2.évad 7.fejezet

Sziasztok!Nos,igen én is tudom,hogy régen hoztam új részt.Mentségemre szolgáljon,igen el voltam havazva és még elkezdtem fejlécszerkesztést is gyakorolni,több-kevesebb sikerrel. Ez a rész most egy sokkal rövidebb időszakot fog át,mint a legtöbb,de a terjedelme még mindig több,mint 7 (!) oldal a word-be,szóval...Remélem tetszeni fog,komizzatok,pipáljatok,igyekszem hamar hozni a következő részt! xxx

Ajánlott zene:Lorde-Royals

  Lassan simítottam végig a bársonyos tapintású, halványbarack színű anyagon,amit sikeresen és szakadásmentesen sikerült magamra varázsolnom. Amint megláttam egy néptelen utcában egy ruhabolt kirakatában,rögtön tudtam,hogy nekem kell ez a ruha és már úgy jöttem haza Amerikából,hogy az esküvőre szánt estélyi az egyik bőröndöm mélyén pihent. Nem ez az első alkalom,hogy viselem,mégis olyan mintha először bújtam volna bele. Megfordultam hogy szemügyre vegyem magam a tükörben és ellenőrizzem a hajam,amit a nemrég elsiető izgatott Caroline sütött be.

  A tükörből egy ismeretlen lány nézett vissza rám,akinek nagy zöld szemeit fekete szemceruzával emeltek ki és tettek titokzatossá. Viszont ha valaki jobban és közelebbről megnézi az arcát, észreveszi a szürke karikákat a szeme alatt,amiket talán nem is egy-két nap álmatlansága okozott,hanem jóval többé. A hosszú göndör haja,mely a világos szőkéből színátmenetet képzett a sötét barnáig nagy loknikban ölelték körül a szív alakú arcát,s egészen a derekáig omlottak le. Vékonyabb volt mint annak idején,mikor csak egy hétköznapi londoni diáklány volt. Megállapítható, hogy az arca sem olyan telt már és a ruhamérete sem a régi,legalább a fele. A hírnév megkövetelte a tökéletes alakot,amihez nem egy kilót kellett leadnia és nem egyszer lett rosszul a koplalástól,a keményre szabott diétától. De nem az fájt neki a legjobban,hogy nem ehetett amennyit akart vagy nem találta megfelelőnek a diétát; hanem az,hogy  valahányszor kamerák elé állt a szókimondó újságírók kereszttüzébe került,akik nem rejtették véka alá a véleményüket. Rengeteg cikkben,több soron keresztül foglalkoztak a kicsit teltebb alakjával és olyan szavakkal bélyegezték meg mint a „teltkarcsú” , „duci” és "molett" jelzőkkel és ezek még az enyhébb kategóriába tartoznak. Az egykor erős,magabiztos lány bár a közönségnek továbbra is játszotta a szerepét,csak kevesen tudtak róla,hogy a kamerák háta mögött hányszor sírta ki a szemét és tört össze. A ruha amit viselt egy egyszerű szabású,krémszínű kisestélyi volt,amit egy fekete vékony övvel dobott fel,cipő gyanánt pedig egy rózsaszín mamusz virított a lábán…Várjunk csak,rózsaszín mamusz?!

   A nagy kapkodásban észre sem vettem,hogy elfelejtettem átvenni a cipőmet s saját magamat egy homlokra csapással jutalmaztam,ami egyáltalán nem fájt. Csak a homlokom virított egy vörös tenyérlenyomat. Nem elég,hogy hajnali ötkor kellett kelnem,bár már megszoktam a korán kelést,de a tegnapi fontos események teljesen kifárasztottak. Ezelőtt egy nappal még úgy ébredtem,mint egy átlagos lány ,akit két (nem éppen normális) báttyal áldott meg a sors,tegnap pedig megszületett a gyönyörű húgom. Azt mondják az embereket összehoz egy nagy esemény,nos az én esetemben még ott van az „újra” szócska. Kellett nekem ez az izgalom,muszáj volt leperegnie tegnap este a szemem előtt az életemnek, jól tudom szükségem volt átgondolni az életem. Hogy mennyi mindent köszönhetek anyának,akiből csak egy van minden embernek. Nélküle az életem első tizennyolc éve,nem alakult volna így,sőt bele sem merek gondolni,mi lenne ha nem lenne nekem. Ezért történt,hogy mikor végre beengedtek hozzá tegnap este,mikor ott feküdt egy kórházi ágyon,barna haja,amit én is örököltem szétterült a párnán,eszem ágában sem volt kiabálni vele és rázúdítani mindazt,amit a két év távolság okozott;hanem a nyakába borultam és hol nevettem hol pedig össze-vissza pusziltam az arcát. Nekem csak egy van belőle,el kell fogadnom olyannak,amilyen holott Ő már a kezdetektől elfogadott engem. Ez az anyukák dolga,szeretni. Majdnem átbeszéltük az egész éjszakát,elmondtam mennyire sajnálom a dolgot, nem kellett volna olyan elhamarkodottan és nem mellesleg felelőtlenül döntenem,de megnyugtatott,hogy ő is volt olyan forrófejű tini lány mint én.

 Változott,nem tagadom. Elég volt rájönnöm három óra beszélgetés ahhoz,hogy tudjam már nem olyan mint rég,most már olyan,amilyennek akkor kellett volna lennie. Amilyen egy anya. Nem viselkedik úgy viselkedik és nem úgy reagál a dolgokra. Pár évvel ezelőtt,mikor az első szerelmi csalódásaimon túlestem,csak lazán elém tolt egy szeszes italt és biztatott,hogy húzzam meg az üveget,mert azt állította neki mindig segít. Csendben hallgatta ahogy a sírás küszöbén állva meséltem el neki azt a két évet,amit kihagyott az életemből,nem szakított félbe mikor a sztárélet sötét oldalát taglaltam,csak néha szisszent fel,mikor az éjszakákig tartó forgatásokról vagy a drasztikus fogyásomról meséltem neki. A végén,mikor már nem bírtam megfékezni a torkomból feltörő zokogást,magához húzott úgy ahogy sosem és csendesen ringatott,miközben egyfolytában azt mondogatta Büszke vagyok a lányomra és még egyszer nem követem el azt a hibát.

Eszeveszetten dúltam fel a hotelszobát a fekete cipő után kutatva,biztos voltam benne,hogy mikor egy hete megérkeztem, gondosan előkészítettem az esküvői szerelésem. Mint mindig,most is trehány voltam,ami megmagyarázza,hogy miután a fürdőszobát,az összes szekrényt feldúltam ráadásul még az ágy alá is benéztem,nem találtam a keresett tárgyat. Idegesen a fekete macska alakú faliórára pillantottam,aminek a nagymutatója vészesen közeledett a kilenc óra felé,ami azt jelentette hogy alig egy óra múlva fogadni kell a távolról érkező vendégeket,ellenőrizni kell a hotel nagy termét,hogy minden a tervek szerint halad,közben pedig ki kell sietnem a hatalmas udvarra,ahol maga a szertartás fog folyni és irányítanom kell majd a díszítést.

Halk kopogás szakította félbe az eszeveszett keresésem, mire felültem a kényelmetlen guggoló pózból és az ajtóhoz csoszogtam. Csakhogy a mamuszom beleakadt a hotel egyik krémszínű szőnyegébe és nagy zajjal a  padlóra borultam,jól beütve a térdem. Ha ez még nem lenne elég,az egyik fotelből az esés kövezkeztében levertem a vörös rúzsomat,amit fogalmam sincs miért,de a tetejét lecsavarva hagytam. Ilyen az én formám.

-          Kat,jól vagy? – hallatszott a folyosóról Ethan aggódó hangja,majd miután nem válaszoltam neki rögtön benyitott a szobába és a földön szétterülve találta a koktélruhába öltözött színésznő barátnőjét. Ilyenkor hol vannak a paparazzik?

-          Persze,semmi baj! – legyintettem és feltápászkodtam a földről és gyorsan leporoltam a ruhát. remélem Car nem veszi majd észre,hogy rúzsfoltos lett a ruha,mert olyankor képes patáliát csapni,ráadásul ha egy lesifotós is megpillant akkor holnapra tele lesz a képeimmel a bulvár. -Egy pillanat és megyek,csak még meg kell találnom a cipőm! – néztem a sötét barna szemeibe,melyek a kelleténél hosszabb ideig időztek el a dekoltázsnál. – Mi van Mr. Thomas? Tetszik, amit lát? – kérdeztem kacéran és a csípőmre tettem a kezem.

-          De mi az hogy! – nevetett fel és magához húzva megcsókolt. Ethan szmokingban,hm nem az utolsó…

-          Khm, gyerekek,ne most! – csendült fel Daisy gúnyos hangja,mire nyomban szétrebbentünk és megperdülve szembe találtam magam a hang tulajdonosával. Igazán kitett magáért a lány és a rá jellemző stílusú ruhát vett fel a neves eseményre. Vörös földig érő estélyije a combjáig felhasítva,mély dekoltázsa pedig a véleményem szerint eléggé mély és feltűnő volt. Én semmi pénzért nem vennék fel egy ilyen ruhadarabot,mondjuk nem is állna jól,de Daisy jól eltalálta a ruhát,ami magas alakjához tökéletesen passzolt. Hogy kiemelje bőre fehérségét vörösre rúzsozta ajkait,világos szőke vállig érő haját pedig lágy loknikba sütötte.

-          Hódítani fogsz ma este! – dicsértem meg a szerelését,mire kaptam egy halvány mosolyt,ami Daisy-től felért egy fél órás köszönet nyilvánítással.

-          Én is mondhatnám ugyanezt neked,de már hódítottál szóval… - forgatta sóhajtva a szemeit teátrálisan,mire csak mosolyogva megráztam a fejem. Tudom,hogy ki nem állhatják egymást Ethan-nel és csakis miattam nem esnek neki a másiknak. – Így akarsz lejönni a vendégekhez? – emelte fel finom ívű szemöldökét a mamuszom láttán. – Nem is tudtam,hogy már divatba jöttek az „estélyi mamusszal” nevű összeállítások!

-          Hahaha,nagyon vicces ma valaki! – fontam keresztbe a mellkasom előtt karjaim. – Nem találom a cipőt,pedig emlékszem hogy direkt kipakoltam,mikor megérkeztünk!

-          Így is dögös vagy! – puszilt a fülembe Ethan,mire felnevettem és átkaroltam.

-          Jaj,igen szőke herceg,rohanj,keresd meg Hamupipőke cipellőjét! – nézett gorombán a barátomra,majd az ajtóra mutatott. – Na pattanj,Kat-nek át kell öltöznie,mert tiszta rúzsfolt lett a ruhája!

-          Minek menjek ki ha már… - háborodott fel a barátom,de kedvesen oldalba böktem,majd a fülébe suttogtam valamit. Válaszul halványan elmosolyodott és ellenségesen méregetve Days-t,kihátrált az ajtón és maga mögött hangosan becsapta az ajtót.

-          Miért kell mindig ilyen gonoszul viselkedned vele? – biggyesztettem le az ajkaim,majd ügyetlenül elkezdtem kicipzárazni a ruhámat. – Különben meg nem is látszanak azok a foltok…annyira.

-          Aha,fogadjunk,hogy Caroline rögtön kiszúrná! – jegyezte meg,majd látva a bénázásomat a ruhával kapcsolatban ,megkerült és egy gyors mozdulattal lehúzta a cipzárt a hátamon. – Mondd,hogy van másik ruhád!

-          Viccelsz? – nevettem fel erőtlenül és kinyitottam az egyik ruhásszekrényt,amiben felakasztva sorakoztak a különböző rendezvényekre tervezett ruháim. Egy fekete tüllszoknyás estélyire tűzött cetlire volt felírva a holnap utáni rádió interjúidőpontja és a helyszíne,mellette pedig sorban követték a különböző ruhaköltemények. Két hétig maradok,a szekrénybe Caroline-nal összesen harmincnégy ruhát gyömöszöltünk,mikor megérkeztünk.

-          Nos,lássuk! – vigyorodott el Daisy azzal a mosollyal,ami csak a divathóbortja felszínre törésekor lehet látni az arcán. Olyankor nem lehet leállítani,felpörög anélkül,hogy egy korty energiaitalt is ivott volna. – Hm,lássuk csak! – nyúlt be a szekrénybe s elgondolkodó arccal emelt le a vállfáról egy virágmintás ruhát. – Nem is lenne rossz,de…nem ez tényleg rossz! – legyintett,majd elszánt arccal kezdett el kutakodni a szekrényben.

-          Tudod mit? – kérdeztem egy idő után,mikor már eluntam az egyhelyben ácsorgást. Magamra kaptam a köntösöm és a kilincsre tettem a kezem,félig lenyomva tartottam,míg végre rám pillantott. – Amíg keresgélsz,átmegyek Holly-hoz!Megígértem,hogy segítek becsavarni a haját.

-          Nem,nem,nem! Nem menekülsz meg! – jelentette ki felemelt kézzel és visszaparancsolt az ágyamra. –Fáradozom,hogy szépen nézz ki az esküvőn,te meg képes lennél csak úgy kisétálni az ajtón?Leülni.

  Eleget téve a parancsának lehuppantam az ágyra,majd végig terülve rajta vártam,hogy Days kiválassza a ruhámat. Ahogy hátradőltem egy kemény tárgy nyomta a hátam,mire felültem és egy mosollyal nyugtáztam,hogy az imént sikerült ráülnöm a telefonomra. Ha Dave,aki imádja a telefonokat,most látna biztosan kiakadna. Unaloműzésképpen felnéztem a telefonról a twittere,ahol tegnap több képet is posztoltam,köztük a kis Kourtney-ról. Eleinte egyáltalán nem akartam regisztrálni erre a közösségi oldalra,Caroline viszont addig makacskodott és érvelt amellett,hogy a rajongóim biztosan kíváncsiak lesznek a mindennapjaira,végül én is tag lettem. Egyre több követőm lett ezalatt a két év alatt,s most nem ért meglepetésként a hír,hogy rengeteg visszajelzés érkezett. Tekintettem elidőzött a feltöltött képen,amin a kishúgomat tartom a karjaim közt és a kisbabára  mosolygok. Kourtney épp ébren volt,kis kezei az egyik tincsem után nyúltak. A kép címe magáért beszél: „Mikor két testvér először találkozik…”

-                     Na,meg is volnánk! – ordította el magát hirtelen Daisy és egy határozott mozdulattal kirántotta a ruhát a szekrényből és rám dobta.

-                     Azért nem kell ennyire örülni! - ráztam a fejemet és leraktam magam mellé a telefont,hogy nekiláthassak kicsomagolni a ruhát. Lehúztam a cipzárt,mire  sötétkék anyag bukkant fel,ahogy végigsimítottam rajta örömmel nyugtáztam,hogy nem valami bársony vagy netalántán selyem ruha. Days sokszor esik túlzásokba,ha a divatról van szó. Kibújtattam az anyagot és a vállfán lógó ruhadarabot magam elé nyújtva vettem szemügyre.

  A legmegfelelőbb szó talán az egyszerűség. Sehol egy fodor,egy csili-vili öv vagy egy tüllberakás. Combközépig érő szoknyarész enyhén lebegett,ahogy befújt a nyitott ablakon a szél. A felső részén pedig a kedvenc csipke anyagom díszelgett a nyakrészén. Daisy igazán ért a divathoz,a ruha tökéletesen tükröz engem.

   Felpattantam az ágyról és az amerikai barátnőm segítségével egy-kettőre felvettem a ruhát. Lemostam a vörös ajakrúzst és a füstös sminket és leültem a fésülködő asztal elé. Days nem sokat teketóriázott,kíméletlenül szedte ki a hajamba tűzött apró csatokat és egy fésűvel nekiesett a fésülésének. Miközben dolgozott, a szám szélét rágcsálva meredtem magam elé. Tess ma megy férjhez!Mintha tegnap lett volna az első gimis napunk,emlékszem mikor egymás mellett ülve röhögtünk a többieken,együtt szidtuk a számunkra unszimpatikus tanárainkat és közösen készültünk fel a nagydolgozatainkra. Vegyes érzések kavarognak bennem,mert egyrészt örülök,hogy ilyen párt sikerült találnia magának,akivel több mint öt éve van együtt,illetve kicsit irigylem. Nekem nem adatott meg az olyan igaz szerelem mint az övé és a házassága azt is jelzi,hogy már nem vagyunk gyerekek. Hamarosan én is férjhez fogok menni. S remélem,az a személy Ethan lesz.

-                     Polly,komolyan,kiakasztasz! – vágódott ki az ajtó és egy nem épp vidám kedvében lévő Holly csörtetett be rajta. Szőke haja göndör hullámokban verdeste a háta közepét,s az amúgy mindig barátságos tekintete most szikrákat szórt. Dühösen,karba font kézzel huppant le az ágyamra,halványrózsaszín ruhakölteménye legyezőként terült szét a fehér takarón. Az ajtóban megjelent a húga szőke kis buksija s kék szemével bocsánat kérően meredt a haragos nővérére. A rózsaszín koszorúslány ruhájában még fiatalabbnak tűnt és hihetetlenül aranyosan festett  a szőke, kontyba rendezett tincseivel.  Sejtelmem sincs hogy sikerült kiakasztania az amúgy mindig is vidám nővérét,bár egy hat éves ki tudja mire képes. Egyszer majd Kourtney is fel fog nőni,ő is ilyen cserfes kislány lesz. Vajon fogunk majd veszekedni?

-                     Mi történt?Áúú! – fordultam hátra,de a hirtelen mozdulat miatt sikeresen lefejeltem a hajvasalót,amivel Daisy tökéletesítette a frizurám. – Ez fájt! – vakargattam a homlokom fájós pontját.

-                     Komolyan,egyre szerencsétlenebb vagy! – cicegett halkan a szőke hajú lány és fojtatta a hajvasalást.

-                     Polly,azt mondtam nem jöhetsz be! – ripakodott rá kishúgára Holly és kifelé intett az ajtón,mire a megszeppent húga várakozón rám nézett,jelezve hogy az én hotel szobámban én vagyok a főnök és tőlem vár engedélyt. Szép,hogy ebből milyen kislány lesz.

-                     Kat,bejöhetek? – kérdezte vékonyka,csilingelő hangon,miközben sűrűn pislogva nézett rám a hatalmas kék szemeivel.

-                     Beszélek a nővéreddel,aztán bejöhetsz! – mosolyogtam rá a tükörből,mire a kislány csalódottan lebiggyesztette ajkait és szomorúan kiballagott a szobából. – Hallottam,hogy a hallban Caroline sütiket osztogat,biztos te is kaphatsz belőle! – jegyeztem meg,mire rögtön felragyogott az arca és a szoknyáját felfogva kisietett az ajtón. Csak reménykedni tudtam benne hogy nem esik orra a lépcsőn.

-                     Áááá,borzasztó! – sóhajtott fel Holly,mikor a húga kiment a szobából és felém fordulva,heves mozdulatokkal kísérve kezdett bele egy hosszú magyarázatba arról,miért érdemes egyedül készülődni. -  Én direkt rászóltam,már az elején,hogy amíg sminkelem magam,addig ne labdázzon a szobában. Erre fel mit csinál? Hozzám vágja a labdát,lesöpri az összes cuccomat az asztalról,ráadásul belekaptam a szemembe és bepirosodott!Ha ez még nem lenne elég,én vagyok a koszorúslány,aminek nagyon örültem, mert ugye Dave-vel unokatesók vagyunk,meg minden. Dehogy Polly-nak is koszorúslánynak kell lennie?! Nem bírja rendesen megfogni a csokrot,a próbán többször is orra esett a szoknyájában,mert ugye neki magas sarkú cipőt kell felvenni! Ha ez még nem lenne elég,mindenki agyondicséri hogy milyen kis tünemény abban a ruhában,igazi hercegnő,az enyémre meg nem mondanak semmit! – hadarta,az utolsó szavaknál már kiabálássá fajult a dolog,mintha mi lennénk a hibásak érte. Értetlen tekintetünk láttán azonban visszafogta magát és gyorsan bocsánatot kért tőlünk.

-                     Semmi gond,tudom hogy stresszes vagy,de nyugi!Mindjárt túl leszünk a nehezén! – kacsintottam rá,mire boldogan elmosolyodott a régi barátnőm. Kiváltképp ezért a tulajdonságáért is imádom annyira,elég egy szép szó és máris mindent megbocsájt. A régi jó Holly.

-                     Aztán jöhet a buli! – kurjantott vidáman Daisy,majd egy utolsó gyors mozdulattal befejezte az ombre tincseim végének göndörítésével. – Szívesen megcsinálnám a sminked,de sajnos megfájdult a kezem! – sóhajtozott színpadiasan,aminek a célja Holly felvidítását szolgálta,ugyanis a lány rögtön felpattant s kedvenc hobbijának hódolva kezébe ragadta az egyik szemhéjpúdert és nekiveselkedett a sminkem elkészítésének. Keze gyorsan járt,gyakorlott mozdulatokkal húzta ki a szemem,használta az ecsetet. Nem telt sok időbe mire végre kinyithattam a szemem és szemügyre vehettem a külsőm.

-                     Komolyan Holly,nem akarsz a sminkesem lenni?Jól fizetek! – dicsértem meg a  munkáját,mire csak felnevetett. Fejemet forgattam,hogy minden szögből megcsodálhassam az eleinte egyszerűnek tűnő,ám nagyon bonyolult sminkem.

-                     Na,gyertek,menjünk! A vendégek mindjárt itt lesznek! – mondta a faliórára pillantva Days és kilibbent a nyitott ajtón a folyosóra. Fáradtan felsóhajtottam és hagytam,hogy Holly magával húzzon,hogy együtt kövessük a lányt.

  Említettem már,hogy Daisy egy mindenképp feltűnő személyiség? Elég volt végigsétálnia a padlót borító kék szőnyegen és már is utána néztek az időközben megérkező és szállásukat elfoglaló vendégek,akik nagyrészt húsz és harminc éves közti férfiakból álltak. Felismertem Tess egyik másodunoka testvérét,ha jól emlékszem Tom a neve,aki körülbelül egyidős lehet velem,bár a borostás arca miatt idősebbnek tűnt. Most leplezetlen csodálattal mérte végig a szobaajtaja előtt elhaladó szőkeséget,se bennem átsuhant az a gondolat,hogy jobb nem tudni mire gondolt a srác. Holly könyökét is megböktem és a Daisy mellett elhaladó férfi alkalmazottra mutattam,aki legalább ötven éves lehetett,de ugyanúgy megnézte a szőke színésznőt,sőt utána is fordult. Mellettem a barátnőm visítva felkuncogott,mire a férfi és Days is hátrafordult,az előbbi pedig zavartan elvörösödött és elsietett. Legközelebb el ne felejtsem közölni Daisy-vel,hogy nem a Moulin Rouge-ban szerepel.

-                     Nem jöttök? – kiáltott vissza,mire összenevettünk Holly-val és utána siettünk. Az első lépések a legalább tíz centi magas sarkúban fájdalmasak voltak,s a kezdeti lendülettől muszáj volt megkapaszkodnom az egyik díszítésül szolgáló vázába. A mellettem haladó Holly sem boldogult a járással,ugyanis neki ráadásul földig érő tüllszoknyát kellett viselnie és rá-rátaposott a szoknya elejére. Egymásba kapaszkodva,lassan haladtunk,amitől úgy néztünk ki mint két vénasszony,akik a piacból jönnek.

-                     Tudod,mit? – fordultam a szőkeséghez,majd két gyors mozdulattal le is vettem a cipőm és a jobb kezembe véve mind a két darabot a magasba emeltem. – Majd lent felveszem,addig úgy sem lát senki!

-                     Aki utolsónak ér le,fizet egy koktélt! – szállt be a játékba nevetve Holly,ő is lerúgta a cipőjét és a példámat követe egy kezébe fogta a két cipőt a sarkuknál. Mielőtt még visszaszámolhattam volna,vagy a szokásos „Vigyáz,kész,tűz,rajt!” felkiáltás elhangzott volna,a lány már nekiiramodott elöl felemelve a szoknyáját,nehogy orra essen.

-                     Hé,ez csalás! – kiáltottam utána,de vagy nem hallotta vagy nem is érdekelte,a szőke lány már Daisy- t kerülte ki,aki legalább tíz méterre állt tőlem.  – Hát,jó,legyen Holly Hills!Kíváncsi vagyok melyikünk fog hamarabb leérni a harmadik emeletről! – mondtam magamnak,majd a nyertesek önelégült vigyorával az arcomon teljes erőből sprintelni kezdtem.

-                     Gyerekes – hallottam Days színpadias motyogását,mikor kikerültem. Biztosan neki is tetszene ez a „gyerekes” játék,de túl hiú ahhoz,hogy részt vegyen egy olyan versenyben,ahol nem biztos hogy ő nyerhet. Ugyanis van egy előnye annak,hogy alacsony vagyok:a gyorsaság.

  Szívem hangosan dübörgött a mellkasomban,éreztem ahogy az adrenalin szétárad minden porcikámban,miközben lefelé robogok a lépcsőn. Meg sem éreztem a márvány kőlépcsőfokok hűvösségét a talpam alatt,sőt a lábamat sem igazán éreztem. A második lépcsőfordulóban észrevettem Holly szőke fürtjeit,amint már az utolsó lépcsőfordulóban lobognak. Begyorsítottam és a biztonság kedvéért,hogy el ne essek futás közben a bal tenyerem végig a kovácsoltvas korlátra tapadt. Végre meghozta a tornagyakorlatok és a napi két kiló méteres futás a gyümölcsét,ugyanis hamar utolértem a lihegő Holly-t és megkerültem mielőtt az utolsó lépcsőfokokat megtette volna s elrugaszkodtam az utolsó előtti lépcsőfokról és leugrottam a hall gránit padlójára. Nem számoltam azonban a lendülettel,ami az ugrással járt és simán csókolóztam volna a kemény padlóval,ha egy kéz váratlanul el nem kapja a derekamat.

-                     Miért van az hogy mindig a karjaimban kötsz ki? – kérdezte bujkáló mosollyal a hangjában Ethan és segített visszanyerni az egyensúlyom. Kérdése hallatán akaratlanul is elnevettem magam,ami egyben egy idézet „Titkok” című közös filmünkből. A nagysikerű fantasy filmtrilógiában mi alakítjuk Jade-t és Simon-t,az elátkozott szerelmespárt,akik hiába szeretik egymást mindennél jobban,boldogságuk útjába mindig ütközik valami vagy éppenséggel valaki.

-                     Miért van az,hogy mindig elkapsz? – idéztem fel neki az én szövegemet válaszul,mire mind a ketten felnevettünk. A kék nyakkendőjénél fogva közelebb húztam magamhoz,ő pedig átkarolta a derekam. – Ugye tudod most melyik jelenet következik? – kérdeztem halkan suttogva,miközben elvesztem a sötét szemeiben.

-                     Hm,lássuk csak… - motyogta és két kezében tartva az arcomat ráérősen megcsókolt. Gyomromban a pillangók feléledtek és őrült táncba kezdtek. Közelebb húztam magamhoz nem hagyva egy centit sem testünk között,s orrom megtelt a jellegzetes illatával.

-                     Khm,csak nyugodtan,nem is akarok zavarni – jegyezte meg egy nagyon ismerős gúnytól csöpögő hang. Ethan azonnal elengedte a derekam,hogy szemügyre vegye, ki zavart meg minket,de én ráérősen még egy utolsó puszit nyomtam a szájára. Lassan megperdültem a tengelyem körül,közben a lehető legbunkóbb megjegyzésemet tervezve. Csakhogy amint megláttam az ismerős arcot,szmokingban hirtelen egy gyenge megjegyzésre futotta tőlem.

-                     Szabad országban élünk,ott csókolózom és azzal, akivel akarok! – mondtam felszegett állal és kezeimet karba fontam,mert megcsapott a nyitott ajtó felől érkező tipikus londoni nyár hőmérséklete.

-                     Hát ez nem volt valami eredeti – rázta a fejét s közben a képén ott virított a lesajnáló vigyor,ami miatt legszívesebben helyben pofon vágtam volna.

-                     Tőled sem volt valami eredeti,a sablonos „khm,nem is zavarok” szöveg… - vágtam vissza,de válaszom láthatólag nem ért semmit,mert csak egy gúnyos nevetést kaptam érte.

-                     Engem nem izgat kivel nyalakodsz a hallba,csak a közelgő vendégsereget fogja zavarni, illetve néhány paparazzit nagyon érdekelni fogja a magánéleted – jegyezte meg egy vállrándítás kíséretében,majd az eddig csendben lévő Ethan felé fordult. – Illendőség lenne bemutatkoznom neked,de tudod ,mind a ketten pontosan tudjuk a másikról, hogy ki is. Úgyhogy megkíméllek a kínos a „barátnőm expasija” nevű kézfogástól.

-                     Harry! – szóltam rá teljesen ledöbbenve. Nem így ismertem meg,annak idején sosem engedett meg magának ilyen lekezelő szöveget,mindig is udvarias és tisztelettudóan viselkedett az ismeretlenekkel szemben. Most mi történt? Ennyire elszállt a feje a sztárrá válástól és a hírnévtől? Vagy csak egy rózsaszín ködben éltem vele két évvel ezelőtt?

-                     Semmi gond,Kat,már megszoktam hogy általában felfújt hólyagú pop sztárocskákkal kell találkoznom! – kacsintott rám Ethan,majd széles vigyorral visszafordult Harry-hez,akit látszólag felbosszantott a barátom válasza. – Lusta vagyok ahhoz,hogy bemutatkozzam neked,de majd a szobaszervizzel felküldetek a szobádba egy mai magazint és biztos előfordul egy-két helyen a nevem. Remélem meg is jegyzed.

-                     Te meg tudod mit nyiss ki…- válaszolt haragtól izzó tekintettel Harry,de Holly is időközben szuszogva leért a lépcsőn és muszáj volt megkapaszkodnia a srác vállában,így beléfojtotta a szót.

-                     Huh,Kat,te aztán gyors vagy! – lihegte Holly és a mogorva Harry kezébe nyomta a fehér lábbelijét,majd nem túl kecsesen és egyáltalán nem vigyázva lehuppant az utolsó lépcsőfokra és elterült.

-                     Jézusom,Holly,azonnal kelj fel! Tönkre teszed a ruhát,még az esküvő előtt!– szidta le fel a bejárati ajtón megérkező Caroline,aki jegyzettömbökkel, szatyrokkal volt felszerelkezve,illetve a nyakában egy piros síp lógott. –Jaj,valaki nem tudna segíteni?Leszakad a karom ettől a sok csomagtól! – nézett ránk segélykérően,mire én gyorsan ledobtam a cipőmet és a segítségére siettem és megszabadítottam pár szatyortól. Ethan és Harry egyszerre nyúltak Car jobb bal kezében lévő méretes szatyorért,de ahogy összeért a kezük,mind a ketten egyszerre rántották el,így a zacskó tartalmával együtt a földre esett,aminek az lett az eredménye,hogy egy méteres körzetben rózsaszirmok szóródtak szét.

-                     Gratulálok,fiúk,igazán ügyesek vagytok! – méltatlankodik égre emelt tekintettel Car és megpróbálva legyőzni az előtörni készülő indulatát,lehunyta a szemét és lassan elkezdett számolni,miközben a halántékát masszírozta. Holly-val rögtön lehajoltunk és seprű híján a kezünkkel szedtük össze a szirmokat. – Egy,kettő…Nyugalom,Car,nyugi…Három…

-                     Ezt jól megcsináltad,haver! – röhögött fel  Ethan,hogy oldja a feszültséget és kivette a kezemből a szatyrokat,hogy gyorsabban végezzem a dolgom. – Legközelebb ne pályázz arra,ami az enyém!

-                     Szerintem ez fordítva igaz, haver – mondta fenyegető éllel a hangjában s egy lenéző pillantás után faképnél hagyta a társaságunk. Egy darabig még néztem a nagyterem felé siető alakját,s magamban elkönyveltem ezt az eseményt életem egyik legkínosabb pillanatának. Vajon,hogy értette azt hogy ne pályázzon Ethan arra ami az övé? Ha nem ismerném azt gondolnám,egyszerűen csak az adott esetbeli szatyorra gondolnék,de a hangjában volt valami más is… Mindegy,elegem van ebből az emberből,nem éri meg rajta és a hülye megjegyzésein agyalnom!

-                     Kész is! – jelentette ki Holly,mikor az utolsó szirmokat is belesöpörte a zacskóba a tenyeréről,majd Ethan segítséget nyújtó kezébe kapaszkodva felállt. – Remélem nem kerültek bele kavicsok,mert ha véletlen Dave-et arcon vágnám egy marékkal,akkor lemondhatok a koszorúslányságról.

-                     Szerencsédre dupla adag szirmot vettem,sejtettem,hogy valamelyikkőtök szétszórja,mielőtt az esküvő elkezdődött volna – mondta Car egy „sejtettem” mosollyal az arcán és kihúzott egy csomag épp és sértetlen rózsaszirmot a táskájából. Kétség sem fér hozzá, a vérében van a rendezvény szervezés,mindenre ügyel,kézben tartja a dolgokat és nem feledkezik meg az apró részletekről. – Apropó,Kat neked nem a barackvirág színű ruhádban kéne lenned?Ezt a ruhát a jövő heti gálára szántuk – mért végig,miközben átadta a csomagot Holly-nak,aki annak láttán boldogan ugrándozott egy sort.

-                     Hát,volt egy kis baleset köztem és egy vörös rúzs között… - motyogtam s zavaromban a fülem mögé igazítottam az egyik tincsem. Direkt nem néztem a menedzserem szemébe,számítva a leszidásra a ruha miatt.

Ahelyett azonban csak legyintett és egy „ez amúgy is jobban áll” megjegyzéssel le is rendezte a dolgot. Segítettünk kipakolni a rengeteg kelléket amit magával hozott Car,fogalmam sem volt hogy ennyi minden kell egy esküvőhöz. Pár perc múlva a hallban lévő hatalmas tölgyfaasztal minden egyes négyzetcentiméterén különféle díszítő elemek sorakoztak,mint például gyertyák; a vendégek neveivel ellátott kétszáz darab ülőkártya; apró fehér frézia bokréta,amit tanúként fogok viselni és egy ugyanilyen stílusban készült kitűző,amit majd Alex,Dave tanúja fog viselni;ezek mellett elvétve akadtak színes gyöngyök és kövek,még több gyertya,rózsaszín szalagok, apró ajándék csomagok a vendégeknek,illatos gyertyák,rengeteg gyufás doboz,egy nagy csomag rózsaszirom és még vagy egy tucat gyertya. Komolyan,fel foglyuk gyújtani a hotelt vagy minek kell ez a rengeteg gyertya.

Mikor elvállaltam a tanúságot,külön megkértem Tess-t és Dave-et,hogy én állhassam az esküvői költségek egy részét,így próbáltam megköszönni azt a rengeteg támogatást és segítséget,de rá kellett jönnöm:amit tőlük kaptam,azt pénzzel nem lehet törleszteni. Az volt a kívánságuk,hogy ne templomban tartsák meg az esküvőt,hanem egy csendes vidéki környezetben kössék össze az életüket. Én pedig minden követ megmozgatva foglaltam ki a mai és a holnapi napra az egész Counrty Hotelt,ami több mint kétszáz fő befogadására képes,illetve nem egy esküvőt rendeztek már a híresen gyönyörű kertjében,ahol ma lesz a szertartás. Este a fogadásra háromfogásos,igazi angol specialitásokkal kevert tradicionális esküvő ételeket fognak felszolgálni,zenét pedig egy híres zenekar fog szolgáltatni,illetve a pletykák alapján Liamék is énekelnek majd egy dalt.

A délelőttből délután lett mire megérkezett az összes vendég és elvezettük a hálószobáik felé. Sok idős nénit és bácsit kísértem fel a lépcsőn,szaladgáltam jobbra-balra a csomagokért,illetve követtem Caroline utasításait,míg végül pontban fél négyre kész lettünk. Daisy ügyesen megúszta a dolgot,fejfájást színlelve kihúzta magát a munka alól. Az igazság viszont az,hogy megunta a parádézást a ruhájában és inkább levette,hogy a vacsoráig senki se lássa az irigylésre méltó ruháját,csak a szertartáson tátsa mindenki a száját. A fodrászom és a sminkesem pontosan érkeztek,miután előkészítették a nagy napra engem is a kezük alá vontak. Egész délelőtt nem talákoztam sem Dave-vel sem Tess-el,mert a vőlegény körbevezette a birokon a rokonokat,míg a menyasszony pedig szépítőkezeléseken vett részt. Jobb hogy nem voltam Tess-el a kozmetikusnál,bát kíváncsi lettem volna,hogy küldi el a kozmetikust,amikor nekiállt kiszedni a szemöldökét. Tehát négykor beültem egy székbe, a jobb oldalról Holly, a bal oldalamról Hope mosolygott rám és hagyták,hogy kisminkeljék őket,valamint beszárítsák a hajukat. Egy óra múlva ott álltunk mind a hárman egy széles egész alakos tükör előtt. Hope egy bézs színű,v kivágású testre simuló ruhában tündökölt, Holly pedig ugyanazt a rózsaszín habos-babos koszorúslány ruhában pukedlizett,de sejtelmesen mosolyogva azt mondta,majd vacsora után átöltözik. Mikor megláttam a saját tükörképem,elállt a szavam. Az egyszerű,pánt nélküli szív alakú kivágású koktélruha mély bordó színe tokéletesen passzolt az ombre stílusú göndör fürtjeimhez. Jobb kezemen pedig ott virított a frézia virágos bokréta. Készen állok.

Az esküvő előtti sürgés-forgás meghozta a gyümölcsét,ugyanis mikor leértünk a hallba puccba vágva várakozott a személyzet,a vendégek már kint ültek a pavilon előtt,mellettük a halastó csillogásában gyönyörködve várták a menyasszony érkezését. Ethan-t a helyére kísértem az első sorban,mellette pedig rám várt egy üres szék,gyors puszit nyomtam az arcára és visszatipegtem a hallba ahol a többiek várakoztak.

Hope megsimogatta kisfia fejét,aki az apja karjában ült és nagy szemekkel nézte az eljegyzési gyűrűket egy párnán,amit neki kell majd bevinnie,ugyanis ő a „gyűrűhordozó”, Louis fogja kivinni a kis Bent,aki alig két éves korára még nem tud olyan gyorsan haladni. Polly jobbra-balra perdül a szoknyájában,mindenkinek azt mutatva milyen hercegnősen néz ki. Holly nem örökölte húga higgadtságát,körmét rágcsálva izgatottan járt körbe a tekintete és izzadt tenyerét a ruhájába törölte. Tess volt a leggyönyörűbb,ehhez kétség sem fér,hosszú uszályos ruhájával s a csipkeberakással igazi hercegnőként tündökölt. Kontyba tűzött haja kiemelte arcvonásait,s benne apró kövek csillogtak. A sminkes igen kevés sminket használt,ami Tess előnyére vált,ugyanis így sokkal természetesebb volt az összhatás. Izgatottan szorongatta öccse kezét a másik kezében pedig a hatalmas csokrot tartotta remegő kézzel. Alex  nővérével ellentétben teljesen higgadt volt, szinte unottan nézte a hiperaktív Caroline-t,aki a fekete-fehér mintás ruhájában sürgött-forgott és adta ki az instrukciókat.

-                     Rendben,Kat is itt van! – sóhajtott fel Car megkönnyebbülten mikor meglátott. – Már csak egy valakire kell várnunk!

-                     Már senkire! – szólalt meg mögöttem egy hang,amitől elkerekedett a szemem. Hátrafordultam és a lépcsőn lesiető Harry-vel találkozott a tekintetem,akinek a fréziás kitűző virított a szmokingján. Mikor észrevett,s tekintetünk találkozott, ledermedt az utolsó lépcsőfok megtétele előtt. Biztosan neki is ugyanaz a gondolat futott át az agyán mint nekem.

-                     Caroline! Tess! – fordultam a főszervezőhöz és a menyasszonyhoz számon kérő hangnemben. – Azt mondtátok Alex lesz a másik tanú!

-                     Én úgy tudtam,Tess-nek Hope lesz a tanúja! – morogta cseppet sem lelkesen Harry,majd megtette az utolsó lépcsőfokot,így egymás mellé kerültünk.

-                     Hoppácska…elfelejtettem volna szólni? – röhögött fel tetetett meglepettséggel Caroline és zavarában ki pirosodott az arca.

-                     El – motyogtam mérgesen és karba font kézzel meredtem magam elé. Ha fizetnek,akkor sem fogok karon fogva bevonulni azzal a bunkó,dühítő sráccal. Fogalmam sem volt,hogy szerethettem egykor.

-                     Ugyan,Kat, e  csinálj mindenből ekkora drámát! – közölte unottan Alex,miközben Caroline elindította a két koszorúslányt mikor felcsendült a zene. – Ez most Dave és a nővérem napja,hadd legyen úgy,ahogy ők akarják!Színésznő vagy és Harry sem alakít rosszul,szóval csak egy éjszakán kell úgy viselkednetek,mintha nem gyűlölnétek egymást.

Bár nem tetszett a dolog és egyáltalán nem volt kedvem az egészhez,a barátaimra való tekintettel meg fogom tenni. Alex-nek igaza van,mindenben. Nem szabad önző módon viselkednem,amennyit nekik köszönhetek,egy ilyen csekélységet igazán megtehetek értük,elvégre gyorsan el fog repülni az este. Ha meg nem,rásegítek egy kis röviditallal. Műmosollyal odaálltam Tess elé és biztatásul rákacsintottam az ideges barátnőmre,akin csak most látszott igazán milyen is a kemény külső alatt.

-                     Louis,most ti jöttök! – integetett az ajtó takarásából Car és kipipált valamit a jegyzettömbjén.

-                     Na,gyere kicsi Frodó,menjünk! – röhögött fel Lou,oldva ezzel oldva a fagyos levegőt a hallban. Egyik kezébe felemelte az aranyos,szmokingba öltözött fiát másik kezébe pedig a menedzserem odanyújtotta a fehér párnát,amin a két gyűrű feküdt,majd egy határozott lépéssel elindult Tommo. Mindjárt mi jövünk!

-                     Készen állsz? – kérdezte semleges hangon egyenesen előre nézve Harry,mire válaszul csak belekaroltam a felkínált kezébe. Megszólalt a zene,kitárult az ajtó és az arcomon a műmosollyal indultam el az Ő kezét fogva.