2. évad 10. fejezet

        Halihó éjjeli baglyaim! :) Kivételes alkalom a mai, ugyanis a bejelentettnél egy nappal hamarabb hoztam az új részt. Pacsi nekem! Szóval, az immár 58 feliratkozóval dicsekedő blogomra meghoztam a 10. fejezetet. Meg kell említenem, félreértések elkerülése végett, hogy a történetben két Sam van, nem elgépelés miatt fedezhettek fel két azonos nevű karaktert. Másodszor az előző bejegyzésben reklámoztam az EHAS blogom, amit az olvasóim kérésére újranyitok, erről majd még később részletesebben írni fogok. Nos, jó olvasást, komizzatok, pipáljatok meg a szokásos!Sok sikert a jövőheti érettségizőknek! ;)

Ajánlott zene: Imagine Dragons-Radioactive

Amint kinyitottam a szemem tudatosult bennem, annak ellenére, hogy Angliában vagyok, egészen szépen süt a nap. A puha, krémszínű takarók és párnák sem védték meg az arcomat az ablakon besütő Naptól. A szemem elé raktam a tenyeremet, hogy legalább még egy kicsit tudjak pihenni, de sajnos így sem sikerült visszaaludjak. Az sem segített a pihenésben, hogy kintről behallatszott a hotelszobámba a haza menő vendégek pakolásának hangjai. A beszűrődő zajok rávettek arra, hogy lelökjem magamról a takarót és az éjjeliszekrényen lévő vizes pohár után nyúljak. Ahogy a számhoz emeltem az üveg peremét teljesen kinyitottam a szemem, ami a látványtól teljesen kikerekedett.

A hotelszoba drága, fehér kárpitját sötét foltok díszítették, amiket először kiömlött vörösbornak véltem. Felültem az ágyban ,ami tegnap esti emlékeim szerint sokkal kisebb volt, és leraktam a meztelen talpamat a puha szőnyegre. Feltápászkodtam az ágyról és a fehér hálóingem fölé felvettem a számomra előkészített krémszínű selyem köntöst. Az egyre terebélyesedő vörösbor foltok a szőnyegen a fürdő szoba felé vezettek én pedig vigyázva, hogy bele ne lépjek a bordó pöttyökbe, szlalomozva tettem meg azt a pár métert.

Lassan belöktem az ajtót, melynek a berozsdásodott alkatrészei hangosan nyikorogni kezdtek, s kísérteties visszhangot adott az egész jelenetnek. A fehér fürdőszoba falait ugyanolyan foltok tarkították, mint amelyek idáig vezettek engem s a lámpák fényei is sokkal halványabban, erőtlenebbül világítottak. A legjobban ezek közül az eltérések közül az elém táruló,szörnyű látvány rázott meg a legjobban. A fürdőszoba csempéin, melyek hasonló színben pompáztak, mint a köntösöm, emberek feküdtek. Halott emberek.

A kitekeredett végtagok között felismertem egy tüllszoknyát és egy szőke hajat,melyet bemocskolt a vér. Észrevettem Liam kifejezéstelen arcát, merev szemeit, melyek egyenesen a plafonra meredtek. Hope még így is,mozdulatlanul is a fia, s férje mellett feküdt, mely csakis a legerősebb szeretet jele. A kis Ben…szörnyű látványt nyújtott. Alex általában komor arcát, most felváltotta a békés, nyugodt , szinte álmodó tekintetnek beillő arckifejezés. A hosszú, fehér uszályról és a csipkeberakástól riasztóan elütött a karmazsinvörös folyadék, mely egészen belepte a menyasszony testét, aki még halálában is a férjét ölelte, aki viszont már többet nem nézhette újdonsült feleségét. Care ruháján is hasonló foltok hevertek, aki hátát a fürdőkád szélének támasztotta és a kezei furcsán kicsavarodva lógtak a teste mellett. A hirtelen szőke üstököt még a vér sem tudta eléggé elrejteni a szemem elől, annál inkább a vörös ruhája Daisy-nek, aki a fürdőkádban feküdt, élettelenül. A tekintetem a két, igazi bátyámra szaladt,akiknek vörös szmokingjuk, amikért elég busás árat kellett adni, szanaszét szakadtak. Matt szőkés haja alig látszott a vörös folyadéktól, Sam pedig még így is élete szerelme, a mobilja mellett lelte végső nyugalmát. Előre léptem egyet, s a tekintetem megakadt Rajta,amint szemei élettelenül merednek a semmibe…

-       Ne, ne, ne, ne! – ordítottam fel magamból kikelve és a rémálomtól hirtelen felébredve felültem és mire észbe kaptam, már hevesen zokogva öleltem magamhoz a térdeim. A látomás, mely oly’ valóságosnak,hihetőnek tűnt, teljesen felkavart. A testek, a barátaim, a szeretteim elernyedt testrészei, azok az ijesztően üveges szemek. Hangosan hüppögtem, s a könnyeim teljesen elhomályosították a látóteremet. Még szorosabban kapaszkodtam a felhúzott térdeimbe, hogy megkapaszkodjak a valóságban, de nem sikerült lenyugtatnom saját magam, újra a szeretteim nevét kiáltoztam kétségbeesetten. Nem, ez nem történhet meg! Nem lehet való, amit láttam! Vagy mégis?

-       Hé, Kat, nyugi!Hallod amit mondok? – krákogta egy álmos, mély hang mellettem,amitől egy kissé sikerült megnyugodnom. Karjaival átfonta összegömbölyödött testemet és megnyugtató hangsúllyal suttogott a fülembe. – Semmi baj, csak álom volt az egész! Minden rendben van.

-       Nem,nem! Nincs semmi rendben! Holly,Liam,Hope…a többiek,mind… - szipogtam hangosan, s a szemem előtt megjelenő képek hatására újra magával ragadott a keserves zokogás,amit még Ethan sem tudott lecsillapítani.

-       Hé,nyugodj meg,mindenki jól van,nem kell aggódnod! – mondta Ethan nyugodtan és egy zsebkendőt nyomott a kezembe. Hangosan kifújtam az orrom,aminek hangja olyan volt,mint az elefánt tülkölése és undorodva vettem el az arcomtól a fehér anyagot. A könnyeim még mindig potyogtak, de a gyors, kapkodó lélegzett vételtől megfájdult a fejem és a bedugult orromtól nem tudtam rendesen levegőt venni. A barátom álmosan feltápászkodott mellőlem és kinyitotta az erkélyajtót,hogy a csípősen hideg levegő felfrissítsen. Felemeltem a fejem és idegenkedve, rettegéssel tekintettem a szőnyegre és a fürdőszoba ajtajára,s a félelem eluralkodott rajtam és elkaptam onnan a tekintetem.

-       Mit álmodtál? – kérdezte visszadőlve az ágyra Ethan és a reggeli félhomálytól alig látva sejtettem,hogy az arca kialvatlan és bágyadt,de azért meg fog hallgatni.

-       Szörnyű volt,ott…a fürdőszobában ott feküdtetek,mindannyian – suttogtam,s hogy kizárjam a képeket hevesen megráztam a fejem,amibe kissé beleszédültem.

-       Pizsiparty volt? – tudakolta egy teljesen oda nem illő kérdéssel,de mégis oldotta a bennem lévő feszültséget. Talán a többi jó tulajdonsága mellett ezt szeretem a legjobban,hogy bármikor képes lenyugtatni egy humoros megjegyzéssel. – Fú, láttad a vőfélyt meztelenül? Akkor már értem miért voltak rémálmaid…

-       Nem,dehogy! -  szóltam rá szipogás és a nevetés fura kettős keverékével,amitől a hangom ijesztően hasonlított egy tehén kérődzéséhez. – Mindannyian halottak voltatok…Mindenki – suttogtam elfelhősödött tekintettel,s most már Ethan is feltápászkodott mellém, kihallotta a hangomból a komolyságot.

-       Ez csak álom volt – nyugtatott meg és erősen megszorította a kezemet,de ez sem tudta enyhíteni az álmom okozta feszültségemet. Talán láthatta az arckifejezésem,amit megjegyzek, a korareggeli fénytől nem lehetett igazán kivenni,de bizonyos volt benne,hogy most nem mosolygok.

-       Tudod mit?Hogy megnyugodj idehívom őket,oké? és akkor tényleg lesz egy jó kis pizsiparty! – ajánlotta fel, s a hirtelen ötlettől vezérelve feltápászkodott az ágyból és magára kapta a köntösét. Mielőtt még ellenkeztem volna vagy sikerült volna megakadályoznom,hogy elmenjen már csak az aljtó halk csukódását hallottam.

Magam elé nézve,előre-hátra ringatózva igyekeztem előzni a rémképeket,melyek szinte beleégtek a retinámba. Sokszor látom a filmekben,ha valamilyen trauma éri a főhőst, mindig valamilyen valóság alapja van az álmainak. Nekem hogy lehetne az? Egyszerre hogy veszthetek el mindenkit? Lehetetlen,meg kell nyugodnom. Elhatároztam,hogy sorba veszem azokat a dolgokat,melyek segítségével megbizonyosodhatok az álmom valószínűtlenségéről. Tehát, Holly tökéletes egészségnek örvend, néha túlságosan is életteli úgy,hogy egy korty kávét sem iszik,állandóan pörög a lány és még Care szóba sem került. A menedzserem igazi energia bomba, ha a nap bármelyik percében hívom,ő ugyanolyan türelmesen hallgat végig és ott segít ahol tud. Ami viszont Liam-et illeti, mostanság egyre több cikket, illetve twitter-posztot olvasok,mi szerint a szabadidejét egy konditeremben tölti és edz. Tess és Dave közös programjaiknak hála egyre fittebbek, sőt a lány még rávette az újdonsült férjét a vegetáriánus életmódra is, szóval az ő egészségüket nem kell félteni. Ellenben Louis, Niall és Matt napi gyorskaja adagjuk elfogyasztása után gyakran elgondolkozom azon, vajon hány tehenet vágnak le miattuk naponta,na az ő állapotuk miatt aggódhatok. A fiúkkal ellentétben Days maga a megtestesült szabályosság,annyi kalóriát visz be,amennyit a kalkulátora,amit nemrég vett, kiszámol neki,se többet,se kevesebbet. Mind ezek mellett a színésznő minden egyes nap eljár jógázni, és Hope is követi a példáját,aki hamarosan visszamegy modellkedni. Szóval,szerintem nyugodt lehetek. Mégis mire másra utalhatna az álmom?

-       Itt vagyok,csajszi,mi a baj? – nyitott be kopogás nélkül Caroline és miközben ledobta az ágyra a párnáját és a takaróját elnyomott egy ásítást. A folyosóról beszűrődő lámpafényben észrevettem a szeme alatti lila karikákat. Összeszorult a torkom,amiért az én hülye álmom miatt nem pihenhetett eleget. – Ne vágj ilyen bűnbánó képet, Kat! Barátok vagyunk,ez a minimum,hogy mikor rossz passzban vagy, itt vagyok hogy segítek! – oktatott ki kedvesen és lehuppant mellém az ágyba a rózsaszín delfines pizsamájában és haját éjszakára lófarokba kötötte.

-       Naaa,gyerekek,megjöttem! –lépett be a szobába és üdvözölt minket álmos hangon Daisy,akinek mint mindig most is divatos volt a szerelése,pedig álmából keltette fel Ethan. A szőke hajú lány lerakta az ágyra a rózsaszín ágyneműjét,majd egyszerűen csak elterült mellettem a nagy ágyban. Hajába kis csavarókat rakott,hogy megőrizze a hullámos átlagát, a fehér,csipkés pizsamája pedig szerény véleményem szerint túl rövid és nem igazán londoni időjárásra tervezett volt,ugyanis alig egy fél perc múlva hirtelen összehúzta magát és a takarója alá bújt. nem csodálom hogy majd meg fagyott,dideregve bújt mellém,én pedig a vállára hajtottam a fejem.

-       Jöttem! – riasztott fel bennünket a félig alvó állapotból az ajtón szabályosan beugró Holly,aki még a kora hajnali órák és pár óra alvás ellenére is kicsattanó formában volt. Bepattogott a szobába a nagy fehér pizsamának használt pólójában,ami szerintem még Niall-é volt,de nem mertem megemlíteni neki, és egy fekete cicanadrágban. Két lépésre az ágytól lendületet vett majd egyenesen közénk ugrott és a becsapódására sípcsontomon érzett fájdalom emlékeztetett,ami végérvényesen kizökkentett a rémálom gondolatából.

-       Aú, Holly, ez fájt! – jajgatott túljátszva a valódi fájdalmát Days,ugyanis még csak hozzá sem ért a szőke lány teste. – Holnapra biztos tiszta lila lesz a lábam!

-       Nem lesz az lila,majd megkéred valamelyik helyes pincért,hogy jegelje le neked! – böktem meg a vállammal a munkatársam,aki erre csak elhúzta a száját,majd hátradőlt és nyomban elnyomta az álom.

-       Sziasztok! – köszönt be a nyitott ajtón halkan suttogva Hope és pipiskedve belibbent a szobába. Leült mellénk és erősen megszorította a kezem,jelezve hogy minden rendben lesz. Igen,igaza van. Halványan elmosolyodtam,majd Days-t egy kicsit arrébb lökve helyet adtam a többi lánynak,s így öten nyomorogva, úgy-ahogy elfértünk. Sem a helyhiány,sem a kényelmetlen póz nem tudta legyőzni az álmosságomat, hamarosan már csak a többiek egyenletes szuszogását hallgattam.

Nem tudom mivel érdemeltem ki ezt az egészet. A barátaim most itt alszanak mellettem,pár órával egy esküvő után,aminek a felére nem emlékszem, csakis azért mert én kértem rá őket. Nem kellettek nagy szavak,hogy megnyugtassanak,elég annyi,hogy itt vannak mellettem. Össze sem tudom számolni mennyi mindent köszönhetek ezeknek a lányoknak. Bár az igazi,vér szerinti családomat csak később ismertem meg,annak ellenére úgy gondolom, eddig is teljes életem volt. A tiniként viselkedő anya,aki általában a piás üveg aljára nézett, s aki a befizetendő csekkeket általában a virágos ládák alá rejtette,mégis felnőttem. Számomra fura és elképzelhetetlen,mikor azt hallom,hogy valakinek nincsenek barátai,nekem olyan megszokott dolog,hogy néha az éjszaka kellős közepén felhívom az egyiküket,mert eszembe jutott valami számomra érdekes,számukra jellegtelen dolog. Valószínűleg ezek miatt az éjszakai beszélgetések miatt magas a telefonszámlám.

Lassan lehunytam a szemem és igyekeztem nem felidézni a lelki szemeim előtt az előző rémálmomat,nem jelentett semmit. Összehúztam magam,hogy a mellettem szendergő,gyakran intenzíven álmodó Holly ne vágjon orrba míg alszom. Egy darabig hallgattam Care egyenletes szuszogását, Hope csendes mocorgását, Holly hangos horkolását és Daisy hümmögését (igen,Ő így alszik) majd elnyomott az álom.

* * *

- Kat,kelj fel! – riasztott fel az egyik legszebb álmomból Care,bár később már nem is emlékeztem mit is álmodtam. A sürgető hangja egy pillanat alatt ráébresztett arra,hol is vagyok és mi lenne ma a dolgom és az ajtó becsapódása jelezte,hogy ideje lenne elhagyni az ágyat. A szemeim felpattantak és sűrű pislogás közepette szoktattam hozzá a szemem a félhomályhoz,ami a szobában fogadott. A kinti borús ég arra engedett következtetni,hogy már dél körül járhatott az idő,a több mint tizennyolc Angliában töltött évem segített erre rájönni.

A szokásos,reggeli tempómban ültem fel az ágyon és elszontyolodva vettem észre,hogy a lányok már nincsenek mellettem,pedig arra számítottam,hogy a mindig későn kelő Daisy megtisztel a jelenlétével. A takaró lecsúszott a vállamról és ahogy a kényelmetlen alvástól merev lábaimat megmozgattam az össze gyűrött lepedőt sikerült lelöknöm a földről. A szőnyegen ott hevert a tegnap esti ruhám,néhány bokréta,amelyek még tegnap a díszítésül szolgáltak és a sarokba dobva ott hevert a fekete cipőm,amit az esküvő előtt annyira kerestem. A menedzserem még mielőtt elhagyta volna a szobát, gondoskodott róla,hogy ma is kifogástalanul „hollywood-i” legyen a szerelésem, ugyanis az egyik karosszéken szépen összehajtogatva hevertek a mai ruháim. Az erkélyajtók nyitva álltak és a hideg,eső előtti szél besüvített a szobába,amitől egyből fázni kezdtem és inkább a fejemre húzva a takarót visszafeküdtem az ágyba. Magzatpózba összegömbölyödtem és azon voltam,hogy visszatérjek abba a békés,nyugodt álomba,melyből nemrég keltettek fel.

-       Kat,most már igazán felkelhettél volna! – jegyezte meg Care és még mielőtt megmozdulhattam volna a menedzserem az oldalamat meglökve sikeresen lelökött az eddigi fekvőhelyemről,amiért igen hálás voltam neki. Szerencsémre csak az ágy mellé ledobott párnákon landoltam és nem a  kemény fapadlón padlón,aminek valamelyest örültem is. Pechemre,amint fel próbáltam állni a bal lábam belegabalyodott a takaróba és egy kisebb esés után kinyitottam a szemem. Remek,ilyenek a jó reggelek! – Jól vagy? – kérdezte aggódva a menedzserem és szinte azonnal egy kéz jelent meg a látóterem előtt,amit nem takart el a kócos hajam. Elfogadtam a felém nyújtott kezét és egy lendülettel talpra állított,majd fáradtan visszaültem az ágyra és felhúztam térdeimet.

Care,mint mindig most is tele energiával fogadott,nyoma sem látszott az arcán a tegnap esti bulinak. Ha jól láttam még a hajából is kimosta a tegnapi hihetetlen mennyiségű hajlakkot,amit ráfújt és most egy szoros copfban verdeste a lapockáját. Nem használt sminket,egyrészt mert utálta, másrészt pedig sosem úgy hívja fel magára a figyelmet,hogy két kiló vakolat fedi az arcát. Ma lazára vette a stílust és egy egyszerű koptatott farmert és egy kötött pulcsit vett fel.

Látva rajtam,hogy még csak félig ébredtem fel és tudva,hogy egy forró capuccino nélkül nem tudok felkelni, egy nagy bögre gőzölgő reggeli italt nyomott a kezembe,miután megbizonyosodott arról,hogy nem fogok eldőlni a nagy bambulásom közepette. Hálásan szorítottam magamhoz a forró bögrét,hogy felmelegítsem a hideg és merev kezeimet s közben lassan szürcsölgetni kezdtem az italt,ami rögtön felmelegített.

-       Oké,mondom a mai beosztást! – kezdett bele a szokásos reggeli beszédébe Caroline miután letelepedett egy velem szemben lévő székre. Már láttam az arcán,hogy ma is egy jó nap elé nézünk,ugyanis megállás nélkül mosolygott,miközben a határidőnaplójában kikereste a mai napot,majd hangosan felolvasta a programunkat. – Először is,most délután egy óra van, körülbelül én is ennyi alvást számoltam ki neked,miután hajnali ötkor feküdtél le. Fél óra alatt elkészülsz,megmosom a hajad, felöltözöl valami kényelmes,de meleg ruhába és utána lemegyünk reggelizni…akarom mondani,most már ebédelni. Ez tart olyan… - hallgatott el és ránézett a fehér karórája számlapjára,majd gyors fejszámolást követően tovább fojtatta. – Kettőig,gyorsan fogat mosol és amíg megebédelsz én bepakolok és pontban kettő óra öt perckor az aulában várlak,indulunk vissza a fővárosba. Londonba durván számítva másfél óra az út,belekalkuláltam a dugókat is és már ott is vagyunk a stúdióban,ahol egy rádiós interjú kíséretében köszöntöd az itteni rajongóidat is. Ötre egyeztettem a fodrászt,úgyhogy egy kicsit kapkodnunk kell majd,ha időben akarunk odaérni. Georgina, a fodrász azt mondta, legalább egy órát vesz igénybe a hajad az esti színházmegnyitóra,amire egy hónapja megkaptad a meghívót. Fél nyolckor kezdődik a megnyitó,addig lesz egy kis időd pihenni és kiválasztjuk a ruhádat. Ha jól számolom eltart tizenegyig, utána már más program nem lesz,megyünk a szállodába. Remélem nem hagytam ki semmit…- bizonytalanodott el egy pillanatra és újra átolvasta a füzetében leírtakat és mikor felnézett teljesen biztos hangon folytatta. – Igen,ennyi lesz mára!

-       Jó – dünnyögtem az álmosságtól még rekedt hangon és a kiürített bögrét az éjjeli szekrényre raktam,ahol a telefonom pihent. Felkaptam a készüléket és próbáltam rájönni mit csináltam tegnap este,mert nem sokkal éjfél után történtek már homályosak számomra és az is,hogy vajon hogy kerültem az ágyba. Átfutottam az értesítéseket,amelyeket a különböző közösségi portálokon kaptam,majd rákattintottam a mai kalória-beosztásomra,ugyanis van olyanom. A mai ételek,amelyeket egy szakember állított össze,külön a számomra,hogy megelőzzem az elhízást és megtartsam az alakom. – Ha ebédre egy salátát és egy kis roston sült csirkét eszem az nem lesz sok? – néztem fel a telefonom képernyőjéről a menedzseremre,aki épp a sampont és a balzsamot pakolta ki az egyik bőröndömből.

-       Hm,nem,de mást ne nagyon egyél hozzá, viszont minimum két pohár vizet igyál meg! – tanácsolta anyáskodóan és folytatta a pakolást. –Amúgy,tegnap este igazán élted a bulit – jegyezte meg könnyedén,de hangjában ott bujkált az elfojtott nevetés árnyéka.

-       Tessék? – kaptam fel a fejem és nagy szemekkel néztem rá,jelezve hogy nem vicces, amikor át próbál ejteni. – Mit csináltam? Nem is emlékszem semmire azután miután Alexet felhoztad az emeletre – ráztam a fejemet ártatlanul, s abba a tudatba ringattam magamat,hogy Care csak szórakozik velem és csakis azért volt ilyen furcsa, mindent tudó hangja. Bár tudnám hol járt tegnap este Alex…

-       Hát,mondjuk úgy,táncoltál egy jót az asztalon – mondta könnyedén ,mintha a világ legtermészetesebb dolgai közé tartozna,hogy esténként asztalokra ugrok fel és rázom magam. Amint látta a meglepett arckifejezésem,nyomban hátat fordított nekem és feltűnően igyekezett lefoglalni saját magát a karosszéken hagyott ruhám igazgatásával.

-       Caroline! – kiáltottam fel nyomatékosan ejtve a menedzserem nevét,aki az éles hangra összehúzta a vállait,de nem fordult hátra. – Mi az,hogy táncoltam? Önszántamból nem csinálok olyat!

Mivel a lány nem érezte kellőnek,hogy válaszoljon a kérdésemre,mintha meg sem hallotta volna a kérdéseim,teljes nyugalommal folytatta az előbbi tevékenységét. Felpattantam az ágyról,de majdnem vissza is borultam a fejembe nyilalló fájdalomtól. Most már sokkal lassabban indultam a lány felé,miközben a halántékomat masszíroztam és megpróbáltam nem elbukni a kinyújtott pizsamanadrágomban. Megkerültem a krémszínű borítású karosszéket, így szembe kerültem a lánnyal,aki ekképpen nem tudta elrejteni az arcát előlem.

-       Te most kinevetsz engem?! – estem neki megbántott hangnemben,miután a szemembe nézve egyszerűen kiröhögött, de nem akárhogy. Ritkán látom ilyen jót nevetni,mert általában az arckifejezése a megszokott türelmes, és ha a munkáról van szó eltökélt formát veszi fel. – Mi olyan vicces?

-       Te nem láttad,hogy néztél ki… - röhögött fel visítva a lány és elkezdett vonaglani, valószínűleg én is valahogy így festhettem tegnap este. Elképzeltem a többi vendég arckifejezését,amint megláttak őrült módjára rázni magamat és bele sem merek gondolni hány felvétel készülhetett rólam illuminált állapotban.

-       Jó, azt hiszem most inkább hagylak, röhögd ki magad! – szóltam nagylelkűen és lángoló arccal kaptam fel a mai ruhámat a karosszékről és besiettem a fürdőszobába. Ahogy becsapódott mögöttem az ajtó ismét elfogott az rémület amelyet tegnap este éreztem. A padló fehérsége, ami most szinte megvakított álmomban a vértől volt piszkos s a fürdőkádra rá sem nézve bújtam ki a pizsamámból és vettem fel a fehér színű,szegecsekkel díszített inget és egy fekete farmernadrágot.

Elgondolkozva meredtem a saját tükörképemre,miközben igyekeztem elkészíteni a Daisy szerint „elfogadhatónak” titulált sminket,amely nélkül egy híresség ki sem léphet az ajtón. Csakhogy én sosem tartottam magam egy nagy sztárnak és remélem sosem fogok elszállni magamtól. Nem olyan embernek ismertek meg a barátaim, -az igaz barátaim,nem azok akiket csak felszínesen sikerült megismernek a hirtelen jött hírnevem során – aki csakis önmagára gondol. A nevelést,amelyet kaptam, nem váltotta ki belőlem az önző ént és nem lett belőlem egy egocentrikus nőszemély. Anya sosem hagyta,hogy egy elkényeztetett hárpia legyen belőlem,mert egyrészt nem tudott mindent megadni amit akartam, illetve ezzel megtanított arra, hogy a céljaimért önmagamnak kell megküzdenem.

-       Kat – szólított meg a fürdőszobába belépő Caroline egyik kezében a telefonommal a másikban pedig a hajszárítóval. –Valaki üzenetet küldött neked.

-       Köszi! – kaptam ki a kezéből a készüléket és gyors megnéztem az üzenetet,ami reményeim szerint Ethan-től jött, az ő szokása reggelenként csak úgy üzengetni olyan ügyből kifolyólag, mint hogy kék az ég. Mosolyogva kattintottam rá az üzenetre,de a két rövid sor elolvasása után lefagyott az arcomról. Remegő kezekkel zártam be a megnyitott dokumentumot és egy halvány mosollyal megnyugtattam a menedzserem,akinek szinte késsel lehetett vágni a feszültségét. – Semmi gond – füllentettem lazán és Care megnyugtatásaképpen lazán megvontam a vállam. – Csak egy üzenet.

* * *

- Sziasztok! – köszöntem a tőlem telhető legvidámabb hangon üdvözölni az ebédlőben összegyűlt barátaimat,amint odaértem az asztalukhoz. Hope nyájas mosollyal üdvözölt az ölében ülő fia pedig integetett nekem a kis apró kezecskéjével, Louis pedig felém intett a villájával köszönésképpen, amiről a kajadarabok a hófehér asztalra repültek. Holly, aki érkezésemkor épp azon röhögött, ahogy Zayn a tejszínhabot nyalja ki a tányérja aljáról, így a lány szerencsémre nem vehette észre a még mindig zaklatott ábrázatom. A fiatalabbik bátyám, Matt elmélyülten tanulmányozta a szomszéd asztalnál ülő, feltűnően vörös hajú lányt, akinek szerény véleményem szerint a természet nem áldhatta meg ilyen vörös hajjal. Days az asztal másik szélén foglalt helyet unottan turkált a villájával a salátájában és igyekezett nem a vele szemben nyalakodó párra figyelni. Megértetten hogy nem volt étvágya a kedvenc ételéhez, én sem lettem volna oda ha a szemem láttára falják egymást az ismerőseim. Ugyanis Harry és újdonsült szőke hajjal és csodás alkattal megáldott barátnője ezt az időpontot választották szerelmük fitogtatására. Gusztustalan látványt nyújtott, ahogy Sam épp bekapott egy villányival a rántottájából majd Harry ajkai rögtön az övéire tapadtak és miután befejezték a csókot, már a srác rágta az ebédet. Pfuj. Rövid gondolkodás után inkább a Louis-val szemközti helyet foglaltam el,három székkel jobbra a pártól és reménykedtem benne,hogy a barátaink mellém ülnek és eltakarják a szemem előtt a párt.

- Hogy aludtál KitKat? – érdeklődött a reggelije belapátolása közben Louis, én pedig inkább nem vettem tudomást a csámcsogásáról és a kajadarabokról, amik az ingjére hullottak.

- Hát, mit ne mondjak, sokan aludtak tegnap nálam…- motyogtam zavartan, semmi kedvem sem volt kitárulkozni egy ilyen nyilvános helyen,mint egy étterem nagytermében.

- Úúú, tele volt az új szupermodell barátnőiddel? Minket miért nem hívtál? – kérdezte tetetett sértődöttséggel a hangjában az épp megérkező Niall és leült a Holly melletti székre,mire a szőkeség egy leheletnyivel távolabb húzta az ex barátjától a székét.

- Hope, Holly, Care, Days aludt nálam -  javítottam ki Louis állítását,bár a felesége pont modell szakmában dolgozott. Finom utalásommal szerettem volna kideríteni Niall mennyire emlékszik az elmúlt éjszakából,de tiszta tekintetét látva valószínűleg semmi sem maradt meg benne.

- Azóta is sajog a hátam, valamelyikőtök oldalba vágott az este – morgott Daisy, hogy elnyerje a sajnálkozó pillantásainkat, de csak pár álmos tekintetet kapott. – Lehet hogy el kéne mennem egy masszőrhöz.

- Én szívesen megmasszírozom! – szólt át a mellettünk lévő asztaltól egy köpcös, borostás arcú férfi, aki legalább ötven éves lehetett és eléggé ijesztő vigyorral áldotta meg a sors. Szinte kocsonyán lógott a szeme,ahogy végigmérte a szőke hajú színésznőt tetőtől talpig. Bizonyára bejött neki a koptatott farmernadrág, ami legalább a fél lábát szabadon hagyta, vagy bejött neki a fehér,mély kivágású felsője,amit egy mélyzöld dzsekivel viselt. Vagy lehet alapjáraton tetszik neki a lány,nem tudom.

- További jó étvágyat! – közölte szárazon a színésznő ezzel lelombozva a lelkes rajongóját, aki ajkait lebiggyesztve visszafordult. – Hogy fulladna meg! – dörmögte az orra alá gonoszan.

- Most bárki azt mondaná,hogy ezt nem nézné ki belőled! – szólt Days-nek társaságunkhoz csatlakozó Ethan és leült,miután nyomott egy puszit a homlokomra. – De nyugodj meg, én kinéztem belőled! – kacsintott rá egy huncut mosoly kíséretében a barátom,mire a színésznő sértődötten felhúzta az orrát.

- Hej, gyerekek, iszonyatosan fáj a fejem! – panaszkodott az asztal másik feléről Niall és a forró teával teli bögre felé hajtotta a fejét. – Ha lehetne, megszüntetném ezt az egész másnaposságot…

- Komolyan gondoltad, amit tegnap este mondtál? – csúszott ki hirtelen a kérdés Holly száján és látszott,hogy a lány egy cseppet sem szándékozta feltenni ezt a kérdést, ugyanis fülig elvörösödött és inkább a málnás sütijének szentelte minden figyelmét.

- Mondtam valami bántót? Ugye nem beszéltem semmi hülyeséget,- kapta fel ijedten a fejét a szőke hajú srác és kutató pillantást vetett egykori barátnőjére. – Figyelj, tudod hogy ilyenkor meggondolatlanul beszélek össze-vissza.

- Ja, akkor jó! – legyintett egy halk nevetés kíséretében,ami inkább hangzott egy fájdalmas sóhajnak. Jól ismerem a lányt, és nagyon is jól tudtam mennyire megbántotta ezzel Niall,még ha a srác nem is emlékezett a saját mondandójára. Holly lassan felemelkedett a székről és egy gyors bocsánatkérés közepette otthagyta a társaságunkat és a szinte érintetlen sütijét.

- Mi a baja? Mit mondtam? – nézett körbe rémült tekintettel az arcán az ír srác és a barátaitól követelte a választ. Mivel Hollyn kívül csak én hallottam a részeg monológját a többiek értetlenül néztek vissza Niall-ra vagy megvonták a vállukat. – Ugye nem mondtam neki semmi bántót?

- Hát – köszörültem meg a torkomat és igyekeztem úgy megfogalmazni a mondandóm, hogy az ír srácnak leessen miért reagált olyan rosszul az ex barátnője. Ugyanis egészen tegnap estig abban a hitben voltam,hogy Holly rég túltette magát a volt barátján, de az éjszaka folyamán a szőke hajú lány egyre csak Niall nevét ismételgette. Még mindig szereti, csak nem meri bevallani neki és ahogy látom a szőke hajú fiú érzései sem változtak az évek során. – Szerintem, ha valakinek azt mondod, hogy szereted, az semmilyen értelemben sem bántó -  jegyeztem meg óvatosan és az üres tányéromat kezdtem el fixírozni, nehogy Niall kék szemeibe kelljen néznem.

A hozzászólásomat síri csend követte az asztalunknál, még a szerelmeskedő párocska is abbahagyta egy pillanatra a nyalakodást. Nem néztem fel, de sejtettem, hogy Niall nincs épp elragadtatva magától, nem akartam a bűntudatos arcára nézni elég,ha tudom mit érezhet. Hangos székcsikorgás közepette hagyta el sietős léptekkel a termet és ha jól sejtettem a férfi mosdó felé vette az irányt. Jól ismerem Niallt és biztos voltam benne,hogy nem rohan egyenesen a lány után, a srác még a saját érzelmeitől is tart és most azt hiszi az érzései viszonzatlanok.

-       Két ilyen szerencsétlen figurát! – dörmögte az orra alá Ethan reagálva az előző jelenetre. Az érintett párral ellentétben neki rögtön leesett, hogy mind a ketten szeretik a másikat. – Nem sok esélyt jósolok,hogy ezek megint összejönnek!

-       Össze fognak jönni! – jelentette ki határozottan csengő hangon Harry az asztal másik végéből, gúnyos pillantásokat lövellve a barátom felé aki szilárdan állta a haragos zöld tekintetet. – Higgy nekem, jók a megérzéseim!

-       Hát persze, Styles! – vonta meg a vállát hasonló hangnemben Ethan, majd felém fordult,mert a pár ismét folytatta a „reggelizést”. Fejemet ráztam erre az összeszólalkozásra,de nem szóltam semmit, bölcsebb döntés az ha hallgatok. Az asztal alatt megszorítottam a barátom kezét, mire sokkal erősebben viszonozta a mozdulatomat, amit egy féloldalas mosollyal reagáltam le.

A jól képzett pincérek egyike felénk sietett miután konstatálta, hogy az alapos étlap átböngészésünk után rendelni szeretnénk. Ethan ismerve a szokásaimat és a szigorú diétámat, így előzékenyen megrendelte a kedvenc joghurtos salátámat, amit hálásan fogadtam, magának pedig egy kapros túrós csirkét rendelt rizskörettel. Amíg az ebédemre várakoztunk, nem győztem hálálkodni a barátomnak,természetesen csak halkan, nem kötve mások orrára mi történt az este. Ethan egy olyasfajta „eztermészeteshiszabarátodvagyok” mosolyt megeresztve legyintett majd csatlakozott Zayn-hez, aki épp Hope-pal beszélgetett a tegnap esti buliról. Mosolyogva figyeltem a barátomat,aki érdeklődve fordult az angliai ismerőseimhez és kék szemében a puszta jóindulat és kedvesség sugárzott, ahogy a másik két ember véleményét meghallgatta. Számomra hihetetlen hogy ilyen hamar tudott beszédbe elegyedni a barátaimmal és megnyerni az ő szimpátiájukat. A kicsi Ben jó egy kétéveshez méltóan nem akart nyugton maradni az etetőszékben a szülei között, hiperaktivitását már sejtettem hogy honnan örökölhette, ugyanis az apja is fel-le pattogott a széken, hol egyik-hol másik beszélgetéshez csatlakozva. Az asztal másik vége felé alig pillantottam, ugyanis nem szerettem volna elveszteni az étvágyamat Harry és Sam gusztustalankodása láttán.

-       …és amikor Kat! – röhögött fel Zayn ,akinek a legutóbbi mondatfoszlányára figyeltem fel és villogó szemmel a pakisztáni srác felé fordultam, aki tekintetem láttán csak még jobban röhögött. Már sejtettem miről folyt a téma, rólam és a tegnap esti szereplésemről,ami nem maradt meg az emlékezetemben.

-       Nem vagy vicces Malik! – vetettem oda, megpróbálva megütni a lehető leggonoszabb hangnemet, de nem értem el semmit vele, ugyanis az asztaltársaságunk szinte összes tagja hangos nevetésben tört ki. – Ne már srácok, nem is voltam olyan…gáz.

-       Áháháháháááá -  kacagott fel Louis, aki a megszólalásom pillanatában épp a narancslevét szürcsölte, így az innivalója nagy részét az arcomba köpte, amitől percekig nem mertem kinyitni a szemem. Ethan mentett meg aki átnyújtotta a szalvétáját és sikeresen felszárítottam az arcomról az üdítőt, közben nem elfelejtve szúrósan nézni Tommo-ra. A komoly pillantásom alig egy fél percig tartott, ugyanis a kis Tomlinson követve az apja példáját a kakaóját a vele szemben ülő Zayn arcába köpte. Az asztalunknál ismételten a leghangosabb volt a nevetés, amit percekig nem bírtunk abbahagyni.

-       Nem is olvastam róla,hogy ilyen …viccesen táncolsz! – hahotázott Samantha, amint látta hogy a társaság nagy része levegőért kapkod és a tökéletesen beállított szőke fürtjeit színpadiasan hátravetette a nevetése közben. Azonban így másodjára felelevenítve a bénázásomat már nem volt annyira vicces mint az első alkalommal, senki nem röhögött rajta. Ha az én tekintetem nem is árulta el a megvetést, Daisy-é annál inkább. Persze a hősszerelmes Harry a barátnője megmentésére sietett és mintha valami nagyon poénosat mondott volna újra átölelte a lányt és lesmárolta. Aztán megint és megint.

-       Mondd csak Harry, hogy is jöttél össze a csodálatos Samantha-val? – érdeklődött Days, a Samre használ jelzőt igen félreérthetően ejtve,aki miután abbahagyta a nyalakodást együgyűen vigyorogott. Úgy látszik Harry barátnője nem csak kívülről szőke.

-       Hát, tudod, nekem mindig is a szőke hajú lányok voltak a gyengéim…- válaszolt a kérdésre Harry, továbbra sem véve le a tekintetét szeretett barátnőjéről. Igyekeztem úgy rendezni a vonásaimat, hogy pusztán érdeklődést fejezzen ki az arcom és ne vegyék észre a barátaim mennyire rosszul esik az igazat hallani ennyi idő után, tudni hogy miért nem voltam elég jó neki. Egy szőke lány volt az „elődöm” egy szőke lánnyal csalt meg és most egy szőkeséget ölelget. Kisebbségi komplexus hajrá!

-       Ó, nem azért kérdeztem, mert érdekel, csak lassan többet van a nyelved a barátnőd szájában, mit a sajátodban! - vonta meg a vállát nemtörődöm mozdulattal Daisy és hangjából tisztán kivehető volt a gúny és az ellenszenv. Legszívesebben lepacsiztam volna a beszólás örömére a barátnőmmel,de Harry morcos ábrázatát látva inkább nem tettem.

-       Legalább én ezt megtehetem, veled ellenben ,akit ha jól látom nem vesz körül az udvarlók hada! – vágott vissza cinikusan Harry és lazán átvetette a karját a barátnője válla felett. – De ha tévedek csak szólj, biztos akad a teremben az ötvenes korosztályból egy-két vállalkozó kedvű férfi,aki szívesen megszabadítana a ruháidtól.

-       Kezded túlfeszíteni a húrt Styles! – sziszegte az eddig csendben ebédlő Matt és szúrós szemmel nézett az ex barátomra,aki kissé meglepődött a bátyám ellenszenves hangnemén, ahogy én is. Amióta ismerem ellenszenves hangnemet sosem ütött meg senkivel szemben, bárki bármennyire is unszimpatikus volt neki. Matt maga a megtestesült jóindulat, ha voltak is vitáink, mindig ő hátrált meg, adott nekem igazat és elsőként ő nyújtotta a békejobbot egy bordaropogtató ölelés kíséretében. Sam-mel, a másik bátyámmal is akadtak összezördülései,de sosem fajultak el a dolgot, általában elröhögte az egészet. Azonban most ez más volt. – Inkább fejezd be az ebédedet és ne ilyen nyilvános helyen éld a nemi életedet! – utasította a bátyám az elképedt Harry-t, majd miután senki nem szólt egy szót sem, felállt és kivonult az ebédlőből.

Látszólag a társaság többi tagját is meglepte a bátyám kiakadása, aki az első alkalommal remek benyomást tett az angliai barátaimra. Az ebéd további része csendben folyt,miután megkaptam a joghurtos salátámat étvágytalanul bökdöstem a tányérom egyik széléből a másikba az uborkadarabokat. Óvatosan felpillantottam a tányéromról, hogy megtörjem a kínossá váló csendet, de senki nem volt beszélgetős hangulatban. Hamarosan Zayn is elhagyta az ebédlőt egy sürgős telefonhívásra hivatkozva, utána nem sokkal Daisy is elhagyta az asztalunkat, aki még mindig Matt megjegyzésén rágódott az arctekintetéből ítélve.

-       Hali, mi a kaja? – dobta le magát a mellettem lévő székre a most is laza Alex és mintha észre sem vette volna a feszült csendet az asztalnál, hangosan kezdett töprengeni vajon mit is fogyasszon ebédre.

-       Alex, beszélhetnénk egy percre? – fordultam felé és egy apró biccentéssel az ebédlő kijárata felé böktem. megérkezése óta motoszkált bennem a kérdés,hogy mégis mit csinál este,miért nem találtuk meg, reméltem hogy négyszemközt megered a nyelve. Csalódottan vettem tudomásul, hogy esze ágában sincs beszélni velem, ugyanis felvette a szokásos felsőbbrendű tekintetét és leereszkedő mosollyal követett.

-       Nyugi Ethan, nem viszem el egy körre! – szólt oda az asztalnál maradó barátomnak,aki erre a kijelentésre vágott egy grimaszt és végig kísért minket a tekintetével,ahogy átvágunk az ebédlőn és kiléptünk a helységből.

-       Hol jártál az este? – fogtam bele kertelés nélkül a mondandómba, ami látszólag meglepte a fiút, ugyanis felvont szemöldökkel megállt az ebédlő kijáratával szemközti képnél és értetlenül meredt rám. – Ne próbálj meg hazudni, tudom hogy nem voltál itt! Két órán keresztül nem látott senki.

-       Mi van ha budin voltam mert meghajtott a vacsora? – kérdezett vissza hitetlenkedve Alex, de nem tudott becsapni, ahhoz túlságosan jól ismertem. Tudom,hogy ha hazudik, akkor a bal szemhéja egy kicsit lejjebb ereszkedik és a lábával toporogni szokott. Most a lába megállás nélkül koptatta a fényesre csiszolt padlót. – És ha egy lánnyal voltam? Kat, légy szíves, ne kezdj el úgy viselkedni mint az anyám vagy a nővérem!

-       Az baj, ha fontos vagy nekem és törődöm veled? – kérdeztem meglepetten a heves hárításán. Karba font kézzel mértem végig a srácot, aki bár már betöltötte a tizennyolcat a szememben mindig is azaz esetlen vézna kisfiú marad.

-       Nem kértelek, hogy védj meg, magamra is tudok vigyázni! – motyogta halkan és mintha egy pillanatra megtörni látszott volna a maszkja,de csak egy pillanatra. Még mielőtt bármit is szólhattam volna, faképnél hagyott és elsietett az előcsarnok irányába. A félreérthető mondatával bizonyította be a számomra, hogy sokkal több van a dolog mögött, mint egy szimpla eltűnés. Valamit titkol Alex, csak az a kérdés: tudni akarom-e, hogy mit?