Prológus

Na hali,meghoztam a prológust!Ha tetszik (vagy ha nem) nyugodtan komizz!Remélem tetszeni fog...

-Kat! - súgta Emma miközben nem túl finoman az oldalamba könyökölt. – Mr. Kerrich már hatodjára szólított fel! Ne aludj!

- Bocsi –húztam ki magam a széken. - Nem aludtam túl sokat az es…

- Miss Willows volna olyan szíves és megtisztelne bennünket a figyelmével?Vagy esetleg kipróbálja azt ,hogy a párnaként használt könyv segít a tanulásban?Sikerült beletölteni abba a csöppnyi agyába bármit is?- kérdezte gúnyosan a tábla előtt álló vén tanár. Már maga a tantárgya,a matematika miatt sem épp kedvelt a diákok körében Nem hiába volt az a gúny neve,az hogy varangy. Őszülő hajának több minta fele hiányzott és kék vizenyős szemével állandóan a diákokat leste,hátha rajtakapja őket valami szabálytalanságon. Pont úgy néz, mint a bogarakat leső béka.

Az osztály egy része hangos nevetésben tört ki, mire én elvörösödtem. Más se hiányzott mint az hogy az idei utolsó tanítási napon úgy válljak el hőn szeretett matektanáromtól,ahogy az eddigi években tettem. Mindig vagy szaktanári figyelmeztetéssel köszöntöttem a hazatérő anyát vagy rosszabb esetben igazgatóival.

Persze Anya sosem értette, hogy miért panaszkodik rám Mr.Kerrich, hiszen a többi tanár nagyon meg van elégedve velem és a jegyeimmel.

Végül a csengő vetett véget szenvedéseimnek a törtekkel. Boldogan pattantam fel az utolsó padból a táskámmal.

-          Katie! - szólt utánam Emma. - Itt ne hagyj!

Szótlanul bevártam a vörös hajú barátnőm. Emmával négy évvel ezelőtt, kilencedikben ismerkedtem meg és azóta is elválaszthatatlan barátnők vagyunk. Szegényt mindig is a súlya miatt szekálták és emiatt csak most, középiskolában tett szert igazi barátokra.Jó, be kell vallani nem egy modell alkat, de szerintem ezzel semmi baj.Néha nehezére esik a futás,főleg akkor ha meglát valami ínycsiklandozó falatot.De, emellet igazi barát akire bármikor számíthatok, ha egy kis önbizalom növelésre van szükségem.Tavaly,harmadikban kishíján évet kellet ismételnem, mert megbuktam matekból.Nyáron a pótvizsgaelőtti hetekben annyira stresszes voltam hogy nem mentem el sehova nyaralni (mondjuk nem is futotta volna rá) és képtelen voltam akár egy falatot is enni ,mert féltem nem maradna meg bennem.És akkor jött Emma.Fogott és magával vitt a kedvenc éttermébe és ott egy hatalmas lelkesítő beszédet tartott.

-          Ma egyet fizet kettőt vihet nap van a büfében, úgyhogy siessünk!-ragadta meg a karom a barátnőm és a folyosó felé rángatott.

-          Nem várjuk meg Holly-ékat?- kérdeztem a tesiterem felé pillantva.

-          Amíg te aludtál én már mindent elintéztem. Küldtem nekik SmS-t hogy a büfénél találkozunk és foglaljanak nekünk helyet. Nem hagyom, hogy valaki más elhalássza előlem a szendvicseket!- hadarta. - Tudod az a másodikos srác,az a Gilbert már a múltkor a gumicukor napon is elvitte előlem az összes kaját. Még egyszer nem hagyom nyerni!Rossz emberrel kezdett ki!

Mosolyogva folytattuk az utat. Lerohantunk az emeletről (már amennyire Emma bírt) de a lépcső alján  megtorpantunk, mert a sor egészen odáig kígyózott.

-          Hol lehetnek?- idegeskedett Emma.

-          Ott vannak!- mutattam a sor eleje fele. - Gyere!

         Mivel én magasabb vagyok nála,ami nem nehéz mert ő össz-vissz 155 centi,könnyen megtaláltam a barátainkat. Jó, én sem vagyok egy égimeszelő a 165 centimmel, na de mégis,elég nehezen taposnának el. Mondjuk, Emmát nehéz lenne eltaposni, mert ő képes lenne bokán rúgni bárkit.

-          Na végre!- sóhajtott Teresa mikor odaértünk melléjük. Barna haját megigazította és kiállt a sorból magával rángatva Dave-et, a barátját.

Vele szinte együtt nőttem fel. Tess és az öccse Alex már akkor a szomszéd házban, amikor mi 13 évvel ezelőtt Londonba költöztünk. Kicsiként néha testvéreknek néztek minket, mert annyira hasonlítottunk egymásra. Mind a kettőnknek barna haja van és akkor még ugyanolyan ruhákat hordtunk és egyforma magasak voltunk. Mára már ez megváltozott. Teresa nagyon magas, igazi modell alkat, de mikor ezzel szórakozunk, ő mindig hevesen ránk szól. Sokáig utálta, hogy nem tud pasizni, mert szinte minden fiúnál magasabb volt. Tavaly változott meg minden mikor új osztálytársunk lett Dave személyében. A srác majdnem 190 centi, ami tökéletesen megfelel Tess magasságának, mert a barátja egy fél fejjel magasabb nála. Először nem vettem észre köztük a vonzódást, de mikor Holly barátnőnk felvilágosított minket ,már mindent értettünk. Hárman Emma,Holly és én „haditerveket” kovácsoltunk hogyan is hozhatnánk őket össze. Igaz Tess megharagudott ránk mikor mindenből kihagytuk, de miután összejöttek és elmeséltük neki az akciónkat, megbékélt.

-          Kész a biosz házid?- kérdezte meg Holly. Nagy kék szemét összehúzva meredt az előtte álló nagydarab,vörös hajú fiúra aki folyton tüsszögött és a pulóverébe törölte az orrát. Mikor a srác egy hatalmasat tüsszentett,Holly ijedtében hátraugrott és hosszú szőke haja csak úgy repkedett.

Már régóta ismertük egymást általánosból és mikor kiderült hogy osztálytársak leszünk nagyon megörültem. Igazán szeretetre méltó lány ,aki olyan hamar szerez barátokat hogy még pislogni sincs időm. Az iskolában népszerű, de sose foglalkozott vele. Inkább a maga kis világában él és nekünk sütöget. Ó, azok az almás piték…

Mikor még nem volt beavatva  a Tess-leendő-pasija ügybe kiderült, hogy Dave az unokabátyja. Tartottam tőle, hogy ellenezni fogja a kapcsolatot, de mint kiderült ő lett a legnagyobb szponzoruk és az ő segítségével sikerült randit szervezni a párnak egy tóparti házba.

-          Igen - mondtam miközben a könyökömmel arrébb löktem egy igen dulakodós elsőst. - Te tudtad a négyes kérdésre a választ?

Mielőtt azonban válaszolt volna Emma került sorra.

-          Három… vagyis az akció miatt hat szendvics rendel!- csapta le a pénzt mosolyogva a büfés néni elé.

-          Sajnálom, kedveském, de a fiú előtted vitte el az utolsó szendvicset - mondta a néni bánatosan. Jól ismerte Emmát aki a legjobb kuncsaftja volt.

-          Melyik?- nézett körbe nagyokat fujtatva Em.

-          Az a kis kedves gyerek. Nagydarab és vörös hajú. Hogy is hívják?Ja igen Gilbert.. - mosolygott a büfés.

-          Mrs. Lilleyman attól tartok, hogy én ezután már nem fogok önnél vásárolni! - sóhajtott színpadiasan Emma.

-          De hát miért, Emmácska?- lepődött meg Mrs Lilleyman.

-          Mert annak a Gilbert-nek adta az utolsó francia-sajtos szendvicset - szipogta Em. A vörös hajú lány csapot-papot otthagyva kiviharzott a sorból,nem kis felháborodást hagyva maga után. Hiába Emma Cuttbert már csak ilyen.

-          Ti azért vesztek valamit ugye?- próbálkozott a büfés néni felénk fordulva.

-          Én egy…- töprengtem, de félbeszakított a mobilom csengése. Kiálltam a sorból és gyorsan felvettem. Valamit magyaráztak a vonal túlsó végén, de a hangzavartól nem értettem semmit.

-          Egy pillanat.. Nem hallok semmit-szóltam bele és bevonultam a lánymosdóba.- Igen?Most már beszélhet!

- Szia Keliza! - szólalt meg egy nagyon ismerős hang. Csak egy valaki szólít így a világon. Mert ha a keresztnevemet a Katherine-t és a második keresztnevemet összerakjuk az Elizabeth-et… De az nem lehet… Azt hittem elfelejtett…

-          Haló!- szólalt meg hangosabban a vonal túlsó végén. - Mi van, talán meg sem ismersz?Én vagyok az, Liam…