1.évad 24.fejezet

Hali!Mai rész egy kicsit hosszú lett,de remélem tetszeni fog!18 feliratkozó 7700 oldalmegjelenítés, nem semmi! A következő részt pár napon belül hozom!

-          Istenem, ez gyönyörű! – kiáltott csillogó szemekkel Holly, szemét le sem véve az Eiffel- toronyról, odaadta nekem a telefonját. – Úú, lefényképeznél Niall-al?

-          Persze – mosolyodtam el és elengedtem Harry kezét, hogy le tudjam fotózni a két szőkeséget.

Párizs… egyszerűen fantasztikus! Mikor először megpillantottam a repülőgép ablakából, a ködfelhőn keresztül a várost, azonnal belopta magát a szívembe. A széles, régi és új házakkal teli utcák, a nyüzsgés, minden sarkon vagy egy-egy bolt, ahol az ország nevezetes ételeit lehet megkóstolni, a történelmi épületek… Tűkön ülve vártam, hogy végre én is Párizs utcáit járhassam. Miután a gépünk leszállt, a csomagjainkat elszállították egy szállodába, mi pedig felszálltunk egy turista buszra. Első látnivaló természetesen az Eiffel torony volt.

-          Hm, finom ez a kaja! – csámcsogott mellettem Niall. – Valami francia izé,kicsit furi a szaga, de olyan, mint a szotyi!

-          Te, Niall! – fordult felénk Zayn, közben el nem engedte Perrie derekát. – Azt nem attól a nénikétől vetted, aki az egyik padon ült?

-          Jaja, nagyon kedves volt! És tök olcsón adta a kaját! – helyeselt Niall és megint egy maréknyi bogyót szórt a szájába. – Biztos valami párizsi specialitás, azért ilyen olcsó!

-          Kevin! – ordította Louis és felmutatott az égre, ahol egy galamb egyenesen az ír srác felé tartott. A fiú megijedt és elejtette a kezében lévő zacskót, aminek a tartalmát a Kevinnek elkeresztelt madárka boldogan csipegetett.

-          Barátom, attól tartok a te párizsi specialitásod közönséges madár táp! – csóválta a fejét Liam, majd egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.

-          Te tényleg mindent megeszel! – röhögött Harry és megveregette a szőke srác vállát.

-          Jól van, na! – biggyesztette le a száját Niall és duzzogva arrébb vonult. A még mindig nevető Holly utána sietett, hogy megvigasztalja.

Hamar megbékélt, nyilván az is közrejátszott, hogy megleptük egy nagy kosár bagettel és különféle francia sajtokkal. Nem sokáig nézelődhettünk, mert a fiúknak este koncertjük lesz a városban. Azért a rengeteg kép, amit a röpke két órás városnézésen készítettünk valamelyest kárpótolt bennünket. Beültünk egy limuzinba, amit Paul kéretett és elindultunk az arénába. Fél óra alatt meg is érkeztünk, a fiúkat pedig rögtön elrángatták próbálni, mi hárman pedig az öltözőben ütöttük el az időt.

-          Most írt! – kiáltotta izgatottan Perrie, én pedig az ijedtségtől majdnem leborultam a székről. A rózsaszín hajú barátnőnk hevesen pötyögött valamit a telefonjába, majd felénk fordult. – Oké, csajok! Most mondta Hope, hogy holnap lesz egy divatbemutató, amit ő fog megnyitni! Mekkora lenne, ha beállítanánk oda, Louis-val az oldalunkon!

-          Tudja, hogy itt vagyunk? – kérdezte Holly, felnézve egy magazinból.

-          Ami azt illeti, nem! Még azt sem sejti, hogy a fiúk itt fognak koncertezni! – mosolyodott el Perrie. – A terv a következő: holnap elmegyünk arra a divatbemutatóra és végre kibékítjük őket! Na, mit szóltok?

-          Hát, lehet, hogy beválik – vontam meg a vállam.

-          Nem „lehet, hogy beválik”!Hanem biztos, hogy sikerülni fog! – tiltakozott Perrie. – Bomba jó terv!

-          Nekem a bombáról teljesen más jut az eszembe! – lapozott egyet Holly. – De te tudod!Csak Louis is legyen benne!

-          Miben legyek benne? – lépett be az ajtón az említett a fiúk élén.

-          Semmiben! – mondtuk teljesen egyszerre mind a hárman.

-          Oké, akkor inkább nem is akarom tudni! Kivéve, ha velem akartok aludni,mert akkor szívesen állok rendelkezésetekre… - hajolt meg előttünk, mire az arcában landolt Holly újsága, az egyik csizmám és Perrie szemceruzája. – Tegyünk úgy mintha meg sem szólaltam volna.

-          Majd én alszok veled! – ajánlotta fel Harry. – Kat úgyis mindig rugdos!

-          Hé! – tiltakoztam. – Csak ritkán rúglak meg és az is csak véletlen!

-          Ritkán? – ismételte nevetve. – Csak a hétfő és vasárnap közötti napokon.

-          Jó, rendben! – vágtam rá tettetett sértődöttséggel. – Akkor én, mondjuk…vele alszom! – böktem a szobába belépő fiatal, francia csávóra, aki úgy nézett ki, mint egy testépítő.

-          Hú, na ne! – röhögött fel. – Ne akarj féltékennyé tenni! Már viszket a tenyerem, hogy behúzhassak neki egyet.

-          Ne röhögj, igenis vele alszom! – mondtam és a srác felé fordultam. – Akarsz ma velem aludni?

-          Tessék? – kérdezte a csávó nagyon magas és vékony hangon. – Á, én nem szeretni lány, én szeretni fiú! – magyarázta kicsit törve angolul.

-          Burkoltan azt mondta, buzi! – segített ki Zayn.

-          Tudom mit mondott! – közöltem a pakisztáni fiúval, majd ismét a franciához fordultam. - Benoit n'était pas par hasard que?

-          Ó, Non, il n'est pas mon ami ! – bólogatott mosolyogva.

Kapva kaptam az alkalmon és Jaquaes -ot, a francia csávót, faggattam minden-napjairól, természetesen franciául. Így az érettségi előtt muszáj egy kicsit rágyúrnom a franciára, hisz’ én hülye , emelt szintet szeretnék vizsgázni. Persze a többiek semmit sem értettek ebből az egészből, értetlenül kapkodták ide-oda a fejüket.

-          Na, mi van, mégis mellette alszol? –kérdezte Harry kissé duzzogva. – Mit karattyol,mert egy szót sem értek belőle?

-          Sajnállak – vontam vállat és már folytattam is volna a beszélgetést,ha valaki a derekamnál fogva le nem ránt a kanapéra. – Harry, mit csinálsz?

-          Elrabollak – vigyorgott és egy puszit nyomott az arcomra. – Nincs harag?

-          Nincs –kacsintottam rá és közelebb húztam magamhoz.

-          Gyerekek, kérlek! – lépett oda hozzánk Louis. – Legalább ne itt csináljátok!

-          Csak az a bajod, hogy nincs itt Hope! – világított rá Perrie és kissé feltűnően győzködni kezdte.– holnap el kéne mennünk egy divatbemutatóra! Igaz hogy messze lesz,de azt mondják,megéri! Nem igaz, Kat?

-          Hm? – fordultam oda. –Bocs, lemaradtam.

-          Nekem nincs szükségem senkire, csak Kevinre! – fonta karba a kezét Louis.

-          Repülök, galambom! – kiáltott a szoba másik feléről Niall, akit Lou vett kezelésbe.

-          Fiúk, negyed óra kezdésig! – kiáltott Paul és elsietett.

-          Na, megyek öltözni! – kelt fel Harry és a stylist-hoz ment, aki a kezébe nyomott egy zakót és egy piros gatyát.

-          Kat, beszélhetnénk? – ült le mellém Liam, aki már rég felöltözött.

-          Persze – mosolyodtam el és követtem a folyosóra.

-          Öhm…Szép az inged! – motyogta zavartan és a felsőmre bökött.

-          Köszi – mondtam. – De ugye nem azért hívtál ki, hogy az ingemről beszélgessünk,ami igazából egy sima fekete póló?

-          Oké – túrt bele zavartan a hajába és leült a padlóra. – Szeretném, hogy ha meghallgatnál,mert el akarok mondani valamit. Remélem, a barátságunk még a régi és megtartod ezt a titkot!

-          Hé, bennem nem fogsz csalódni! Sosem csalódtál! – huppantam le mellé. – Mesélj!

-          Ugye, meséltem neked Danielle-ről? Mármint nem a régi halamról, hanem Danielle-ről a volt barátnőmről! – várta, míg válaszolok, de tőlem csak egy bólintás tellett. – Több mint két évig együtt voltunk és miután szakítottunk, nem hittem, hogy újra megtetszik valaki. Pedig, így történt…

-          Várj, lehet egy tippem ki az? – szakítottam félbe. – Alacsony, vörös hajú és ápolónő?És a neve véletlen nem Brittany?

-          De – sóhajtotta alig hallhatóan. – Nem tudom mit csinált velem,de elérte, hogy minden nap elmenjek a kórházba,pedig tudod, mennyire nem szeretem kiskorom óta! Ahogy az időm engedte, elmentem meglátogatni Dave-et, már csak azért is mert Brit ott van mindig. Zayn szülinapja után, nem is tudom hogyan jutottam oda, de a lakása ajtajában találtam magam aztán…

-          Szóval, jártál már ott korábban is? – kérdeztem, mire bólintott. – Úgy értem a szobájában?Az ágyában? A bu..

-          Ne visítozz már! – szólt rám. – És a válaszom, nem. Csak segítettem neki még a múltkor beköltözni, aztán aznap este ott aludtam a kanapéján.

-          Ez már haladás! – simogattam meg a kezét. – Legközelebb már mellette fogsz aludni!

-          Nem –rázta a fejét szomorúan. –Barátja van.

-          Majd megoldjuk! – öleltem meg, úgy mint ahogy gyerekkorunkban.

-          Öt perc! – harsogta Paul és elsietett mellettünk.

-          Székrekedése van, hogy állandóan így rohangál? – kérdeztem, mire Liam elröhögte magát.

A színpad előtt lányok milliói visítoztak, kedvenceik nevét ordítozva. Volt, aki sírt az örömtől, mások a barátnőjük fülébe sikítottak, hogy „itt vannak”. Felemelő érzés lehet ennyi ember előtt énekelni és ennyi ember szívét megdobogtatni. Nem könnyű, igaz, de azt mondják a fiúk ezért a pillanatért megéri.

-          Mi… - ugrott a színpadra Liam.

-          Vagyunk… - folytatta Harry.

-          A ... - harsogta Louis.

-          One… - kiáltotta Zayn.

-          Direction… - fejezte be Niall.

Az este folyamán sajnos már füldugót kellett kérnem Paul-tól, mert a rajongók annyira hangosak voltak. Kissé feszengve éreztem magam, hiába vagyok Harry barátnője, nem tudtam kívülről énekelni a fiúk összes számát, mint a közönség soraiban üvöltöző lányok. Amikor felcsendült egy zongora szólam akaratlanul is Harry-re pillantottam a színfalak mögül. Mosolyogva vettem észre, hogy Ő is engem keresett a szemével.

-          Hú, ez felért egy jó kis edzéssel! – ugrott le a színpadról Niall, két órával később,mikor vége lett a koncertnek. – Van valahol kaja?

-          Majd csak a hotelban lesz – mondta Paul és belerámolta a sporttáskába a cuccait. – Majd ott kapsz enni!

-          Nem csodálom, hogy megint éhes vagy – nevetett Liam. – Két órán keresztül fel és leugráltál meg össze-vissza rohangáltál!

-          Megyek, szívok egy kis „friss” levegőt! – lóbálta meg a cigis dobozát Zayn, huncut mosollyal az arcán.

-          Nem –kapta ki a kezéből Perrie. – Ne, cigizz ,vagy nem csókollak meg!

-          Ez most büntetés? – kérdezte szomorkásan Zayn és levágta magát a kanapéra.

-          Aludni akarok! – ordítozta Louis és elterült a földön.

-          Én is! – kiáltotta Harry és egyenesen Tommo-ra ugrott.

-          Hé,drágám, nem kapok levegőt attól a formás seggedtől! – mondta Louis és megpróbálta lelökni magáról Hazza-t.

-          Fiúk – sóhajtotta fáradtan Paul. – Mi lenne veletek nélkülem?

-          Annyira álmos vagyok! – dőltem le a hotelszoba ágyába. Arra sem volt energiám, hogy rendesen körülnézzek vagy, hogy vacsorázzak, az első szobába jöttem.

-          Viccelsz? Aki a repülőn nem hajlandó aludni, az ne csodálkozzon! – nevetett fel erőtlenül Harry, majd levetette magát mellém. – Jó éjt! – suttogta és máris elnyomta az álom.

Közelebb bújtam hozzá és lehunytam a szemem. Azt álmodtam, hogy futok,menekülök valami elől,ami nagy és fekete. Az iskola folyosóin rohantam végig, hátra sem nézve. Mikor megálltam a tetőn találtam magam, ahonnan jó időben az Londont lehetett látni. Most viszont az egész lángokban állt a Tower Bridge, a London Eye sőt még a Big Ben csúcsa is lángolt. Nem kaptam levegőt a fojtogató füsttől, szememet a por és a hamu csípte. Előttem egy tízemeletes ház dőlt el akár egy kártyavár. Rémülten ugrottam hátra és valami keménynek ütköztem.

-          Ez nem a te városod! – suttogta halkan. –Nem vagy idevaló,jobb lenne, ha elmennél!

Hátrafordultam és egy nagyon ismerős zöld szempárral találkozott a tekintetem.

Hangosan zihálva ébredtem, muszáj volt felülnöm. A fejem összekoccant valakiével, mire mind a ketten felkiáltottunk.

-          Aú – ordította nagyon ismerős hangon.

-          Louis? Te mit keresel itt? – kérdeztem a fájós pontot dörzsölgetve.

-          Nem tudok aludni, hiányzik Hope! - vallotta be.

-          Kuss és feküdj le!– dörmögte félálomban Harry, én visszadőltem, Tommo pedig a lábunknál nyúlt el.

-          Jó reggelt! – búgott egy tehén hangján Louis a fülembe. Riadtan nyitottam ki a szemem és az első, amit megláttam egy hatalmas nagy és büdös láb volt közvetlenül az arcom előtt. Drága, Mr. Tomlinson elfelejtette közölni velem hogy eléggé „aktívan” álmodik és az este sikeresen kitúrt az ágyamból.

-          Kösz Tomlinson, én is szeretlek! – nyögtem és felkeltem.

-          KitKat, olyan vagy mint a húgom! – borzolta össze a hajam, ami máris úgy nézett ki, mint egy szénaboglya. –  Kicsi és cuki!

-          Cuki? – ismételtem meg és hozzávágtam ez első kezem ügyébe keveredő tárgyat, ami egy bőrönd volt. –Majd meglátjuk!

-          Segítség! – sipákolt és elrohant.

-          Tudtad, hogy így fog reagálni – állapította meg halvány mosollyal Harry és ismét belehajolt a bőröndjébe, ahol egy inget keresett. – Meg van!

-          Hamar ki lehet ismerni! - nyomtam egy puszit az arcára, majd bezárkóztam a fürdőszobába.

Levettem a tegnapi ruhám, ami eléggé meggyűrődött majd beálltam a zuhany alá és forró vizet engedtem magamra. Észre sem vettem, de valami puccos szállodába jöhettünk, mert a zuhanykabinból szólt a zene,hat féle tusfürdő sorakozott a polcon és puhábbnál puhább törölközőket készítettek ki. Halkan dúdolva tusoltam, mikor szó szerint berobbant valaki az ajtón. Ijedten kaptam magam elé a törölközőt, de csak Perrie és Holly volt.

-          Nem, nem fogok reggelit csinálni! – tettem fel a kezem, mielőtt megszólalhattak volna.

-          Még csak az kéne, mehetnénk a kórházba! Nem, azért jöttünk, hogy megvitassuk Perrie tervét – dőlt Holly a mosdókagylónak. – Elmondta Louis-nak, ő meg bezsongott és hajnali fél nyolckor felkeltett minket!

-          Egykor kezdődik a bemutató, addigra elő kell készülni és ruhát kell választani!Még sem állíthatunk be egy divatbemutatóra maci naciban! – mentegetőzött a rózsaszín hajú barátnőnk.

-          Majd felveszünk valamit, azt kész! – nyomtam el egy ásítást.

-          Nem,nem és nem! – tiltakozott Perrie,majd ördögi vigyor ült ki az ajkára,amitől kedvem támadt visszabújni az ágyba. – Megyünk vásárolni!Fél órát kaptok, addig fürödjetek meg, a konyhában találkozunk.

Fogalmam sincs,hogy vehettek rá hogy én egy egész napot vásárlással töltsek! Utálom a tömeget, a jó pofizó eladókat és főleg azt hogy az én kicsi méreteimben alig találunk ruhákat. Ne de aki Párizsba megy, az szinte mindent megtalál! Több ruhaboltban jártunk ez alatt a pár óra alatt,mint az egész életemben. Egy szalonban megcsinálták a hajunk, kisminkeltek, sőt még műszempillát is kaptam! Visszamentünk a hotelba és a mi szobánkban át is öltöztünk. Én kaptam egy libafos színű zakót, hozzá egy mini ruhát, ami fehér és arany volt, majd Holly unszolására beleegyeztem egy vajszínű magas sarkúba amiben alig tudok járni.

-          Fú,nagyon szép! – tapsikolt Holly a fodros arany koktélruhájában. – De valami még hiányzik!

-          Ez! Kapd el! – hajított felém a szoba másik végéből Perrie egy rózsaszín táskát.

-          Biztos,hogy jó lesz? – kétkedtem,kezemben a retiküllel.

-          Tuti – mondta a rózsaszín hajú lány, akin egy fehér kötött pulcsi,fekete kalap és egy koptatott fekete nadrág volt.

-          Hé! – böktem a rózsaszín bakancsára, amit az egyik üzletben vett. – Nekem is kell olyan!Nem cserélünk?

-          Nem, neked tökéletes a szerelésed! És nem hiába költöttünk el annyi pénzt! – rázta a fejét Holly amitől a hosszú szőke fürtjei táncot jártak.

-          Tényleg! – szontyolodtam el. Én még akkor sem tudnám ezeket a ruhákat kifizetni,ha egyszerre hat helyen dolgoznék éjjel nappal. A fiúk nagylelkűen felajánlották hogy fizessünk az ő pénzükből,cserébe nekik nem kellett jönniük vásárolni.

-          Indulás!A fiúkkal majd ott találkozunk! – terelt ki minket az ajtón Perrie.