2.évad 8.fejezet

   Nos..igen,itt is vagyok. Hát, késtem, egy kicsit...sokat. Sajnálom,de a tanulás az első,a blog csak utána következik. Mint láthatjátok, a blog csodálatos új külsőt és fejlécet kapott az 1 éves évforduló alkalmából,hála a drága Dorina Nagy-nak. *reklám:Mindenkinek csak ajánlani tudom,gyönyörűek a munkái! reklám vége*. El kell,hogy mondjam eddig is csak azért nem hagytam abba a blogot,mert motiváltatok drága olvasóim, és persze csak nem akartam úgy elvágni a sztorit,hogy már nincs több fejezet és pont. Ezt az évadot nem tudom milyen hosszúra tervezem, de nem hagyom abba bejelentés nélkül és mindenképpen szépen be akarom fejezni. Szóval mint mindig,ehhez a részhez is remélek egy-két kommentet,kíváncsi vagyok a véleményetekre,tetszett-e vagy sem, tetszik-e a visszaemlékezős rész. A következő rész nem tudom mikorra várható,igyekszem egy,maximum két héten belül hozni,de nem ígérhetek semmit,remélem tudtok várni a folytatásra. 

xxx

crucian

Ajánlott zene: Sia - My love

A park a napsütéses tavaszi időjárás ellenére kihalt volt,ami igen ritka eseménynek számított Londonban,ugyanis az emberek,ha idejük engedte, igyekeztek kimozdulni a betontömbök fogságából. Egy tizenkét éves forma kislány szaladt végig a macskakövekkel kirakott járdán,kanári sárga pólóján színes madarak virítottak. Futás közben nem is figyelt maga elé,kicsit húsos öklével dörzsölte a szemeit,s nem csak a futás miatt lélegzett oly hevesen. Sírt. Nem láthatta a járda egyik kiálló macskakövét,amelyben sikeresen elbukott,az eséstől pedig kiszakadt a háromnegyedes farmer nadrágja a térdénél. A lány utat engedett a könnyeinek,hagyta hogy magával ragadja a sírás,ami egész nap kerülgette. Térdeit felhúzta és átkarolta,miközben hangosan zokogott.

Elege volt az egész osztálykirándulásból,fájt neki hogy csúfolták az alakja miatt. Mikor elővette az uzsonnára szánt szendvicsét,ami csak egy hajszálnyival volt nagyobb a többiekénél,már is megkapta az osztálytáraitól a „malac”, „Hé,mikor mész vágóhídra?” és a „Ha levágnánk,biztos karácsonyig elélne a rajta az egész iskola!”. Sosem volt egy erős lány,már a bölcsödében is kikezdték a kicsik,mikor mindig elvették a játékait. Pedig senkit sem bántott meg,inkább visszahúzódó jellem volt,aki mosolygott mások viccein,de ő maga sosem sütött el egy poént sem.

Ismét megtörölte az arcát,amin könnyek csillogtak, zöld szeme pedig egyre jobban kipirosodott a sok sírástól. Göndör, barna hajába belekapott a tavaszi szél és az arcába fújta,amitől nem láthatta a közeledő,vele egykorú lányt. Nála jóval magasabb volt,piros kisruhája kiemelte a vékony lábait,csontos kezeit,amik épp ellentétei voltak a barátnőjének. Ahogy meglátta a sírdogáló lányt, barna szemeit haragosan összehúzva meredt arra amerről érkezett,majd egy fejrázás kíséretében leült a barátnője mellé és átkarolta a vállát.

-                     Nem szabad mindent magadra venned,Kat! – dorgálta meg kedves hangon,ami elütött az előbbi haragos pillantásától. – Különben meg nyugi,behúztam egyet Kyle-nak,úgyhogy most már nem fog a közelembe jönni – újságolta könnyedén,mintha csak az időjárásról csevegnének. Célját elérte,ugyanis Kat halványan elmosolyodott.

-                     De,engem továbbra is piszkolni fog – szipogta a zöld szemű kislány és az öklével nem túl nőiesen megtörölte az orrát. – Nem fog békén hagyni!

-                     Hé! – bökte meg hevesen a vállát a másik lány és igyekezett szemkontaktust létrehozni kettejük közt. – A nevem Tess Diamond és nem fogom hagyni,hogy az a hájfej,nagyarcú és hülye Kyle Rooden piszkálja a legjobb barátnőmet!

-                     Biztos? – nézett rá reménykedve Kat,abbahagyva a sírást. – Megvédesz majd?

-                     Hisz’ erre valók a testvérek! – kiáltotta Tess,majd mosolyogva ölelte meg a lányt,aki már egész kicsi koruk óta a legjobb barátnő posztot töltötte ki az életében. Nem zavarta,hogy egy ilyen érzelemkinyilvánítások egyáltalán nem jellemzőek rá. – Emlékszel,mit fogadtunk meg?

-                     Nővérek örökkön-örökké – motyogta Kat,s a három szó felelevenítette benne az emlékeket,amiket Tess-sel együtt éltek át. Akaratlanul is eszébe jutott a keresztanyja,aki néhány hónapja ment a másvilágra,illetve Liam is. Erőt vett magán,abbahagyta a sírást és jobb kezén a kisujja kivételével behajlította az összes ujját,Tess hasonlóan tett és a két kisujj összefonódott. Nővérek örökkön-örökké…

* * *

 Lassú lépteim hangtalanul a cipőben hangtalanul súrlódtak a bársony,vörös szőnyegen,miközben egyre kevesebb méter választott el a pavilon lépcsőitől,ahol az anyakönyvvezető ácsorgott egy asztal mögött. Hűvös nyári szellő lengette meg a loknijaim,amitől tetőtől talpig megborzongtam és a kelleténél erősebben,ösztönösen szorítottam meg a karját,amibe kapaszkodtam. Nem néztem oldalra,igyekeztem nem törődni a tudattal,hogy Ő lép velem egyszerre, a zene ritmusára s próbáltam a lehető legelbűvölőbb mosollyal megajándékozni az egybegyűlteket,akik a sorokba elrendezett padokon foglaltak helyet. Ahogy egyre közelebb kerültünk a pavilonhoz,kétoldalt ismerős arcok sokaságát pillantottam meg. Ott ült Tess egyik unokabátyja,akinek alig három éves,tejföl szőke kislánya az ölében ücsörgött,izgatottan pillantgatott hátra barna szemeivel,várva a menyasszony érkezését. Dave nevelőanyja az előtörni készülő könnyei ellen már egy lila hímzett sebkendőt szorongatott a kezében,ami hasonló színben pompázott, mint az elegáns szoknya kosztümje. Akarva-akaratlanul is oldalra pillantottam,mert volt egy olyan érzésem hogy valaki figyel,ami egy esküvőn  nem szokatlan,mégis enyhén jobbra fordítottam a fejem,így a szemem sarkából szemügyre vehettem.

Ha nem ismertem volna gyerekkorom óta,talán átsiklott volna az arcán egy pillantás alatta tekintetem,de nem hiába ült mellettem minden matek órán a gimiben,azonnal felismertem. Egykor élénk vörös hajkoronája,most egyenes tincsekben omlott a derekáig. Sosem volt karcsú és folyton az alakja miatt került háttérbe,holott aki igazán tudta hogy milyen személyiség,azonnal az egyik legnépszerűbb ember lett volna. Barna szemeivel farkasszemet néztem egy pillanatig,de Harry alig észrevehetően megrántotta a bal karom,jelezve,hogy most per pillanat más dolgom van,mint a régen látott Emma-nak a tanulmányozása.

Tekintetemet előre szegezve tettem meg a maradék három métert a kis asztalkáig majd a kelleténél egy kicsit gyorsabban engedtem el Harry karját és a jobb oldalt kijelölt helyemre és a kezeimet összekulcsolva vártam Tess és Alex érkezését. Megeresztettem egy félmosolyt a szmokingban feszengő Dave felé,aki válaszul csak halványan elmosolyodott,de ahogy visszatekintett a vendégek hosszú soraira nagyot nyelt. Elmerengve vettem szemügyre a dekorációt,melyet Car álmodott és valósított meg. A tó melletti kis pavilon fehér korlátját és rácsos fehérre festett tetőgerendáit rózsaszín és lila színben pompázó virágcsokrokkal díszítettek. Az anyakönyvvezető nő színben az asztal abroszában harmonizáló krémszínű kosztümöt viselt. A bársonyszőnyeget felhintették rózsaszirmokkal s minden padsor végén egy-egy állványon egy mécses és egy hatalmas frézia csokor pihent. Komolyan,Caroline elmehetne esküvőszervezőnek!

Felcsendültek a hagyományos esküvői zene akkordjai,s a szálloda kétszárnyú tölgyfaajtaja kinyílt s lassú,szabályos léptekkel indult el Alex és Tess. Nem hittem volna,hogy itt állok majd,az egyik legjobb barátnőm nagy napján, a tanújaként. Gimiben még olyan távolinak tűntek az „esküvő” és a „házasság” szavak,majdhogynem nevettem,mikor kilencedikben kijelentette,márpedig én leszek a tanúja. Most mégis,itt állok. Nővérek örökkön-örökké. Tess vonásai már nem a régi megszokott arrogáns és lenéző grimaszt öltötték,hanem egy teljesen új ismerős-ismeretlen sétált egyenesen Dave felé öccsével karöltve. Barna haját egy laza,de mégis elegáns kontyba tűzték, s néhány csillogó csatot tűztek bele. Az amúgy általában erősen kihúzott barna szemei most egy egészen természetes árnyalatú szemhéjpúderrel festettek ki,mely kihangsúlyozta az arccsontját. Remek választás volt az édesanyja csipkeberakásos régi esküvői ruhája, s külön dicséret jár a mell alatti ékkő miatt a tervezőnek. Az elefántcsont fehér ruha uszályai élesen elütöttek a vörös szőnyeg színétől és egy-egy rózsaszirmot ráfújt a könnyű szellő.

A fotós,aki a nagy esemény megörökítésére volt felvéve,szinte rácuppant a kezében tartott fényképezőgépre és sorra kattintgatott,belevakuzva az ártatlan vendégek szemébe. Ahhoz pillanathoz,mikor megfogta Tess a vőlegény felé nyújtott kezét legalább harmincszor kattintott és körülöttünk ugrált. Nem volt idegesítő,nem. A menyasszony a nagy mosollyal,mely olyan ritkán látni az arcán,lépett oda a szíve választottjához és elfoglalta mellette a helyét. Egy életre.

A szertartás menetéből nem sok maradt meg bennem,abban a rövid,de meghatározó egy órában csakis arra tudtam gondolni,milyen szerencsések,hogy itt vannak egymásnak és főképp az,hogy megtalálták a másikat. Ha akartam sem tudtam volna levakarni az arcomról a vigyort,amint elhangzott a bizonyos „Igen,akarom” mondataik. Az esküvő hivatalos megerősítését papír formájában alá kellett írnom Dave után,majd átadtam a tollat Harry-nek anélkül hogy ránéztem volna. Mikor az anyakönyvvezető mosolyogva,határozottan kijelentette,hogy immár a két fiatal férj és feleség a Hills lányok előkapták a kosárból a szirmokat és Tess és Dave feje fölé szórták,a fotós kis híján hasra esett Holly ruhájában,de azért sikerült megörökítenie a pillanatot. A vendégek soraiból taps és üdvrivalgás hangzott fel,Louis volt a leghangosabb,őt követte fia panaszos sírása,ugyanis megijedt apja hirtelen kirohanásától. Tapsolás közben hátra fordultam a meghívottak felé,mire a pocakos,öltönyös fotós az arcomba nyomta a kamerát és kattintgatni kezdett vele,ami egy-két kép után nem is lenne baj,de mikor már tizenöt képet lőtt rólam kezdett kissé frusztrálni a dolog. Megértem,hogy nem minden nap fotózhat egy esküvőn,ahol nem egy ismert színésznő és egy teljes banda tagjai részt vesznek,de ha mi heten többször fogunk a képeken szerepelni,mint maga a házaspár,Car elintézi hogy többet ne is fotózhasson.

Más esetben nehezemre esett volna belekarolni ismét Harry felkínált karjába,de inkább tettem ezt,mint hogy maradtam volna a fotóssal. Visszasétáltunk a szálloda előtti térre,ahol  hivatalosan is a gratulációk zajlottak. Feszengve távolodtam el Harry mellől és Tess mellé álltam. A lány felszabadultan mosolygott mindenre és mindenkire,ami nem jellemző rá. A szerelem csodákra képes. Megszorítottam a kezét,mert bár lehet hogy gyönyörűen mosolyog a vendégekre,egy ölelést azért sem lehet belőle kicsikarni. A tömeg felénk hömpölygött,boldogan nevető gyerekek szaladgáltak jobbra balra,arra dorgálásra késztetve a szülőket és engem is. Dave nagymamája hófehér haja világított a sok tarka,színes és giccses ruha között,noha a néni alig látszott ki a földből. Holly fogta az egyik kezét a másikat pedig Mrs. Hill, a lánya és a két szőke nő kísérte, a lassan bicegő nénit felénk. Polly,Thomas mama előtt ugra-bugrált,forgott és biztatta nagymamáját,hogy cselekedjen hasonlóan,mire a néni csak elmosolyodott. Mr. Grates,Tess egyik távoli nagybátyja hangosan kacagott valamin amit a mellette álló, türkizkék kosztümös,fekete hajú nő magyarázott neki.

Nem kellett sokat várnunk,a gratuláló vendégsereg libasorban állva várta a sorát, amit mellettem a menyasszony halk sóhaja hangzott fel. Felvont szemöldökkel ránéztem,mire egy olyasféle „kellett nekem ennyi embert elhívnom” pillantást kaptam. Nem kellett öt perc,több mint huszonöt ember szorította meg a kezem,kaptam puszit az arcomra vagy ölelést és a sor egyre csak kígyózott.

-                     Jaj,drágám,annyira rég láttalak! – duruzsolta a fülembe Greta, Tess húszon éves,barna hajú unokatestvére majd megrebegtette hosszú műszempilláit. Bájolog előttem,teszi a szépet,pedig mind a ketten jól tudjuk,hogy sosem kedveltük egymást. Mikor kicsik voltunk folyton engem piszkált,nem egyszer ellökött vagy gúny tárgyává tett más hasonló korúak előtt. Ez mit sem számít neki,valószínűleg elfelejtette vagy már nem is akar emlékezni rá,hisz’ most én vagyok a sztár. Szó szerint.

-                     Szia,még nem találkoztunk! – lépett Tess elé a következő vendég a kezét nyújtva. Magas,hosszú szőke hajú lány vidáman üdvözölte a menyasszonyt,azonban mikor az nem ismerte meg, kék szemeit Dave tanújára függesztette. – Édes! – trillázta fülsértő hangon,mire odakaptam a fejemet. Vékony modell alkatát és napbarnított bőrét kiemelte a halványkaramell színű ruha,amely szerény véleményem szerint legalább huszonöt centivel rövidebb volt a kelleténél. Követtem a pillantását ami Harry arcára vándorolt,aki mintha meg sem lepődött volna az édes jelzőn,nyugodtan meredt a számon kérő hangú lányra. És akkor esett le,nem csak én találtam meg ismét a szerelmet,hanem ő is. – Nem is mondtad Theresa-nak,hogy elhozol az esküvőre?

-                     Dave-nek mondtam – közölte lazán a zöld szemű srác és szmokingja zsebébe dugta kezeit.

-                     Én szólni akartam…- avatkozott közbe ártatlan tekintettel a férj,de felesége közbe szólt.

-                     Aha,de tudtommal Dave nem önmagával házasodott össze,nekem is szólhattál volna,hogy egy újabb vendéggel bővült a vendéglista! – mondta gúnyosan Tess és Harry-re nézett,de a srácon a leghalványabb megbánás jele sem látszott.

-                     Azt mondtátok hozhatok magammal valakit. Na,én hoztam is! Bemutatom Sam-et,a barátnőmet! – jelentette ki hangosan az exem, s kihívó tekintettét magamon éreztem,de továbbra is csak a tömeget fixíroztam. Direkt nem néztem a szemébe,nagyon is jól tudom,hogy ezt a kijelentést csakis miattam tette,szánt szándékkal  tervezte így az egészet.

-                     Szia,Sam! – üdvözöltem mézes-mázos hangon a lányt,ezzel is borsot törve Harry orra alá. Én tudok emberségesen viselkedni a párjával,ő viszont nem tud az enyémmel. Előrébb léptem és a kezemet nyújtottam felé,amit rögtön el is fogadott és hevesen megrázta. – A nevem Kat Willows!

-                     Annyira örülök,hogy találkozhatok veled,titkon reménykedtem benne hogy itt leszel,de Harry nem mondott semmit,pedig tudja hogy az egyik legnagyobb rajongód vagyok!

-                     Örülök,hogy megismertelek! – bólintottam és óvatosan,de nem túl gyorsan visszahúztam  a kezem. – Harry nem is mondta,hogy barátnője van – jegyeztem meg könnyedén és kérdőn fordítottam tekintetem az említett személy felé,melytől a választ nemcsak én vártam kíváncsian.

-                     Nem akartam kitenni a médiának Sam-et – vont vállat a göndör hajú fiú egyszerűen és magához vonta a szőke barátnőjét. – Gondoltam ezt megértitek.

-                     Megértettük – közölte nem túl kedvesen Tess,majd visszafordult a vendégek felé.

 * * *

-  Te jó ég,remélem én kapom el a csokrot! – visítozta izgatottan Holly és türelmetlenségében toporogni kezdett,amitől a habos-babos rózsaszín tüllszoknyáján remegések futottak végig. A szőke hajú lány nem kis feltűnést keltett,amint azt hangoztatta,igenis ő akarja elkapni a csokrot. Hiába mondtam neki,hogy akkor hamarosan férjhez fog menni,a következő az ő esküvője lesz,de tekintve arra,hogy nincs jelenleg barátja,erre igazán kicsi az esély.

A hajadon lányokat a vőfély megkérte,hogy váljunk ki a tömegből és álljunk egy kis csoportba,Tess ugyanis hamarosan eldobja az esküvői csokrot. Míg Holly leges legelőre állt,addig Days nemtetszését kifejezve,ami eme hagyomány lenézése felé irányult,tüntetőleg az utolsó sorba caplatott és karjait keresztbe fonta a mellkasa előtt,hogy még véletlenül se kaphassa el a csokrot. Nem akartam egyik lányt sem megbántani azzal,hogy nem állok egyikük mellé sem,ezért inkább a tömeg közepe felé igyekeztem sodródni és csak reménykedni tudtam benne,hogy az egyik legjobb barátnőm nem egyenesen rám dobja a csokrot.

-                     Tessék csak hölgyeim,kezeket a magasba,visszaszámlálás indul! – harsogta a pocakos vőfély és széles műmosollyal biztatta számolásra a vendégsereget. – Egy…Tess,remélem kész vagy!Kettő…Lássuk,ki lesz a következő menyasszony!Három…

Magasba emeltem a kezem,hogy a minimálisan érdeklődőnek mutatkozzak a virág elkapása iránt,azonban teljes erőmből arra koncentráltam,hogy ne én legyek a következő. Nem azért,mert nem szeretem Ethant vagy a karrierem a lényeg. Egyszerű a magyarázat, félek a házasság gondolatától. bezzeg a velem egyidős lányok már azon görcsölnek,mikor,ki,hol fogja az oltárnál várni őket. Nem érzem magam még kész a házasságra,csakis erről van szó.

Furcsa érzés kerített a hatalmába,mint mikor valaki tekintetét magadon érzed,s én ösztönösen a jobb oldalamra pillantottam. Egy zöld szempár villanása a tömegben elég volt ahhoz hogy még magasabbra emeljem a kezemet. Tess eldobta a frézia csokrot,melyet enyhén megrezegtetett a kellemes nyári szellő és végül valahol előttem kapta el valaki,de a szabadon hagyott vállaktól és a feltupírozott hajkoronáktól nem láttam,csak egy elégedett sikkantást hallottam.

-  Na,nem lettünk áldozatok! – jegyezte meg elégedett mosollyal a mellém lépő Daisy,közben pedig megigazította a szőke fürtjeit egy mozdulattal. A csalódott hajadon lányok és nők tömege lassan eloszlott, s mintha egy harangot csengettek volna meg,mintegy vezényszóra a megterített asztalokkal teli hotel csarnoka felé indultak. – De vajon ki lett az a szerencsétlen?

-  Jaj,ne legyél már ilyen negatív! – korholtam a lányt és gyengéden oldalba böktem,de közben szívből örültem annak,hogy nem én kaptam el a csokrot. – Inkább nézzük meg kié lesz a legközelebbi esküvő!- tanácsoltam és karon fogva a lányt a lépcsőkhöz vezettem vezettem,miközben több vendéget is ki kellett kerülnünk.

Földbe gyökerezett lábbal álltam meg,miután a macskaköves téren már csak négyen álltunk. Emma vörös üstöke szinte világított az alkonyi fél homályban,ahogy Jordan vállára hajtotta a fejét és a szerelmesek pillantásával nézett az egykori barátom szemébe. Ösztönösen megragadtam Days kezét és egy mellékajtó felé rángatva igyekeztem a pár számára észrevétlenül elhagyni a kertet. Persze mint mindig,a szőke hajú lánynak elsőre nem esett le,se másodjára, mit miért csinálok,pedig már nem egyszer hallotta a történetemet a fiúval,aki nekem esett egy bizonyos szilveszter éjjel,aminek a nyomait ma is magamon viselem. Mint mondottam Days nem értette, miért lett nekem olyan sürgős bemenni a szállodába,ezért csak felvont szemöldökkel meredt rám. Szememmel jelentőségteljes pillantásokat lövelltem az önfeledten csókolózó pár felé,amitől a gyomrom görcsbe rándult. Ahogy Jordan valaha engem is behálózott,most célba vette az egykori legjobb barátnőmet,aki az évek során jó pár kilótól megszabadult. Csak azt nem értem miért csinálja ezt a srác,híres arról,hogy minden eddigi barátnőjét felhasználta valamire és itt nem arra gondolok,hogy megírták helyette a leckét… Emma lehetett volna annál okosabb,hogy Jordan karjaiba futott,aki meg akart késelni,mert szerinte megcsaltam.

-  Kat,neked meg mi bajod van? – kérdezte egy idő után Days,miután megunta hogy a könyökömet az oldalába mélyesztem minden ok nélkül. - Pisilned kell?

Természetesen,a szőkeség mindig megtalálja a számomra legrosszabb pillanatot és akkor nyitja ki a száját. Em és Jordan gyorsan és ijedten szétrebbentek,mintha valami helytelen dolgon kapták volna őket és egyből kiszúrtak minket az üres placcon. Remek. A vörös hajú lány először nagy szemekkel meredt rám,hol barátnőmre, valószínűleg még most sem hajlandó a szemüvegét hordani. Mikor sikerült a félhomályban azonosítani,zöld szemei résnyire szűkültek és az ismerős, haragos fintorba torzult kerek arca,ami nem feledteti el velem,még mindig haragszik. Jordan-re pillantva ismét elfogott a deja vu érzés, amitől egy aprót hátrébb léptem, a félelmem iránta még nem múlt el, sőt. Azóta a haja megnőtt, már majdnem az álláig ért az arca pedig a borostától sokkal idősebbnek látszott.

-  Szia,Katie! – köszöntött az ismerős mély hangján a srác,melytől akarva-akaratlanul is kirázott a hideg,de a szél egyáltalán nem fújt. – Hogy s mint?

-  Jordan – biccentettem óvatosan,de több udvarias mondatra nem futotta tőlem. Mintha egy gombóc nőtt volna a torkomban és idegesen tördelni kezdtem a kezem. Igyekeztem nem törődni Em szúrós pillantásaival és inkább a macskaköveket fixíroztam.

-  Jordan? – nézett rám értetlenül Daisy,aki megint lemaradt az események nagy részéről és csak nehezen tudta elkapni a fonalat. farkasszemet néztem vele és próbáltam megértetni,ki is az a két régen látott ismerősöm. – Á,hogy Ő az?!Ja,értem – esett le neki a dolog és a homlokára csapott nagy sokára,miután leesett neki a szituáció,majd kérdésekkel bombázott az emlékezetének frissítése gyanánt. – Szóval ő a volt barátod,aki kishílyán megkéselt igaz? Valami szilveszteri buli volt,nem? Szakítottál vele mert bejött a képbe a göndörke,ugye? Kihagytam volna valamit? Ő meg… - mutatott elgondolkozva az alacsony vörös hajú lányra,aki erre válaszul kihúzta magát,amitől az élénk rózaszín ruha megfeszült a testes alakján.

-  Röviden azt hiszem ennyi lenne – motyogtam kínosan lesütve szemeimet,majd hosszú csend állt be a beszélgetésünkbe, s szinte megfagyott a levegő. Hát ezt sem így terveztem.

-  Kat,Days hát itt vagytok?Már mindenhol kerestelek titeket! A vacsora mindjárt kezdődik és Kat-nek elő kéne állnia a beszédével! – robogott le a lépcsőn a megmentőm, az ideges Caroline. A három lépcsőfok megtétele után lerúgta a fekete tűsarkú cipőjét és megkönnyebbült nyögéssel kezdte el masszírozni a lábfejét. Mikor egyikünk sem válaszolt felkapta a fejét és az eddig csendben álldogáló Em és Jordan párosára tekintett.

-  Ó – motyogta halkan és nyomban kihúzta magát a menedzserem. Őt nem kellett emlékeztetnem a történtekre, Car is ott volt azon a bizonyos szilveszteri bulin a fiúk házában. – Sziasztok.

-  Nem is tudtam,hogy amatőrök is szervezhetnek esküvőt és fogalmam sem volt,hogy minden harmadosztályú színészt is meghívott Tess.. – jegyezte meg epésen Emma, s ezzel a rövid mondattal sikerült vérig sértenie mindhármunkat. Akarom mondani csak kettőnket,mert a szőkeség nem hagyta annyiban a dolgot.

-  Lányok,nem is mondtátok,hogy ilyen kedves ismerőseitek vannak! – tapsolt egyet hatalmas műmosollyal az arcán Days és negédes hangon,egyenesen Emma szemébe nézve fejtette ki a véleményét szarkasztikus hangon. - Ami ez esküvőt illeti,szerintem még ilyen pazar eseményre nem toltad el a segged. Ha pedig a színészi alakításunkat szeretnéd fikázni,ajánlom figyelmedbe az internetet,ami a magadfajta buta libáknak való,onnan talán sikerül valamit az agyadba vésned. Képzeld,a minap egy érdekes cikkre bukkantam,ami a te volt legjobb barátnődről Katherine Willows-ról és az Oscar-jelölésről szólt. Ugyanis szivi,ha hiszed ha nem,nem egy harmadosztályú színésznő,ezt egy kicsit benézted. A beszólásod rám vonatkozó részére csupán annyi a válaszom: ha nem is vagyok kiemelkedő színésznő,de legalább kinézek valahogy. – nyomta meg erősen az utolsó szót és felsőbbrendű tekintettel lenézett a régi barátnőmre,mire a lány még dühösebb lett.

-  Legalább nekem van  kit beleraknom a ruhába,te szőke ri… - kiáltott rá fenyegetően Em,de Jordan közbelépett és megnyugtatóan átkarolta a barátnője vállát.

-  Hé,bébi, semmi gáz,hagyd csak őket,ne foglalkozz velük! – legyintett félvállról a srác és barna szemeivel végigmért minket,ami nem sok jót jelentett. – A kis kurvák semmire sem méltók…Gyere,menjünk be,úgy hallom már szolgálják fel az előételt! – szólt Jordan és összekulcsolta a kezeit Emmáéval és elindultak befelé a hotelbe.

-  Kis kurvák,mi?! – háborgott magából kikelve a szőke lány és a kis ezüst retiküljét a földhöz vágta,amiben valószínűleg az új telefonja pihent. Már indult is volna a távolodó pár után felbőszülten és verekedésre készen,de egyik karját én, a másikat Car megszorítva visszarántottuk. – Engedjetek el,be akarom verni annak a kis mitugrásznak a helyes arcát. Milyen jogon merészel engem ilyen jelzőkkel illetni?! Én egy híres színésznő vagyok,aki a szépségéről híres és kedvelt a pasik körében. Mégis, ki ő,hogy ilyen lekezelően beszéljen rólam?!

-  Akarod mondani rólunk – javította ki nyugodtan Caroline és elengedte Daisy kezét. – Mindannyiunkat megsértett.

-  Akkor miért nem akarjátok megverni,ahogy én? – értetlenkedett a szőkeség hol egyikünkre,hol másikunkra emelve haragos zöld szemeit.

-  Nem akarok lesüllyedni az ő szintjére és nem is szívesen futnék velük még egyszer össze. Elég ennyi ebből a párosból,abból a két emberből,akikben nagyot csalódtam – válaszoltam és összefontam a karjaim a mellkasom előtt,védve a hűvös széltől a testem. – Különben is, ez most egy esküvő,nem kéne balhét csinálnod Days,inkább menjünk be! – tanácsoltam nagy szemeket meresztve a két barátnőmre,mire Caroline-tól helyeslő bólogatást,Daisy-től pedig egy beletörődő sóhajt kaptam.

Bent a hotel vezetői és felszolgálói igazán kietettek magukért, nem beszélve Caroline hihetetlen összeszedett munkájáról a szervezést illetően. Minden pontosan olyan volt ahogy a pár elképzelte,legalábbis ezt olvashattam le Dave és Tess arcáról egyaránt,valamint a vendégsereg elképedt pillantásaitól. Tudni kell,hogy Dave él-hal a természetért, kiskora óta jár a nevelőszüleivel kempingezni és rengeteg erdei túrán vett részt, nagyon környezetvédő és csakis újdonsült felesége miatt nem költözik el vidékre. Tess pedig tipikusan a modern városi lány,aki sosem fejt még tehenet vagy aludt volna a szabad ég alatt,ő inkább a betontömbök és az emberektől nyüzsgő utcák forgatagában érzi otthon magát. Két teljesen különböző személyiség ízlését ötvözve a menedzserem igyekezett mind a két fél akaratának eleget tenni,ezért is lógott a mennyezetről több arany égősor és Tess miatt és a nagyterem tartóoszlopain virágfüzérek futottak fel,valamint minden asztal mellett egy-egy kis fa pihent,amit külön erre az alkalomra lampionokkal díszítettek. Fantasztikusan illettek az arany és zöld színek a halványsárga falakkal ötvözve.

-  Gyertek,mi is most adjuk oda az ajándékokat! – terelt minket Caroline végig az asztalok között melyek a terem végében lévő asztallal merőlegesen helyezkedtek el,ott ült már az újdonsült pár is és a vendégek hosszú sora kígyózott,mert mindenki ezt a pillanatot választotta a nászajándék átadására.

-  Várjam végig azt a baromi hosszú sort ebben a cipőben?! – fakadt ki az események után még mindig ideges Days és a legalább tizenöt centis fekete lábbelijére mutatott. – Semmi pénzért! Majd ha elmentek az öregek,majd felállok!

-  Ne legyél már ilyen hisztis drámakirálynő! – ugrattam a szőkeséget nevetve,majd miután nem vette a lapot,bocsánatkérésképpen felajánlottam egy lehetőséget. – Rendben, akkor ülj csak le,szépen nyugodtan, stíröld a pasikat,de ne negyven felett. Mi majd Car-rel odamegyünk és odaadjuk a te ajándékodat is!

-  Hogy nekem milyen rendes barátaim vannak! – ült le a Daisy Blue Carter nevű cédulával ellátott székre és elégedetten igazította meg a vörös szoknyáját. Előhalászott a retiküljéből egy levendula színű,illatos és nem mellesleg vastag borított,melyre gyöngybetűivel az ifjú házaspár nevét firkantotta és a kezembe nyomta. – Remélem ennyi elég lesz,még nem nagyon voltam esküvőn kivéve ha a olyan filmekben szerepeltem,szóval… - motyogta a vörös szaténruhája anyagát birizgálva,de még véletlenül sem nézett egyikünk szemébe sem. Ebben a pillanatban már nem volt az a magabiztos, kacér lány,aki mindig a társaság középpontja, hanem megmutatkozott az igazi éne, a maszk alatt. A lány most igazán esetlennek látszott,mikor arról mesél milyen egyszerű és hagyományos eseményeken nem vehetett részt gyerekkorában,mivel árva lányként nőtt fel,amit nagyon-nagyon kevesen tudnak.

-  Biztosan nagyon hálásak lesznek érte – nyugtatta meg egy meleg mosoly kíséretében Caroline és megszorította Daisy kezét. A meghitt pillanat alig tartott egy pár másodpercig,ugyanis a mellettünk lévő asztalhoz néhány korunkbeli srác ült le,akik láttán a díva kihúzta a kezét a menedzserem szorításából és kacéran hátravetette a szőke fürtjeit.

-  Persze,biztos,de most menjetek csak,mert a végén sosem kerültök sorra – hadarta oda sem figyelve ránk,hanem csábos pillantásokat vetett az egyik szőke hajú férfira a szomszéd asztalnál,aki szintén érdeklődést mutatott a lány iránt.

-  Ezek el lesznek egy darabig! – kuncogott fel Caroline,miután magunk mögött hagytuk a két egymással szimpatizáló fiatalt és a főasztal felé vettük az irányt. – Szerinted örülni fognak az étkészletnek?

-  Ugyan miért ne örülnének neki? – karoltam át nevetve az aggódó menedzserem vállát. – Ki ne örülne egy étkészletnek,amit össze lehet egy mozdulattal törni? – vontam fel a szemöldököm,mire kaptam egy nem túl gyenge oldalba könyökölést Caroline-tól.

 * * *

-  Komolyan mondom,utállak te csajszi! – ölelt át legalább harmadszor a táncunk közben Dave,majd megforgatott a zene ritmusára. Nem győzött hálálkodni a felesége helyett is,amiért az én nászajándékom  a többiekéhez képest kicsit nagyobb volumenű,talán még a fiúk ajándékánál is jobb. Ugyanis a One Direction tagjai egy két hónapos nászutas-túraprogrammal lepték meg a házaspárt,ami öt kontinenst magába foglal. Talán Tess állandó nyavalygása a lakbér miatt,vagy Dave rengeteg túra felszerelése,mely nem fért el a lakásban sarkallt arra,hogy megvegyem kettejük számára azt a dél-londoni kertes házat.  

-  Ugyan már Dave,örülj neki,hogy nem kell lakbért fizetnetek és így elég hely jut majd a rengeteg kütyüdnek – mondtam félvállról és elengedtem a kezét,miután véget ért a szám és megtapsoltam a zenekart. – Vissza már nem adhatjátok!Muszáj elfogadnotok!

-  De basszus, Kat, egy házat adsz nekünk?!Mi mivel fogjuk ezt viszonozni a te esküvődön? Az esküvő nagy részét is te álltad,vettél egy házat és még ki tudja mit csináltál értünk! – harsogta hitetlenkedő mosollyal,majd ismét egy ölelésbe zárt a srác. – Kérlek,légy oly’ szíves,legalább még öt évig ne menj férjhez,mert a te esküvődre rá fog menni a gatyánk,ha viszonozni akarjuk mindezt!

-  Ígérem! – kuncogtam fel és megcsikiztem az oldalát,mire végre elengedett a bordaropogtató öleléséből. – Na de most siess a feleségedhez,mert úgy látom Tom már harmadszor táncol vele! – figyelmeztettem a srácot és az állammal a mögöttünk lévő feszengő Tess-re és a testes partnerére mutattam.

-  Ez esetben már rohanok is! – kacsintott rám Dave és nyomban sarkon fordult,hogy lekérje a feleségét egy táncra.

-  KitKat! – kurjantotta mögöttem vidáman egy jól ismert hang,mire rögtön hátrafordultam és Niall szőke hajkoronájával és csillogó szemével találtam szemközt magam. A szertartás alatt nem sikerült se vele,se Zayn-nel összefutnom,így elsőnek köszöntés gyanánt a nyakába ugrottam,amitől kishílyán hátravágódott. Amint átkaroltam a vállát,megcsapott az a szag,ami Anyát jellemezte régen,mikor szombat esténként hazatámolygott.

-  Niall,te ittál? – szaladt fel a szemöldököm és elengedtem a srác vállát és lassan elhúztam a kezem a fiú szemei előtt,de ő csak bambán röhögött egyet.

-  Egy esküvőn vagyunk KitKat,alap hogy mindenki fiszik – hadarta magyarázatként,de a komolyságát elvesztette mikor összeakadt a nyelve mikor az „iszik” szó helyett mást mondott.

-  Én is ittam,de nem vagyok részeg! – mondtam a fejemet rázva,mire Niall is követte a mozdulataimat,amitől jobbra-balra dülöngélni kezdett. Gyorsan a hóna alá nyúltam,nehogy oldalra boruljon a ringatózás közben.

-  De…de ő boldog,nélkülem – motyogta alig hallhatóan az ír fiú,majd a vállamra bicsaklott a feje és halkan hortyogni nem kezdett. Remek,elaludt a vállamon. Segélykérően néztem körbe a teremben egy olyan ember után aki majd segíthet felcipelni a szobájába.  Ethan fogalmam sincs hol van,már egy órája is kerestem. A legjobb tudomásom szerint Liam valahol fűzi Tess egyik unokatestvérét, Caroline teljesen kiakadt és a konyhába sietett reklamálni a személyzetnek,mert rosszkor tálaltak fel. Daisy,ha jól látom szenvedélyesen tangózik egy magas, pasassal,akinek noha nem a külseje  a legmegnyerőbb,hanem a pénztárcája. Lábujjhegyre álltam,amennyire csak engedte a magas sarkúm és elbírtam Niallt,szememmel először Holly-t kerestem,de miután sejtésem szerint miatta részegedett le az ír srác,inkább letettem róla. Végre kiszúrtam Hope-ot az asztaluknál,amint a férjét győzködi arról,hogy ne egye meg a rendelését,ami egy skót hagyományos étel volt, egy skóciai Haggis volt,ami többek között báránygyomorból és szívből készült. Sejtésem szerint el fognak veszekedni egy darabig.

-  Hagyd csak, segítek! – ajánlkozott egy ismert hang,akinek egyáltalán nem volt szükségem a segítségére. A nyomás könnyebb lett a jobb vállamon,mikor Harry a barátját hóna alá nyúlva felemelte. – Valahogy sejtettem,hogy ilyen állapotban lesz…

-  Ugyan honnan? – kérdeztem vissza és makacs módon magam felé húztam Niallt,nem akartam hogy ő vigye fel a szobájába a fiút,egyedül is simán elboldogulok vele. Harry azonban nem engedte hogy az ír srácot a vállamon tartsam és átvegyem tőle,hanem a szó szoros értelmében rántott egyet a szőke srácon,mire felé dőlt. – Engedd el,majd én felviszem a szobájába! – mondtam és már meg is indultam a kijárat felé,de nem hagyta annyiban a dolgot.

-  Majd én felviszem! – ellenkezett és megindult az ellenkező irányba a hátsó ajtó felé,mely a kertbe nyílik.

-  Az egyik barátom,fel tudom cipelni egyedül is,nem lesz semmi baja! – szálltam vitába,mire a göndör hajú fiú nem tetszését kifejezve penge vékonyra szorította össze a száját. A zenekar újabb számba kezdett bele,s ki – ki partner után kutatva sürgölődni kezdtek körülöttem. Ahogy egy idősödő,testesebb öltönyös úr elhaladt mellettem véletlenül nekiment a vállamnak,amitől egy kicsit elvesztettem az egyensúlyomat,de hamar visszanyertem

-  Az egyik legjobb barátom,akit mellesleg régebb óta ismerek mint te és valószínűleg mindjárt el fogja okádni magát,ha tovább ráncigáljuk – oktatott ki olyan hangnemben Harry,mint ahogyan a régi tanító nénim  beszélt velem,ha valamit nem jól csináltam.

-  Jól van,vidd csak! – hagytam annyiban a dolgot és elengedtem Niallt,aki így már teljes testsúlyával Harry-re nehezedett,de mintha a srácnak meg sem kottyant volna az a plusz pár kiló,továbbra is egyenesen állt a nyomás alatt.

-  Mi van Kat,csak nem hagyod annyiban a dolgot?Hova lett az a régi makacs lány? – kérdezte gunyorosan lesajnáló mosollyal Harry résnyire húzott szemekkel. Magamban eldöntöttem,hogy nem vágok vissza neki,ahogy régen tettem volna, s jelezve a változásomat,csak összekulcsoltam a kezeimet a mellkasom előtt.

-  Felnőtt! – jelentettem ki felszegett állal és komoly arccal,mire a srác elkomorodott és lefagyott az arcáról az önelégült mosoly. Mondatom célba talált s elégedetten fordultam meg,hogy visszamenjek a főasztalhoz,ahol a kijelölt helyem volt,mert már kezdte nyomni a cipő a lábamat. Óvatosan kikerültem egy elég szenvedélyes táncoló öreg nénit,aki egyáltalán nem a zene ritmusára mozgott átszellemült arccal és valami tangóféleséget produkált partner híján.

-  Szabad egy táncra? – kapta el jobbról valaki a karomat én pedig megtorpantam,hogy jobban szemügyre vehessem az illetőt. Jordan volt az.

-  Én…- dadogtam ijedten,de a meglepettségtől nem tudtam rendesen gondolkodni,csak a csuklómra meredtem,amit átfogott a kezével s az érintésétől kirázott a hideg. – Azt hiszem,hogy…

-  Egy táncba csak nem halsz bele! – húzogatta fel s le a szemöldökét egy elbűvölő mosoly kíséretében,amitől a hányinger kerülgetett és ösztönösen visszarántottam a kezemet, de olyan erősen fogta,hogy nem ment.

-  Eressz el,Jordan! – sziszegtem halkan,nehogy a körülöttünk lévő emberek meghallják. Egy esküvőn sosem jó a botrány és attól tartok,ha hevesen reagálnék garantált lenne a patália.

-  Naa, ne legyél már ilyen dacos, Kat – suttogta a fülembe, s a haja az arcomat súrolta, s éreztem a szesztől bűzlő leheletét. – Csak egy tánc!

-  Csak egy tánc – ismételtem halkan és hatalmas sóhajt eresztve lassan bólintottam. Elég önzően viselkedtem eddig,a barátaim mindig az én problémáimmal vannak elfoglalva s azon dolgoztak hogy nekem jó legyen. Ideje lépnem és nem csak a saját jólétem miatt cselekedni. Ez a nap nem Kat Willows-ról szól,nem rólam szól.

Fapofával hagytam,hogy a táncparkett egy üres részére vezetett és lassan megpörgetett,majd kezét a derekamra téve közelebb húzott magához. Nem is a lábbelim sarkának magassága miatt,hanem inkább Jordan közelségétől feszengtem. Nem néztem a barna szemeibe,inkább a vörös szoknyám redőit néztem,ahogy minden egyes mozdulatomra megrezdült. Az agyamban csakis egy gondolat járt,ismétlődött folyton-folyvást. „ Legyen vége a számnak.” Ritmusra dőltem jobbra-balra, s igyekeztem tudomást sem venni a kezeiről, sem a hangjáról,ahogy együtt énekelte a dalt a fülembe az énekessel.

-  Nagyon csinos vagy ma, Katie – jegyezte meg olyan halkan Jordan,hogy nem voltam biztos benne,tényleg kiejtette ezeket a szavakat. Az ösztön túlságosan is befolyásolhatatlan. Egy gyors mozdulattal hátraugrottam és kitéptem magamat ölelő karjaiból,de az évekig tartó kemény lacross-edzéseknek köszönhetően nem bírtam szabadulni.

-  Jordan,engedj el! – parancsoltam ellentmondást nem tűnő hangon és megpróbáltam lefeszíteni a csuklómról karjait,de borzasztó erősen az oldalamhoz szorította. Egy szemlélődőnek egy egészen ártatlan gesztusnak tűnhetett, mintha valamit akart volna mondani,de a harsogó zenétől muszáj volt közelebb hajolnia. Segélykérően néztem balra de arról csak az ablakokon visszaverődő tükörképemet láttam,a másik oldalra nem is mertem nézni,Jordan arról az oldalról suttogott a fülembe.

-  Ugyan már,ez csak egy baráti megjegyzés volt. Bezzeg ha a göndörke mondta volna,mindjárt más lenne a helyzet,igaz? – kérdezte minden egyes szót lassan tagolva, miközben a lehelete a nyakamat csiklandozta. – Tudod Emma igazán belevaló csaj,de a nyomodba sem ér…

-  Engedd el! – parancsolta mögülem egy határozott és tisztán csengő hang a zene hangossága ellenére. Most először örültem,hogy a segítségemre sietett Harry. Kirántottam a kezemet Jordan szorításából és farkasszemet nézve a fiúval lassan hátráltam,lépésről lépésre egyre haragosabb lett az arca,végül egy ijesztő fintorba rándult az arca,mintha a fogát húzták volna. Három lépés után derekamon éreztem egy tenyeret,mely alig ért hozzám,de biztonságot jelentett abban a pillanatban.

-  Most már elmehetsz Williams! – utasította Harry halk,de mégis parancsoló hangon,amitől a volt barátom felhúzta a szemöldökét és kihívóan meredt az énekesre.

-  Nem vagy abban a helyzetben Styles,hogy nekem parancsolgathass! – sziszegte Jordan és közelebb lépett,mire hátrálni kezdtem amíg Harry háta mögé nem kerültem.

-  Jobban tennéd,ha most elmennél!- tanácsolta közömbös hangon a göndör hajú fiú és állával a bejárati ajtó mellett álló őrök felé bökött. – Viszont,ha szeretnéd ha kidobnának egy esküvőről nyugodtan szólj,el tudom intézni!

-  Nem ez az utolsó alkalom,hogy találkoztunk! – intézte felém a megjegyzést a barna szemű srác és sarkon fordult,majd egy pillanat alatt eltűnt a tömegben.

Megkönnyebbülten sóhajtottam és kezembe temettem az arcom és éreztem hogy a térdeim remegése nem csillapodik. Miért mindig engem találnak meg ezek az emberek? Hogy juthattam idáig? Miért történik meg velem az,hogy az egyik exemtől a másik exem véd meg? Hol van most Ethan? Ő az egyetlen,akire most szükségem van, ő majd meghallgat és egyetlen ölelésével le tud nyugtatni.

-  Kat, tudom hogy most nem a legalkalmasabb pillanat,de…- fordult meg Harry és óvatosan lefejtette a kezeimet az arcomról és az állam alá nyúlva felemelte a fejemet,hogy a szemébe nézhessek. – Figyelj,gond van és szükségünk van a segítségedre.

-  Mi a baj? – kérdeztem oda sem figyelve a fiúra és a szememet tovább jártattam a tömegen a barátom szőke üstöke után kutatva. Nem is sejtettem még a szertartás alatt,hogy ennyien gyűltek össze megünnepelni Tess és Dave egybekeltét,olyan volt Ethan keresése,mintha tűt kerestem volna egy szénakazalban. Sokan voltak vele egykorúak,mert a vőlegény szinte elhívta az egész focicsapatát és természetesen a tagok is hoztak magukkal plusz egy embert,szóval…Tehetetlenül néztem körbe a párom után kutatva,de sehol nem találtam.

-  Alex eltűnt – dünnyögte halkan,mire végre a szemébe néztem.