1.évad 23.fejezet

Wíííííí!Oké,ezután az értelmes megnyilvánolásom után megköszönném a szavazatokat 15:1 arányban áll a blog folytatása mellett!Éééés 16 feliratkozó yeah! :DD Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást!

*Kat szemszöge*

- Eressz el! – sziszegtem és addig toporzékoltam, míg el nem találtam a lábad. Hangos ordítással jelezte, hogy eltaláltam, de nem mozdult továbbra is erősen szorongatott. – Hagyj békén!

- Csak türelmesen, drágaságom! – suttogta a fülembe mézédes hangon, és végig simított az arcomon. – Most szépen tisztázni fogunk mindent! Elmegyünk innen jó messzire,csak te meg én!

- Még mit nem! – nyögtem és újból igyekeztem kirántani magam fojtogató szorításából,de csak annyit értem el hogy nem maradt levegőm.

- Semmi baj Katherine,most már minden rendben lesz!Itt vagyok! – gügyögte Jordan.

- Segítség! – suttogtam erőtlenül,de esély sem volt arra, hogy bárki is meghallja.

- Hiába, a barátaid elfelejtettek! – röhögött fel és a vészkijárat felé kezdett el rángatni.

- Jobban tennéd, ha jó messzire elhúznál Jordan! – szólt egy figyelmeztető hang mögöttünk. – Nem örülnél,ha valaki beverné a képed!

Jordan hátrapördült a tengelye körül,magával rántva engem is. A hirtelen mozdulattól előre estem és a kezemre érkeztem. Jordan csak mögöttem állt először zavart tükrözött arca majd elnevette magát.

-          Te? – röhögött továbbra is Jordan. Az „vészkijárat” feliratú  ajtóban Tess állt  és ellenséges, szinte undorodó szemmel vizslatva fogva tartóm.  – És mi van a kis Dave-vel?

-          Még a kórházban, de nem sokáig. Tudod milyen érdekes dolgot mondott, mikor felébredt? –sétált lassan felénk, maró gúnnyal a hangjában. – Felvilágosított,hogy aki meglőtte nem volt más mint…? Na, találd ki, igazán könnyű rejtvény! Segítek: borzasztóan büdös, nem tud öltözködni, idióta patkány,egoista disznó, aki azt hiszi övé a világ. Ja és itt áll előttem! Nos, kapizsgálod?

-          Jordan? – meredtem rá. A srác arca a gunyorosból dühös maszkká torzult, szinte állatias dühvel. Nem hiszem el, hogy nemrég még a pasimnak mondtam! Fel akartam tápászkodni és odasietni Tess-hez, de ő visszarántott és magához húzott.

-          Nem mész sehova! – sziszegte a fülembe, majd Tess-re vicsorgott. – Húzz el innen vagy Ő is a kórházba kerül.

-          Na, ne röhögtess! Nem tudnád Kat-et bántani! Maximum rálehelsz és elájul. – csóválta a fejét a barátnőm és közelebb lépett. –Ne csinálj hülyeséget!

-          Fogadunk? – kérdezte Jordan mosollyal az arcán. A zsebéhez nyúlt és elővett egy hosszú, fényes tárgyat, amit a nyakamnak szegezett. A késsel egy aprót belevágott a bőrömbe, ahonnan skarlátvörös csík folyt végig a ruhámon, a színes festékfoltokon keresztül.

-          Azonnal ereszd el! – kiáltott Jordan-re egy ismerős hang, majd tompa puffanás és a kezek lehulltak rólam. A támadóm a földön feküdt, én pedig megkönnyebbülésemben lerogytam és kezembe temettem az arcom. Valaki hangosan szipogott, nem az én vagyok! Észre sem vettem, hogy én vagyok az akinek arcát könnyek lepik el. Valaki óvatosan simogatta a hátam, mire ránéztem. Harry térdelt mellettem, arcomat fürkészve. Nyakába vetettem magam és immár semmit nem hallottam csak az Ő megnyugtató suttogását a fülembe.

-          Reggelt’! – dörmögte álmosan mellettem Harry. Lassan kinyitottam a szememet és csak a fehérséget láttam. Párat pislogtam,mire rendeződött a látásom és ráeszméltem, hogy mindvégig a paplannal szemeztem. Arrébb másztam az ágyon és a mellkasán nyugtattam a fejem.

-          Neked is! – motyogtam.

-          Fáj? – kérdezte és felemelte a csuklóm. Tegnap Jordan annyira megszorongatta, hogy véraláfutásos lett, amit a lila foltok is jeleztek.

-          Már nem annyira. Hogy jöttünk haza? Nem emlékszem semmire – masszíroztam a halántékom.

-          Miután leütöttem Jordant a vázával, jött a rendőrség és elvitte azt a barmot. Nagyjából ennyi – foglalta össze röviden.

-          Ugye nem mondtad el Zayn-nek? –néztem rá, de a sajnálkozó mosolya mindent elárult. – Nem akartam elrontani ilyen hülyeséggel a szülinapját.

-          Nem rontottad el ami azt illeti, Nem keltett akkora feltűnést,mint Hope és Louis veszekedése… - sóhajtotta és kisimított egy kósza tincset az arcomból.

-          Összevesztek?Ők? – ültem fel hirtelen. Képtelen voltam elhinni, hogy ők ketten,akik egy tökéletes pár, összevesszenek. Valahogy sosem..nem az lehetetlen. Annyira édesek együtt,olyanok mint egy kirakó két darabja.

-          Igen,ez mindenkit meglepett!De,ha belegondolsz,ha valaki VS modell lenne… - világított rá és visszahúzott maga mellé az ágyba és puszit nyomott a fejemre.

-          Bűntudatom van!Én mondtam el a többieknek és… - dünnyögtem miközben a vállába fúrtam a fejem.

-          Reggeli után ígérem,megoldjuk! – mosolygott rám és finoman megcsókolt.

Fél óra múlva a zuhany alatt igyekeztem megszabadulni a kosztól és a rengeteg festéktől, ami még mindig a bőrömön éktelenkedett. A hajamat kétszer is átmostam,de még mindig kék és narancssárga volt a víz. Felkaptam magamra egy farmernadrágot és egy fekete hosszú ujjúval.

-          Hmm, de jó az illata! – léptem egy törölközővel a fejemen a konyhába és beszippantottam a reggeli ínycsiklandozó szagát.

-          Bacon, főtt tojás, sült krumpli és pirított gomba – üdvözölt Holly széles mosollyal az arcán és kirakta az asztalra. – Gyertek egyetek!

-          Ezt nem kell kétszer mondani! – nevetett Niall és telelapátolta a tányérját.

-          Ú ez finom! – dicsérte a szőke hajú lányt tele szájjal Harry.

-          Köszi, Harry! – mosolyodott el Holly, majd felém fordult. – Kat,nem eszel?

-          Nem vagyok nagyon éhes – ráztam a fejem és belekortyoltam a gőzölgő teámba. – Tudsz valamit Hope-ról?

-          Nem – szontyolodott el a lány.

-          Jó reggelt! – nyöszörgött kómásan Zayn és leült az egyik székre.

-          Hali! - köszöntött minket vidáman Perrie barátjával ellentétben egy cseppet sem volt másnapos, sőt szökdécselve huppant le a Zayn melletti székre. – Mizuka? Mit eszünk?

-          Perrie, hallottál valamit Hope-ról? – fordultam a rózsaszín hajú lány felé.

-          Hát ez titok,de tegnap este küldött egy SmS-t,hogy ha hívnám,ezen túl a párizsi telefonján keressem…

-          Szóval Párizs – füttyentett Harry. – Legalább Kat csak a szomszéd szobába költözött, mikor összevesztünk…

-          Valamit tennünk kell! – mondtam és közben Harry tányérjáról csippentettem a főtt tojásból. – Náluk is ez egy olyanfajta összezördülés, mint amilyen nálunk volt! Szeretik egymást! A féltékenységen egy idő múlva majd túlteszik magukat!

-          Jól beszélsz! – bólintott Perrie, majd hirtelen elhallgatott, mikor Louis belépett az ajtón.

-          Csá! - morgott, majd a hűtőben kezdett kotorászni.

-          Annyira szép hely Párizs! – mondtam álmodozó hangon és a szememmel jeleztem Holly-nak hogy segítsen.

-          Igen,igen! – helyeselt ő is. – Annyira aranyos kis izé…croassant-ot lehet venni!

-          Egyszer ott koncerteztünk a lányokkal és baromi kedvesek az emberek – mesélt Perrie és az asztal alatt megrúgta Zayn lábát,hogy folytassa.

-          He? – kérdezte a pakisztáni srác nem túl kulturáltan. – Mi?Ja,biztos,bármiről is beszéltek.

-          Párizsban nagyon…- kezdte hevesen Niall majd nem tudtam fojtatni.

-          Jók a csajok! - fejezte be helyette Harry, mire egy grimaszt vágtam. –De nálad senki sem szebb! – tette hozzá és bocsánatkérésképpen egy puszit nyomott az arcomra.

Louis,mintha az egész akciónkból semmit sem venne észre, kezében egy tálca sütivel leült Niall mellé és mogorván falni kezdte. Néma szempárbaj folyt közöttünk,hogy ki szóljon hozzá. Végül Liam volt a megmentőnk, aki az előszobából csörtetett elő.

-          Paul üzent,a következő koncertünk Párizsban lesz! – mondta és levette a kabátját. – Mi a kaja? – de az utolsó mondatát alig, lehetett hallani a feltörő örömkiáltásunktól. Ekkora mázlink talán már sosem lesz.

-          Amúgy, Liam! – szólt Lou a fiúhoz,mikor végre elhallgattunk. – Hol jártál éjaszaka? Nem láttalak hazajönni.

-          Én izé… - pirult el a srác. – Csak ööö, egy haveromnál aludtam.

-          Aha, én meg egy kecskével – helyeselt Lou és belekortyolt a poharába.

Értetlenül fordult mindenki Tommo felé, aki a szobákhoz vezető folyosó felé bökött. És tényleg, egy barna- fehér kecske jött ki Lou szobájának nyitott ajtaján

-          Nem akarjuk tudni honnan van! –fordult vissza kikerekedett szemmel Holly.

Délelőtt összepakoltam Holly és Perrie segítségével a fiúknak és persze maginknak is. Fél ötkor a terminálban ácsorogtunk és a fiúk magángépére várakoztunk. Idegesen tördeltem a kezem és megnyugtatásképp a matek tételeket suttogtam magam elé.

-          A szinusztétellel ekvivalens az az állítás, miszerint… - hadartam magam elé fel-alá járkálva.

-          KitKat,ne ugrálj már!Szédülök! – szólt rám Louis az egyik székről.

-          Mi a baj? – húzott magához Harry.

-          Semmi, csak…Még sosem repültem és kicsit félek – vallottam be.

-          Amíg engem látsz, nem kell félned! – kacsintott rám és összekulcsolta kezeinket, hogy együtt foglaljuk el a helyünket az üléseken.