bennem de csak annyit tudtam kinyögni: - Oké.

-          Köszi, köszi imádlak!Igazi barát vagy!- hálálkodott .- Ráérsz ma kettőkor?

-          Persze.

-          Jó akkor találkozzunk a Hyde Parkban!

-          Jó szia!- sóhajtottam majd leraktam a telefont és a hideg csempének dőlve lecsúsztam a földre. Hogy lehettem ilyen szerencsétlen?Miért nem mondtam nemet?Féltem, hogy megbántanám?Te jó ég,mi a fenét csináltam!Miközben magamat korholtam a mosdó ajtaján belépett Holly két pohár gőzölgő teával a kezében.

-          Na, itt vagy!Gondoltam hozok neked is, hiszen ez a kedve…Mi a baj?- torpant meg . Hatalmas kék szemével nagyokat pislogott. - Valami baj van? Szakítottál Jordan-nal?

-          Mi?.. Nem! Dehogyis!- lepődtem meg. - Liam hívott..

-          Ki az a Liam?- kérdezte Holly. Hirtelen bevillant, hogy nem is tud róla. Egyedül csak Tess tudja. Eddig nem volt bátorságom megosztani a titkom a másik két barátnőmmel. Főleg nem azután hogy kiderült Emma és Holly hatalmas nagy One Direction rajongó. Vajon mit szólnának hozzá, ha elmondanám,személyesen ismerem az egyik tagját,sőt még régebben együtt fürödtünk nyaranként a gumikacsás úszómedencémben?Holly még úgy-ahogy túltenné magát a dolgon egy kis sírással,de kettőjük közül inkább Em-től tartottam jobban. Képes megszállottan rajongani egy-egy sztárért. Nemrég például rávett minket hogy kövessük Daniel Radliffe-et ,a Harry Potter főszereplőjét,és lessük meg a lakásában. Sikerült követnünk egy lakásig, ahova később vissza is mentünk és becsöngettünk. Mint kiderült Daniel a beteg nagymamáját látogatta meg.

-          Öööö - túrtam bele a göndör hajamba. - Nem hiszem hogy ismernéd. Ő egy régi…

-          Na végre hogy meg vagytok! - kiáltotta Emma az ajtóból ami vészhangzóan recsegett mikor a barátnőm szó szerint beesett rajta .- Titeket kerestünk mindenhol. Képzeljétek mit mondott az a Gilbert, mikor odamentem hozzá?

-          Mit?- tudakolta Holly.

-          Megkérdezte kérek-e a szendvicsből! - kiáltotta felbőszülten a vörös hajú barátnőnk.

-          És ez miért baj?- kérdezte a mosdóba belépő Tess. A mellettem lévő tükörhöz lépett és előhalászta a smink készletét, hogy megigazítsa a szerinte elkenődött rúzst.

-          Az hogy az én sajtos szendvicsemet kínálta, ami jogosan az enyém lett volna és most nagy boldogan azt falnám! Engem illett az a szendvics!

-          Nyugi már Em !- mondtam a fejemet maszírozva. Ettől a sok kiabálástól majd szétrobbant a fejem.

-          Neked meg mi bajod?- lepődött meg Emma Olyannyira hogy képes volt lehalkítani a hangját. - Úgy nézel ki, mint aki citromba harapott volna!

-          Úgy is érzem magam..

-          Mi történt mondd már! –szólt rám Tess.

-          Egy szó: Liam. Ennyi elég?

-          Milyen Liam?- csillant fel Em szeme.

-          Liam Payne –mondta Tess és visszafordult a tükörhöz. Ismeri ugyan Liam-et sőt még járt is vele egy-két hónapot, de semmi több. Miután híres lett nem rohant rögtön vissza a sráchoz, ami miatt nagyon tiszteltem.

-          Az a Liam Payne?- kiáltott fel döbbenten Holly. - A One Direction énekese?

-          Igen ő az..

-          De hát honnan ismered? Eddig miért nem mondtad el nekem? - kérdezte sértődötten Emma. Hogy tudtam, hogy ez lesz..

-          Gyerekkori barátok voltunk Wolverhampton-ban. A házunk egymás mellett volt és rengeteget játszottunk. Anya és a szülei annyira jóban voltak, hogy minden évben közösen mentünk nyaralni. Karen, az anyukája, Anya és Susan néni, a nagynéném a legjobb barátnők voltak. Olyannyira hogy Susan nénit megkérték hogy válallja a keresztanyai szerepet mind a kettőnknél.Nem volt gyereke de ránk úgy tekintett mint ha azok lennénk. Susan néni remek country énekes volt és jó sok rajongóval. Amikor felment a színpadra és elkezdett énekelni.. Mindenki csak rá figyelt és olyan kivételes hangja volt hogy sokan irigyelték. Egyik este egy elmebeteg rátámadt egy koncertje után. Tizenkét éves voltam... és..-meséltem de elcsuklott a hangom, szememet ellepték a könnyek.

-          A temetése rövid volt és zártkörű. –folytatta Tess ránk nézve.-Senki sem léphetett be hivatlanul. Kat nem ment el ahogy Liam sem ,annyira maguk alatt voltak. Aztán három év múlva Liam jelentkezett az X-faktorba. Kat…

-          Én voltam az egyedüli aki nem támogatta ezt a döntést! Nem akartam hogy olyan sorsa jusson mint Susan néni. Összevesztünk, nem hallgatott rám. Hiába mondtam neki, hogy nem éri meg tönkre tenni az életét csak amiatt hogy énekelhessen. Azóta nem beszéltünk..Most meg azt akarja, hogy találkozzam vele ma délután..

-          Ugye elmész? - kérdezte Holly csillogó szemmel. Arra számítottam hogy meg fog haragudni rám és nem áll velem majd szóba amiért nem mondtam el neki,de úgy látszik nem érintette őt mélyen a dolog. Bezzeg Emmát…

-          Még mindig nem tudom elhinni. Tudtad hogy imádom a srácokat, főleg Harry-t, a jövendőbeli férjemet, és mégsem szóltál!Hogy tehetted ezt? - korholt.

-          Nem akarta, hogy csak azért barátkozzatok vele, mert ismer egy híres embert. - szólt figyelmeztetően Tess.

-          Tess, hagyd!- álltam fel. – Na, mi legyen ,elmenjek a találkozóra?

-          Még szép!- kiáltott fel Holly. - Mikor lesz

-          Ma kettőkor…- sóhajtottam

-          Akkor ellógsz majd tesiről. - jelentette ki Tess és az ajtóhoz lépett. - Ne aggódj, majd megoldjuk!Mr. Eddols olyan öreg, mint…Hát elég öreg ahhoz hogy ne tűnjön fel neki hogy elmentél. Ha mégis, akkor majd falazunk, oké?

A nap borzasztó lassan telt ma az Art High School-ban. Minden évfolyamon hat osztály van, ami átlagosan hat-nyolc fős. Emiatt mert ilyen kevés az osztálylétszám vannak közös óráim másokkal. Míg én az E osztályba a színészképzésre járok addig Tess tánc, Holly grafikus és Emma sima gimnáziumba jár. Épp az utolsó órámat szenvedem végig. Máskor felvillanyozott volna egy szép nyári vers,de most nem kötötte le a figyelmem. Az ablak melletti padomból figyeltem a havazást. London minden évszakban szép volt, de most télen kivételesen gyönyörű. A házak alig látszottak ki a hótakaró alól és most a város sem volt olyan komor. Kis gyerekek szaladgáltak a suli előtt maguk után szánkót húzva. Körülnéztem az osztályon és mosolyogva vettem észre, hogy mindenki tekintete az ablakot kémleli. Már épp azon kezdtem gondolkodni hogy vajon hogy jutok el ekkora hóesésben a Hyde Parkba,mikor valaki hátulról megbökte a vállam:

-          Hé Kat, óra után a főbejáratnál találkozunk! - suttogta valaki a fülembe, mire én hátrafordultam. Jordan a barátom, feszült figyelemmel várta mit válaszolok, miközben a rágóját csattogtatta. Barna szemével hol rám, hol Mrs. Redway-ra tekintett.

Mikor a tanárnő ránk szólt, hogy a szerelmi életünket máshol tárgyaljuk meg,mind a ketten elpirultunk és vissza hajoltunk a füzetünkbe

Kitéptem egy lapot a jegyzetfüzetemből és ráfirkantottam:

„Bocsi ma nem tudok elmenni a Rugby edzésedre. Ma is megyek dolgozni és még egy csomó leckém is van.

Ne haragudj  L

Kat”

Igaz nem szívesen rázom le Jordant,de muszáj volt. Kisebb féltékenységi rohamot kapna, ha megtudná kivel is találkozom. Bár amit leírtam annak csak a fele igaz, mert tényleg tanulnom kell viszont ma nem kell bemennem dolgozni a közeli kávézóba.

Észrevétlenül hátrahajítottam a cetlit és vártam a választ. A levél helyett a zsebemben lévő telefon rezgett, jelezve hogy jött egy SMS.

„21. század Kat! J

Nem gond hogy nem jössz ma úgyis csak erőnléti edzés lesz.

Jordan

Ui: Lehetőleg ne süss megint! J

Mosolyogva olvastam el az utolsó sort. Hát igen a híres Gustav’s-ban ahol dolgozom én pincéri állást töltök be. Jordan arra a múltkori esetre gondolt, amikor az egyik kolléganőm,Sam beteg lett és helyette engem állított be a főnökünk a konyhába. Azt tudni kell rólam hogy a konyhában köz –és életveszélyes vagyok. Képes vagyok egy meleg szendvicset  is odaégetni,nem hogy egy süteményt… Addig – addig ügyeskedtem, amíg az eredetileg túró torta sajt torta lett. Ugyanis mint kiderült nem tudom megkülönböztetni a sajtot a túrótól. Mentségemre szolgáljon, hogy a kezembe nyomták a tálat. Miután beraktam a sütőbe a tésztát,annyira lefoglalt az hogy kiszolgáljam a vevőket (mert rengetegen voltak) hogy nem vettem észre hogy a konyhából száll a füst. Szerencsére Jordan pont ott volt és rögtön cselekedett, és valamennyire megmentette az elszenesedett tortát.

A csengő boldogan szólalt meg (legalábbis szerintem) és én rögtön felpattantam a székről. A lányokkal megbeszéltük, hogy a harmadik emeleti lépcsőfordulóba találkozunk óra után.

Lehuppantam a legfelső lépcsőfokra és csendesen várakoztam. Néhány pillanat múlva Holly és Tess rohant fel a lépcsőn egy-egy tesizsákkal a kezükben.

-          Hol van Em? –kérdezte Holly miközben megigazította a rózsaszín kardigánját.

-          Még nem jött - válaszoltam és felpattantam. – Na mégis mit akartok csinálni?

-          Oké szóval vázolom a tervet!- mondta csillogó szemmel Tess. – Van Holly-nak fehér púdere nekem pedig vörös rúzsom… Na mi következik ebből?

-          Ez nem túl... régi módszer?- kérdeztem bizonytalanul.

-          Régi, de mindig beválik. Mit gondolsz,miért maradok le folyton betegség miatt a matek témazárókról?- mosolygott Tess miközben kezelésbe vette az arcom.

-          I..itt…vagyok!- érkezett meg Emma lihegve.

-          Na szupi készen is vagyunk!- lépett hátrébb Tess hogy megszemlélje az „alkotását”.

„A parkban”

 Mr. Eddols simán bevette, hogy kijött rajtam valami „ragályos” betegség. Na jó mondjuk ebben az is közrejátszott hogy Tess elcsórta a vastag lencséjű szemüvegét..Felkaptam a télikabátom és máris rohantam ki a hóesésbe. A suli melletti buszmegállóban felszálltam a belváros felé menő járműre. A havas idő miatt majdnem egy fél órát késve értem a megbeszélt helyre. Amilyen gyorsan csak tudtam siettem a találkozó helyre egy régi padhoz,de még így sem tudtam megúszni kék-zöld foltok nélkül (a jeges utakon néhányszor elcsúsztam).Szinte korcsolyázva érkeztem meg a padhoz ahol már ült valaki. Mikor észrevett felállt és ismerős arcán ugyanaz a régi mosoly jelent meg.

-          Kat! –mosolygott boldogan és magához szorított. – Hiányoztál!

-          Te is!- nevettem. A jókedve olyan ragadós, mint régen. - Hé a hajad! Egyre rövidebb és rövidebb lesz! Lassan kopasz leszel!

-          Legalább így nincs annyi gond vele. - vont vállat miközben elengedett. – Tudom most azt akarod kérdezni miért hívtalak…Nos a banda új klipet szeretne bemutatni a rajongóknak karácsonykor,de egy gond van. Kevés a színésznő.,,.és én rád gondoltam..

-          Ez öö kedves tőled Liam..de én- hálálkodtam.

-          De?

-          Nem hiszem, hogy én odavaló lennék. Rengeteg kamera meg ember…

-          Én nem ezt hallottam. A madarak csiripelték, hogy már régóta szeretnél szerepelni valami nagyszabású alkotásban…

-          Nincs rá időm. –mondtam gyorsan. – Várj milyen madarak?Ja! - kaptam észbe. –Tess…Figyelj,  már tizennyolc vagyok dolgozom és rengeteg próbám is van úgyhogy nem hiszem hogy…

-          Ó, erről jut eszembe!- kiáltott fel Liam a közelben szunyókáló csöves nem kis rémületére. Előhúzott a zsebéből egy színes csomagot. - Boldog szülinapot!

-          Kösz, de hát az régebben volt…- mosolyogtam. Óvatosan letéptem a csomagoló papírt és levettem a doboz fedelét. A bársonypárnán egy gyönyörű ezüst medál feküdt, ami egy csillagot ábrázolt rajta kis indákkal. - Ez gyönyörű!

-          Gondoltam jól jön a karkötődhöz... – vont vállat Liam.

-          Köszönöm, segítenél feltenni?- kérdeztem és felemeltem a jobb kezem, amin ugyanaz a karkötő volt, mint ezelőtt jó pár évvel. A karkötőre mindig veszek egy-két medált. Van már madár, szív, muffin de még fésű alakú is. Mikor két évvel ezelőtt egy nyáron nagyon unatkoztam fogtam magam és megszámoltam hány darab van. Akkor nyolcvanhét volt, most ki tudja mennyi van,de egy biztos ,két egyforma nincs.

-          Egyszer te is lehetsz egy csillag, csak el kell valahol kezdened azzá válni- mosolygott Liam. - Ha színésznő akarsz lenni itt az alkalom!

-          Tudom de…

-          Egy próbát megér. Vagy gondolj bele, hogy egy régi barátodnak mennyit segítenél ezzel!A klipet már egy hónapja tervezzük! Tegnap a rendezőnek támadt egy ötlete hogy mindegyikünk mellé kéne egy úgymond „klipbeli-barátnő”. Megcsörgetett Paul , a menedzserünk néhány ismerőst és négy lányt sikerült is összehoznunk ,de még egy kellett. Végül eszembe jutott az én Kelizám …Kérlek,fontos lenne! Karácsony napján akarjuk először bemutatni a közönségnek és addig csak pár nap maradt. Nem hiányoznál a suliból, mert már biztos téli szünet lesz és…. Fizetünk amennyit csak akarsz!

-          Komolyan ilyennek ismersz Liam? –kérdeztem mérgesen. Az utolsó mondata eléggé feldühített. - Annyi év után azt hiszed, hogy egy apró szívességért cserébe pénz kérek tőled?

-          Akkor elvállalod?- csillant fel a szeme.

-          Hát…. - vágtam szigorú arcot,de Liam arckifejezését látva kitört belőlem a nevetés. –Persze!

-          Imádlak!- kiáltotta és szorosan átölelt.

-          Oké ,de akkor ne fojts meg, mert akkor kereshetsz magadnak másik lányt! –nyögtem, mire elengedett.

-          Bocsi- mosolygott. – Tényleg nincs kedved eljönni egy sütire a cukrászdába? Beszélgethetnénk arról,ami veled történt!

-          Hát, oké!- egyeztem bele.

-          Azt még megeszed?- kérdezte Liam sóvárgó pillantást vetve a franciakrémesemre, amit már nem tudtam megenni.

-          Dehogy, megeheted. – válaszoltam és elé toltam a tálcát.

Lassan három órája ülünk itt a Gustav’s kávéház és- cukrászdában. Na jó mondjuk pont azért jöttünk ide mert Liam kíváncsi volt az első munkahelyemre. Ami , mellesleg Emma nagybátyjáé. Ez idő alatt elmeséltem neki az eddigi három évet,hogy hogy felvételiztem az Art High School-ba, kik lettek az új barátaim. Meséltem neki a régi sorházról, amibe költöztünk, elmondtam, hogy Anyának szinte hetente változik a munkahelye és hogy én mindig megszívom ha föl akarom hívni mert mindig azt mondják, itt nem dolgozik semmiféle Elizabeth Brightmore.

-          Na, ki vele! Mivel töltötte a híres Liam Payne az elmúlt három évet? – kérdeztem majd, az asztalon átnyúlva barátságosan megböktem a vállát.

-          Hát főleg zenéltem. Amikor ismét jelentkeztem az X-faktorba nem gondoltam, hogy ekkora szerencsém lesz. Négy olyan sráccal kerültem össze, akikre ma már úgy tekintek, mint a testvéreim lennének. Komolyan hihetetlen hogy összerázódtunk! Most vettünk egy házat nem messze innen. Ha látnád, milyen kupi van ott! Próbálunk a lányokkal rendet rakni utánuk de… Mikor Lou zoknis szekrényében egy penészes sonkás szendvicset találok, hát kiborul a bili…- mesélte csillogó szemmel.

 Talán annak idején nem kellet volna megbántanom azzal, hogy sosem lesz sikeres énekes. Igazából akkor azért vágtam a fejéhez olyan dolgokat, amikkel megszakítottam a barátságunkat, mert féltettem. Nem azért mert nem elég tehetséges ahhoz, hogy színpadon álljon. Épp ellenkezőleg. Féltettem, hogy a sztárság majd teljesen kicsinálja és eltűnik az én Liam-em, akit gyerekkoromtól fogva ismerek. De így most őt hallgatva rádöbbentem, ugyanaz a fiú aki, mikor öt éves voltam és elestem biciklivel egészen hazáig támogatott. Emlékszem mikor először mentünk iskolába, annyira féltünk, hogy egymás kezét szorongatva léptünk be először az épületbe. Tizennégy évesen elkezdtem más szemmel nézni őt. Tetszett, hogy mindig mosolyog és nagyon barna szeme is. De rájöttem, hogy ez egy apró fellángolás volt, mert miután összejött az első barátnőjével egyáltalán nem fájt. Sőt én békítettem ki őket nem is egyszer. És most minden elismerésem az övé. Egyszer nem sikerült neki, de talpra állt és most azt csinálja, amit mindig is szeretett volna.

-          A régi jó Liam! –nevettem. –Emlékszel, amikor elküldtek minket anyáék nyári táborba és kiakasztottad a szobatársad a rendmániáddal?

-          Ja ,szerintem azóta, se kedvelt meg. – mosolygott. – És amúgy hogy állsz a fiúkkal? Még mindig Matt Tucker az igazi?

-          Mi, te még emlékszel rá? Különbem is tizenhárom voltam akkor ő meg tizennyolc. Sosem lett belőle semmi. Nemrég utána olvastam, hogy végül traktoros lett. El tudsz engem képzelni egy traktoros barátnőjeként?

-          Hát.. - gondolkodott el majd végül kitört belőle a röhögés a szomszéd asztalnál ülő hetvenes éveiben járó nő nem kis ijedségére.

-          Kérem, halkabban legyenek!- szólt ránk és megigazította ősz frizuráját. - Bezzeg az én időmben!

-          Elnézést! - mondtam ártatlan arccal.

-          Na, hol is tartottunk? Ja, igen! Barát. – fordult vissza Liam.

-          Van egy srác a suliban, Jordan –nak hívják. Az iskolai Rugby csapat kapitánya és most lesz három hónapja hogy együtt vagyunk… Na és te? Hallottam egy-két pletykát ...

-          … aminek a fele se igaz. - fejezte be helyettem. – Na, jó talán annyi hogy tényleg szakítottunk Danielle-el, de nem véglegesen csak szünetelünk.

-          Ó, értem. És miért nem a barátnőitek játsszák a szereplőket a klipben?

-          Tudod a rajongók hát..szerintünk nekik nem igazán tetszene, ha ők szerepelnének. Mivel mi most, úgymond ismeretlen lányokat választottunk, jobban fogják a rajongók élvezni, mert ez az mutatja, bárki bejuthat. Érted mire gondolok?

-          Naná. Melyik számotoknak lesz klippje?

-          A They Don’t Know About Us-nak. Eléggé izgatottak vagyunk,igaz hogy nem az első videónk lesz, de az eddigiektől eltérően ez teljesen másról fog szólni.

-          Miről? Vagy ez olyan szakmai titok?- kérdeztem mosolyogva.

-          Valami olyasmi,de majd holnap mindent megtudsz. Ja és ha, lehet olyan hétóra fele gyere a stúdióba..

-          Várj! Este hét óra?

-          Nem reggel. Miért?

-          Semmi csak akkor én általában álom-országban vagyok. - mosolyogtam majd kinéztem az ablakon. Az itt töltött idő alatt észre sem vettem, hogy besötétedett. Lassan felkapcsolták az utcai lámpákat és mindenki a munkából sietett haza. Elővettem a táskám és siettem minél hamarabb megkeresni a telefonom, nehogy tök sötétben kelljen haza mennem. Naná hogy akkor nem találom, amit keresek, mikor a legnagyobb szükségem lenne rá. Idegesen borítottam ki az asztalra a tartalmát. Végül a tankönyvek és füzetek között megtaláltam, amit kerestem. Az én régi ócska telefonomat valaha ultra menőnek gondolták. Ötven évvel ezelőtt. Most a gombokról lekoptak a számok, a kijelzője kopott és a 7-es gomb vészesen mozog, mikor megnyomom.

-          A jó régi kütyü. Emlékszem rá. Hányadik szülinapodra is kaptad? Öt? Hat?- ugratott Liam.

-          Tíz –mondtam tetetett haraggal közben küldtem egy üzenetet anyának, hogy jöjjön értem.

-          Hé, bocsi ne haragudj- kért elnézést szomorú fejjel. - Nem akartalak megbántani

-          Nem bántottál meg. – vontam vállat. - Csak idegesít ez a vacak.

-          Egyre nehezebb megállapítani mikor színészkedsz és mikor nem. – jegyezte meg elgondolkodva.

-          Talán ha majd többet találkozunk könnyebben fog menni- mosolyogtam mire visszamosolygott.

A kávézó mellett hangos dudálással állt meg egy rozoga sárga furgon, benne Anyával. Gyorsan elköszöntem Liam-től egy öleléssel, majd kifele menet még elbúcsúztam Gustav-tól, a tulajtól,aki mellesleg a főnököm.

-          Na, mindent sikerült kibeszélni a lányokkal? – kérdezte Anya ásítva, mikor beszálltam mellé a kocsiba.

-          El sem hinnéd kivel! Emlékszel még Liam-re?

-          Persze! Na mi volt mesélj! – kérdezte izgatottan és a szeméből rögtön eltűnt az álmosság helyét átvette az izgalom. Miközben a város nem túl előkelő helye felé tartottunk, vagyis az otthonunkba, mindent elmeséltem neki.